Tolnai Népújság, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-25-26 / 249. szám
6. oldal Sport 1997. október 25., szombat A Tolnai Népújság választása alapján Szeptember legjobbja Gergelics Natália triatlonista Öt esztendeje, az első országos diákolimpiái versenyén még vastagon a középmezőnyben zárt, ma kitartásának, szorgalmának köszönhetően immár csapatvilágbajnoki ezüstérmes. Eddigi legnagyobb sikerét duatlonban érte el, de nincs megállás a megkezdett úton, Gergelics Natália november közepén az ausztráliai triatlon világbajnokságon is megmérettetik. Hiába, úgy tűnik megyénk kifogyhatatlan a triatlonos tehetségekből. Az elmúlt hónapban a szekszárdi Szabó Jánost, most pedig egy bonyhádi ifjú hölgyet, Gergelics Natáliát választottunk be a legjobbjaink közé. Akárcsak a „tusázók” kilencven százaléka, ő is az uszodában kezdte a karrierjét. — Hat évesen tanultam meg úszni, a tanfolyam elvégzése után azonban nem folytattam - emlékszik vissza Nati. — A húgaim, Judit és Dóra jártak úszóedzésre, az ő példájukat követve kezdtem el tízévesen aktívan sportolni. Bonyhádon 1992-ben szerveztek először városi triatlon diákolimpiát, minden külön felkészülés nélkül bejutottam a megyeire, majd onnan az országosra. Futó és kerékpáros edzéseket végezni, kisebb versenyekre járni a következő évben kezdtem. A duatlon pedig csak a veszprémi Európa-bajnokság után vált fontosabbá a számomra. ( Új sportágából Natinak hamar bonyodalmai támadtak. Akkori edzője, Horeczky János úgy vélte, hogy a futás és a kerékpározás „összetöri” a gyerekek mozgását. A tréner az ifjú triatlonosokat elküldte, nem sokkal később meggondolta magát, ám a szakosztályhoz Futás közben a bonyhádi duatlon sprint ob-n visszacsábítani már nem tudta a hárompróbázókat. A Quinter SE sportolói ma a Perczel DSE-t vezető Gulyás Péternél tempóznak.) — A duatlon és a triatlon megy együtt? — Utánpótlás szinten egyáltalán nem, inkább csak a felnőtti válogatott melegítőjében a világbajnoki ezüstéremmel teknél különül el a két sportág. Nekem a futás megy a legjobban, az úszás a gyengém. — Mégis mennyit edz egy 18 esztendős vb-ezüstérmes? — Napi öt órát. Reggel hattól másfél órát úszom, a sulit, majd a kora délutáni otthoni tanulást követően kettőt kerékpározom, s újabb másfelet futok. Vasárnap pihenek. — Milyen időközönként lesz eleged az edzésekből? — Két-három hetente jutok el a holtpontra - mondja nevetve. — Három hét erős, utána egy lazább. Az alapozást könnyebben átvészelem, a nyári versenyidőszak az igazán kemény. — Többen csak öt-hat versenyen indulnak egész évben, te viszont a bonyhádi csapattársaiddal jó formán az idény minden hétvégéjén rajthoz álltok. — Valóban sokat versenyzőnk, de hát ezért csinálom. A ranglista viadalokat erős edzésként fogjuk fel, természetesen a fontosabb versenyekkel más a helyzet. — Versenyláz akkor már nem is nagyon kínoz? — Nyugodt szoktam maradni, csak a nemzetközi versenyek előtt dolgozik nagy drukk bennem, a kezdetekkor viszont rettentően izgultam. (A Gergelics család igazi sportos famíliává vált. Nati édesapja, Gergelics István vezeti a Quinter SE triatlon szakosztályát, édesanyja, Varga Gyöngyvér koordinálja az edzéseket. Judit és Dóra pedig nővérükhöz hasonlóan szorgosan edzenek, szintén reményteli jövő előtt álló versenyzők.) — Számos triatlonista edzőhalmozó, te is közéjük tartozol. Négyen segítik a felkészülésedet, milyen felállásban? — Németh Gyula edzésterve szerint futok, Gulyás Péternél úszom, Vukálovics Ákos lát el kerékpáros tanácsokkal, a munkát pedig anyu felügyeli, vele alakítjuk ki az adott hónap menetrendjét. Anyu egyébként nemrég végezte el a középfokú triatlon edzőit. — A junior korosztályban még rendkívül fiatal vagy, a gimiből viszont lassan kiöregszel. — A bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium kéttannyelvű negyedikes osztályába járok, a Közgázra akarok jelentkezni. Első a tanulás, de az egyetem mellett is mindenképp szeretnék tovább sportolni, Pécsett erre valószínűleg adottak lennének a lehetőségek. (Nati a sport miatt csak ritkán tud eljárni az osztálytársaival szórakozni. A suliban azonban megértőek vele, a többiek sokat segítenek neki és Gász Anitának, aki szintén a Quinterben tríatlonozik. Osztályfőnökük például úgy variált az osztály erdélyi kirándulásának időpontjával, hogy mindketten ott lehessenek.) — A hónap sportolójának lapunk a spanyolországi duatlon vb-n nyújtott teljesítményed alapján választott meg. Guernicában elsőéves juniorként indultál, csapatezüstérmed ennek tükrében még inkább értékes. Hogyan emlékszel majd vissza a versenyre? — Mivel a válogatott nem közösen utazott, a családdal kétnapos autóút után érkeztünk meg Spanyolországba. Ragyogó napsütés fogadott bennünket, a pályabejárás mellett még egy kis tengeri hajókirándulásra is szakítottunk időt. A rajt előtt aztán elkezdett esni az eső. A tengerszinttől 400 méteres magasságig jutottunk, 2-300 méter hosszú emelkedőkön futottunk, a kerékpározás során az első 11-12 kilométeren át is csak felfelé haladtunk. Igaz lefelé, a kilencven fokos kanyarokban még rosszabb volt, csúszott az út és nagyon féltem. Hatalmas érdeklődés kísérte a vb-t, a kiosztott rajtlisták alapján a nézők név szerint buzdították a versenyzőket. Az első futást a tizenkettedik helyen zártam, a bringa után visszaestem a tizenhatodikra, a befejező távon viszont két ellenfelemet is sikerült lefutnom. — A csapatra figyeltél? — Igen. Öten voltunk magyarok, nem gondoltam, hogy benne leszek a háromban. À verseny közben szóltak, hogy én vagyok a harmadik, ez rettentően doppingolt. A győri Piros Gabriellával és Turbuk Ildikóval a franciák mögött szereztük meg a második helyet csapatban. — A baszkföldi duatlon vb után, november közepén a triat- lonisták világtalálkozójára utazol. Véleményed szerint a perth-i világbajnokságon is dobogóra állhattok? — A junior lányoknál négyen képviseljük majd a magyar színeket. A vetélytársak egy-két évvel idősebbek, ám úgy érzem, Ausztráliában is esélyesek vagyunk egy dobogós helyezésre. Ifi. Teszler Vendel Gergelics Natália Született: 1979. 10. 26.- Miskolc. Első egyesülete: Bonyhádi SE. Első edzője: Horeczky János. Jelenlegi egyesülete: Quinter SE Bonyhád. Jelenlegi edzői: Varga Gyöngyvér, Németh Gyula, Gulyás Péter, Vukálovics Ákos. Eredményei: Duatlon: ifjúsági Eb (95) 19., junior „B” rövid távú vb (96) 11., (97) 14. - csapatban 2. Junior „B” rövidtávú ob (96) 2., (97) 8. - csapat 2., sprint ob (97) 5. - csapat 2. Országos diákolimpia (96, 97) 2. Triatlon: junior „B” rövid távú ob (96) 5., (97) 9., sprint ob (97) 8.- csapat 3. Váltóbajnokság (97) 2. Összesített ranglista (97) 4. Csak Rövidéin Arató győzelemmel búcsúzott. Csütörtökön a Népstadion körüli körpályán került megrendezésre az országúti kerekesek szezonzáró kritérium versenye. A férfiak küzdelmében együtt indították a felnőttek és az ifjúságiak mezőnyét, így nagy iramú, remek versenyt láthattak a nézők. Á célvonalon három szekszárdi bringás is az élboly tagjaként haladt át, Ágoston Péter a negyedik, Arató Dávid az ötödik, míg Istlstekker János a hatodik helyen zárt. Az ifjúsági korcsoporttól ezen a versenyen búcsúzó Arató a legjobb ifistaként külön díjazásban részesült. Az ifjúsági lányok között Bódog Alexa (Szek- szárd) a második, a serdülő fiúk mezőnyében Marosi Norbert (Tamási) a harmadik helyen végzett, míg az ifjúsági Kun Attila (Tamási) harmadikként ért célba. Graf is indul a Bajnokok Mestertomáján. Steffi Graf megerősítette, hogy indulni kíván decemberben Frankfurtban, a női teniszezők első alkalommal megrendezendő Bajnokok Mestertornáján - jelentette be Ralf Möhwald, az esemény szervezője. A női tenisz-világranglista egykori első helyezettje térdműtétje után már felépülőben van, s a tervek szerint novemberben, a marylandi jótékonysági tornán . tér vissza a pályára. A december 3-án kezdődő, s öt napon át tartó frankfurti versenyt jó felkészülési állomásnak szánja a januári ausztrál nemzetközi bajnok Sampras mumusa Krajicek? A hollandok első számú férfi teniszezője, Richard Krajicek a világelső Pete Sampras nevével bővítette idei „áldozatainak” listáját. Krajicek, aki a stuttgarti nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában 6:4, 6:4-re verte az amerikait, a versenyt megelőző sorsolás után nem gondolta, hogy akár csak az első mérkőzésén is túl tud jutni. Az első fordulóban ugyanis Boris Beckerrel játszott... Az 1996-os wimbledoni győztes Krajicek egyébiránt már-már Sampras mumusának számít, ugyanis azon kevés teniszező közé tartozik, akiknek pozitív a mérlegük az amerikai ellen. A két teniszsztár 1993 óta ötször mérkőzött egymással és eddig a holland „szervakirály” csupán egy győzelmet engedélyezett ellenfelének. Elfogynak, mint a gyertyaszál Vasárnap, amolyan hatpontos mérkőzésen fogadta az NB Ilias Bonyhád FC a Baja együttesét. A hazai fociszurkolók abban reménykedtek, hogy a Dráva-csoport sereghajtói, ha nehezen is, de begyűjtik a három pontot. A 30. perc tájékán 0-2-re elhúztak a Duna-partiak. Néhány percre rá Stölkler fejelt össze ellenfelével, majd kisvártatva turbánnal a fején visszatért. A félidő hajrájában egy labdáért vívott harcban Balogh szenvedett súlyos sérülést, helyette a néhány éve még nagy tehetségnek kikiáltott Biliczki állt be. A völgységi vezetők és nézők fejében ekkor nyilván átvillant a gondolat: mi lesz, ha valaki megint megsérül, hisz a kispadon egyetlen épkézláb játékosként már csak Rákóczi, az ificsapat kapusa kucorgott? Megkezdődött a második játékrész és pár másodperc elteltével Stölkler odatámolygott az alapvonalhoz, majd szédülésre, kettős látásra panaszkodva le- kéretőzött. A hazaiak tíz emberrel küzdöttek és úgy tűnt, használt a félidőbeli „eszmecsere”, mert szépítettek. A gól után Schlapp János edző meglepő húzásra szánta el magát, ugyanis Szőcs kapust előrevitte támadónak, míg a kapuba az ifjúsági meccset végig védő újonc Rákóczit állította. Negyedóra elteltével a BFC felállva a padlóról kiegyenlített. Újabb negyedóra múlva azonban a debütáló hálóőrről kipattanó labdát az egykori fradista, dr. Koch Róbert öccse két lépésről a hálóba pofozta. 2-3. Ez a találat kedvét szegte és végképp összeroppantotta a pályaválasztókat, a vége 2-5 lett, oda. Schlapp János a találkozó utáni napon azt latolgatta: — Lehet, hogy hibáztam. Lendületben voltunk, s ha Szócsőt nem viszem ki a mezőnybe, másként alakul az eredmény. Sajnos, ez van. A szűkös, tizenöt fős keretünkből egyetlen vérbeli csatárunk, Gergely, hetek óta sérüléssel bajlódik. Klemre műtét vár, Stölklemek agyrázkódás miatt kell pihennie, Balogh szintén több hétig lesz harcképtelen, gipszbe került a lába, ráadásul vasárnap a tartalék portásra, Götzre sem számíthattam. A következő 90 percre csak akkor tudunk tizenegyen kiállni, ha Szászi Gabit kiveszem az ifiből, ám sajnos ott is szűkös a keret. Bizony, a BFC hadra fogható futballistái lassan elfogynak, mint a gyertyaszál. Hunyadi István Forma 1-es autós gyorsasági világbajnokság Spanyolországi „Ki nevet a végén?” Nem mindennapi izgalmakat ígér a Forma 1-es autós gyorsasági világbajnokság befejező futama vasárnap, a spanyolországi Jerezben, az Európa Nagydíjért. Az elsőségért a német Michael Schumacher és a kanadai Jacques Villeneuve száll harcba, a Ferrari pilótája egyetlen ponttal áll jobban a Williams-Renault első számú versenyzőjénél. A pénteki első napi tréning során „döntetlennel” zárult kettejük vetélkedése, hiszen délelőtt M. Schumacher volt gyorsabb, a délutáni szabadedzésen Villeneuve bizonyult jobbnak. Pénteken egyébként a kanadai GP-n szenvedett súlyos balesetéből felépült francia Panis volt a leggyorsabb, Villeneuve, vagy... megelőzve a világbajnoki címvédő Damon Hillt és VilSchumacher örülhet majd? leneuve-t. Az Európa Nagydíj rajtja vasárnap 14 órakor lesz.