Tolnai Népújság, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-11 / 263. szám

1997. november 11., kedd Megyei Körkép 3. oldal Szarkák az atomerőműben Dalban elmesélt történelem Lola Blau, azaz Hadzsikosztova Gabriella fotó: gottvald A szóbeszéd szerint sokmillió forint a paksi atomerőmű­ben a közelmúltban lebukott szarkák által okozott kár. Hivatalos adat még nincs - hiszen a vizsgálatok folynak - tény viszont, hogy októ­berben hat „enyveskezű” munkavállaló távozni kény­szerült a cégtől. A hivatalos közlemény szerint „az elmúlt időszakban a társa­sági tulajdon ellen elkövetett cselekmények felszámolásá­ban a PA Rt. a rendőrséggel együttműködve fokozta ellen­őrzéseit. Ennek eredménye­képpen több ügyben indult büntetőeljárás, illetve munka­helyi kivizsgálás.” A tájékoz­tató arról is szól, hogy az atomerőmű két dolgozójával szemben a rendkívüli felmon­dás eszközével élt, négy em­bernek közös megegyezéssel - végkielégítés nélkül - szüntet­ték meg a munkaviszonyát, míg három főt felfüggesztettek a munkavégzés alól a vizsgálat befejeztéig, öt úgynevezett külső cégnél dolgozót pedig kitiltottak az üzem területéről. Információink szerint széles skálán mozog az ellopott javak listája, a rovarirtó szerektől szerszámokon át, számítógé­pekig. Ugyancsak sokszínű az elkövetők beosztása, akad kö­zöttük (volt) osztályvezető, sőt (pandúrból lesz a legjobb rabló?) biztonsági őr is. -rg­Aki néhány évvel ezelőtt lát­hatta Hadzsikosztova Gabriel­lát a Frauentanz című egysze­mélyes darabban, az elismerés­sel nyugtázhatta a fiatal szí­nésznő kvalitásait. Azután - nem kis meglepetést kiváltva - a Deutsche Bühne akkori veze­tése nem tartott igényt a mű­vésznő munkájára. S most tanúi lehetünk egy újabb fordulatnak: a DBU-ban történt igazgatóváltozás után Hadzsikosztova Gabriella visz- szatért Szekszárdra. Ráadásul ismét egy egyszemélyes darab, a Heute Abend: Lola Blau című musical főszereplőjeként. Az első előadást - ami premier - november 13-án, csütörtökön 19 órai kezdettel tekinthetik meg az érdeklődők. — Úgy érzem, a Lola Blau sokkal nehezebb feladat elé ál­lít, mint a Frauentanz - hasonlí­totta össze a két szerepet Ha­dzsikosztova Gabriella. — A Frauentanz koncertszerű elő­adása után ez alkalommal egy igazi színházi darabban ját­szom, ahol minden pillanat fe­szített figyelmet követel. — A Frauentanz a számos kiválóan előadott énekszámmal aratott sikert... — Akkor tizenhét dalt ad­tam elő, most húsz szerepel a műsorban. Önmagában nem a darabszám sok, hanem az a munka, mellyel ezt a musicalt fel kell építeni, elő kell adni, il­letve - ami a leglényegesebb - tovább kell adni. — Mennyiben játszott sze­repet a színészi azonosulásban (Folytatás az L oldalról.) Gondolok itt a testületek jog- és hatáskörének tisztázatlan­ságára, a munkában elkövetett baklövésekre, a gazdálkodás hiányosságaira, a pazarlásra, pontatlanságra, a körülmé­nyeskedésre és a mindezeket mentegető magyarázkodásra. Ezek elkerülése érdekében szükség van a hozzáértés és felelősség mellett a feltételek Lola Blau személyisége, azaz tehetünk-e egyenlőségjelet Ha­dzsikosztova Gabriella, illetve Lola Blau közé? — Azért is vállaltam ezt a szerepet, mert Lola Blau na­gyon közel áll hozzám. Ugyan­azt vallom a világról, az embe­rekről, mint Lola Blau. — A laikus azt gondolná, hogy egyszemélyes darabot könnyebb rendezni, mint több- szerepló'set. Ez valóban így van? - kérdeztük Galgóczy Ju­dit rendezőtől. — Az egyszemélyes darab megrendezése százszor nehe­zebb, mint a többszereplősé. Az javítására és a következetes ellenőrző munkára. — Ezek tehát azok a dol­gok, amin maga az önkor­mányzat javíthat hatékony­sága érdekében. Am rendel­kezésre állnak-e az eeyéb fel­tételek? — Rendezésre vár az alap­kérdés: milyen egészségügyi és nyugdíjszolgáltatások garantá­lására képes a gazdaság. Ha előbbi esetben ugyanis egy személyiség nagyon sokféle színét kell megmutatni. — Mit mondhat nekünk, a nézőknek ma Lola Blau törté­nete? — A darab az 1930-as évek végét idézi, amikor Ausztriába bevonult a német hadsereg. Lola Blau annak a színésznő­nek a története, aki megszen­vedi ezeket az éveket. Ez a drámai időszak kabarédalok ál­tal tárul a nézők elé, bemutatva azt a kirekesztettséget, ami mindig felerősödik, ha baj van egy országgal, egy társada­lommal. -szá­erre megkaptuk a választ, akkor lehet meghatározni azt is, mi­lyen feladatok ellátására képes és köteles a társadalombiztosí­tás. Ha ez év végéig megtörténik az alapozás, a feltételek szám­bavétele, akkor van remény az értelmes társadalombiztosítási önkormányzati munka végzé­sére. vm Hírek A tolnai fiatalok helyzetéről Szerdán 16 órától ülésezik a tolnai képviselőtestület mű­velődési bizottsága. A napi­renden egyebek mellett sze­repel egy beszámoló az okta­tási intézmények célvizsgála­táról és a város fiataljainak helyzetét célzó felmérés eredményének ismertetése. Egyház és oktatás Oktatáspolitikánk kérdései, az egyházi oktatás problé­mái és eredményei címmel november 12-én, szerdán 17.30 órától Maróth Miklós, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára tart előadást Szekszárdon, a Vállalkozók Háza H. emeleti nagytermé­ben. Az előadást a TIT me­gyei szervezete rendezi. Egy nap az idősebbekért A tolnai Egész-ség Hónap mai, keddi programja első­sorban az idősebbeknek szól. A művelődési házban ingyenes vérnyomásmérést, koleszterin szűrést, életmód tanácsadást tartanak délelőtt 10-től délután 3 óráig. Az idősek klubjában 10 órától az időskor derűjéről tart előadást dr. Vecsey Albert. Délután 2-kor kezdődik a Tolna legfittebb időse ve­télkedő a művelődési ház­ban. Délután 5-től ugyanitt a csontritkulásról tart referá­tumot dr. Molnár Attila. 6 órakor pedig a vázrendszer megbetegedéseinek kiegé­szítő kezelésében használt anyagok pótlásáról ad elő Aratóné Szigetfalvi Judit, a Herbária üzemigazgatója. Mozaik klub Az Alisca Jazz Trió ad kon­certet november 12-én, szerdán 20 órától Szekszár­don, a Babits Mihály Műve­lődési Ház márványtermé­ben. A fellépés után jazz- táncház várja a közönséget. Nyugdíjbiztosítási önkormányzatok Megújulás után, változások előtt Alacsonyak a felvásárlási árak, jövőre kevesebbet vetnek Elégedetlenek a cukorrépa-termelők (Folytatás az 1. oldalról.) így 50Ö0-5100 forintra jön ki a felvásárlási alapár, de ehhez még cukorgyáranként válto­zóan plusz prémium is jár. Valóban legalább 40 tonna át­lagtermést kell elérni hektá­ronként ahhoz, hogy jöve­delmező legyen a cukorrépa termelés. Az Európai Unió­ban 60-70 tonna is megterem hektáronként. — Ott jelentősen támogatják is a termelőket. — Valóban így van, de a nagyobb hiányosságot az je­lenti, hogy a cukorpiac Ma­gyarországon még nincs sza­bályozva. Jelenleg százezer tonna cukor a termésfelesleg még a tavalyi répából. Ennek több oka van, például a hazai piac szűkülése és külföldi ér­tékesítési nehézségek. A ta­valy termesztett répából 500 ezer tonnát nem tudtak, át­venni a horvát és a szerb cu­korgyárak, mivel a helyreállí­tásra kellett a pénz. Ráadásul kiestek a Kiskőrös környéki vevők is, akik 50 ezer tonná­val vásároltak több cukrot ta­valy. Ez nyilván a borkom­mandók fellépésével függ össze. Rontotta a répater­mesztés esélyeit az is, hogy a , szörpgyártók egy része szíve­sebben vásárolja a kukoricá­ból készült izocukrot, mint a répacukrot. És a hazai cukor­piac szabályozatlanságát jelzi az is, hogy évi tízezer tonna cukor jöhet be vámkedvez­ménnyel az országa, (idén Lengyelországból), miközben feleslegünk van. — A hazai cukorgyárak je­lentős része külföldi részvénye­sek kezében van, ez mennyiben befolyásolja az árakat? — A hazai cukorgyárakat három érdekcsoport tartja a kezében, egymással is konku­rálva. Az tény, hogy vannak nézeteltérések a felvásárlók és a termelők között. De azt is el kell ismerni, hogy a gyára­kat is veszteség érte a termés- felesleg és a piac bedugulása miatt. — Ennek ellenére várható-e cukoráremelés? — Ez a cukorgyárak bel- ügye. A terméktanácsnak ebbe nincs beleszólása. mau Gázfórum Dombóváron Napi ötven átvétel lehetséges Öröm, hogy Dombóvárra is elért a korszerű energiahordozó, vagyis a földgáz, ám űrömnek számít, hogy sokan nem tud­ják még használni, hiszen a lakások belső rendszerét át kell vennie a DDGÁZ Rt. szakembereinek - fogalmazott Tóth Attila, Dombóvár polgármestere a művelődési ház színház- termében tartott gázfórumon. Persze az eljárás nem volt ed­dig sem titok, ám - ahogy a fórumon megjelent illetékes vezetö fogalmazott - a DDGÁZ Rt. minden erőfeszí­tése mellett is csak napi 50 fű­tési rendszert vehetnek át Dombóváron. Amint az elhangzott, no­vember elejétől már csökken­tett, vagyis 621 forint kiszál­lási költséget kell megtéríte­niük az átvétel miatt a dombó­váriaknak, hiszen korábban Pécsről érkeztek az átvételt végző szakemberek, míg a hó­nap elejétől Dombóváron is nyílt a gázvezetéket alvállal­kozók bevonásával kiépítő kft-nek irodája. Az érdeklődőknek elmond­ták, hogy a gázt fűtőértéke szerint kell megfizetni, s ez át­lagosan 31 forint/köbméter költséget jelent, ám a szolgál­tatást végző DDGÁZ Rt. a fo­gyasztásmérőt és a nyomás- szabályozót ingyen biztosítja. Akik viszont különleges mé­rőeszközt építtetnek a rend­szerhez, azoknak a normál és a különleges eszköz árkülönbö­zetét meg kell fizetniük. A már említett irodában a Szabadság u. 8/c szám alatt az esetleges helyreállítási hiá­nyosságokat és a készülékek problémáit egyaránt be lehet jelenteni. Utóbbit abban az esetben, ha az Epsol Kft. üze­melte be azokat. E mellett készséggel adnak a leendő fo­gyasztóknak, vagy már föld­gázzal fűtőknek minden kér­désben felvilágosítást. A gázfórumon lényegi in­formációként elhangzott még az is, hogy a nyomáscsök­kentő meghibásodása esetén a DDGÁZ Rt. még a bejelentés napján ingyen elvégzi annak cseréjét. - nagy -

Next

/
Thumbnails
Contents