Tolnai Népújság, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-27 / 250. szám
8. oldal Gazdaság 1997. október 27., hétfő Sínen a kapcsolatok. A vasúti szolgáltatások bővítéséről állapodtak meg a MÁV, a GySEV és a Román Vasút vezetői. A három cég a jövőben együttműködik a két országot átszelő vasúti folyosók fejlesztésében. A vasúttársaságok közösen kezdeményezik a vonatok határon való tartózkodási idejének csökkentését, és szeretnék elérni, hogy az 1998-99. évi menetrend életbe lépésével a vám- és határőrök a mozgó vonatokon közösen végezzék az ellenőrzést. Üzemanyag-ellenőrzés. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség legutóbbi akciója során öt megyében tizenhat kutat vizsgált meg. Az ellenőrzés keretében harminc üzemanyagmintát vettek, s ezek közül mindössze egy gázolaj és egy benzin üzemanyagminta tért el a szabványtól. A felügyelőség rossz minőségű termék forgalmazása miatt mindkét esetben büntetőfeljelentést tett az illetékes rendőrkapitányságon. Sikertörténet? A Creditanstalt Értékpapír Rt. szakemberei a gazdasági folyamatokat elemezve azt állapították meg, hogy az első félévben a „legegyértelműbb sikertörténetnek” az infláció alakulása tekinthető. A pénzromlás a tavaly decemberi 19,8 százalékról június végére 18,7-re csökkent, s előrejelzésük szerint a mérséklődés folytatódik: decemberben várhatóan 17,6 százalékra szorul vissza. A jövő évi inflációt a társaság 14-14,5 százalék körülire prognosztizálja. Területfejlesztésre 18 milliárd November közepéig döntenek az idei pályázatokról Az elmaradott régiók felzárkóztatása, az iparszerkezet átalakítása, a súlyos munkanélküliség csökkentése és az agrárágazat fejlesztése - e négy fontos cél mérlegelése alapján döntenek az illetékesek a területfejlesztési támogatásokra rendelkezésre álló keretek felosztásáról, illetve a pályázatok elbírálásáról. Szaló Endre, a Területfejlesztési és Építésügyi Hivatal főosztályvezetője elmondta munkatársunknak, hogy kétféle támogatási rendszer működik. Az egyik a területfejlesztési célirányzat, a másik a területi kiegyenlítő támogatás. A célirányzat döntően a gazdasági jellegű programok megvalósítását - termékváltást, munkahelyteremtést és -megőrzést, a termelési infrastruktúra kiépítését - szolgálja. Erre 10 milliárd forint áll rendelkezésre. A keret egyik felét a megyei területfejlesztési tanácsok pályázat útján ítélik oda. Másik felét központi forrásokból biztosítják, elsősorban az EU által támogatott fejlesztési programokhoz, vagy egyéb jelentős fejlesztésekhez. Ilyen például a legalább 100 munkahelyet teremtő beruházás vagy ipari parkok létesítése. A területi kiegyenlítő támogatásra a költségvetés 8 milliárd forintot biztosított. Ezt kizárólag önkormányzatok vehetik igénybe - a többi között a települések infrastruktúrájának fejlesztésére, iparterületek előkészítésére, szociális foglalkoztatáshoz kapcsolódó beruházásokra. A kiegyenlítő támogatás vissza nem térítendő, visszatérítendő, illetve kamattámogatás formájában nyerhető el. Az idei pályázatokról - amelyek száma meghaladja a háromezret - az érintett megye területfejlesztési tanácsa, illetve az országos területfejlesztési tanács november közepéig hozza meg döntését. Amint ismert lesz, hogy mennyi pénz jut ’98-ban területfejlesztési támogatásokra, az illetékesek elkészítik az újabb pályázati útmutatókat, amelyeket a megyei területfejlesztési tanácsoknál lehet majd beszerezni. (koós) A legnagyobb befektető Hollandia volt Továbbra is jön a tőke Változatlanul vonzó a külföldi tőke számára Magyar- ország - ez derül ki a legfrissebb összesítésekből. Az újonnan alakult külföldi érdekeltségű vállalkozások csaknem 25 milliárd forint tőkét hoztak be Magyarországra az idei esztendő harmadik negyedévében. Az átlagos befektetések nagysága a harmadik negyedévben 23 millió forint volt, ami kétszer akkora, mint a második negyedévi befektetési érték. Az idei év eltelt kilenc hónapjában összesen 42,5 milliárd forint tőke jött be az országba, ez 63 százalékkal több az előző év hasonló időszakáénál. A befektetéseknek csaknem a fele az ingatlanügyleteket, a bérbeadást és a gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatásokat célozta meg. Ezenkívül a többi között a feldolgozóiparba, a kereskedelembe került jelentősebb pénz. A külföldiek továbbra is Közép-Magyarországot részesítik előnyben. Az új vállalkozások 70 százalékát a fővárosban és Pest megyében jegyezték be, az összes pénz 71 százalékát itt fektették be. Az év eddig eltelt időszakában a legnagyobb befektető Hollandia volt 19 százalékos részesedésével, őt követi az Amerikai Egyesült Államok 17 és Franciaország 15 százalékos aránnyal. BÁLINT GYÖRGY ROVATA Lapok a kertész noteszából ősziesre fordult az időjárás, sietnünk kell a betakarítási és téliesítési munkálatokkal. Mielőbb ássuk fel a veteményes- és virágoskertet, a gyümölcsfák alját. A göröngyöket nem kell elmunkálni; jobb, ha a talaj rögös marad, mert a hézagok között a csapadékvíz és a hóié mélyebbre tud majd a talajba szivárogni. A téli fagy szétmál- lasztja a rögöket és tavaszra aprómorzsás, kiváló vetőágy várja majd a magvakat és a palántákat. Sokan panaszolják, hogy a tuják, a hamisciprusok és a fenyők tűi tömegesen hullanak, a fákon maradók pedig aggasztóan sárgulnak. A jelenséget nem betegség vagy kártevő okozza, hanem a vízhiány, ezért egy alapos öntözés jót tesz az örökzöldeknek. Van néhány növényünk, amely szabadföldben telel át, de némileg védeni kell őket a téli időjárás viszontagságaitól. Ilyen a fügebokor, amely főleg életének korai szakaszában (4-5 éves korig) igényel védelmet. A bokor vesszőit kössük össze napraforgó- vagy csicsókaszárral, esetleg évelő növények levágott hajtásaival. Kedvelt kerti növény a pampafű, amelynek tövét ajánlatos körülrakni trágyával vagy komposzttal, de leveleit ne vágjuk vissza, hanem kössük össze és takarjuk körül műanyag fóliával. A szabadföldi jukka és a gránátalmabokor is hálás lesz, ha körülvesszük lombbal, szalmával, törekkel vagy más szerves anyaggal. A tearózsabokrokat földdel kell feltölteni annyira, hogy a tavaszi metszéskor megmaradó csapok teljes hosszukban a földkupac védelme alatt teleljenek át. A futórózsák fiatal hajtásait célszerű bekötözni csomagolópapírral. Az alacsony művelésű - bak- és tőkefejre nevelt - szőlőtőkéket az Álföldön ugyancsak fel- töltögetéssel érdemes védeni a téli időjárástól. _______A VILÁG PIACAIN_______ O lcsóbb márka, drága dollár A Budapesti Árutőzsde gabonaszekciójában az október 20-át követő három nap alatt 2583 kontraktus cserélt gazdát, mintegy 950 millió forint értékben. Ugyanezen időszak alatt a határidős pénzpiacon több mint 6 milliárd forinttal kereskedtek a brókerek. A legnagyobb forgalom a takarmánykukorica piacán zajlott le, a malmi búza kereskedelme annak a töredéke volt. Az eurobúza árfolyama - az 1998 augusztustól novemberig terjedő időszakra - 400-750 forinttal drágult. Az étkezési búza ára ez év novemberére, valamint jövő májusra és júliusra 60-270 forinttal csökkent, a fennmaradó többi határidőre viszont 130-980 forinttal növekedett. A takarmánybúza - a 210 forinttal gyengébb januári lejárat kivételével - 50-640 forinttal erősödött. Az olajnapraforgó árfolyamait szerdán felszabadították, és értéke 50 ezer forint fölé emelkedett. A BÁT határidős pénzpiacán 6,66 milliárd forint értékben kereskedtek. A legkelendőbb a német márka volt, amelyből 14 040 kontraktus cserélt gazdát. A német márka elszámoló ára 0,20-0,63 forinttal esett vissza, az amerikai dollár 0,85-2,51 forinttal drágult. U. G. Háromszoros Többé nem kérdés a PB-gáz palackokban lévő gáz mennyisége. A Prímagáz - Magyarországon először - háromszorosan is garantálja a palackokban lévő gáz mennyiségét. QTegye mérlegre! Az év végéig, december 31 -ig a Prímagáz összes cseretelepén, országszerte 3500 helyen megjelennek a gázpalackok töltősúlyát ellenőrző mérlegek. Csak felrakja a mérlegre a palackot és pontosan láthatja, mennyi gáz van benne. Q Ellenőrizze saját kezűleg! A jövő év folyamán minden a Prímagáz által töltött PB- gázpalack szelepére zsugorfólia-zár kerül. Csak meg kell néznie a palack szelepét, s ha sértetlen a fólia, biztosra veheti, hogy az előírt mennyiségű gáz van benne. Qez a minőség magáért beszél! A Prímagáz Rt. tavaly év végén megkapta az ISO 9001 J nemzetközi minőségi tanúsítványt, mely annak az I elismerése, hogy a Prímagáz tervezési, termelési és szolgáltatási gyakorlata maradéktalanul megfelel a nemzetközi minőségi szabvány követelményeinek. Látogasson el cseretelepeinkre és győződjön meg róla személyesen, hogy a Prímagáz - az országban egyedülállóan - háromszorosan garantálja szolgáltatása minőségét. PRÍMAGÁZ prímagáz ENERGIA (g) Öné minden energiánk