Tolnai Népújság, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-14 / 266. szám

IO HOROSZKÓP RTL Klub, péntek, 20.00: Krisztus utolsó megkí­sérlése. Krisztus utolsó napjai elevenednek meg a filmben. Jézus kételkedni kezd a küldetésében. Valóban őt választotta-e ki Isten a feladatra, hogy üzenetét eljuttassa az emberekhez? A csimpánzleány félrelép A zoológusok szerint a csimpánzok gyakran párzanak különböző partnerekkel, de csak a saját hordájukon belül. Újabb megfigyelések azt mutatják, hogy a majomlányok nagy ti­tokban meg-meglóg- nak a hordától, hogy kipróbálják az idegen majomfiúkat is. Mindennek kiderí­téséhez két amerikai kutató négy évet töl­tött a nyugat-afrikai őserdőben, 52 majom megfigyelésével fogla­latoskodva. Az állatok elfogadták a közelsé­güket. A kutatók DNS-mintákat vettek valamennyiüktől, hogy az örökítő anyag alapján azután felraj­zolhassák a megfigyelt csimpánzok törzsfáját. Legnagyobb cso­dálkozásukra az derült ki, hogy a vizsgált idő­szakban született 13 majomfi semmilyen rokonságban nem volt a horda egyetlen fel­nőtt hímjével sem. A kutatóknak konkrétan csak annyit sikerült megfigyelniük, hogy a párzási időszakban az anyaállatok napokra el-eltünedeztek. A nőstények kicsa­pongásának okát az amerikai kutatók ab­ban látják, hogy az ilyen félrelépések által kerülnek friss gének a közösségekbe. Nyelvi nagyhatalom vagyunk Minden kifejezhető magyar nyelven! A számítógép szaknyelve Felmérések szerint a hazánkban egy év alatt megjelenő kiad­ványoknak alig 2 százaléka szépiro­dalmi mű - a többi különböző szakmai, szaktudományi té­mákkal foglalkozik. A szaknyelv, a szak- kifejezések terjedé­sének korát éljük. Nem mindegy azon­ban, hogy e folyamat során „szennyező­dik” vagy tisztul anyanyelvűnk. S ugyanilyen fontos, hogy megtaláljuk az idegen kifejezések magyar megfelelőit. A szaknyelv, a szak­szókincs fontossága szépirodalmi példával is igazolható. Vegyük József Attilának ezt az igazán költői hangu­latú versrészletét: „Aranyos lapály, gólyahír, / áramló könnyűségű rét. / Ezüst derűvel ráz a nyír / egy szellócskét és leng az ég”. Ezekben a sorokban a lapály földrajzi; a gólyahír meg a nyír növénytani; az arany(os) meg az ezüst ásványtani, kémiai, ötvösipari; a rét mező- gazdasági; az ég csil­lagászati szakszó is. Ha belegondolunk, alig van olyan sza­vunk, amelvet ne so­rolhatnánk valamelyik szaknyelv körébe. Jelenleg a magyar a világ egyik olyan nyelve - nem sok van ilyen -, amelyen pon­tosan a nevén lehet nevezni akár a szívát­ültetés, az izotópkísér­letek, akár a világűr kutatásának minden részletét. Életbe vá­góan fontos, hogy ezt a nyelvi előnyünket megőrizzük. Nagyon sok jel mu­tat arra, hogy sikerülni fog. Másokkal ellen­tétben ugyanis én úgy látom, hogy például a számítógépes világ szaknyelvét megle­pően rövid idő alatt angolból magyarra tudtuk fordítani, leg­alábbis lényeges ele­meiben. Továbbra is aggaszt azonban, hogy főként a természettudomá­nyok világában szinte megkövetelik az angol nyelvű előadásokat és cikkeket. Kutatóink ezért már nem is bajlódnak gon­dolataik anyanyelvű megfogalmazásával, hanem rögtön angolul fognak témájuk kifej­téséhez. Nagy baj lenne, ha az effajta igyekezet visszavetné szaktudományaink magyar nyelvezetének fejlődését. Fábián Pál KOS (IH.21.-IV.20.) 06-90-303-572 Szerelem: Elégedett lesz a hét eseményei­vel. Ami történik, vá­ratlanul éri, de örül annak, hogy így alakult. Hivatás: Ha a megfelelő pillanatot kivárja, elképzeléseit minden tekintetben meg tudja valósítani. Meggondolat­lansága viszont hetekre visszavetheti ügyeit. Az egészségére is jobban kell ügyelnie, mert ellenálló képessége csökken. BIKA (IV.21.-V.20.) 06-90-303-573 Szerelem: Most ki­csit elbizonytalano­dott, mert attól fél, hogy partnere már másra vágyik. Ha ezt túl sokat mon­dogatja neki, talán már 6 is kezd hinni benne. Hivatás: Minden meglepetés idegesíti, még az is, ami jót hoz az életébe. így lesz most is: előbb haragra lobban a váratlan for­dulat miatt, s csak utána örül a ked­vező következményének. IKREK (V.21.-VI. 21.) 06-90-303-574 Szerelem: Igazán | elégedett lehetne, hi­szen elérte, amit akart, j De a bizonyosság in- ___________ k ább dühíti, mint megnyugtatja. Ha mindent szabad, már nem is olyan izgalmas az egész. Hivatás: Sem­miképpen ne halogassa tovább a fon­tos elintéznivalókat. Ragyogó hely­zet adódik, ki kell használnia a csil­lagok jó sugárzását. Félre most a lus­tasággal! RÁK (VI. 22.-VII. 22) 06-90-303-575 Szerelem: A magá­nyosan élők ezúttal olyan álmokat szövö­getnek, aminek nincs reális alapja. A családot után epekednek, mert a jelent rossz­nak tartják. Hivatás: Itt is az álmo­dozás lesz úrrá gondolatain, és eset­leg kilátástalan vállalkozásba kezd. Ez most nem baj, mert a szerencse ön mellé szegődik, s még a lehetet­len is sikerül. HOROSZKÓP OROSZLÁN (VII. 23. - VIII. 23.) 06-90-303-576 Szerelem: A hízel­gés nem azonos a sze­retettel! Inkább higy- gyen a tetteknek, mint a szép szavaknak. Hivatás: Várat­lan helyzet elé kerül a héten, tehát nem árt az óvatosság. Ha a körülmé­nyek nem is kedvezőtlenek, a kollé­gák hozzáállása miatt a következ­ménye lehet negatív. Pénzzel kap­csolatos bosszúsága viszont hamar elszáll. SZŰZ (Vffl.24.-IX.23.) 06-90-303-577 Szerelem: A régeb­ben jól bevált fogások | ezúttal csődöt mond­hatnak. Ez az ismeret- _ ség több lesz futó kalandnál, ha ön is úgy akaija. Hivatás: Korántsem olyan egyszerű a feladat, mint első látásra hinné. Két ember munkáját kell ellátnia, és ez még önnek is megterhelő, pedig rendkívül teher­bíró. MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.) 06-90-303-578 Szerelem: Apró örömök, nyugodt hét várható. Partnerével kellemes órákat tölt a hét végén. Hivatás: eltervezett, apránként beéri végre, de ezt a tempót túl lassúnak tartja. Fe­lettesei örömmel fogadják elképze­léseit, beosztottjai azonban nehezen tudnak lépést tartani. SKORPIÓ (X. 24. - XI. 22.) 06-90-303-579 Szerelem: Türelmet­lenséggel semmire nem megy. Most jobb volna, ha érzelmein úrrá lenne a józan ész, akkor minden a helyére kerülhet. Hivatás: A megbízatás, amit elvállalt, sokkal bonyolultabb, mint első pillanatban gondolta. Ráadásul szinte vonzza az ellenségeket. Most már csak a küz­dőkedve, makacssága segítheti át az akadályokon! Mindaz, amit NYILAS (XI. 23.-XH. 21.) 06-90-303-580 Szerelem: Kedves­ségével most bárkit le tud venni a lábáról. Ha tehát mindent latba vet, célhoz ér! Csak aztán meg ne bánja a hirtelen hódítását. Hivatás: Mozgalmas hétvégére számítson! Az események csütörtökön kezde­nek torlódni, és elképzelhető, hogy még a vasárnapot is munkával kell töltenie. Bosszantja, hogy a magán­életét át kell szerveznie. BAK (XII. 22-1.20) 06-90-303-581 Szerelem: Az önkri- tika olyan nemes erény, amely a másik nemet teljesen le\es/i a lábáról. Hát még, ha engeszteiésul némi ajándékkal is kedveskedik partnerének. Hivatás: Ha netán üz­letkötő vagy sportoló, ezen a héten a szokottnál jobb teljesítményre lesz képes. De bármilyen területen dol­gozik is, a maga nemében csúcsot javíthat! VÍZÖNTŐ (1.21.-n. 20.) 06-90-303-582 Szerelem: Új kör- nyezetben új ismeret- H| | ség - de ne higgye, hogy ez szerelem! jfSSP Csupán az újdonság varázsa kápráz- tatja el. Hivatás: Nagyszerű hét­kezdés után bosszús szerda és csü­törtök várható. A péntek, a hétvége viszont pótolhatja majd a kellemet­lenségekért. HALAK (II. 21.-III. 20.) 06-90-303-583 Szerelem: Aki nem őszinte, az ne csodál­kozzon, ha nem értik meg, sőt, esetleg be is csapják. Végleg csak heti szívügyeit, ha vállalja az őszinte beszélgetést. Hivatás: A munká­ban is elkelne a mindent tisztázó „lelkizés”, ami percek alatt tisztá­zódna, ha volna mersze bekopogni a főnökéhez. Ha a horoszkópot készítő Herczeg Katától többet is meg szeretne tudni, hívja a csillagjegye alatti számot! HÉTFŐ november 17. 1 VITV 1 (ausztrál sorozat) (közéleti magazin) 16.30 Aloha sport (ism.) 17.30 Jája és Pája Műsorajánlat 18.57 Meri vagy nem meri? Híradó 17.00 Gillette World Sport Alf (am. sor.-16.) 17.50 19.00 17.30 5.30 Gazdatévé 18.00 Híradó 19.30 100-ból egy (játék) 18.00 Hegylakó (sor. -16.) 5.50 Nap-kelte 18.20 Zokogó majom 19.57 Meri vagy nem meri? 19.00 Ki a főnök? 9.00 Műsorismertetés (tévéfilmsor. - 6/2.) (villámjáték) (amerikai sor.-16.) 9.05 Az Onedin család 19.25 Európai Ablak 20.00 A siker útja 19.30 Hír3 (angol tévéfilmsorozat) 20.05 Helikon (német film) 20.00 Dinasztia 11.00 Walt Disney bemu­20.40 Esti kérdés 21.40 Reflex (vitaműsor) (amerikai sor. -16.) tatja (ismétlés) 20.55 Műsorajánlat 22.40 Eladó az egész világ 21.00 Nagy durranás 12.00 Déli harangszó. 21.00 Híradó (amerikai film, ism.) (amerikai film) 12.05 Vasárnapi muzsika 21.20 Sportpercek 0.10 Fókusz (ismétlés) 22.40 Egy rém rendes csa­13.00 13.40 Híróra Öt perc tőzsde 21.35 Születésnapi beszél­getés Kosa Ferenc­Ü4UAÜI 23.10 lád. (am. sor -13.) Aszfaltbetyár (ism.) 14.25 Domovina (szlovák mag.) 14.50 NAT-tól tartok 15.20 Műsorismertetés 15.25 Bor és hatalom (spanyol tévéfilms.) 15.55 Ficánkoló (ism.) 16.00 Kisokos 16.20 Gryllus Vilmos dalos­könyve 16.30 A szerelem jogán (brazil tévéfilmsor.) 17.00 Sorstársak 17.15 Körzeti magazinok 17.45 Körzeti híradók 18.00 Államháztartási re­form 18.05 Vers mindenkinek 18.10 "Engedjétek hoz­zám!” 18.15 A jóságos fogtündér 18.30 A pampák királya (brazil tévéfilmsorozat) 19.30 Híradó. Sporthírek. 20.00 X-akták (am. sor.) 20.45 Nyitott száj 21.35 Ötszemközt 22.20 MixishowFogadás 22.45 Kenó 22.50 MC 23.00 A Kennedy klán (angol dók. film-sor.) 0.05 Fekete bubi (német tévéfilm) 1.05 Híradó MTV 2 5.3(1 Gazdatévé 5.50 Nap-kelte 13.55 Műsorismertetés 14.00 Parlamenti Napló 15.00 Közvetítés a parla­ment üléséről 16.50 Híradó. Időjárás 17.00 Zöld-övezet 17.25 Eötvös Collegium 1945-50. 18.25 Csízió 18.30 TH 19.00 Mélytengeri vészjel­zés (am. film) 20.50 Mesterművek 21.00 Záróra után 21.30 Telemázli 22.00 Aktuális 22.25 Híradó 22.40 Időjárás 22.45 Fekete augusztus (brazil tévéfilmsor.) DUNA TV 11.00 Heti Hírmondó (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.25 Emlékképek 12.45 Postabontás 13.05 Közép-európai maga­zin (ism.) 13.40 Trópusi hőség (kanadai sorozat - 20.) 14.35 Zöldszem, Zöldfül 15.05 Tarkabarka (ism.) 16.05 Múltból vett jövő 16.30 Harmónia 17.05 Az óceán lánya 23.10 Híradó TV 2 5.45 I Faluvilág 6.00 i Jó reggelt, Magyaror­szág! 7.50 i Játék 8.30 i Marienhof (német sor., ism. - 29.) 9.00 i Délelőtt a TV2-vel 9.10 i Játék 10.05 > Egy kórház magán­élete. (am. sor. - 31.) 10.50 ' Doktor tv2 12.00 Tények délben! 12.05 Stádium 12.30 Gazdagok és szépek (am. sor., ism. 32.) 13.00 Csupa-csupa élet (német sor., ism. 29.) 13.30 Guldenburgok örök­sége (ném. sor. 30.) 14.30 Marienhof (német sorozat 30.) 15.00 Csípsz 16.30 Aki bújt, aki nem (kanadai sorozat - 30.) 17.30 Csupa-csupa élet (német sorozat - 30.) 18.00 Az Acapulco-öböl (mexikói sorozat - 30.) 18.30 Szerencsekerék 19.00 Tények. Időjárás 19.30 Gazdagok és szépek (amerikai sor. - 33.) 20.00 Végső hajsza (amerikai film) 22.00 Tények - Jó estét, Magyarország! 23.00 Cagney és Lacey (amerikai sorozat - 7.) 0.15 Tények (ismétlés) RTL KLUB 6.30 Jó reggelt! 8.30 Candy, Candy (rajzfilmsor, ism.) 8.55 Randevú Edittel (ism.) 9.55 Klip klub (ism. ) 10.30 Pumukli (ism.) 11.00 Sweet Valley (am. sor., ism. -14.) 11.20 A farm, ahol élünk (am. sor., ism.-14.) 12.10 Sliders (am. sor., ism. -14.) 13.00 Randevú Edittel (talkshow) 14.00 Klip klub 14.30 Pumukli (sorozat) 15.00 Davy Crockett (fr. rajzfilmsor. -15.) 15.30 A pálya ördöge (fr. rajzfilmsor. -15.) 15.55 Candy, Candy (japán rajzfilmsor. -17.) 16.20 Féltékenység (am. films.-15.) 16.45 A farm, ahol élünk (am. filmsorozat -15.) 17.40 Sliders (am. films. -15.) 18.27 Meri vagy nem meri? 18.30 Fókusz 10.00 Kalahári 11.00 Palánta 11.30 Kockáztató 12.30 Hívd Andreát! 13.30 Biztonsági zóna 14.30 Sztár-barangoló 15.00 Sherlock Holmes nyomon van. 16.00 Rin-Tin-Tin (96.) 16.30 Más 17.00 Café Moszkva (magyar film) 19.00 Akarunk-e élni? 19.30 Action Man (amerikai sorozat-11.) 20.00 Celeste (argentin sor. - 6.) 21.00 Hadijátékok (amerikai film) 23.00 Autósport 23.30 Emmanuelle 5. (francia erotikus sor.) HBO 5.45 Mozi! Mozi! Mozi! 6.20 Világverők 116 • 8.20 Bundesliga 17. ford. 10.25 Bundesliga-összefog- laló. 11.30 Jó étvágyat, televí- ziócska! (cseh vígj.) 13.05 Egy lány miatt (francia film) 14.55 A U2 (zenés dók.-film) 15.45 Időtlen időkig (am. vígjáték) 17.30 Lois és Clark 18.35 Ernest suliba megy (am. vígjáték) 20.05 Franciska vasárnapjai (magyar film) 22.00 Egy fiatal méregke­verő kézikönyve (felir. angol film) 23.40 A bűnbeesés ideje (am. akciófilm) 1.10 Az utolsó esély (am. akciófilm) 3.05 Sztárközeiben SPEKTRUM 13.00 A gyógyulás művé­szete 14.00 Napirenden: a Föld 14.30 Légihidak 15.30 A szél 16.30 Napirenden a Föld 17.00 Tengernyi titok 17.30 ínyenctúrán 18.00 Riasztó teremtmé­nyek 19.00 Senki többet? 20.00 A kínai nagy fal 20.30 Clive James: Róma 21.20 Arcélek. Nehru 21.50 A nikotin 22.20 A maffia eredete TV 3 14.00 Kisasszony 14.30 Melrose Place 15.30 Star Trek (am. sorozat, ism. - 3.) MSAT 1.50 Music Box 7.00 Vekker 12.40 MSAT Klub 13.10 Rocktükör (ism.) 13.40 Parti sétány 14.10 Játszd újra. 14.40 Takarítógép 16.30 Music Box Top Ten 17.00 Őrült sportok 17.30 Fashion Tv 18.00 Minden lében két ka­nál. (angol sor., 12.) 19.00 Cops (ism. - 78.) 19.30 Parti sétány, Ausztrá­lia 20.00 A legyőzhetetlen, (am. film) 21.55 A3-ik vonal 22.55 Zsarugyilkosságok PRO 7 6.20 A maszk 6.40 Flintstone család 7.10 Hupikék törpikék 7.40 Tapsi Hapsi 8.05 Egy fedél alatt 8.35 Roseanne 9.00 Grace (amerikai sor.) 9.05 Bombanő 11.25 A rendőrfőnök 12.30 Matlock 13.30 Déli magazin 14.05 Talkshow 15.05 Dagály 16.00 Babylon 5 (am. sor.) 16.55 Björn és a vikingek 17.25 Simpsonék 17.55 Egy fedél alatt 18.25 Roseanne (am. sor.) 19.00 Egy rém rendes csa­lád (am. sorozat) 19.30 Hírek 19.45 Taff 20.15 Gyerek az éjszakában 22.15 Drága testek 23.15 Switch (komédiasor.) 23.45 Dumaparti SAT 1 5.30 Németország ma 9.00 Cannon (am. sor.) 10.00 Vannak szavaid? 10.30 Bubi, dáma, Hörig 11.00 Délelőtti talkshow 12.00 Vera délben 13.00 Sonja 14.00 Trapper John 15.00 Úrszekerek 16.00 Picket Fences 17.00 Mindenki mindenki el­len (játék) 17.30 Regionális műsorok 18.00 Bulvármagazin 18.30 Hírek. Sporthírek 19.00 Kedves nővérek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Rosenau szanató­rium 21.15 Katrin a legjobb 22.15 Nyomozás 23.00 Újdonságok, sztorik 23.50 Négyes csatorna RTL 6.00 Hírek 6.30 Jó reggelt 7.00 Reggeli magazin 7.35 Egymás közt (ism.) 8.05 Jó idők, rossz idők 8.45 Springfield-sztori 9.35 Tüzes szerelem 10.30 Gazdagok és szépek 11.00 Marimar (21. rész) 11.30 Ifjúsági párbaj 12.00 Déli magazin 12.30 Magnum (am. sor.) 13.30 Barkácsbajnok 14.00 Bärbel Schäfer 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Agytorna 17.30 Egymás közt 18.00 Vidéki magazin 18.30 Sztármagazin 18.45 Híradó 19.10 Robbanékony 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Aszteroid 23.00 Kulturális magazin RTL 2 5.45 Ismétlések, rajzfilmek 13.00 Calimero 13.25 Dinóbébik 13.55 Alvin és a mókusok 14.25 Óz, a nagy varázsló 14.55 Boldog család 15.20 Moon hajós 15.45 Flipper (am. sor.) 16.15 Csodálatos évek 16.40 Havas folyó 17.45 Tessék mosolyogni! 18.10 Melrose Place 19.15 Kikötői zsaruk 20.15 Walker, Texas Ranger 21.15 Walker, Texas Ranger 22.15 Los Angeles-i zsaru 23.15 Mindörökké Knight MIIM-IWij 8.30 Vitorlázás (ism.) 9.00 Lovaglás (ism.) 10.00 Labdarúgó-vb 12.00 Nascar, Atlanta 14.00 Traktorhúzó verseny 15.00 Labdarúgó-vb 17.00 Kamiontriál 18.00 Darts (ism.) 19.00 A sebesség világa 21.00 Szumo/bvasho, Tokyo 22.00 Traktorhúzó verseny 23.00 Eurogólok TNT 6.00 Rajzfilmek este tízig 22.00 A vadnyugat szíve 24.00 Feltámad a vadnyugat 1.30 A kincses sziget 4.00 A hét sólyom háza VOX 6.55 Eletre-halálra 8.55 Egymás közt 9.25 Jó idők, rossz idők 10.00 Főút a mennyekbe 11.00 Főzőpárbaj (ism.) 11.30 Colt minden esetre 12.30 Charlie angyalai 13.30 Vad házasságok 14.00 Egymás közt 14.30 Jó idők, rossz idők 15.00 Főút a mennyekbe 16.00 Charlie angyalai 17.00 Colt minden esetre 18.00 Hírek 18.15 Főzőpárbaj 18.45 Vad házasságok 19.15 Hegylakó 20.15 Gyilkos ügy MTV1, 16.30: A szerelem jogán. Különös bosszút áll a fér­jén Rosália. Az esküvőn ugyan kimondja a „boldogító” igent, de megtagadja a további engedelmességet. A násznép előtt porig alázza Montserratot. Kijelenti, hogy ezentúl nem szólhat bele az életébe, a maga feje szerint akar élni. A szertartás után megszökik. Adriano hazudozással vádolja Paulát. A bankár magába roskadva szenved a nászéjszakán. Rosália Esmeraldánál talál menedékre.

Next

/
Thumbnails
Contents