Tolnai Népújság, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-25-26 / 249. szám
1997. október 25., szombat 3. oldal Megyei Körkép Neves borász járt a kertbarátoknál Akkor cselekszünk helyesen, ha a termőhely és fajta figyelembevételével, a lehető piac ismeretével tűzzük ki magunk elé a tudatos célt a bortermelésben. Ezekkel a szavakkal kezdte nagy érdeklődéssel várt előadását Vesztergombi Ferenc, akit néhány esztendeje Az év borásza címmel tiszteltek meg. A szekszárdi kertbarátok taggyűlésén főként saját tapasztalatait tette közkinccsé. Vannak jó és kevésbé jó fekvésű szőlőtermő helyek. A célokat mindig vessük össze az adottságokkal. A rosszabb fekvésű területeken csak bizonyos fokig lehet eljutni a minőséggel, de az ottani lehetőségeket is használjuk ki maximálisan, mert nemcsak a nehéz, hanem az itt termett könnyű, de jól elkészített üde boroknak is van piaca. Az ilyen könnyed vörösborhoz a lét 5-6 nap után vegyük le a cefréről és hordóban erjesz- szük ki. A nagy, nehéz, testes borokat csak kiváló fekvésű helyről szüretelt kiváló fajtával erőltessük. Ezeknél ő a zárt erjesztés híve, ahol jól szabályozható a hőmérséklet, az erjedés egyenletessége és a bortörvényben engedélyezett esetleg szükséges feljavítás költségei is sokkal alacsonyabbak. Kevesebb az alkoholveszteség, az íz-illat-zamatanyagok is jobban érvényesülnek. Az illósavképző- dés minimális. Az 1997. évben kiváló vörösbor alapanyagok teremtek kemény savakkal, a későbben szüreteiteknél alacsony alma- savszinttel. Korábbi szüreteknél az első fejtés és kén- szintbeállítás előtt az alma- savlebontásba célszerű speciális fajélesztővel beavatkozni, majd fejtéskor a bort 25-30 milligramm/liter kénessav- szint beállítással fixálni. A palackozást feltétlenül előzze meg a laborvizsgálat, mert a palackozásra szánt bor a hordóban egészen másképp viselkedik mint majd a palackban. Ezért feltétlen a palackérettségi mutatók legyenek a meghatározóak. Fehérboroknál idén magas a savtartalom, de magas a cukor is, ezért ha nehezen tisztulnak, derítéssel avatkozzunk be. A minőségi követelmény sokat hangoztatott fokozása, a piacszerzés-visszaszerzés lehetősége az 1997. év termésében benne van. Rajtunk múlik, hogy odafigyeléssel, szakszerű gondossággal ezt a lehetőséget kihasználjuk. Ennek érdekében ne szégyelljünk tanulni a szakirodalomból, egymástól - összegezte mondanivalóját Vesztergombi Ferenc szekszárdi sző- lész-borászmester. Szakái László A kézműves kamara hírei Betlehemi jászol. Az IPOSZ OKKT, a Magyarok Világszövetsége védnöksége mellett az idén is meghirdeti nyilvános pályázatát, Betlehemi jászol címmel, hazai és határainkon túli hivatásos alkotók valamint amatőrök részére. A pályázat célja a dr. Schwartz Elemér ciszterci szerzetes professzor által, az 1940-es években kezdeményezett betlehemkészítő mozgalom hagyományainak felelevenítése. Pályázni bármilyen természetes anyag felhasználásával készült alkotással lehet. A beérkezett munkák legjobbjait december 10. és január 4. között kiállítják. Jelentkezési határidő: november 20. Cím: 1054. Budapest, Kálmán Imre u. 22. Telefon: 269-2940, 111^4-449. Osztályértekezletek. Befejeződtek a küldöttválasztó osztályértekezletek a kézműves kamaránál. A köztestület szakmai osztályában létszámarányosan választottak küldötteket - összesen 45-öt - az elkövetkező öt évre. Nyolc szakmai osztály delegáltjairól már adtunk hírt. A szeptember végétől október közepéig tartó választási ciklus legvégén ülésező egészségügyi osztály hat, a szolgáltató osztály négy küldöttet választott. Az előbbi élére Papné Keszthelyi Éva került, az utóbbit Mártonfai Dénesné vezeti. Crucifix. Immár tizedik alkalommal rendezik meg decemberben Pompei-ben azt a nemzetközi egyházművészeti kiállítást, melyre magyar képzőművészek és kézművesek jelentkezését is várják. A téma a megfeszített Krisztus (Crucifix) lesz. Az érdeklődők Gergely Imrét keressék, az Országos Kisipari Kézműves Tanács titkárát, a 269-2940-es telefonon. A XX. század kiemelkedő személyisége: dr. Kelemen Endre Kísérletezhet, de csak szívességből Minden a trombopoetinnel kezdődött. Ezt a vérlemez-működés szabályozó fehérjemolekulát dr. Kelemen Endre és kutatócsapata még 1958-ban, Szegeden azonosította, illetve foglalta rendszerbe a tudomány számára. Majd - Magyarországon vagyunk - úgy negyven évig senki nem törődött a trombopoetinnel. Azután néhány évvel ezelőtt több külföldi kutatóintézetben is előállították ezt az életmentő fehérjét. Gondolhatnánk, hogy Kelemen professzor úr úttörő szerepére már nem nagyon emlékszik senki, de ez szerencsére nem így van. A trombopoetinnel kapcsolatos legújabb közlemények jelentős része nem feledkezett el a nemzetközi hírű, magyarországi hematológiai (vértani) szaktekintélyről, aki egyébként Tolna megyei, szekszárdi születésű: ebben a városban járt iskolába, majd érettségizett le 1938-ban a Garay János Gimnáziumban. — Nagy örömömre szolgált, hogy körülbelül ötven nemzetközi tudományos közlemény hivatkozott az én alapmunkámra - tudtuk meg a Budapesten élő, a közelmúltban nyugalomba vonult professzor úrtól, aki egyébként Szekszárd díszpolgára. — Sőt, 1995-ben az Egyesült Államokba is meghívtak, ahol több hematológiai konferencián tartottam előadást. S ugyancsak ezzel, azaz egykori, de mára beérett felfedezésemmel függ össze az a felkérés, melyet nemrég kaptam Cambridge-ből: ebben a városban működik az az úgynevezett Nemzetközi Biográfiaia Központ, mely minden évben egyetlen könyvbe gyűjtve kiadja a világ kétezer leghíresebb személyének részletes életrajzát. Nos, a jövőre megjelenő kötetben, mint azt a már kézhez kapott diploma is tanúsítja, jómagam is szerepelni fogok, s a kiadvány szerkesztői néhány adatot kértek tőlem. A Kétezer kiemelkedő személyiség a XX. században címet viselő könyv magyar szereplője, aki ezzel az óriási fegyverténnyel hazája jó hírnevét is öregbíti nemzetközi szinten, mégsem boldog maradéktalanul. Gondjai a jellemző hazai viszonyokból adódnak. — Amióta - 1995 ősze óta - nyugdíjba mentem, azóta jórészt itthon vagyok. Nincs laboratóriumom, nincsenek munkatársaim, jóllehet nagyon sok fontos vizsgálatot szeretnék még elvégezni. Nem akarom magam túlzottan előtérbe állítani, de a közelmúltban részese voltam egy olyan észlelésnek, melyből esetleg egy új, rendkívül fontos felfedezés származhat. Am szinte könyörögnöm kell, hogy valaki foglalkozzon már velem, azaz az elképzeléseimmel, s akkor is legfeljebb szívességből dolgozhatok egy fiatal kutató mellett - már amíg annak van rám ideje. Azzal a gyártó céggel is szerződtem, mely a trombopoetint előállítja és forgalomba hozza: van is trombopoetinem, ám jó egy éve semmit sem tudunk vele kezdeni, mert nincs olyan ember, aki elvégezné a megfelelő kísérleteket. . . Szeri Árpád A közúthálózatról tanácskoztak (Folytatás az 1. oldalról.) Jágónak - ahogy a települést bemutató Márhoffer János polgármester mondta - a speciális helyzetben lévő, a korábbi rendszerben funkció nélküli szerepkörbe sorolt zsáktelepülés mindössze egyetlen bekötő úttal csatlakozik a közúti forgalomhoz, s ez az út is szinte használhatatlanná vált az elmúlt években. Ugyanakkor az is ismeretes, hogy a Jágónak és a Somogy megyei Kercseliget közötti összekötő út megépítése is komoly szándék, bár ehhez a megfelelő pályázati lehetőségek kihasználása elengedhetetlenül szükséges a kellő önerő felmutatása mellett. Rikkert István örömmel tájékoztatta a jelen lévő dombóvári és Dombóvár környéki települési vezetőket a közútfejlesztés lehetőségeiről, bár nem titkolta, hogy valójában az országos koncepció és a támogatott útépítések rendszerében nem sok lehetőség adódik a számtalan, valóban fontos feladat elvégzésére. Mint mondta, Tolna megye az útalapból a közúthálózatához képest kiemelt támogatást kapott ebben az évben, ám ezt célzottan a 61-es főút rekonstrukciójára kénytelen főként fordítani, s várhatóan ez a jövő évben sem lesz másként. A gazdasági kényszer miatt valóban kevés szabad pénzeszköz áll a közútkezelő rendelkezésére, ám a jövő évre általuk besorolt munkák között a jágónaki bekötőút rekonstrukciója is szerepel. Az persze kérdés, hogy a szükséges összeget az államkincstár erre a célra leutalja-e a megyébe. Rikkert István tájékoztatójában elmondta, hogy a megye 1070 kilométer hosszúságú, állami kezelésben lévő közúthálózatából Dombóvár térsége mindössze 146 kilométernyivel rendelkezik, vagyis az úthálózat ritka, ami indokolná a fejlesztést. E mellett számos szakmai - a térségre nézve nem túl kedvező- mutatóról tájékoztatta a jelen lévő települési vezetőket, ám konkrét ígéreteket nem tehetett. E mellett a Dombóvár belterületén - képünkön - folyó útszélesítési munkát örvendetes kivételnek nevezte. A korrekt és közérthető előadásban Rikkert István kitért a különböző pályázati lehetőségek igénybe vételének módjaira, s a pályázati buktatókról sem titkolta el információit. Összességében - a polgár- mesterek kérdéseit és az azokra adott válaszokat hallva- kiderült, hogy a későbbiekben talán gyümölcsözni is képes térségi szintű párbeszéd kezdete volt a szerdai a Kht. és a területfejlesztési társulás között.- nagy Elkészült a simontomyai mentőállomás Október 26-án, vasárnap reggel hét órakor kezdi meg működését a simontomyai mentőállomás a város polgármesteri hivatalának udvarában, a Szent István király u. 1. szám alatt. Működési területéhez Si- montornya mellett Pincehely ,Tolnanémedi, Kisszékely, Ozora, Fürgéd és Be- lecska tartozik. Az új mentő- állomást vasárnap délután három órakor Könyék Mihály népjóléti miniszter avatja fel. Hírek Az FKGP oktatáspolitikája Dr. Baranyi Károly, az FKGP oktatásügyi kabinetjének elnöke október 27-én, hétfőn 17 órától fórumot tart Szekszárdon, az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán. Előadásának témája: az FKGP oktatás- politikája. Roma nap A szekszárdi Roma Kisebbségi Önkormányzat ma 19 órától tartja azt a a hagyományos roma napot, mely nemcsak a helybeli, de a környékbeli cigányság számára is az egyik legjelentősebb kulturális esemény. A városi sport- és szabadidőközpontban rendezendő esten adják át a helyi cigányságért tevékenykedő személy számára a Roma Nívódíjat. Az atomerőművek biztonságáról Háromnapos konferencia kezdődik hétfőn Budapesten az atomerőművek biztonságáról. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tanácskozására Japánból, Németországból, Svédországból, Belgiumból, Franciaországból és Spanyolországból érkeznek szakemberek. Gézáról a Honismereti Körben „1000 éve halt meg Géza fejedelem” ezzel a címmel tart előadást a bonyhádi Honismereti Körben dr. Kolta László október 30-án, 17 órakor. Szeméttűz A dombóvári tűzoltóparancsnoksághoz tegnap 17 órakor érkezett a riasztás: a Molnár Görgy lakótelepen kigyulladt egy szemeteskonténer. A tűzoltók 9 perc alatt megfékezték a lángokat. Ossza meg örömét! Szüléink, Simon Flórián és Simon Flóriánná Magyar- keszin október 25-én 50 éves házasok. Aranylakodalmuk alkalmából jó egészséget és még sok boldog együtt töltött esztendőt kíván: Menyük, lányuk, fiuk, ve- jük és unokáik: Balázs, Enikő, Péter Támfal épül a Kadarkában Hamarosan elkészül Szekszárdon a Kadarka utcai támfal és ezzel megszűnik az az áldatlan közlekedési helyzet, amitől közel egy éve, több-kevesebb kihagyással, szenvednek a szekszárdiak, mondta érdeklődésünkre Seleznik Tibor beruházási csoportvezető. Kérdésünkre, miért húzódnak ilyen sokáig a munkák - a rekonstrukció ugyanis 1996. őszén kezdődött -, Seleznik Tibor elmondta, hogy a lassúság ez esetben garanciát jelent, ugyanis a frissen rakott támfal szilárdulási ideje 28 nap, a mögöttes földet csak ezután • lehet visszatölteni. A 13 millió 848 forintba kerülő beruházást novembert 3-án adják át. F. KOVATS-BAKÓ Pályázatok, érdekegyeztetés (Folytatás az 1. oldalról.) A Paksi Atomerőmű Rt. évi egymillió forintja, volt idő amikor az alapítvány további létét jelentette. A kuratórium egyik legfontosabb feladatának tekinti a hátrányos helyzetű intézeti gyermekek életkörülményeinek javítását. Az elmúlt évben 1,5 millió forint értékű műszaki cikkel segítették az ellátás színvonalának javítását. Jellemző, hogy a beérkezett igény mintegy 4 millió forintnyi volt. Az idén először hatvan fiatal üdült térítésmentesen Dombodban. Kiemelt figyelmet fordítottak az idén a helyi érdek- egyeztetési formák kialakítására, működésük támogatására. Júniusban Szekszárdon megalakult a városi ifjúsági érdekegyeztető fórum, amely az önkormányzati, a támogatói és korosztályi oldal meghatalmazott képviselőiből áll. A felek megállapodtak abban, hogy a konszenzussal kialakított állásfoglalásaikat irányadónak fogadják el. A közgyűlése a fórum javaslattevő, véleményező, döntés-előkészítő jogkörét elismeri, álláspontját mérlegeli, azokra épít. A megyei kiépítette kapcsolatait és eredményesen működik együtt az országos alapítvánnyal. Ennek is köszönhető, hogy hozzájárultak a dombon táborra és a szekszárdi épületre bejegyzett elidegenítési tilalom törléséhez, a megyei alapítvány javára. A tábor felújítására a kuratórium tavaly 2,5 milliót fordított. /. I.