Tolnai Népújság, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-15-16 / 267. szám
10. oldal Hétvégi Magazin 1997. november 15., szombat Az etruszkok titka Ha a történész és nyelvtudós világ egyértelműen igazat ad a spanyol Jorge Alonsó- nak, akkor végre feltárul az európai kultúra történetének talán legnagyobb titka, nevezetesen: kik voltak, honnan jöttek az etruszkok, és mi áll abban néhány nyelvemlékben, amely ránk maradt tőlük? Az időszámításunk előtti 7.-4. században fénykorát élő etruszk birodalom még Rómát is hatalma alatt tartotta, nevet is az etruszkok adtak a Tibe- ris-parti örök városnak: Ruma, azaz - Róma. Aztán a történelem viharai elsodorták az etruszkokat is, mint önálló népet, ránk örökítve a csaknem 2500 esztendős titkot, eleddig megfejthetetlen nyelvi emlékeiket. Vagy mégsem? A spanyol Jorge Alonso állítja: kutatásai eredményeként rájött, és a rövidesen megjelenő, „Az etruszk nyelv megfejtése” című könyvében bizonyítja is: az etruszk és az ugyancsak rejtélyes eredetű baszk nyelv rokonok! A tudós szerint a mai Eszak-Olaszország területén élt etruszkok éppúgy Észak-Afrikából érkeztek kontinensünkre, mint a spanyol-francia határtérségben élő baszkok, akiknek nyelve szintúgy nyelv- tudományi rejtély. Rokoní- tották már bizonyos kaukázusi, sőt amerikai indián nyelvekkel is, de a közös gyökereket még nem tudták bizonyítani. Az ókor egyik legfontosabb civilizációját éppen az etruszkok teremtették meg Észak- és Közép-Itáliában, kultúrájukra, írásukra nagy hatással volt az antik Görögország. Léteztek, vannak tudományos műhelyek, amelyek az etruszkok őshazáját eleve Etruriába (Bolzano és Lugano vidékére) helyezik. Nekik mond ellent az a felfogás, amely szerint Kis-Azsiából, Lidia és Likia vidékéről vándoroltak Dél- nyugat-Európa peremére. Hérodotosz görög történetíró is arról számolt be, hogy az etruszkok Lídiából keltek útra. Csak a nyelvük okoz bökkenőt. A spanyol tudós összehasonlító nyelvészeti példák alapján állítja: az algériai berberek, a baszkok és az ókorban élt ibériaiak, továbbá az etruszkok nagyon hasonló nyelvet beszéltek. Örök visszatérés Pincehelyhez Újra átgondolandó-e a kórház „kérdésköre”? - Pincehely felszisszent Régi jó közhelye a bölcseletnek az örök visszatérés mítosza, amely azt fejezné ki, hogy, bár látszólag minden folyton változik, a lényeg ugyanaz marad. Ha jól értettük dr. Szolnoki Andrea, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tagja nyilatkozatát a pincehelyi kórházról (Kemény szavak Pincehelyrój - Tolnai Népújság, 1997. november 7.), akkor itt is valami efféléről lehet szó. Az SZDSZ-es honanya újkeletű álláspontja szerint a pincehelyi kórház „kérdéskörét" még egyszer át kellene gondolni, mert jelenleg nem biztosítottak a mi- nó'ségi ellátás feltételei. Ha itt szükség van kórházra - mondta -, akkor az legyen megfelelően ellátott, ha nincs, akkor be kell zárni. Jól emlékszünk: a kórházi ágyszámcsökkentések kapcsán hasonló vélemények láttak napvilágot. Azóta úgy tűnt, a kórház megfelel a jogalkotók és a magyar orvosszakma minőségi kritériumainak is. Mindezidáig. A nyilatkozat olvastán, felszisszentek a januárban a 61-es út mentén fagyoskodott pincehelyiek. Dr. Szolnoki Andrea - s vele egyetértésben dr. Arba- nász Gyula, a megyei közgyűlés tagja -, arra is felhívta a figyelmet, hogy a kórházban altatóorvos híján hetente egyszer lehet műteni, s ami ellátás van, azt máshol is meg lehet oldani. A „kemény szavakat” obiigát tiltakozás, kérdések, válaszok követik. Végrehajtani, nem újragondolni Ocsovai László, Pincehely polgármestere - a környék polgármestereinek nevében is - reagálást juttatott el lapunkhoz, amely leszögezi: az utóbbi másfél év eseményei bebizonyították, hogy a térségben mindenképpen szükség van kórházra, ezt földrajzi, szakmai és politikai érvek egyaránt alátámasztották. Pincehely nélkül csak nagy távolságban vannak kórházak, rosszak az utak, a települések többségében alacsony jövedelmű, munkanélküli emberek élnek, akiknek nagy terhet jelent betegség, vagy beteglátogatás idején a távoli kórházakba utazni.- Ezért tiltakozunk az ellen, hogy az itt lévők ellátását máshol is el lehet végezni - írja Ocsovai László. - Annyiban egyetértünk Szolnoki Andreával, hogy kórházunk legyen minden szempontból megfelelően ellátott. Érre minden feltétel adott a megyei kórház keretében. Ezt a miniszter úr is így értelmezte legutóbbi látogatásán. Reméljük a feltételek realizálódnak. Erre a Népjóléti Minisztériummal és a megyei Közgyűléssel érvényes döntés van. Énnek a döntésnek Arba- nász Gyula is részese volt.- Nekünk az a véleményünk - folytatja a polgármester -, hogy jó megoldás született Pincehely ügyében. Nincs szükség a döntést újra végiggondolni, hanem végre kell hajtani. Ebben állapodott meg 1997. január 24-én, dr. Kökény Mihály népjóléti miniszter, dr. Deák György, a Tolna Megyei Kórház orvosigazgatója, Bach József, a megyei közgyűlés elnöke és jómagam. Megítélés kérdése Bach József, a megyei közgyűlés elnöke érdeklődésünkre úgy fogalmazott:- Megítélés kérdése, hogy a „minőségi szakmai ellátást” tudjuk-e biztosítani Pincehelyen. Ha a szakmai minimum- feltételeket tekintjük, akkor nem, de ezt nem tudja biztosítani szinte egyetlen hazai kórház sem. Miért pont a pincehelyi kórház tudná? Nekünk - a megyei közgyűlésnek - az a kötelességünk, hogy lehetőségeinkhez mérten ennek eleget tegyünk. Ennek eléréséért most is folynak munkálatok - így például napirenden van a röntgen, a betegszállító lift, orvoshiány kezelése.- Hiszek abban - mutatott rá Bach József -, hogy januárban a közgyűlés egyhangú szavazatával nem csak időleges és legfőképpen nem félmegoldás született, hanem olyan, amit mindenki jól átgondolt, és a Pincehelyi Kórházi részleg hosszútávon képes lesz biztosítani azt az ellátást, amire a közgyűlési döntés kötelezte.- Nem kevesebbről szólt a történet, mint arról, hogy lehet- e 30 ezer állampolgár demonstrációban is megjelenő igényeit és a szakmailag, gazdaságilag még elfogadható megoldásokat egymáshoz közelíteni, úgy, hogy az szakmailag elfogadható és végrehajtható legyen, és azt a lakosság is elfogadja. Ennek eredménye lett a jelenlegi megítélésem szerint működőképes kórházi részleg. Ez úgy alakulhatott ki, hogy közel 60 millió Ft-ot fordítottunk - ebből 40 millió forint kormányzati pénz - a rekonstrukcióra, felújításra, műtőre, laboratóriumra, konyhára, élelmezési részlegre. Orvoshiány van Dr. Sülyi József, a Tolna Megyei Kórház gazdasági igazgatója lapunkkal közölte: a kórház vezetése nem tudja elfogadni azt a megjegyzést, hogy Pincehelyen a minőségi ellátás feltételei nem biztosítottak.- A jelentősebb technikai, szakmai hátteret igénylő tevékenységek (speciális labor, röntgen, CT, endoszkópiák) a szekszárdi kórházban történik. Ezek igénybevétele 1997. január elseje előtt is a pincehelyi kórház rendelkezésére állt - hívta fel a figyelmet a gazdasági igazgató -, de a jelen helyzetben a lehetőségek nagymértékben kiteljesedtek. A tárgyi feltételekről szólva dr. Sülyi József fontosnak tartotta elmondani, hogy azok Pincehelyen biztosítottak voltak már az átszervezés előtt is.- Együttműködésünk rövid, 10 hónapos időtartama alatt a szekszárdi kórház lehetőségeinek a bevonásával és a Pincehelyen végzett szakmai és infrastrukturális fejlesztésekkel a feltételek számottevően javultak. A közeljövőben megvalósuló fejlesztések (nagyteljesítményű UH berendezés, röntgenkép-erősítő üzembeállítása, a zárt vérvételi rendszer bevezetése, beteglift építése) a minőségi munkavégzés feltételeit tovább javítják.- A személyi feltételek biztosítása az orvosszakmai területeken nagy nehézségekbe ütközik kizárólag azért, mert minden eddigi erőfeszítésünk eredménytelen maradt. Sem a belgyógyászati, sem a sebészeti részleg nem rendelkezik az ágykapacitás és a tevékenységstruktúra által szükségesnek tartott szakorvosi létszámmal. A sebészeti részleg esetében további gondot és a működés korlátját is jelenti az altatóorvos hiánya (melyet jelenleg a szekszárdi kórház biztosít). Az alacsony orvoslétszám miatt az ügyeleti és készenléti ellátás is csak nagy nehézségek és kompromisszum árán biztosítható. A kórház vezetése elsőrendű és kiemelt feladatának tekinti a szakorvosok biztosítását, de arról nem tud nyilatkozni, hogy a végleges megoldás mikorra realizálható. A pincehelyi kórház szolgáltatásait igénybe vevő betegek megfelelő, minőségi ellátásban részesülnek és ennek garanciája az ott dolgozó orvosok és szakdolgozók szaktudása és munkája. A minőségbiztosítás elsősorban nem mennyiségi kérdés - bár vannak ilyen von- zatai is - hanem az orvoslás és ápolás minőségi eszközrendszerének az alkalmazása, valamint az ezt elősegítő szolgáltatások megléte. A kórházigazgató szerint ezt a pincehelyi kórház 1997. januárja előtt és azóta is biztosítja. Összeállította: Tóth Ferenc Rejtett értékeink A kölesdi Kossuth-szobor Az anekdotának és az életnek megvan a maga sajátos kapcsolata: mindenki mosolyogva meséli a történetet, de már szinte senki nem emlékszik annak valóságmagvára, vagy éppen a történet valódi folytatására. A kölesdi Kossuth-szobor esetében mindkettő érdekes, s mindkettő Pichler Győzővel kapcsolatos. Krúdy Gyula, aki Győző, Magyarország legcsúnyább embere címmel hosszasan értekezik a századforduló jellegzetes alakjáról, kövesdi képviselőnek mondja, Békés István Napjaink szállóigéi című könyvében élesdi honatyának tartja, de mindketten idézik azt a nevezetes mondatot, amelynek segítségével Pichlert a jámbor választók honatyává emelték. Eszerint a párizsi egyetemistából Kossuth Ferenc titkárává lett, gerincsorvadásban szenvedő 25 éves férfiúra bízta volna Kossuth Lajos az országot. A történeten már egykoron is mosolyogtak, ezért annak utánajárt Tóth Béla, akinek viszont maga Pichler mondotta el, hogy az saját gyártmánya. „Hát megválasztották önt képviselőnek? - kérdezte egy jeles hazánkfia. - Meg! - szólottám és föl se pillantottam az újságból. - Aztán, mondja csak kérem, mivel bolondította el azokat a szegény kölesdieket? - Hát elhitettem velők, hogy Kossuth a halálos ágyán azt mondta nekem: Pichler, vigyázz Magyarországra!” A tréfa megestekor persze a kérdezőn nevettek, de később a hírlapok is egyre-másra röppentették fül a pichleriádákat. Ma már nem lehet eldönteni, mi igaz belőlük, mi nem, az mindenesetre tény, hogy a szónoki antitalentumnak született Kossuth Ferenc titkára a körutakon nagyobb sikereket ért el a nagy államférfi tört magyarsággal beszélő fiának, mígnem egyszer valaki azt találta mondani, hogy inkább őt választanák meg, mint főnökét. így indult el a millenium évében az általa alig ismert kölesdi választókerületben, ellenfele pedig a tapasztalt kormánypárti, de egykor ’48-as százados, a gyönki születésű Busbach Péter volt. Nagy csodának számított, hogy mégis Pichler győzött. . . Néhány hónap múlva a hozzá hasonlóan ’48-as párti Tolnamegyei Közlöny 1897. szeptember 19-én tudatta olvasóival, hogy a képviselő Kö- lesdnek Kossuth-szobrot adományozott, amelyet hamarosan felavatnak. Többszöri módosítás után végül november 14-én került sor a nevezetes napra. Az előbbi lap vezércikkében a képviselőtárs Boda Vilmos nem akármilyen stílusbravúrt követett el, mert egyszerre rótta le kegyeletét „annak a férfiúnak, ki míg hazája sorsára befolyhatott, azt lángoló szellemével újjáalakítá, mikor pedig a körülmények változása folytán megszűnt cselekvő szerepet vinni, a száműzetésben halt inkább meg, semhogy azon elvek feladására szánta volna el magát, melyeket Magyarország jövőjére nézve biztosítéknak tekintett”, de egy kanyarral megemlíti, hogy „a nemzet hőseinek ünneplésében a magyar király megy elöl jó példával”... Az ünnepen megjelent Kossuth Ferenc, akit megérkezése alkalmával „Baranyai József polgár ember értelmes beszéddel üdvözölt”, de ott volt több országgyűlési képviselő mellett a megyei ’48-as Kossuth- Párt vezére, Garay Antal is. Szónoknak Tantó János kajda- csi lelkészt kérték föl, aki persze „az apának méltó fia” kitétellel illette Kossuth Ferencet, s azt kívánta: „Álljon hát e szobor! s valahányszor elhalad mellette férfi vagy nő, öreg vagy ifjú: dobogjon föl kebelében a szív, s öntse ki tettre kész honszerelme lángjait, a nemzeti erények: a becsület, munkásság s jellemszilárdság oltárán!” A szekszárdi református énekkar Rácz Gyula vezetésével fiatal, de szorgalmas tagjaival „dicséretet aratott”, Pichler öt forintot adott a dalárdának - hangjegyekre. Thury Lajostól, a szoborbizottság elnökétől Laky Gusztáv kölesdi jegyző vette át Ge- renday Béla 72 cm-es szobrát, amely egyben megyénk első köztéri világi szobra volt. Nem véletlen jelkép, hogy éppen Kossuth öregkori alakja bizonyult erre méltónak. Garay ércalakja néhány hete már a szekszárdi kaszinó kertjében, egy fabódéban várta a tavaszt, holott már 1896-ra tervezték az avatását. Borzsák Endre ép- pezért meglehetősen le is kicsinyeiké a szerény alapzaton álló, „kezdő, fiatal képviselő szerény tárcájából” készült szobrot, a vendéglátást („Kossuth ne kényteleníttessék villásreggelire szalonnát enni, törkölypálinkát inni!”), ők pedig az ünnepi levest kanál nélkül (!) enni. Mindez persze semmit nem vont le Pichler adományának jelképes és valóságos értékéből: a következő ciklusban is képviselővé választották. Dr. Töttó's Gábor Istentiszteletek Szekszárd Római katolikus szentmisék. Belváros: Szombat: 18.00. Vasárnap: 9.00, 11.00, 18.00 óra. Újváros: Szombat: 17.00. Vasárnap: 7.30, 10.00, 18.00. Református istentiszteletek. Vasárnap: 10.00 óra Kálvin tér, (gyermekistentisztelet), 10.00 Kálvin tér. 18.00 Kálvin tér. Evangélikus istentiszteletek. Vasárnap: 9.30 Luther tér. (Minden hónap második vasárnapján német áhítat). 10.00 Luther tér. Baptista istentiszteletek. Szerda: 17.30 óra Dózsa Gy. u. 1. Vasárnap: 9.30 Dózsa Gy. u. 1. Metodista istentiszteletek. Szerda: 17.30 óra Munkácsy u. 1. Szombat: 16.00 Munkácsy u. 1. (gyermekistentisztelet). Vasárnap: 17.30 Munkácsy u. 1. Paks Római katolikus szentmisék. Jézus Szíve Nagytemplom: Hétköznap: 6.30, 7.00 órakor. Szombat: 18 óra. Vasárnap: 7.00, 9.00, 10.00 (gyermek és diákmise), 18 óra. Szentlélek Újtemplom. Kedd, csütörtök: 17.00 óra. Szombat: 17 óra. Vasárnap: 8.00 (gyermek és diákmise), 11.15 óra. Jézus az, aki gyógyít Jeruzsálemben a Juh-kapu- nál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek, ennek öt oszlopcsarnoka van. A betegek, vakok, sánták, sorvadáso- sak tömege feküdt ezekben és várta a víz megmozdulását. Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett. Volt ott egy ember, aki harminc- nyolc éve szenvedett betegségében. Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: „ Akarsz-e meggyógyulni?” (Jn 5,2—6). Rossz a kérdés. Ki az a beteg, aki nem szeretne meggyógyulni, ki az, aki hosszú évek betegsége után ne követne el mindent egészsége visszaállításáért. Ő is azért fekszik ott, hát Jézus ezt nem tudja? A válasz nem is egyértelmű igen, hanem szinte mentegetőzés. Eddig azért nem gyógyultam meg, mert nincs emberem, aki a kellő pillanatban a medencébe emelne. A válasz elég Jézusnak. Már tudja kivel áll szemben. Ott fekszik évtizedek óta és vár. Már nincsenek tervei, a 38 év szenvedése a legerősebb emberben is minimálisra csökkenti a reményt. Vár. Látja a többieket, akik lassan cserélődnek mellette, átél sok gyógyulást és lát sokakat, akik már elmentek. Talán nem igaz ember Isten előtt? Hiszen ha valakinek rosszul megy, mindenki azt mondja, hogy először az Úrral kell rendezni a dolgokat, csak utána lehet ismét egész ember, utána élhet teljes értékű életet a többiek között. Már hányszor próbálta rendezni ezt a kapcsolatot, de a betegség mindig közbeszólt, szembesítette helyzetével. És most itt van, akit Isten Fiának mondanak, jeleket tesz, ritka szerencsés az, aki mellett megáll, de hát ez a kérdés? Tényleg meg akarok gyógyulni, vagy az idők során már úgy hozzászoktam a betegséghez, hogy életem a betegség élete lett, ez az enyém, erre kell vigyázni? A könyöradomá- nyokból megvagyok, nem kell több. De mit is mondjak neki? Voltak itt már sokan, akik próbálkoztak, olyanok is, akikről csodákat meséltek, mindenki odavonszolta magát eléjük, ők tettek valamit, aztán tovább mentek. Csak a keserűség maradt utánuk, a remények nem hogy beteljesültek volna, hanem mindenkit szembesítettek azzal, hogy betegségeink szolgái, rabszolgái vagyunk. Mindenünket beleöljük a megígért csodás gyógyításba és közben elfeledjük emberi valónkat. Mintha nem is az Úr földönjáró szabad népe lennénk. Leköpnek, bemocskolnak és még nem is tiltakozunk. Mit is mondjak neki? „Kelj fel, vedd az ágyadat és járj”. Johann Gyula