Tolnai Népújság, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-15-16 / 267. szám
12. oldal Gyermekvilág 1997. november 15., szombat Egy kis tudomány Hogyan készül a papír? A papír lappá préselt növényi rostokból készül. Egyiptomban és a Távol-Keleten már évezredek óta használják, Európában a középkorban vált ismertté. Évszázadokon keresztül a papírt pépesített - pamut- és lenvászon - rongyokból állították elő, de készítették szalmából, nádból, bambuszból is. A múlt században jöttek rá arra, hogy papírt lehet előállítani fare- szelék-pépből is. A ma használatos papír zöme fenyőfából készül. A kivágott fatörzsek kérgét lehántolják, utána a fát aprítják és vegyszerekkel kezelik, így az rostjaira esik szét. Ezután vízzel elegyítik, majd az így nyert anyag a zúzóma- lomba kerül, ahol annyira el- * vékonyodnak a rostok, hogy töltőanyag hozzáadása után már papírt készíthetnek. A pép először egy széles szitaszövetre jut, ahol a víz egy része lefolyik, illetve szivattyú távolítja el. Ezután következik a hengerelés, ahol olyan erősen összesajtolják a farostokat, hogy lappá préselődnek. Most következnek a meleghengerek, ahol megszárad és kisimul a papír. A kész terméket egy nagy hengerre csévélik. Igen sokfajta papír létezik, amelyeknek előállítási technikája is más és más. A korszerű papírkészítés hátránya az, hogy évente több millió fa halálához vezet. Ezért egyre inkább előtérbe kerül a használt papír újrafelhasználása. A papírhulladékból is megfelelő minőségű papír készíthető. Az újrafelhasználás során megtisztítják és igyekeznek a nyomdafestéket is eltávolítani belőle. Az ilyen „új- rapapírt” már hazánkban is forgalmazzák. Gyermekvilág-divat Máthé Lívia (Rakasd) ruhaterve Híres indiánok Jack kapitány: harc a lávamezőkön Bár az 1870-es években az amerikai indiánháborúk fő hadszíntere a Távol-Nyugat, azaz a Sziklás-hegység előtti préri - a mai Montana, Wyoming, Nebraska, Észak- és Dél-Dakota államok - területe volt, ugyanebben az időszakban néhány mellékhadszíntéren is fellángolt a harc. Kaliforniában Jack kapitány vezetésével próbálta megőrizni függetlenségét a modok törzs, a siker legcsekélyebb reménye nélkül. Az USA szárazföldi részének legnyugatibb állama, Kalifornia az 1849-es aranyláznak köszönhette első nagy fellendülését. Az itt élő indián törzsek persze nem igazán örültek a fehér bevándorlók érkezésének, joggal tartottak attól, hogy az elkerülhetetlen összeütközésekből csak káruk származhat. Félelmük be is igazolódott, az 1870-es évekre Kalifornia korábbi, mintegy 130 ezer őslakójának száma mindössze 20 ezerre csökkent. A megmaradónak között volt a modokok jelentéktelen, legfeljebb ötszáz fős törzse is. Nagy szerencséjükre földjükön nem találtak aranyat a fehérek, így a modokok rövid haladékot kaptak, s tovább folytathatták gyűjtögető életmódjukat. Ám békés természetük sem mentette meg őket 1872-ben az áttelepítési parancstól: s bár önként bevonultak a számukra kijelölt oregoni rezervátumba, ott megdöbbenve tapasztalták, hogy ősellenségeik, a klamathok közvetlen közelében kaptak egy földdarabot. Az óhatatlanul bekövetkező összecsapások a modokokat menekülésre késztették: a törzs az egyenruhákat kedvelő Jack kapitány - népe nyelvén Kint Puas (1820-as évek-1873. október 3.) - vezetésével az úgynevezett lávamezőkön ütötte fel tanyáját. Ez a vulkáni kőzettel borított, he- gyes-völgyes terület kietlen, holt vidék, víz is csak a mélyedésekben marad meg időlegesen. Az amerikai hadsereg azonnal a menekülők nyomába eredt, s mivel a modokok nem voltak hajlandók visszaköltözni, elkezdődött a harc. Kezdeti sikerek után Jack kapitány elveszítette embereinek jelentős részét, s így tárgyalásra kényszerült. Ám nem jött létre megállapodás a minden kérést elutasító, támadással fenyegetőző Canby tábornokkal, a büntetőegység parancsnokával. Ekkor Jack kapitány végső kétségbeesésében elfogadta harcosainak esztelen tervét, mely szerint a következő tárgyaláson végezni kell a tábornokkal és alvezéreivel. így is történt: Jack kapitány elrejtett revolverével agyonlőtte Canby tábornokot. Ugyancsak halálos golyó érte Jack kapitány Thomas misszionáriust, Mea- chem ezredes pedig súlyosan megsebesült. — Most becstelen voltam - ismerte el Jack kapitány. — Fegyvertelen férfit öltem. Tudom, hogy meghalok. De ha elesem, katonák hulláira esem. A modokok a lávamezők mélyére húzódva szinte az utolsó emberig küzdenek. Végül az amerikai csapatok két és fél hónapi harc után 1873 július elején elfogják Jack kapitányt. A modok törzs főnökét a lefolytatott tárgyalás után október 3- án felakasztják. Holttestét néhány fehér ellopja a bitófáról, s Yreka városába szállítja. Hamarosan tíz cent belépődíj ellenében mutogatják Kint Puas preparált fejét, fölötte a felirattal: Jack kapitány, a megrögzött indián gyilkos. -száClock: az óra tovább jár Ideje volt annak, hogy megjelent a Clock albuma. Az angol duó az elmúlt két évben 8 dallal szerepelt a londoni Top 40-ben. A kislemezekből több, mint 750 ezer darabot adtak el. Egyúttal a válogatáslemezekre kimásolt dalok (nálunk is) ismertté tették a Clock-ot és csak Angliában több, mint 10 millió otthonba jutottak el. Magyarországon a harmadik Total Dance Fesztiválon láthatta őket a közönség. Sikerük mutatta, hogy nálunk is érdemes foglalkozni ezzel a csapattal. About 2 Time című albumuk már számos sikert aratott. A Clock nagylemez változatos zenei képet mutat, hiszen az átdolgozások mellett saját dalok is szerepelnek és a felvételek széles stílushatárokat ölelnek át a klasszikus funkytól a rapen át a dance-floorig. Dugó-trükkök Az üvegpalackot vízszintesen az asztalra fektetjük és a nyílásba akkora dugót teszünk, ami kisebb, mint a nyílás. Most felszólítjuk a társaságot, juttassák be a dugót az üveg belsejébe anélkül, hogy akár az üveghez, akár a dugóhoz hozzányúlnának. Persze mindenki azzal a látszólag egyszerű megoldással kísérletezik, hogy ráfúj a dugóra. Nagy lesz a meglepetés, ha azt látják, hogy a fúvásra a dugó ahelyett, hogy berepülne, éppen ellenkezőleg, kirepül. Ugyanis a fújással az üvegbe is fújunk levegőt, ezzel a már bent lévő levegő sűrűbb lesz, amint mondják: nagyobb lesz a nyomása és kilöki és dugót. Hogy a felszólításnak mégis eleget tehessünk, egy csövet kell szereznünk, vagy ha az nincs, elég, ha papírból sodrunk magunknak egy csövet. Ezt egyenesen a dugónak irányítjuk, és erősen belefújunk. Ékkor a dugó engedelmesen berepül az üvegbe. Fúrassatok egy kis üveg aljában néhány milliméteres lyukat. Fogjátok be az ujja- tokkal a lyukat, töltsétek meg az üveget teljesen vízzel, és jól dugaszoljátok be. így az üvegből nem csurog ki a víz, mert a légnyomás nem engedi. Vigyétek be a társaság elé (a lyukat ügyesen eltakarva) és tegyétek fel a kérdést: — Kifolyhat a víz az üvegből, ha semmi mást nem csinálok, csak kihúzom a dugót? Az üveget persze nem fordítom fel, hanem a szája továbbra is felfelé áll! Mindenki nemmel fog válaszolni, mire te kiveszed a dugót. A víz pedig, amelyet felülről ér a légnyomás, a lyukon át szépen kifolyik. (Persze gondoskodni kell arról, hogy a kifolyó víz semmiben ne tegyen kárt.) Helyes a mutatványt szabadban, vagy legalábbis egy vízcsap, vagy tál közelében végezni. Eszperente Hal: tengerben lelt eledel. Halastó: keszeget s egyebet termelhetnek benne. Jazz: szertelen, de kedvelt zene. Kártyás: egy ember, mely esetleg nyer, de rendesen veszt. Rádió: szerkezet, melyen lesed, lesz-e zene. Ehelyett nyekereg. A vándorlegény és a kőleves Vicces! Két kutyás találkozik, persze beszédbe elegyednek, s a vita hevében természetesen igyekeznek túllicitálni egymást. — Van nekem egy törpe uszkárom, de az olyan kicsi, hogy az egész kutya nem nagyobb, mint az öklöm! - dicsekszik az első. — Az is valami? Az én törpe uszkárom olyan kicsi, hogy ha ráugrik egy bolha, akkor nem a kutya lesz bolhás, hanem a bolha kutyás! - így a másik. Kovács fogsort csináltat, s érdeklődik a fogorvostól: — Doktor úr, ezek a műfogak valóban olyanok lesznek, mint az igaziak? — Bizony! Még fájni is fognak! Egyszer volt, hol nem volt, valamikor réges-régen, amikor még a világ fiatal volt, volt egy vándorlegény. Nem volt neki mása, csak egy lyukas tarisznyája, meg egy somfa vándorbotja, azzal járta a világot. Ahol ráesteledett, ott kért szállást, adtak is neki, mindenütt ahol járt, nem csak szállást, de egy kis élelmet is, kinek hogyan tellett a tehetségéből. Egyszer ez a vándorlegény elvetődött egy módos faluba, de ott olyan fösvény emberek éltek, hogy még a levegőt is sajnálták más emberfiától. Hiába kocogott be a legény az ablakokon, mindenünnen elzavarták, még olyan is volt, hogy a kutyát uszították rá. No, gondolta a vándorlegény, móresre tanítalak én benneteket, megálljatok csak. A falu szélén, egy szénaboglyában megágyazott magának este, s fényes reggel visszaballagott a faluba. A falu közepén meg elkezdett a magával hozott gallyakból egy takaros kis máglyát rakni, mint aki főzéshez készül. A kíváncsibbak köréje gyűltek, nézték, ahogy tesz- vesz, végül egyikük nem bírta tovább, megkérdezte, ugyan minek készíti azt a fát. — Kőlevest főznék, ha lenne egy bográcsom - felelt rá a legény. A falusiak összesúgtak: ugyan miféle étel lehet az a kőleves. Fúrta az oldalukat a kíváncsiság, meg a fösvénység is, hiszen milyen jó is lenne, ha a kőből valóban levest lehetne készíteni! Mennyi pénzt megspórolhatnának! Mindjárt felajánlották a legénynek, hogy adnak egy bográcsot. Került is bogrács, meg bográcsláb, a legény alágyújtott, a bográcsba vizet töltött, s egy szép nagy, megmosott követ tett bele. Felforrt a víz, közben egyre több kíváncsiskodó gyülekezett, aki látni akarta, hogyan lesz a kőből leves. A legény meg kavargatta a vizet, közben azt mormogta, akkor lenne még csak igazán jó a kőleves, ha egy kis káposzta is kerülne bele. Szinte ki sem mondta, már hozott is valaki egy nagy fej káposztát. A legény megkeverte a bográcsot, megsózta a levest, meg is kóstolta. Fődögéit a kőleves, szállt az illata. — Hej, ha egy kis galuskát is tehetnék bele, milyen ízes lenne! - mondta a legény. Került is hamarosan egy tállal a galuskából, hamarosan az is ott főtt a bográcsban. A legény meg azután egy kis kolbászt emlegetett, hogy attól lenne csak finom a kőleves, hát azt is hoztak neki, meg egy csupor tejfölt is, mert a legény szerint már csak az hiányzott belőle. Hű, micsoda finom illatok terjengtek a faluban! Az összes kutya vonítani kezdett gyönyörűségében, de az emberek gyomra is megkordult. Végül a legény leakasztotta a bográcsot, a tarisznyából elővett egy kanalat, leült, s jóízűen megette az ínycsiklandozó „kőlevest”. Az egész falu nézte, hogyan merül a lébe a kanál, s hogyan tűnik el a bogrács tartalma a legény gyomrában. A végére nem is maradt a bográcsban semmi, csak a kő. — Hát azt nem eszi meg? - kérdezték a legénytől. — Azt nem. Itt hagyom ki- gyelmedéknek, hogy máskor is főzhessenek levest belőle! - mondta legény hamiskás mosollyal, azzal megbillentette a kalapját, s odébbállt. A fösvény falubeliek meg csak nézték-nézték a bogrács alján a követ, s már messze járt a vándorlegény, mikor rájöttek, hogy alaposan lóvá tették őket.
