Tolnai Népújság, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-01 / 229. szám

r OKTÓBER 1. SZERDA Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő MALVIN nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Malvin: Germán eredetű név jelentése: a jog barátja. Védőszent: Malvilinus örményországi vértanú. A katolikus liturgikus naptárban Lisieux-i (kis) Szent Teréz (+1897), karmelita apáca, misztikus, nevéhez fűződik a „kis út” elmélete, amely sze­rint a mindennapi élet apró tetteinek a tökéletes végrehajtása vezet el az életszentséghez. Az ortodox és a görögkatolikus naptárban Szűz Mária oltalma. Hajdan. Október elsején 165 éve, 1832-ben a Tudományos Gyűj­teményben látott napvilágot Egyed Antal Dunaföldvár leírása című tanulmánya. 100 éve, 1897-ben a szekszárdi iparhatóság kér­vényezte a minisztertől, hogy „a jövőben ne a munkaadó mesterek, hanem a segédek tartozzanak a saját jövedelmük után az adót fi­zetni”. 85 éve, 1912-ben a Tolnavármegye és a Közérdek Wigand János szekszárdi gimnáziumi igazgató prológusát közölte, ezt a verset Ohnet Vasgyáros című világhírű darabjához a helyi előadás alkalmából írta a szerző. 65 éve, 1932-ben az állami ranglétrán Tolna megye fia, a murgai születésű Gömbös Gyula, először érte el a legmagasabb fokot: miniszterelnökként kormányt alakított. A napi igék: Katolikus: Neh. 2,1-8. Zsolt. 136. Lk. 9,57-62. Református: 2Sám. 19. Mk. 3,1-12. Evangélikus: Mt. 5,23-26. Lk. 14,25-35. Ortodox: Gál. 6,2-10. Mk. 7,14-24. A Nap kél 6.43 órakor, nyugszik 18.24 órakor. A Hold kél 6.15 órakor, nyugszik 18.27 órakor. Vízállások a Dunán szeptember 30-án, reggel 7 órakor: Duna­földvár -15 cm, Paks 105 cm, Dombori 130 cm, Árvízkapu 500 cm. A Sió Palánknál 148 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazga­tóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Felelős szerkesztő: Gyuricza Mihály. Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hansryál János 455-239. 06/20/669-185. Dombóvár: Nagy László, 464-635; és 06/30/377-196. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház. 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/687-292. Ta­mási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Várjuk olvasóink receptjeit! Mit főzzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen érzés, amikor azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. Sorozatunkba várjuk az Önök által beküldött recepteket. Cí­münk: Tolnai Népújság Szer­kesztősége, 7101 Szekszárd, Pf: 71. A borítékra kérjük írják rá: „Mit főzzek ma?’’. Most a paksi Hernádi Ist­vánná gazdag főtt hús receptjét ajánljuk. Hozzávalók: 50-60 dkg levesben főtt hús (legjobb a baromfi), 60 dkg karfiol vagy zöldbab, 5 dkg vaj, 1 pohár tej­föl, 2 tojás, 2 evőkanál zsem­lemorzsa, 1 mokkáskanál liszt, 10 dkg reszelt trappista sajt, ételízesítőpor, őrölt bors, só. Egy tűzálló tálat kivajazok, meghintek zsemlemorzsával. Beleteszem a főtt húst, csepp sóval, borssal, ételízesítővel fű­szerezem. A karfiolt sós vízben megfőzöm, leszűröm és rára­kom a húsra. Külön edényben összekeverem a tejfölt, tojást, lisztet, késhegynyi sót és ráön­töm a húsra. Jól megrázogatom az edényt. Tetejét reszelt sajttal és a megmaradt vajdarabokkal megszórom. 15-20 percre sü­tőbe teszem, csak addig kell sütni, míg a sajt szépen megpi­rul a tetején. Mitől félnek a férfiak? Julius Caesar a pókoktól félt. Nagy Sándornak tér­iszonya volt, Winston Chur­chill pedig vette a nyúlcipőt, ha csak messziről is meglá­tott egy labdát. Nietzsche elszántan tiltakozott ellene, hogy nővel egyedül marad­jon egy szobában - még ha édesanyja volt is az illető. A férfiak félelmei éppen olyan régiek, mint az emberiség. A modem, szociális bizton­ságot nyújtó társadalmak­ban azonban jelentősen nö­vekszik az erősebb nem kö­rében a magánytól és a ku­darctól való félelem, és sza­porodnak az öngyilkossá­gok. Férfiak félelmei cím­mel Hermann Ehmann müncheni pszichológus könyvben foglalta össze a lelki gyötrelmek gyökereit és tanácsokat ad e gyötrel­mek leküzdésére. A könyv a stuttgarti Kreuz Kiadónál je­lent meg. Világszerte férfiak milliói nyúlnak el pszichiá­terük díványán, hogy úrrá tudjanak lenni súlyosbodó aggodalmaikon. Ezek között első helyen a szexuális félelmek és az identitászavarok állnak, de sokakat gyötör a kudarctól és a veszteségtől való féle­lem is. Hercegi ajándék az erdésznek. Az utolsó tíz év legnagyobb trófeasúlyú bikáját lőtték Gyulajon, a Kiskút- nál. A dámlapát súlya 4,95 kg. A vadász, Horst Reitzner, Donaueschingenből érkezett. Ott Fürstenberg herceg er­désze. Október 2-től nyugdíjba vonul, ebből az alkalomból ajándékozták neki a kapitális trófeát, fotó: gottvald károly Láttam írta: Steinbach Zsolt Kisjános megmutatta D e mi a jó francot keresek én itt?! — kérdezte magától elke­seredetten Kisjános a múlt hétvégi maratoni futóverse­nyen, amikor - 30 kilométer megtétele után - beütött nála a krach. Ezt egyesek holtpontnak nevezik, ám Kisjános számára a hátralevő 12 kilométer maga volt a holtvégtelen. Persze pontosan tudta, mit keres ott: végre egyszer meg akarta mutatni. Mert a világ ügyet sem vetett rá. Kisjános átla­gos külsővel, átlagos képességekkel bírt. Semmihez sem értett igazán, még csak azt sem mondhatta el magáról, hogy jól ulti­zik, vagy szép füstkarikákat tud fújni. Pedig Kisjános nagyon vágyott rá, hogy egyszer megmutassa: ő is valaki. Ezért indult el a maratonon. Egy olyan távon, aminek teljesítésére mindenki képes lenne, ám csak azok tudják legyűrni az irdatlan távolsá­got, a könyörtelen időt, akiknek saját maguk, azaz a „nem bí­rom tovább” érzése felett sikerül győzedelmeskedni. JyT’isjános utolsó 12 kilométerét nem lehetett futásnak nevezni, iV inkább valami önkívületben zajló, gömyedten imbolygó csoszogásnak látszott. A célban - többekkel együtt - hordágyra fektették, oxigénmaszkot tettek az arcára. Aztán egy rendező megkérdezte az ágyakon fekvőktől: melyikőtök Kisjános? Es Kisjános megmutatta. Két Lotti (33-ból 3-at) A 40. heti „Két Lotti (33-ból 3-at)” játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 87.696.280 Ft tovább halmozódik. A 3 találatosok nettó nye­reménye 32.630 Ft. A 2 találatosoké 360 Ft. A nyerőszámok: 1,25,47 és 18,20,50 A szelvényeket péntekig ve­szik át, fizetnek nyereményt az Ibusz és Expressz iro­dákban a kijelölt postákon, takarékszövetkezetekben. Sorsolás keddenként 10.00 órakor. Humor Ilyen egyszerű? —- Mondja, Kovács bácsi, maga mit szokott csinálni, ha este nem tud elaludni? — Én? Elszámolok háromig és már alszom is. — Tényleg? Háromig? — Háromig, de van úgy, hogy fél négyig is ... A bűvész és testvérei — Ön tehát bűvész. És mi a szakterülete? — A nő kettéfűrészelése. — És testvérei vannak? — Igen, hat féltestvérem van. Ifjú házasok első veszekedése Alighogy elteltek a mézeshe­tek, az ifjú ara így panaszkodik az anyjának: — Mama, megvolt az első komoly veszekedés közöttünk. — Ne aggódj, ez minden házasságban előfordul. — Jó, jó, de mit csináljak a hullával? Kétszer ugrott az újonc A férfi jelentkezik a hadse­regbe. Beosztják az ejtőernyősök­höz. Az első próbaugrás után azt mondja: — írják be, hogy kétszer ug­rottam! — Hogyhogy kétszer? — Először és utoljára! Vigye el az ócskás Nagyékhoz becsenget az ósze­res. — Nincsen, kérem, valami ócska vacak, amitől uraságod szívesen megszabadulna? — Várjon csak egy pillana­tig, mindjárt jön az anyósom! Újvilági turisták Az amerikai házaspár áhítattal szemléli Rómában a Colosse­umot. — Te, Jim, ez csodálatos! - sóhajt fel az asszony. — Igen, drágám! És kép­zeld, milyen lesz, ha majd elké­szül! MUNKALEHETOSEG! Döbröközre kézbesítőt keresünk A TOLNAI NÉPÚJSÁG KÉZBESÍTÉSÉRE. MIT VÁRUNK?- A Népújság kézbesítését reggel 7 óráig az előfizetők részére- Az előfizetési díjak havi beszedését- Az előfizetői kör bővítését, együttműködve a Kiadóval és ügynökséggel. MIT NYÚJTUNK?- Biztos, teljesítményarányos bérezést. JELENTKEZNI: ASM Kft. Szekszárd, Tel.: 74/415-468. I I t t Bontatlan tekercs vásárlása esetén (25 fm) telepi átvétellel: Viszonteladóknak szállítás! Horganyzott fonatok: 1.0 m magas 135 Ft/ftn helyett J 125 Ft/fm-től 1.2 in magas 165 Ft/fro helyett 150 Ft/fm-től 1.5 m magas 200 Ft/fm helyett 188 Ft/fm-től Műanyaggal bevont fonatok (zöld): 1.0 jn magas ISO Ft/fm helyett 170 Ft/fm 1.2 m magas 225 Ft/fm helyett 200 Ft/fm 1.5 m magas 270 Ft/fm helyett 250 Ft/fm Az árak az áfát tartalmazzák! f Egyéb fonatok, huzalok, / betonoszlop tüskéshuzal, rostaszövetek nagy választékával várjuk kedves Vásárlóinkat. Cím: OHÓTÜZEM /a\ PécSi u. 1/A, Nyitva: H-P: 7-17-ig, Szó.; 8-12-ig Tel./fax: 72/371-684.370-037 KÖZLEMÉNY A földgáz díjának megállapításáról szóló 52/1997. (IX. 23.) 1KIM. valamint a 20/1992. (IX. 18.) KT számú rendelet alapján SZEKSZÁRD VÁROSÁBAN A TÁVHŐ­SZOLGÁLTATÁS DÍJÁNAK HŐDÍJ TÉTELEI az alábbiak szerint változnak 1997. október 1-tól:- lakossági fogyasztók részére 924 Ft/GJ+12% áfa- üzemi forróvizes fogyasztók részére 924 Ft/GJ+12% áfa- ipari gőzös fogyasztók részére 999 Ft/GJ+12% áfa HÉLIOSZ Kft. I előfizetőnk rendelkezik egy előfizetői kódszámmal, mely szerepel a kiadó számítógépes nyilvántartásában és az előfizető I számláján. Hetente kisorsolunk egy-egy előfizetői kódot, amelyből naponta - hétfőtől péntekig - egy-egy számot közreadunk. Amennyiben I a kódszám pénteken megegyezik előfizetői kódjával, Döbrököziek közül Öné az ajándékcsomag! PAPÍRKER GULYÁS JUDIT Dombóvár, Arany J. tér I: 06-20//267-469. ÓBER JÓZSEF Nagymányok Várfő u. 5. Telefon: 458-858. j FESTŐINAS BI Juhász Jánosné Pincehely, Rákóczi u. 1. Tel.: 74/406-62S. Növekvő felhőzet Hosszú idő után átalakulás kezdő­dött Európa időjárásában. Északnyu­gat felől több hullámban légköri fron­tok érik el a térséget, emiatt változé­konyabbra, többfelé csapadékosabbra fordul az idő. Magyarországot szer­dán egy melegfront éri el, amelyet csütörtökön egy hidegfront követ. Gyakran lesz erősen felhős az ég, ke­vés napsütés esetleg délkeleten lesz. Nyugat felől egyre többfelé ered el az eső. Az északnyugati szél élénk, időn­ként erős lesz. Nyugaton 14, keleten 20 fok körüli csúcsérték valószínű. Eleinte változóan, majd nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Kevés nap­sütés legfeljebb délelőtt lehet. Egyre jobban megélénkül a nyugati szél. Délutántól már eső is előfordulhat néhol. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 16, 19 fok között a legvalószí­nűbb. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 17 Velencei-tó: 14 Tisza-tó: 16 Fertö-tó: 15 Tisza: 10-16 Duna: 14-16 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 16 Paks: 17 Siófok: 16 Pécs: 18 Szekszárd: 17 Mohács: 19 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 30-40 Velencei-tó: 35-45 Tisza-tó: 30-40 Fertő-tó: 35-45 Kaposvár: 20-30 Paks: 25-35 Siófok: 20-30 Pécs: 25-35 Szekszárd: 20-30 Mohács: 25-35 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Napközben melegfronti hatásra kell számítani. Emiatt a frontérzékenyeknél növekszik a reakcióidő, ezáltal a balesetek valószínűsége. Többeknél csökken a figyelem összpontosítás. Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányo­kat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 625,- Ft, negyedévre 1875,- Ft Indexszám: ISSN 0865-9028.

Next

/
Thumbnails
Contents