Tolnai Népújság, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-15-16 / 267. szám

1997. november 15., szombat Megyei Körkép 3. oldal Legszívesebben kezet fognék minden fűszállal Kakas Gyuri Tolna megyéről Hétfőn Tolna megyéből je­lentkezik a TV 2 Faluvilág című műsora. A Faluvilág fe­lelős szerkesztőjét, Präger Györgyöt Kakas Gyurinak hívják, még a Falutévé miatt. — Az kevés, ha azt mon­dom, iiogy fontosnak tartom a vidék életének bemutatását, hiszen Magyarországon nyolcmillióan nem a főváros­ban élnek. Egyszerűen imá­dom amit csinálok, a vidéki emberek életének, problémá­inak a bemutatását, hiszen én sem a fővárosban születtem. Legszívesebben kezet fognék minden fűszállal, és minden lóval. Büszke vagyok arra, hogy a gyerekek még ma is utánam kukorékolnak az ut­cán. Soha nem mondtam, hogy lemegyek vidékre, én odamegyek az emberekhez, akik ezért kedvesen is fogad­nak. A TV kettő koncepciójának két pillére a vidék és a család, a Faluvilág ebből a vidéki családok életét szeretné be­mutatni. A műsor egyik fő témája a gazdaság, ezen belül pedig a mezőgazdaság. Van még egy másik műsorom is, a Piacoló, ebben legközelebb a szekszárdi piac árait hasonlít­juk össze másokkal. — Mikor jelentkezik a Fa­luvilág? — Minden nap tíz perc­ben, reggel 6 óra 20 perctől. Kétszer ismétlik, délben 12.15-kor, majd pedig éjfél­kor. Információim szerint máris az egyik legnézettebb műsorunk. — Mi lesz a Tolna megyei összeállításban ? — Riporterünk is helybéli, Unger Sándor lesz. Megszólal a megyei közgyűlés elnöke, az Aliscavin vezérigazgatója, ellátogatunk a Decsi falu­házba és Bátaszékre. Vidéken mindig történik valami új is, ezúttal mi mondjuk el első­ként a hírt, hogy a Tolnai Népújság decembertől vasár­nap is megjelenik. Magyar Bálint szekszárdi látogatása Céltáblák és bértáblák (Folytatás az 1■ oldalról.) Találkozott pedagógusokkal is, akik számára oktatási kér­désekről, ezen belül egy mód­felett fontos témakörről, a bér­táblázatról tartott előadást. Magyar Bálint a sajtó képvise­lőit a Német Színházban fo­gadta, s többek között arról be­szélt, hogy miért a kultúra éve ez az esztendő a parlamentben. Mindenekelőtt azért, mert az országgyűlés az idén fogadta el a non-profit törvényt és a kulturális szaktörvényt. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a műve­lődési intézményeket érintő szakmai kérdésekről, hanem a finanszírozás technikájáról is döntés született. A kultúrpoli­tika jellegét tekintve liberális, ez azt jelenti, hogy a támoga­tási rendszer több csatornás, s a piac megjelenése nem men­tesíti az államot az (anyagi) szerepvállalás alól. A pedagógusokról szólva a miniszter elmondta, hogy a minőségi közoktatás elképzel­hetetlen bérezési reform nél­kül. A pedagógusok az ország gazdasági lehetőségeihez ké­pest is keveset keresnek. Ezen a helyzeten próbál változtatni az a 2-3 évet igénybe vevő program, mely korrigálja az eddigi - egyenlősítő ideológiát tükröző - bértáblát, helyt adva a minőségi szempontoknak. Tolna megyei témakörre át­térve Magyar Bálint egyetér­tett azzal, hogy célszerű lenne megoldást találni az egykor korszerű, de mára mind szű­kebbé váló megyei könyvtár problémájára. A miniszter kedvező tapasztalatokkal tá­vozott a megyei könyvtárból, dicsérte az intézmény lelkes vezetőit és munkatársait, akik a szűk helyen is kiválóan ellát­ják feladataikat. -szá­A Dél-Dunántúl egyetlen nyertese. Szancsik Bé- láné, egy szerencsés csibráki polgár vehette át tegnap dél­előtt Bodó Jánostól, a Dombóvár és Környéke ÁFÉSZ elnö­kétől azt az értékes ajándékot, amit a Globus Rt. és a Coop Áruházlánc együttesen meghirdetett nyereményakciójának köszönhet. A szerencsés nyertes közel 150 ezer forint ér­tékben kapott műszaki cikkeket - porszívót, kávéfőző au­tomatát, vasalót és mikrohullámú sütőt - ajándékba, s a nyereményakció során ezért csupán levesport, csokoládét, és néhány konzervet vásárolt. fotó: ótós Dr. Gál Zoltán Dombóváron Szabó Imre a maltert önti, Gál Zoltán eligazítja fotó: ótós Dr. Gál Zoltán, az Ország- gyűlés elnöke tegnap hivata­los látogatást tett a Dalmandi Rt-nél, ahol őt dr. Wilhelm József, a részvénytársaság ve­zérigazgatója fogadta. Ezt követően Dombóváron nem csak az új városi rendőrkapi­tányság alapkőletételén vett részt aktívan, hanem az ün­nepélyes aktust követő lakos­sági fórumon is szerepet vál­lalt. Dr. Gál Zoltán dalmandi látoga­tásának tapasztalatairól el­mondta, hogy legfőbb benyo­mása szerint az ezer embert foglalkoztató mezőgazdasági nagyüzem nyereségesen műkö­dik és kellő perspektívával is rendelkezik. Mint mondta, eb­ből nem akarja azt a következ­tetést levonni, hogy ez a műkö­dési forma lehet egyedül haté­kony, ám az bizonyossá vált benne, hogy a mezőgazdaság problémái nem csupán a „föld­kérdésben” rejlenek, hanem egyebek mellett abban is, hogy az ágazat mennyire képes profi­tot termelni, milyen termékekre van piac, mennyiben lehet a termelői technológiát megújí­tani, vagy éppen milyen infor­mációs csatornákat képes hasz­nálni. A Dalmandi Rt-nél - mondta - ezekben a kérdések­ben kialakítottak maguknak egy választ, s ez megmutatta eredményét. Dr. Gál Zoltán tegnapi sűrű programjának részeként a dombóvári Reform Gmk-t is megtekintette, majd Dombóvár város vezetőivel és MSZP-s (Folytatás az 1. oldalról.) A kamarai osztályok által megválasztott 70 küldöttből 60 jelent meg pénteken délelőtt Szekszárdon, hogy a következő öt évre saját soraiból megvá­lassza vezetőit. A küldöttgyűlés résztvevőit - köztük Dunai Pétert, a MKIK főtitkárát -, Horváth Endre, a kamara általános alelnöke, a küldöttgyűlés levezető elnöke köszöntötte. Ezt követően dr. Bertha Kálmán elnök az írásos beszámolóhoz szóbeli kiegészí­tést fűzött. — A kamarai törvény élet­belépése, a kötelező gazdasági kamarai tagság körül fellángolt viták mára mérséklődtek. A megyei kamara az elmúlt há­rom évben kiépítette azokat a működési feltételeket, amelyek szükségesek voltak a kamarai törvényben meghatározott fel­Hat éve jöttek először Hat évvel ezelőtt jöttek elő­ször vöröskeresztesek a né­metországi bajor tartomány Pfaffenhofen járásból Szek- szárdra, s hoztak magukkal nagyértékű adományt. Ez a látogatás azóta is évről-évre két alkalommal megismétlő­vezetőivel folytatott zárt körű tárgyalást. Az ezt követő, mindössze néhány perces saj­tóbeszélgetésen a Parlament el­nöke a Tolnai Népújság kérdé­sére válaszolva az új rendőrka­pitányság építésével kapcsolat­ban elmondta, hogy egy-egy ilyen létesítmény létrehozása attól is függ, hogy a társadalom hajlandó e a közbiztonság javí­tása érdekében áldozatokat vál­lalni. Ugyanakkor Dombóvár esetében ez a szándék találko­zott az elszánt képviselői aka­rattal, vagyis dr. Szabó Imré­nek, a térség országgyűlési képviselőjének ténykedésével is. A rövid ceremónia, vagyis a leendő dombóvári rendőrkapi­tányság alapkőletételének kez­detén Tóth Attila polgármester azt hangsúlyozta, hogy a 350 adatok - a gazdaság általános érdekképviselete, fejlesztése, a gazdálkodóknak nyújtott szol­gáltatások és közjogi feladatok - ellátásához. Kilenc végleges kamarai osztály jött létre, Szek­szárdon kívül két városi irodát nyitott a kamara Dombóváron és Tamásiban és további kettőt szándékozik Pakson és Bony- hádon, hangzott el. A beszámolót hozzászólások követték. Nagy László küldött úgy vélte, a kamarának többet és hatékonyabban kellene lob­biznia a megye gazdasági érde­keinek érvényesítésért, a paksi ipari park mellett más városok­ban is ösztönözni kellene a be­ruházásokat. Nemcsak a képzé­seket, átképzéseket kell szor­galmazni, hanem először in­kább a munkahelyteremtést. Dömény Zoltán paksi küldött szerint új szemléletre lenne dött. Most, csütörtökön, a késő esti órákban egy tizen­hat fős csoport érkezett a me­gyeszékhelyre. A német delegációt Georg Botzenhard, Pfaffenhofen já­rás vöröskeresztes titkára ve­zette. Szokásukhoz híven millió forintos beruházás meg­kezdését a Belügyminisztéri­umnál a kistérségi területfej­lesztési társulás, vagyis a kör­nyező települések is egyönte­tűen támogatták. A beruházás végeztével már a 21. század követelményeinek maximálisan megfelelő polgárbarát rendőr­ségről alkotott jó képet alakítja tovább úgy, hogy nem csak az állampolgárok, hanem a kapi­tányság dolgozói is emberhez méltó körülmények között vé­gezhetik munkájukat. A rövid beszéd után a magas közjogi méltóság és dr. Szabó Imre együttesen helyezték el a le­endő kapitányság alapkövét. Ezt követően dr. Gál Zoltán dombóvári látogatásának zárá­saként lakossági fórumon vett részt a művelődési házban.- nagy ­szükség a testületben, nyitott, az osztályok munkájára tá­maszkodó kamarát kell kialakí­tani. Egyben kezdeményezte, hogy a kamarai tagok a szolgál­tatásokat ingyen vehessék igénybe. A küldöttek kérdéseire adott válaszok után a gyűlés résztve­vői 58 igen és 1 nem szavazat­tal elfogadták a KIK három éves munkájáról szóló beszá­molót a hozzáfűzött szóbeli ki­egészítésekkel. Ezt követően a küldöttek megválasztották a kamara veze­tőit. A szavazatok alapján a tes­tület elnöke továbbra is dr. Bertha Kálmán lett. Általános alelnök Horváth Endre, alelnö- kök: Fodor Tibor, dr. Fischer Sándor, Rauth János. Az ellen­őrző bizottság elnöke Csapó Jenő, az etikai bizottságé Po- gonyi Pál. F. Kováts Éva most sem jöttek üres kézzel, hat gépkocsira való ruhane­műt, gyerekjátékot hoztak a megyei szervezet számára. Tegnap, az adomány vámolá­sát és kirakodását követően Paksra látogattak, ma pedig Bajára, Bonyhádra kirándul­nak. Vasárnap kora reggel utaz­nak vissza. (péteri) Hírek Jótékonysági bál Jótékonysági bált rendez­nek ma este a döbröközi általános iskola tornater­mében. A rendezvény be­vételét a helyi óvoda ja­vára fordítják. A nyitótán­cot az óvodások hét órakor adják elő, amit a rendezők szívmelengetőnek szán­nak. Ezt követően a Gyöngykoszorú hagyo­mányőrző tánccsoport ad műsort. A bálon - amire a belépő 300 forint - a Treff együttes szolgáltatja a zenét. Fogadóóra Dombóvár város rendőrka­pitánya, dr. Szíjártó István rendőr alezredes november 17-én, hétfőn délután fél há­romtól fél négyig tart foga­dóórát a kapitányságon. Baleset Súlyos sérüléses baleset történt pénteken délután 16 óra 10-kor Szekszár­don, a Tartsay utcában. A Zsitvai cukrászdánál gya­logost gázolt el egy sze­mélygépkocsi. A gyalo­gosnak a baleset során el­törött a könyöke. A gép­kocsinak az ütközés kö­vetkeztében betörött a szélvédője. Betörtek az irodába Betörők jártak Szekszárdon, egy kft. Tartsay utcai irodá­jában. Az ismeretlen elköve­tők péntekre virradóra hatol­tak a iroda helyiségébe és onnan 16 ezer forint érték­kel távoztak. Pénztárcát találtak Szekszárdon, a piacon pénz­tárcát találtak néhány nap­pal ezelőtt, benne egy nyug­díjszelvénnyel. A szelvény­ből ítélve a vélt tulajdonosa idős, nyugdíjas személy le­het. A pénztárcát a személy- azonosság igazolását, illetve a nyugdíjas igazolvány fel­mutatását követően a szek­szárdi piacfelügyelőtől, Pukli Lászlótól veheti át a tulajdonosa. „Ossza meg örömét!” Szüléink - nagyszüleink - Far­kas József és Vörös Anna 1947. november 16-án, 50 éve fogad­tak örök hűséget egymásnak Csapó-Tengelicen. Rengeteg munka és küszködés árán nevel­tek fel 3 gyermeket nagyon nagy szeretetben. Kívánunk ne­kik nagyon jó egészséget, bé­kés, boldog öregkort és sok-sok pihenést. Aranylakodalmuk al­kalmából Ady Endre versével szeretnénk köszönteni őket: Már vénülő kezemmel Fogom meg kezedet, Már vénülő szememmel őrizem a szemedet. Nem tudom miért, meddig Maradok meg még neked, De a kezedet fogom, S őrizem a szemedet. Drága szüléink, mindent na­gyon köszönünk! Lányaik, unokáik és vejeik Ismét dr. Bertha Kálmán az elnök Tisztújító küldöttgyűlés a kamaránál Bajor vöröskeresztesek Szekszárdon Az idén második alkalommal érkeztek vendégek Németor­szágból, Pfaffenhofenből a Vöröskereszt Tolna Megyei Szerve­zetéhez Szekszárdra. Kárpótlási jegyért ELMŰ részvényt! Jegyzés: 1997. november 20-tól december 4-ig (Túljegyzés'esetén előbb lezárható) Minden 10 ezer Ft összcímletértékű kárpótlási jegyért 1 db 10 ezer Ft névértékű, névre szóló törzsrészvény jegyezhető. il J ÁLLAMI PRIVATIZÁCIÓS ÉS VAGYONKEZELŐ RT.

Next

/
Thumbnails
Contents