Tolnai Népújság, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-24 / 274. szám
1997. november 24., hétfő Megyei Körkép 3. oldal A költségvetésről Tolnán A tolnai képviselőtestület hétfőn ülészezik. A városatyák a korábbi tervekkel ellentétben nem tárgyalják a költségvetés módosítását, az előzetes napirenden viszont szerepel az első háromnegyed éves költségvetési beszámoló, és a jövő évi gazdálkodási koncepció. Szó lesz még - egybek mellett - a gyermekjóléti szolgálat megszervezéséről, az ifjúság helyzetéről, a lakossági szennyvízrákötések ösztönzéséről, valamint a Penny Market melletti terület hasznosításáról. Apukák a Második alkalommal rendezte meg szombaton délelőtt a simontornyai SOS-szerve- zet Baba klubja az Apák Ünnepét. parketten a jelenlévők megtudhatták, hogy „az apa üvegből issza a szódavizet, felrakja a lábát az asztalra, ki tudja cserélni a villanykörtét”, egyébként pedig A klub meghívását közel kétszáz család fogadta el a város sportcsarnokába, ahol Schweigen Györgyné, védőnő, a si- montomyai Apák Napjának ötletgazdája köszöntötte az apukákat, nagyapákat, dédnagy- apákat, és nevelőapákat. Cserháti Péter, polgármester az ikreket nevelő édesapáknak gratulált, mindaddig, amíg ugyanez okból apukává átminősülve, .neki nem gratuláltak. A gyerekek róluk készült rajzokkal és versekkel kedveskedtek a családfőknek: az óvodások és kisiskolások lerajzolták, a felső tagozatos iskolások pedig „versbe szedték” édesapjukat. Az ovisok a tavalyi Apanaphoz hasonlóan külön „per- formansszal” is előálltak. Ebből nagyon szereti csemetéjét, aki szintén nagyon szered őt. A köszöntők után a sportcsarnok parkettjére kerültek az ünnepeltek, gyermekeik szurkolása közepette sorversenyeztek egymással. Az esetleges fáradtságot egy állófogadás, este pedig a simontornyai bőrgyárban egy bál feledtette velük. A tavalyi bál bevételét játszótér létrehozására fordították, amelyhez simontornyai apukák adták munkájukat. A kérdésre, hogy miért jó egy külön napot szentelni az állítólag amúgy is folyton középpontban lévő családfőknek, Schweigen Györgyné válasza az, legalább egy délelőttön egymás felé fordulnak a családtagok. Ez történt Simontomyán. (-h ~c) Jeles évfordulókra emlékeznek (Folytatás az 1. oldalról.) Megemlékeztek a paksi születésű Jámbor Pál halálának 100. évfordulójáról, vetélkedőt rendeztek, közép-, és általános iskolások számára, amely történelmi évfordulóhoz kötődött. A jövő év tavaszára Márciusi ifjak címmel hasonlót rendeznek és várják a középfokú iskolák jelentkezését. A történelmi vetélkedőt Perczel városában, Bony- hádon tartják. 1998 elsősorban az 1848-as forradalom és szabadságharc 150 éves évfordulója alkalmából lesz fontos év. 1998-ban Ozorát sem szabad elfelejteni, októberben az ozorai diadal 150 éves évfordulója lesz. Az egyesületi tagok ott lesznek nyáron Karcagon a 26. országos honismereti akadémián, és ismét megrendezik a hagyományos táborokat. Fontos a Nemzeti Alaptanterv által kínált lehetőség. Ezzel ugyanis lehetőség nyílik honismeret, a helytörténet tanítására. Nincsenek mindenhol felkészülve erre, és az egyesület a honismeret iskolai tanításához szakmai segítséget nyújt, ahol igénylik ezt. A közgyűlés második felében megbeszélték a legfontosabb teendőket, majd a közgyűlés felolvasó üléssé alakult át. Az egyesület tagjai egy-egy olyan munkájukból mutattak be részleteket, melyet még nem publikáltak. Gótikus romok Decs határában (Folytatás az 1. oldalról.) Az oklevelek és a néphagyomány alapján lehet tudni, hogy itt volt a középkorban Ete mezőváros. Az eke által a felszínre dobott tégla- és kőtörmelék, valamint az embercsontok utaltak arra, hol állt Ete temploma. Igen nagy szerencsével már az első kutatóárokkal megtalálták a templom szentélyének keleti záródását és a templomot övező fal részletét. Ezen a nyomon elindulva derítették fel számos kutatóárokkal és szelvénnyel a templom egész területét. Miután itt évtizedek óta intenzív talaj művelés folyik, a templomnak csak az alapfalai maradtak meg. A XV. század második felében - végén - épült gótikus templom méreteinél, arányainál fogva a mezőváros büszkesége lehetett. A kutatás jelenlegi állása szerint nemcsak a Sárköz, hanem Tolna megye sem büszkélkedhet hasonló mezővárosi templommal, amely még így, romjaiban is lenyűgöző látványt nyújt. Miután a mezőváros a XVII. század elején, török hódoltság időszakában elpusztult, vele pusztult a templom is. A lakosság megmaradt része - az oklevelek tanúsága szerint - Decsre költözött. A romokat minden bizonnyal a környék lakossága használta fel az építkezésekhez -, az akkori idők általános szokása szerint. A feltárt romokat most visszatemetik tudván, hogy a föld továbbra is konzerválja a maradványokat. Hírek A pályaválasztásról Bonyhádon Pályaválasztási tanácsadást tart ma délután 1 órától 4-ig Bonyhádon, a művelődési központban Takács József, a Tolna Megyei Pedagógiai Intézet munkatársa általános és közép- iskolás diákok számára. Az úttörőszövetség közgyűlése Faddon Faddon tartotta közgyűlését a Magyar Úttörők Szövetsége Tolna Megyei Elnöksége szombaton. Értékelték az éves tevékenységet, majd elfogadták a jövő esztendőre szóló programot. A közgyűlésen Haász Mártonné őcsényi, Lakosné Juszt Zsuzsanna pálfai és So- ponyai Mihályné faddi csoportvezetők sok éves munkájukért megkapták a Gyermekekért elismerő plakettet. Költségvetésről tárgyalnak Faddon Ma ülésezik a faddi képviselő- testület. A délután 4 órakor kezdődő esemény napirendjén fő helyet foglalnak el a költségvetéssel kapcsolatos témák. Balesetek, bűncselekmények Két személygépkocsi ütközött a 6-os számú főúton, a siófoki elágazóban szombaton délelőtt 9.35-kor. A baleset során három személy könnyű sérülést szenvedett. Ugyancsak szombaton 15.28-kor, kerékpárost gázolt egy személygépkocsi Dombóvár belterületén. A kerékpározó gyermek könnyebben sérült meg. A rendőrségi krónika két betörésről és három gépkocsi lopásról szólt. Mözsön és Szek- szárdon egy-egy lakóházba törtek be ismeretlenek, szerencsére értéket egyik lakóépületből sem vittek el. A három személygépkocsit a megye- székhelyről vitték el ismeretlen tettesek. Fantomanya, fantomgyermek és fantom verőlegények? Nem volt szívbajos az anya (sem) (Folytatás az 1. oldalról.) Azt is elmondta, hogy gyermeke nagyon beteg, szívműtétre lenne szüksége. Az egész dolog el van már intézve, a papírok kint vannak Münchenben, ám az operációhoz szükséges költségekhez hiányzik 350 ezer forint - mesél tovább S. Mónika, majd a története úgy folytatódik, hogy a pénz összegyűjtéséhez felajánlotta segítségét Évának. Innen kicsit lerövidítjük a mesét, mert soká tartana: a lényeg, hogy Mónika egy barátnőjével elment a Völgység Televízióhoz, ahol egy ismerőst megkértek: nyomtassa ki a fent idézett szöveget. A lapot sokszorosították - kétszáz példányban - és megterítették vele a várost. Péntek délelőtt Mónika még azt mondta, hogy mindenütt arról beszélt: a nagym'ányoki barátnő gyermekének kell a pénz. — Nem gondolja, hogy meggondolatlanul cselekedett? - puhatolóztunk óvatosan, rosszat sejtve. — Azért az én számlaszámomon szerepel a lapon, mert Éva félt attól, hogy a férje megtudja a gyűjtést - így a válasz. Közben Mónika azt is elmondja, hogy csütörtökön bement az OTP-be, ahol felvette a pénzt, ami az átutalásiján volt. Mint mondotta, ez összesen harmincöt-ezer forintot tett ki, de benne volt egy 10 és félezer forintos visszautalás a DÉDÁSZ-tól... A pénzt - mint mondja - odaadta Évának, aki azon nyomban buszra ült és elment Budapestre. Nem tudja, hol van, úgy beszélték meg, hogy majd kedden telefonon jelentkezik. Eddig a péntek délelőtti történet, amihez még csak annyit, hogy S. Mónika nem tudott senkit megnevezni, aki rajta kívül látta volna még Évát, aki állítólag több, mint egy hétig lakott nála. Az akcióban segítő barátnőjének a nevét sem volt hajlandó elárulni, mondván, nehogy ő bajba kerüljön ... Lapunk természetesen megtalálta Szilviát, akinek közreműködésével a szórólapok elkészültek, és aki segített a terítésben is. Az ő elmondása szerint tavaly nyáron, egy diszkóban találkoztak először Mónival. Nem barátnők voltak, csak felületesen ismerték egymást. — Rendes, aranyos lánynak ismertem meg, tudtam, egyedül neveli a kisfiát, és akkor még a Botond Cipőgyárnál volt, mint tűzőnő. Később, nem tudom miért Pécsen kezdett dolgozni, egy bárban. Múlt héten, szerdán délután üldögéltem a művelődési ház előtt, akkor találkoztunk és elmondta, hogy milyen súlyos műtét előtt áll a fia. Megkért, hogy segítsek neki. — Nem gyanakodott? — Akkora krokodilköny- nyekkel adta elő az egészet, hogy egy pillanatig sem kételkedtem. — Honnan tudta meg, hogy baj van ? — Előbb a bölcsődében, majd az óvodában mondták, hogy a Móni kisfiának semmi baja nincsen. Az oviban egyébként szintén azt mondta, hogy a barátnőjének a gyermekéről van szó. Mikor ezt megtudtam, minden helyre visszamentem, ahová én vittem a szórólapot és elnézést kértem az ő nevében is. Tudja, nekem is van egy gyermekem, aki egy évvel fiatalabb, mint az övé. Arra gondoltam, mi lesz, ha tényleg valami baj történik vele, vagy akárki másnak a gyerekével. Bodzási Adrienn, a Völgység Televízió munkatársa - aki legépelte a kért szöveget - elmondta, hogy a két hölgy kérése alapján egyértelműnek tűnt, hogy Mónika kisfia szorul segítségre. Petrás Bettina, a Völgység Rádió szerkesztőműsorvezetője hasonlóképp emlékezik: ott egyedül volt Mónika, és nem mondta, hogy más gyermekének kellene a segítség. A Rádió Bonyhádnál Surján Paula vette át egy számára ismeretlen hölgytől a szórólapot. Úgy emlékszik, hogy a fiatal nő a barátnője számára kérte a segítséget. Mindenesetre mindkét rádióban és a televízió képújságján napokig közzétették a felhívást. Néhány üzletben és intézménynél még pénteken is kint volt a szórólap . . . A már eddig is kalandos történet újabb fordulatot vett. E sorok szerzője péntek délután kapott egy telefonüzenetet Mónikától, miszerint rendőrségi ügy lesz a dologból. Este aztán sírva telefonált ismét, azzal, hogy két ismeretlen férfi megverte és fegyverrel fenyegette őt, pénzét elvitték. A mintegy negyed órán át tartó telefonbeszélgetésben előbb azt mondta: azzal zsarolták a titokzatos idegenek, hogy meséljen régi főnökéről, annak a bizonyos pécsi bárnak a tulajdonosáról. Aztán egy újabb fordulattal úgy módosult a dolog, hogy a két idegen hozta a nyakára Évát, a nagymányoki nőt, és most, hogy „eltűnt” rajta keresik, merthogy tartozik nekik pénzzel. Később azt is „elárulta”, azért kellett a pénz, mert már korábban is megfenyegették. Kijelentette, hogy fél és félti a gyermekét. A történtek után ezen nem lehet csodálkozni. Információink szerint S. Mónika két órával a beszélgetésünk után tett feljelentést a rendőrségen. Érdeklődésünkre elmondta, hogy orvosi látleletet nem kért. Lehet, hogy nem is fizikai értelemben lenne rá szüksége? Hangyái János Ha gépjármű-felelősségbiztosítás, akkor Még 1000 Ft a kedvezmény új ügyfeleinknek, ha ügyfélszolgálati irodáinkban vagy a vidéki postákon személygépkocsi gépjármű-felelősségbiztosítást kötnek.