Tolnai Népújság, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-19 / 270. szám

2. oldal Világtükör Hazai Tükör 1997. november 19., szerda A népszavazáson leadott ige­nek nagy száma komoly lökést adhat az amerikai szenátus NATO-bővítést ratifikáló hatá­rozatának - ezt Bob Dole volt amerikai elnökjelölt mondta hétfőn Budapesten, amikor Horn Gyulával találkozott. A republikánus politikus a kor­mányfőnek köszönetét mondott Magyarország szerepvállalásá­ért a boszniai béketeremtésben. Budapesten tárgyalt Ulrich Müller, a német Baden-Würt­temberg tartomány környezet­védelmi és közlekedési minisz­tériumának államtitkára. A megbeszélésen szó volt a ba- den-württembergi tartományi hitel infrastrukturális célú fel- használásáról, a vasúti együtt­működés lehetőségeiről. A magyar honvédségről ké­szített brit átvilágítási tanul­mány hasznosításáról esett szó Budapesten Richard C. Mou­rant brit védelmi közigazgatási államtitkár és magyar meghí­vója, Fehér József honvédelmi államtitkár között. A fasizmus áldozatainak guseni emlékhelyén kedden emléktáblát avattak Varga Zsigmond egykori bécsi ma­gyar református lelkész tisztele­tére. 1945 februáijában került a fasiszta diktatúrát és a háborút ellenző nézetei miatt a Mautha­usen melletti guseni fogoly­táborba, ahol március elején gyilkolták meg. Egyhangúlag elutasította az Európai Parlament (EP) kül­ügyi bizottsága, hogy az Euró­pai Unió tárgyaljon Szlovákia csatlakozásáról. * Környezetvédelmi adu. Eu­rópai csatlakozási tárgyalásaink során aduként használhatjuk fel az ország aránylag kedvező környezetvédelmi állapotát - jelentette ki egy gödöllői ta­nácskozáson Baja Ferenc kör­nyezetvédelmi miniszter. A ha­zai állapotok felmérésére 700 milliót szánnak, a feladattal a Magyar Tudományos Akadé­miát bízták meg. Visszavonultak. Miután a kormánnyal folytatott bértár­gyalásaik eredményre vezettek, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szö­vetségének tagszervezetei le­mondanak arról, hogy szomba­ton megtartsák az általuk beje­lentett országos tiltakozó meg­mozdulást. Cáfolat Pándy-ügyben. Nem helytálló az a belga lapértesü­lés, hogy a magyar rendőrség Pándy András dunakeszi házá­ban emberi csontokat talált volna - jelentette ki Sági Zol­tán, az ORFK sajtóirodájának megbízott vezetője. Nem utaznak el a magyar turisták Terrortámadásokkal fenyegetőznek az iszlám szélsőségesek A hétfői luxori mészárlást az amerikai elnök, a brit és a ja­pán kormányfő, valamint a svájci kormány mellett Jasszer Arafat palesztin vezető és Jichák Mordehai izraeli védelmi miniszter is elítélte. Az izraeli politikus a merénylet nyomán ismét a terrorizmus elleni harc összehangolására szólított fel. Az események szemtanúja volt az osztrák tévéhíradó fő- szerkesztője, Franz Kössler. Beszámolója szerint a turista- csoport éppen belépett a Deir- el Bahri templomba, amikor kitört a lövöldözés. Aki csak tehette, ide menekült. A tettesek a Dzsamáa Isz- lámija (Iszlám Csoport) elne­vezésű egyiptomi szélsőséges muzulmán szervezet tagjai. A csoport azt akarta kicsikarni az akcióval, hogy az Egyesült Államok engedje szabadon szellemi vezetőjüket. Közle­ményük szerint a Dzsamáa csak túszokat akart ejteni a lu­xori Hatsepszut királynő templománál, de a rendőrök fellépése következtében elve­szítették a fejüket. A csoportot még Anvar Szádat hívta életre, mert segít­ségével akart leszámolni poli­tikai ellenfeleivel. Az egyip­tomi elnök később betiltotta a mozgalmat, majd maga is a fanatikusok merényletének ál­dozatául esett. Az iszlám szélsőségesek 1992-ben nyíltan hadat üzen­tek a vezetésnek. A külföldiek megtámadásával az a céljuk, hogy elriasszák a turistákat Egyiptomtól, s ezzel megfosz- szák az államot legnagyobb devizabevételétől. Felróják a Mubarak-rezsimnek az egyház és az állam szétválasztását, követelik az iszlám törvény­kezés bevezetését. Az elmúlt években az egyiptomi hatóságok több száz terroristát tettek ártalmat­lanná, harmincezer személyt bebörtönöztek, többeket ha­lálra ítéltek. Réti Ervin * A magyar utazási irodák egy­előre nem küldenek turistákat Egyiptomba. A Külügymi­nisztérium is arra figyelmez­teti a magyar állampolgárokat, hogy lehetőség szerint halasz- szák el egyiptomi utazásaikat. iiiililiifMOMl Hoszni Mubarak a helyszínen. Az egyiptomi elnök átalakítja a kormányt FOTÓ: feb/reuter Néha még a politikusok is csinálnak valami jót Mindenki fürdik a sikerben A november 16-ai NATO-népszavazást mindegyik politikai erő a saját sikereként értékelte. A parlamenti pártok a győze­lem miatt, a parlamenten kívüliek pedig a 14 százaléknál is több „nem” szavazatból vontak le messzemenő következteté­seket a jövő évi választásokra vonatkozóan. Schlett István politológus óvatosabban fogalmaz a politikusoknál.-Mire lehet következtetni a népszavazás eredményéből?- Az szinte bizonyos, hogy a jelenleg is a Parlamentben lévő pártok ülnek a következő választás után is a képviselői padsorokban - kezdi az ELTE Állam- és Jogtudományi Ka­rának egyetemi tanára. - Hogy mely párt, mekkora tőkét tud kovácsolni a NATO-népsza- vazásból, arra nem lehet fele­lősségteljes választ adni. Ám az valószínű, hogy a kor­mánypártok többet tudnak majd fürödni a sikerben, mint az ellenzék. A koalíciós part­nerek közül is főként az MSZP könyvelheti el a sikert, már csak azért is, mert az ügy a miniszterelnöknek, a külügyi és a honvédelmi tárca tulajdo­nosának terem babérokat.- Mi a legfontosabb üzenete a voksolás kimenetelének?- Belpolitikai szempontból az, hogy a sokat szidott pártok mégiscsak félre tudták tenni egymás iránti érzelmeiket egy fontosabb cél megvalósulása érdekében, s szavazóikat sike­rült mozgósítaniuk. Tehát a re­ferendum már csak ebből a szempontból is egyértelmű si­kerként könyvelhető el, tet­szik, nem tetszik, minden csat­lakozást támogató politikai erő számára. S ez ki fog tartani a választásokig, hiszen fél év alatt semmi új momentum nem derül ki a NATO-csatla- kozás mibenlétéről. Ez egyál­talán nem baj. Néha még a po­litikusok is csinálnak valami jót, s ezt nem kellene megkér­dőjelezni. (szalóky) Kovács László és Javier Solana. Erfurtban, a Nyugat-európai Unió külügy- és védelmi minisztereinek ta­nácskozásán a magyar diplomácia vezetője a vasárnapi népszavazás eredményét ismerteti a NATO főtitkárával. A tanácskozáson - amelyen jelen van Keleti György is - a po­litikusok a két szervezet egymáshoz való viszonyáról és a békefenntartás feladatairól tárgyalnak. fotó: feb/reuter Otkilós Semtex-fogás Egy kisvárost is levegőbe repített volna Határ menti veszélyes fegy­verkereskedelem nyomára bukkantak a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szer­vezett bűnözés elleni osztá­lyának nyomozói. Dávid Gyula alezredes, a me­gyei főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta: titkos­szolgálati módszerekkel kaptak hírt arról, hogy bizonyos ma­gyar személyek Szlovákiából fegyvert és robbanóanyagot akarnak vásárolni. A szlovák rendőrség szerve­zett bűnözés elleni szolgálatá­val közösen végrehajtott akció során egy meg nem nevezett helyen öt kiló Semtex robbanó­anyagot - ami egy kisváros fel­robbantásához is elegendő -, elektromos gyújtószerkezete­ket, Kalasnyikov géppisztolyo­kat és Parabellum pisztolyokat találtak. Az ügy kapcsán a szlovák rendőrség egy nagyobb bűnözői csoport és további robbanóanyagok, valamint fegyverek nyomára bukkant. Molnár László, a Mechanikai Művek szakértője munkatár­sunknak elmondta: a Semtex korábban a repülőgép-robban­tások kapcsán vált hírhedté, ugyanis nehéz a hagyományos ellenőrző szerkezeteiddel felfe­dezni. Olyan gyurmaszerű anyag, amelynek irtózatos rob­banóereje van, és mínusz 40-től akár plusz 50 fokig működő­képes marad. (d. g.) Gégész szakorvos Udvarácz balesetéről Nyelvet nem A ferencvárosi kapus a hétfői edzésen nem nyelte le a nyel­vét, az elernyedt nyelvtől a gégebemenet zárult le. A bal­eset végzetessé válhatott volna, ha nem érkezik időben a gyors segítség. Dr. Rejtő Kálmán, a Haynal Imre Egészségtudományi Egye­tem gégeklinikájának a docense az újságokból értesült a maga praxisában is ritkaságnak szá­mító esetről. Arról - mint mondta - nincs szó, hogy a sportember a játékostársával történt ütközéskor leharapta és így lenyelte volna nyelve egy darabkáját. Az ép testrészecske lenye­lése fiziológiai lehetetlenség. Az ízlelés szerve olyan szilár­dan ül ugyanis a nyelvgyökön, lehet lenyelni és olyan erős izomköteg, hogy nem képes a helyén megfor­dulni. Elernyedt állapotban vi­szont könnyen hátracsúszhat a gégebemenet fölé, elzárhatja azt és akár fulladást is okozhat. Az ütközést, majd az ájulást követően ez történhetett Udva­rácz Milánnal. Bekövetkezett a fulladás előtti állapot, aminek külső jelei is vannak. Szeren­csére azonnal feltalálta magát Nyilasi Tibor edző, kinyitotta a kapus száját - ami ájult ember­nél nem láván nagy erőfeszítést - és az ujjával előrehúzva a nyelvet felszabadította a torkot. A neves szakorvos hozzá­fűzte: „békés” körülmények között is gyakran kerül ernyedt állapotba nyelvünk. Ilyenkor, ha le nem is nyeljük, legfeljebb horkolunk. (der) Nincs kábítószer-ellenes stratégiánk A legfontosabb feladat a megelőzés Az országgyűlés tegnapi ülésén beszámolt tevékenységéről az az egy éve alakított eseti bizottság, amelynek feladata a kábí­tószer-fogyasztás visszaszorításának elősegítése. Letette az országgyűlés aszta­lára a jelentését és a javaslatait az a parlamenti eseti bizottság, amelyet egy évvel ezelőtt hoz­tak létre a kábítószer-fogyasz­tás visszaszorítása érdekében. Juhász Gábor (MSZP), a bi­zottság elnöke a probléma sú­lyosbodásáról tudott beszá­molni: nőtt a kábítószerek ke­reslete és kínálata, a fiatal korosztályok körében terjed a kábítószer-fogyasztás. Hazánk már tranzit- és célországa is az illegális kábítószer-kereskede­lemnek. A bizottság megálla­pította, hogy Magyarország­nak nincs kábítószer-ellenes stratégiája, s az üggyel foglal­kozó szervezetek között nem megfelelő az együttműködés. A hozzászólók elsősorban a megelőzés fontosságát hang­súlyozták, hiszen a már drog­függő betegeknek legfeljebb egytizede fordítható vissza a végzetes úton. Egy hatpárti interpelláció formájában eddig sosem volt esemény is történt a tisztelt házban. Két kormánypárti és négy ellenzéki képviselő együtt kérdezte a kulturális tárcától, hogy miért nem sze­repel a jövő évi költségvetés­ben az a 20 millió forint, amit a kormány tavasszal határo­zatban ígért meg a finnugor népek együttműködésének támogatására. Szabó Zoltán ál­lamtitkár elismerte, hogy egy­szerűen elfelejtkeztek erről a tételről, de pótolják. Az országgyűlés 79 igen, 146 nem szavazat és 29 tar­tózkodás mellett nem szavazta meg a november 3-ai Metész- tüntetéssel kapcsolatos kérdé­seket vizsgáló bizottság felál­lításának sürgősségét. E nélkül kétséges, hogy a parlamenti ciklus végéig fel tud-e állni, il­letve érdemi munkát végez­het-e egy ilyen bizottság. Már kapható a Kishegyed 1998. évi kalendáriuma • Nagy horoszkóp a Merkúr évére • A jövő év divatja • Királyné asszonyunk, Sissy • Kerek évfordulók • 40 év népszerű tv-sorozatai • Jeles születésnapok ’98-ban • Királyok, hercegek Kiskegyed Kalendárium - keresse az újságárusoknál!

Next

/
Thumbnails
Contents