Tolnai Népújság, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-24 / 274. szám

r r r NOVEMBER 24. HÉTFŐ Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő EMMA és FLÓRA nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Emma: Germán eredetű név, jelentése: Er- minhez, az erő istenéhez tartozó. Védőszentje: Boldog Emma apátnő (+750). Flóra: Latin eredetű név, jelentése: virág. Védő­szentje: Szent Flóra hispániai vértanú lány (+851). Az ortodox és a görögkatolikus naptárban Szent Kelemen római püspök. Hajdan. November 24-én 110 éve, 1887-ben a Szekszárd Vidéke Borászatunk és a filoxéra című vezércikkében elemezte dr. Roboz Zoltán megyei filoxérabiztos nyomtatásban is megjelentetett mű­vét, amelyben a kártékony rovar eddigi pusztításairól és az ellene szervezett védekezésről szólt. 100 éve, 1897-ben érdekes katonai temetés ment végbe Szekszárdon: az országos selyemtenyésztési központ főfelügyelőjét, Utrika Antal nyugalmazott huszárőmagyot kísérte utolsó útjára a menet elejére és végére beosztott fél-félszá- zad katona. 80 éve, 1917-ben Éber Géza, az egykori szekszárdi ta­nító fia, volt szálkai plébános-zongoraművész végrendeletében ezer koronát hagyott az Augusz Imre-árvaházra. A napi igék: Katolikus: Dán. 1,1-6.8-20.352-56. Lk. 21,1-4. Református: 2Kir. 6,1-23. Mk. 14,17-25. Evangélikus: Ézs. 65,17-25. 1 Tessz. 4,13-18. Ortodox: ITessz. 2,20-3,8. Lk. 11,29-33. A Nap kél 7.02 órakor, nyugszik 16.00 órakor. A Hold kél 0.55 órakor, nyugszik 13.35 órakor. Vízállások a Dunán november 23-án, reggel 7 órakor: Dunaföld- vár -40 cm, Paks 74 cm, Dombori 95 cm, Árvízkapu 470 cm. A Sió Palánknál 161 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Felelős szerkesztő: Árki Attila. Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/669-185. Dombóvár: Nagy László, 464—635; és 06/30/377—196. Dunafoldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/687-292. Ta­mási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Várjuk olvasóink receptjeit! Mit főzzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen érzés, amikor azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. Könnyen elkészíthető, finom ételeket ajánlunk. Soroza­tunkba várjuk az Önök által be­küldött recepteket. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztő­sége, 7101 Szekszárd, Pf: 71. A borítékra kérjük írják rá: „Mit főzzek ma?”. Most a mórágyi Nagy Lász- lóné zöldséges gombóc recept­jét ajánljuk. Hozzávalók: 50 dkg zöldborsó, 2 szál fehérrépa, 2 szál sárgarépa, petrezselyem­zöld, diónyi vaj, evőkanál liszt, 1 tojás, 1/4 liter tej, 5-10 dkg reszelt sajt, evőkanál zsemle- morzsa, egy teáskanálnyi re­szelt hagyma, csipet őrölt bors, olaj a sütéshez. À zöldségfélé­ket borsó nagyságúra feldara­boljuk és reszelt hagymát hoz­záadva, megsózva 1 deci -víz­ben puhára főzzük. Vajjal, evő­kanál liszttel világos rántást ké­szítünk, a tejet hozzáadva sűrű mártást főzünk. Ha kihűlt, be­lekeverjük a zöldségeket, hoz­zákeverjük a tojást, apróra vá­gott petrezselymet. Pogácsákat formálunk, zsemlemorzsába forgatjuk és forró olajban kisüt­jük. Reszelt sajttal meghintjük. Évadnyitó koncertet tartott a Bonyhádi Ifjúsági Dalszínház szombaton este a városi művelődési központban. A programban közreműködött a The Best maneken csoport, amely helyi vállalkozók ruhadarabjait mutatta be. Táncolt a Flamingó táncegyüttes (Képünkön épp egy keringőt ad elő.). A dalszínház növendékei közül fellépett Molnár Viktória, Beke Bianka, Zsédöly Zsanett, Lovag Tamás, Sövér Gabriella, Sövér Csilla, Budi Melinda, Kolozsváry Georgina, Martin Elvira, Heidecker Zita, Gál Laura, Kerekes Csaba, Venyercsán Ivett, Kiss Viktória, Solti Anikó, Guzorán Gabriella, Domonkos László és Ferenc Zsolt. fotó: ótós réka Lottószámok A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a 47. héten az ötös lottón a következő számokat sorsolták ki: 36,40,42,62,66. A Joker-szám: 274 303. Az Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a hatos lot­tón a következő számokat sorsolták ki: 7,14,20,32,38,43. A pótszám: 26. Olvastam írta: D. Varga Márta Kopaszság ellen M ár az ókori Egyiptomban is keresték a módját a kopaszo­dás megállításának, sőt visszafordításának, de a tudo­mány csak az elmúlt évtizedekben ért el eredményt e téren - je­lentette ki Ralph Trueb dermatológus. Napjaink társadalma szemlátomást nem az egyedüli, amely nemi vonzerőt, tempera- mentiftnot társít a hajhoz. Már Krisztus előtt 2000 évvel az egyiptomiak azon fáradoztak, hogy megállítsák a haj elveszté­sét, vagy álcázzák a hiányát. Fáraók, köztisztviselők és papok sminket használtak, míg a nők drága parókákat viseltek. E gya­korlatról a múmiák tanúskodnak, amelyek részletes „használati utasítással ” is szolgálnak a kozmetikai segédeszközökhöz. A XVIII. század elsőfeléig csak igen korlátozott volt az orvos- tudomány előrehaladása. Ekkor azonban Franciaországot parókaőrület kerítette hatalmába: a dúsan omló, ide-oda ringó műhaj jelentette a divat csúcsát. Ma már kezelhetők a fejbőr­problémák és azoknak a gondjai, akiknek pszichés szenvedést okoz a haj elvesztése - mondta Trueb főorvos. Szerinte a derma- tológusok ma már komoly tanácsokkal szolgálhatnak bármely problémára, amely „a férfiak legszebb fejviseletét" sújtja. Szó­val semmi pánik, lassan ugyan, de közeledik a megoldás. Humor Téves telefonhívás — Adja ide gyorsan a tás­kámat! - szól az idősebb or­vosnő a nővérnek. - Most tele­fonált ide egy férfi, hogy ha nem megyek azonnal, akkor meghal. — Bocsánat, doktornő! - pi-. nil el a nővér. - De az a hívás nekem szólt! Álmatlanság Már több napja le sem hunytam a szemem. — Szörnyű! És hogy bírod ki? — Úgy, hogy csak éjjel al­szom. Játékos válogatás, korszerűen — Ez nagyszerű, széles mellkas! Ön a mi játékosunk lesz! — De még meg sem nézték, hogy tudok-e vagy sem futbal­lozni? — Az nem fontos! A fő, hogy nagy a reklámfelülete! Baba még nincs, de kocsi már van Egy férfi gyerekkocsit tol az utcán. — De hiszen ebben a kocsi­ban nincs is gyerek! - kiált fel egy járókelő. — Mert még nem született meg! - mondja a férfi. - Az or­vos szerint a jövő hétre már várhatom. — Jó, jó! De ha még nincs kicsi, mit sétál a kocsival? — Bejáratom! Kényszerhelyzetben Egy szállodába egyszerre lép oda egy férfi és egy nő. Mindkettő szobát kér, de már csak egy van, egy kétágyas. Nincs mit tenni, a két idegen kényszerhelyzetben van, kive­szik közösen a szobát. A nő korán lefekszik az egyik ágyba, és aludni próbál. A férfi még sokáig olvas. Egy idő után megszólal a nő: — Legyen szíves, ha úgy­sem alszik, hozzon nekem egy pohár vizet! — Szóval azt játsszuk, hogy olyanok vagyunk, mint a háza­sok? — Igen! — Akkor nyomás ki az ágy­ból, és igyál, ha szomjas vagy! Katalin és Erzsébet bált tartottak szombaton Szekszárdon, az újvárosi római katolikus társaskörben. Felköszöntötték az ünnepeiteket, majd megszólalt a tangóharmonika, s elkez­dődött a tánc. fotó: ótós réka Tamásiak közül Öné az adventi koszorúi Dombóváriak közül Óné az ajándékkönyvi íflSEHr Mr JlMr Minden előfizetőnk rendelkezik egy előfizetői kódszómmal, mely szerepel a kiadó számítógépes nyilvóntortósóban és oz előfizető I számláján. Hetente kisorsolunkegy egy előfizetői kódot, omelyből naponta hétfőtől péntekig egy egy számot közreodunk. Amennyiben a kódszóm pénteken megegyezik előfizetői kódjóval. Bogyiszlóiak közül Öné az ajándékkönyvi AS-M Kft. Tm-i Iroda Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/415-46ÄJ MIRCSEV IDA vi rág kereskedő Tamási Telefon: 471-373. AS-M Kft.Tm-i Iroda Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/415-468. Több helyen eső Dél, délkelet felől pár fokkal eny­hébb, eleinte még nedves, később kis­sé szárazabb levegő érkezik térsé­günkbe. Ennek megfelelően az ország nagy részén ma is többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak időnként, inkább csak a délkeleti or­szágrészben bukkan elő hosszabb- rö- videbb időre a nap. Eleinte még több­felé, később egyre kevesebb helyen várható eső. A délkeleti szél csak időnként élénkül meg kissé. A hőmér­séklet délutánra általában 2 és 7 fok közé emelkedik. Többnyire erősen felhős vagy bo­rult lesz az ég, legfeljebb rövid idő­szakokra süt ki a nap. Eleinte még többfelé lehet eső. Helyenként erő­sen párás lesz a levegő. A délkeleti szél csak időnként élénkül meg kissé. A hőmérséklet napközben alig válto­zik, kora délután 4, 6 fok körül alakul. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 4 Velencei-tó: 3 Tisza-tó: 5 Fertő-tó: 2 Tisza: 2-7 Duna: 4-6 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 5 Paks: 5 Siófok: 4 Pécs: 5 Szekszárd: 5 Mohács: 6 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 30-45 Velencei-tó: 30-40 Tisza-tó: 30-40 Fertő-tó: 35-45 Kaposvár: 30-35 Paks: 30-35 Siófok: 30-35 Pécs: 30-40. Szekszárd: 30-40 Mohács: 30-40 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Vizes, helyenként csúszós útszakaszok előfordulhatnak. Erős szél nem várható. Melegfronti hatásra számíthatunk, tehát sokaknál az átlagosnál hosszabb lesz a reakció idő. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Faxbank info: 06-90-304-100 A szolgáltatás Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányo­kat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 625,- Ft, negyedévre 1875,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.

Next

/
Thumbnails
Contents