Tolnai Népújság, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-28 / 251. szám
2. oldal VlLÁGTÜKÖR 1997. október 28., kedd Göncz Árpád Moldovában Göncz Árpád köztársasági elnök hétfőn hivatalos látogatásra Chisinauba, a Moldovai Köztársaság fővárosába érkezett. Háromnapos moldovai tartózkodása során az államfő tárgyalásokat folytat Petru Lucinschi elnökkel, találkozik Ion Ciubuc miniszterelnökkel, az ország politikai pártjainak vezetőivel, az egyházak képviselőivel, és a tervek szerint beszédet mond a moldáviai parlamentben. * Bős-Nagymaros ügyében Éva Mitrova, Szlovákia budapesti nagykövete átadta Vladimír Meciar szlovák miniszter- elnök Horn Gyula kormányfőnek írt válaszlevelét Horváth Tamásnak, a miniszterelnök külpolitikai főtanácsadójának. A levél megerősíti, hogy Pozsony kész a jóhiszemű és előfeltételek nélküli tárgyalásokra. Székelyföldre látogattak román ellenzéki politikusok. Az „expedícióról” beszámoló lapok közül egyedül a Curentul üt meg kritikus hangot, megjegyezve: az „ellenőr honatyák” agresszív és megfélemlítő hangon szóltak az iskolásokhoz. Nem találják azt a 28 éves budapesti hegymászót, akit az elmúlt héten valószínűleg halálos baleset ért a Magas-Tátrá- ban. Három társa a körülményekhez képest jól van. A mentést nehezíti a hegyekben tomboló ítéletidő. Elhalasztják bizonytalan időre az e hétre tervezett, amerikai közvetítéssel létrehozandó washingtoni találkozót Dávid Lévi izraeli külügyminiszter és Mahmud Abbasz (Abu Mázén) palesztin politikus, Jasszer Arafat helyettese között. Közös katonai célú felhasználást javasol Spanyolország az angol fennhatóságú Gibraltár repülőterével és kikötőjével kapcsolatban. Madrid csak így hajlandó a helyi légi- és víziforgalommal kapcsolatos megkötések feloldására, ami London szerint a teljes értékű spanyol NATO-tagság feltétele. Tizenegy kalózt tartóztatott le hétfőn a thaiföldi haditengerészet. A katonák megtalálták és visszafoglalták azt a tankhajót, amelyet a tengeri banditák hatalmukba kerítettek. A választási csalások ellen több mint kétezer ember kezdett tüntetést hétfő délután az algériai fővárosban. A csütörtöki helyhatósági választások Liamine Zerual elnök Nemzeti Demokratikus Tömörülésének (RND) győzelmét hozták. Pálos Miklós az ellenzéki összefogásról Halmai János hétfői lapszámunkban megjelent nyilatkozatára is reagált tegnap dr. Maróthy Géza az általa tartott sajtótájékoztatón. A KDNP országos választmányának alel- nöke, jóllehet elismerte és megköszönte a távollevő Halmai János érdemeit és tevékenységét, mégis azt tanácsolta a párt megyei szervezete elnökének: lehetőleg azonnal mondjon le tisztségéről. Mint arról beszámoltunk, Halmai János, mint a mandátumvizsgáló bizottság elnöke, nem kapott szót a múlt hét végi országos választmányi ülésen, ezért elhagyta a tanácskozás színhelyét, s diktatórikus módszerekkel illette a KDNP vezetését. Dr. Maróthy Géza elmondta: Halmai János valóban nem kapott szót, de papíron is rögzített jelentése ismert volt a résztvevők előtt. Ezzel együtt - hangsúlyozta az ov. alelnöke - a rendkívüli ov-ülés összehívását indítványozó aláírók között felfüggesztett személyek is szerepeltek. Egyébként ebből a szempontból mindössze nyolc névről lehet vitatkozni, ez a szám pedig nem változtatta volna meg az erőviszonyokat, azaz nem befolyásolta volna az FKGP-vel szövetséget óhajtó, elsöprő többségű akaratot - húzta alá dr. Maróthy Géza, aki hozzátette: indokolt esetben - kiváltképp helyi szinten - a híresztelésekkel ellentétben akár a választások első fordulójában is létrejöhet egyfajta MDF-KDNP együttműködés. Dr. Pálos Miklós országgyűlési képviselő, a sajtó- tájékoztató másik résztvevője a nagypolitikába ágyazva szemléltette érzékletesen az összefüggéseket, matematikailag kimutatva, hogy a KDNP számára az FKGP-vel kötött szövetség a legelőnyösebb. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az ellenzék széleskörű összefogása elengedhetetlen a jelenlegi kormány- koalíció leváltásához. Ez még akkor is így van, ha a Fidesz - tekintettel a KDNP átülőire - sajnálatos módon szerepet vállalt a Kereszténydemokrata Néppárt szétzilálásában. Ám a KDNP - idézzük dr. Maróthy Gézát - a történtek ellenére sziklaszilárd, s most találta meg igazán azt a politikai irányvonalat, melyet a jövőben is képviselni szeretne.-száAz Európai Unió soros elnöke aggódik a földrész jövőjéért A bővítés a béke megőrzését szolgálja Ausztria magatartása aggasztja Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfőt, az Európai Unió soros elnökét. A politikus a Die Presse című osztrák lapnak adott interjújában kifejtette: „Ausztria azon kevés országok egyike, amelyekben már egyre jobban érezhető a bővítésellenes hangulat.” Juncker elfogadhatatlannak tartja azt a politikát, amely nem a szomszédokkal való együttműködésre, megértésre, kompromisszumra és megegyezésre irányul. „Ha valaki kétségek esetén radikálisan lép fel országa érdekében, akkor arra készteti a szomszédját, hogy az is ugyanezt tegye. És akkor ismét ugyanott vagyunk, ahol egyszer voltunk már” - hangsúlyozta a luxemburgi miniszterelnök. Arra a kérdésre, hogy kijelentései netán a Jörg Haider (az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt elnöke) esetleges kancellársága elleni figyelmeztetésként lehet-e értelmezni, Juncker kitérő választ adott. Az Európai Unió soros elnöke felszólította az osztrák politikusokat: a választásokkal összefüggő taktikai okokból ne tegyék kockára az unió bővítéséből az európai béke megőrzésére adódó esélyt. Junckemek van receptje a keleti bővítés lebonyolítására és kezelésére. Szerinte nemcsak a tagjelöltekkel kell meggyőző és tudatos párbeszédet folytatni, hanem a tagállamoknak egymás között is. Úgy vélte, hogy az új tagok közül az elsőt is csak öt-hat év múlva lehet felvenni. Ennek folyamatában hosszú ideig érvényes átmeneti rendelkezésekkel a „puha leszállást”, vagyis a zökkenőmentes csatlakozást szerződéses formába kellene önteni. „Ezt a szándékot Közép- és Kelet-Európá- ban is egyre inkább megértik” - tette hozzá a luxemburgi kormányfő. A rendőrség keresi A Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztálya különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntettének alapos gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen, akik 1997. június 24-én 23.30 és 24 óra között a 85-ös számú főúton, Enese külterületén, rendőri ellenőrzést színlelve állították meg a Hungaroca- mion járműszerelvényét. A vezetőfülkéből kiszálló 31 éves gépkocsivezetőt megtámadták, ismeretlen helyre hurcolták, egy napig fogvatar- tották és Kecskemét közelében engedték szabadon. Az útonállók a 440 db - kb. 15 millió forint értékű - Samsung CF-5020T típusú, 51 cm képátmérőjű televízióval megrakott pótkocsis kamiont eltulajdonították. Az eljárás során alapos gyanú merült fel arra, hogy a televíziók jelentős részét Urbán Tibor budapesti lakos nagyobb kereskedelmi cégeken, illetve kisebb műszaki üzleteken keresztül értékesítette. A megyei rendőr-főkapitányság vezetője 200 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel. A rendőrség kéri mindazok jelentkezését, akik Urbán Tibortól Samsung televíziót vásároltak vagy az általuk vásárolt készülékben a keresett televíziók valamelyikét felismerik. Várja azoknak a televízió szerelőknek a bejelentését, akik Urbán Tibor kérésére ilyen típusú készülékeket áthangoltak. Bejelentések megtehetők: a Győr-Moson- Sopron megyei Rendőr-főkapitányságon (Győr, Szent Imre u. 2-4.) tel.: hivatali időben a (96)417-800, ezen kívül a (96)314-866/16-16 üzenetrögzítős melléken, a 107-es hívószámon vagy a legközelebbi rendőri szervnél. Kovács Pál szerint sürgős az egészségügy reformja Sok a pazarlás is, a hiány is Kovács Pál, az Egészségbiztosítási Önkormányzat elnöke elodázhatatlannak tartja a hazai egészségügy megreformálását, elsősorban a betegek, de az ágazat dolgozói érdekében is. Az elnök tegnap közzétett nyilatkozatában kifejtette: jövőre mindenképpen hozzá kell látni az egészségügy finanszírozási rendszerének átalakításához. Ugyanakkor azt is el kell érni, hogy a központi költségvetés a jelenleginél kevesebbet fordítson olyan célokra, amelyek nem az életminőség javítását szolgálják. Kovács úgy látja: az egészségügyben sok a pazarlás, miközben nagyon sok a hiány is. Ezért a biztosító úgynevezett szükségletszolgáltatás-felmé- rést kezdeményezett, amelynek éppen a fölösleges, illetve a hiányzó szolgáltatások feltérképezése a célja. A tervek szerint a változtatásokat a háziorvosi szolgálatoknál kezdik meg. A cél az, hogy az orvosok valódi teljesítményük és szakmai tevékenységük minősége után kapják meg munkájuk ellenértékét. Ennek során nem csupán azt vennék figyelembe, hogy ki mennyi kártyát gyűjtött össze, hanem azt is, hogy foglalkozik-e a betegségek megelőzését célzó szűrővizsgálatokkal, felvilágosító munkával. Tiszta vizet a pohárba Véget kell vetni annak a gyakorlatnak, amit a tolnai ön- kormányzat a város intézményeinek finanszírozásával kapcsolatban évek óta folytat. Egyebek mellett ilyen vélekedések is elhangzottak a tolnai képviselőtestület pénzügyi bizottságának tegnapi ülésén. Hosszú időtartam, indulatos hozzászólások és tanácstalanság jellemezte a tegnapi vitát, amely a város költségvetésének módosításáról szólt. A jelenlegi helyzet - legalábbis a „papírforma” szerint - vázlatosan a következő: a város pénzügyi tartaléka mintegy 16 millió Ft. Az intézmények és az önkormányzat pótigényei ugyanakkor összesen körülbelül 34 millió forintra rúgnak. Az ülésen elhangzott: a kialakult helyzetet - amely egyébként a korábbi évekből nem ismeretlen Tolnán - jórészt az okozza, hogy a város többet költ intézményeinek fenntartására, mint amennyi a működési célú bevétele. A különbözetet csak az önkormányzati vagyon feléléséből lehet fedezni, ám az eladható vagyon egyre fogy. Többen is rámutattak: véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy az önkormányzat évről évre maga előtt görgeti a megoldatlan problémákat, végre tiszta vizet kell önteni a pohárba, határozott intézkedések szükségesek az egyensúly helyreállítása érdekében. Kérdés, ki által? A büdzsé-módosítással kapcsolatos tegnapi határo- zat(lan)i javaslat mindenesetre elég nehezen született meg.-sOktatásügy, kérdőjelekkel — Önöké és önökön múlik a jövő - ezekkel a szavakkal köszöntötte tegnap közönségét dr. Baranyi Károly, az FKGP oktatási kabinetének elnöke, aki Szekszárdon tartott előadást pártja oktatásügyi elképzeléseiről. A megszólítás meg is állta helyét, hiszen dr. Baranyi Károly az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola kollégiumában főiskolás hallgatókkal, leendő pedagógusokkal találkozott. Az előadó elsőként a múlttal foglalkozott, rámutatva arra, hogy egy amerikai tudós szerint a világ két legjobb iskolája a német egyetem, illetve a magyar középiskola. Van tehát mire építeni, még akkor is, ha a hazai oktatási intézményekben egyfajta maximalizmus uralkodik: az alsó tagozatban már a felsős tananyag is szerepel, a felsőben részben azt tanulják a diákok, amit a gimnáziumban kellene, és így tovább. Dr. Baranyi Károly mondandója következő részében a NÁT-ot, azaz a Nemzeti Alaptantervet vette vizsgálat és kritika alá, rámutatva arra, hogy az iskola elsősorban az általános műveltség megszerzésének színtere kell, hogy legyen. S ehhez a műveltséghez ugyanúgy hozzátartozik a megismerést biztosító matematika, mint az alkotást ösztönző irodalom, sőt, a humán gondolkodású egyén éppen úgy nem nélkülözheti ezt a reál jellegű tantárgyat, mint fordítva. A gondolkodni tanulás igényét hangsúlyozva az előadó kitért az Internetre is, aminek hasznossága mellett annak veszélyességére is felhívta a figyelmet, -száA Matáv Rt. megbízásából eladásra kínáljuk a következő ingatlant: 98 m2 családi ház Cece, Deák Ferenc u. ajánlati ár: 2.500.000 Ft További információ: ~ r^i mi íp*"" /PsniEsmhAf INGATLANFORGALMAZÁSI, BEFEKTETÉSI ÉS GAZDASÁGI TANÁCSADÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 266-6124 mm Debenham Zadelhoff Central and Eastern Europe 269 6999 1052 Budapest, Városház u. 8. t ftf 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 21. t. ^ . . .... ._ ........ E-mail: geninfb@dtz.hu - Internet: www.dtz.se/hungary : j: , ''■! \ t 'í 11 I U i \ Az árak ÁFA nélkül értendők. j|J w Az ingatlanok tulajdonosa fenntartja magának a jogot, hogy az értékesítés feltételeit módosítsa, vagy attól elálljon. __L_—____i-------------------üli------------------------------------------A plébániák réme Sötét tekintetű, veszélyes férfi képét közük az osztrák lapok. Puskás Ferenc 22 éves magyar állampolgárról van szó, aki sajnos bemocskolta ezt a szép emlékű nevet. Bűnbandája a felső-ausztriai plébániahivatalokat fosztogatja. Eddig vagy harminc betörést követett el és legalább félmillió schilling (mintegy nyolcmillió forint) értékű zsákmánnyal távozott. Osztrák rendőrségi forrás szerint Puskást hasonló bűncselekmények elkövetéséért egyszer már őrizetbe vették Németországban. Azzal gyanúsították, hogy súlyosan bántalmazott egy plébánost és házvezetőnőjét. Mégis szabadon engedték. A magyar bűnözők Felső- Ausztrián kívül más tartományokban is „dolgoznak”. Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Tessék hangosabban lihegni! • A rossz anya is jobb a nincsnél • Az autó magától címre megy • Gyógyír a konyhából Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin!