Tolnai Népújság, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-22 / 247. szám

1997. október 22., szerda Gazdaság 5. oldal Agrárhitel alapítványi segítséggel Eddig mindössze háromszáztíz garanciakérelem érkezett Immár több mint egy hónap telt el azóta, hogy a kormány megnyitotta az ötvenmilliárdos tőkepótló agrárhitelcsomagot. Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány eddig 310 kis- és középméretű vállalkozónak sietett a segítségére, s vállalt összesen 8,2 milliárd forint hitelre bankgaranciát - tudtuk meg dr. Ulrich Anikótól, az alapítvány igazgatójától. A banki előrejelzés kedvező A gépipar lekörözi a többi ágazatot? A Budapest Bank előrejel­zése szerint ebben az évben a gazdasági növekedés 3 százalékos lesz. Bár ez az ütem még nem pótolja az elmúlt évek elmaradt fej­lesztéseit, a gazdaság bővü­lését nem kíséri az egyensú­lyi pozíciók romlása. A Budapest Bank elemzői jö­vőre az ideinél nagyobb, 3,5- 4 százalékos növekedést jó­solnak. Szerintük a gazdaság jövőre is úgy növekszik majd, hogy nem várható az egyen­súlyi helyzet romlása. Az idén a beruházások a hitelintézet szakértői szerint 8-10 száza­lékkal nőnek, és hasonló üte­met várnak 1998-ra is. Külön pozitívum, hogy ez évben és jövőre is a bővülő export lesz a gazdaság növekedésének motorja. A kivitel dinamikus emel­kedése azonban csupán a gazdaság 6-7 szakágazatára jellemző. Ezek közé tartozik elsősorban a gépipar, a hír­adástechnika, az irodatech­nika és a számítástechnikai részegységgyártás. A gépipar növekedési in­dexe messze a legnagyobb, ebből is kiemelkedik az autó- részegység- és alkatrészgyár­tás. Kedvezőtlen jelenség vi­szont, hogy azokban az ipar­ágakban, ahol a többségi ma­gyar tulajdonú cégek domi­nálnak, nincs lényeges javu­lás, s erre még jövőre sem le­het számítani. Állatorvosi ügyelet Az ipari alma kilónkénti 21 forintos árát garantálják az almasűrítményt előállító üzemek. Az almát a terme­lőknek kell a telephelyre vinni. Az exportra szállított, export minőségű étkezési almára pedig kilónként 6 fo­rint exporttámogatás vehető igénybe. Minderről a Föld­művelésügyi Minisztérium intézkedett legutóbbi veze­tői értekezletén. Várhatóan a jövő héttől fo­rognak a Budapesti Érték­tőzsdén a Central European Growth Fund zártvégű be­fektetési alap papírjai. Ez az első alkalom, hogy hazai be­fektetők ilyen közvetlen módon szerezhetnek részt külföldi befektetésekben. Az Internetre építve KPnet címen üzleti hetilap jelenik meg a kis- és közép- vállalkozók számára. Az új­ságot nyomtatott formában is terjesztik. A hetilap ked­denként jelenik meg, elő­ször két hét múlva lesz kap­ható, addig az Interneten le­het hozzáférni a kiadvány­hoz. Az alapadatok az Inter­netről ingyen lekérhetők, ám a részletes információk csak kód segítségével, előfi­zetési díj ellenében. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 323,13 Francia frank 33,18 Japán jen (100) 163,72 Német márka 111,21 Olasz líra (1000) 113,97 Osztrák schilling 15,80 Svájci frank 133,85 USA-dollár 197,49 ECU 219,37 A vállalkozók az eddigi tapasz­talatok szerint átlagosan 26,5 millió forint kölcsönt igényel­tek. A legnagyobb összeg 50 millió, a legkisebb 640 ezer fo­rint volt. A legtöbb kérelmező mező- gazdasági szövetkezet (százöt­venhat) és korlátolt felelősségű társaság (nyolcvannyolc) volt. Jelentkeztek kisebb cégek, s önálló vállalkozók is. Mosta­náig negyven egyéni vállalkozó és két őstermelő kért eddig hi­telgaranciát az alapítványtól. A legtöbb vállalkozás szán­tóföldi növénytermeléshez és háziállat-tenyésztéshez igé­nyelte a tőkepótló hitelt. Ez utóbbi tevékenységhez több hi­telt (átlagosan 29 millió forin­tot) kértek, mint a növényter­mesztők, akik átlagosan 25 mil­lió forintos kölcsönre tartottak igényt. Az egyéb tevékenységek - például gombatermesztés, hal­tenyésztés - finanszírozásához felvett hitelek száma és összege elenyésző. A hitelgarancia iránt a leg­nagyobb érdeklődés Zala és Jász-Nagykun-Szolnok megyé­ben mutatkozott, ahol harminc­egyen vették igénybe a kezes­ségvállalásnak ezt a formáját. Tolna megyében huszonhat, Fe­jérben és Baranyában hu­szonöt-huszonöt, Somogy me­gyében pedig huszonkilenc vál­lalkozó, illetve vállalkozás számára nyújtott eddig segítsé­get az alapítvány. Az alapítvány igazgatónője szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor merül ki az ötvenmilliárdos hitelkeret. Mindenesetre az alapítvány az elkövetkező hónapokban fo­lyamatosan fogadja a hitelga­rancia iránti kérelmeket. Újvári Gizella Az ügyelet 1997. október 22- én 16 órától október 25-én án reggel 8 óráig tart. Hatósági állatorvosi ügye­let: Dr. Bodnár János Duna- szentgyörgy, Rákóczi u. 56. tel: 75/336-034, Dr. Szebeni Álmos Tevel, Hőgyészi u. 151. Tel: 74/404-684, Dr. Schárer Mátyás Szekszárd, Kerámia u. 45. Tel: 74/319-847, Dr. Faragó Péter Kurd, Petőfi u. 41. Tel: 74/401-783, Dr. Szakmáry And­rás Simontomya, Ifjúság u. 1. Tel: 74/486-457; 06/30/379-164, Dr. Makláry Béla Felsőnyék, Kossuth u. 7. Tel: 74/478-558. Magán állatorvosi ügyelet: Dr. Schmieder László Dunaföld- vár, József tér 9. Tel: 75/342-507, Dr. Holló Sándor Bonyhád, Mester u. 18. Tel: 06/60/364-556; 74/452-356, Dr. Szép László őcsény, Petőfi u. 6. Tel: 74/495-998, Dr. Pámer Fri­gyes Szekszárd, Mészáros L. u. 5. Tel: 74/313-863, Dr. Dúró József Döbrököz, Páhy u. 19. Tel: 74/435-817, Dr. Tóth László Pincehely, Vörösmarty tér 6/1. Tel: 06/60/369—383, Dr. Savanyu László Tamási, Dózsa Gy. u. 58. tel: 74/470-999. A Szekszárdi Kisállat Klinika (Szekszárd, Hunyadi u. 5., tele­fon: 74/315-797) munkaszüneti napon 9 órától 12-ig ügy eletet tart. Az ügyeleti időn kívül a 06-30-464-776-os rádiótelefo­non hívható. Állatgyógyszertár: TOLNA­VET Állatgyógyszertár. Szek­szárd, Hunyadi u. 5. Tel.: 74/315-797. 06-30-464-776. Tolnai Agrokémiai Egyesülés őszi kedvezményes ajánlata Az őszi alapműtrágyázását oldja meg a legolcsóbban: Ömlesztett nitrogénekkel, Szuperfoszfát 19 százalékos por és tapadásmentes, valamint Kálisó 60 százalékos és Komp.lex, kevert műtrágyákkal. A felsorolt műtrágyák zsákosán is kaphatók kis- és nagytételben is. Forgalmazunk még növényvédő szert, COFUNA szerves trágyát. Rakodógépeinkkel ömlesztett és darabos áru mozgatását is vállaljuk. Keresse termékeinket, vegye igénybe szolgáltatásainkat! Tolnai Agrokémiai Egyesülés Mözs, Palánki u. 5. (vasútállomással szemben) Telefon és fax: 74/440-344, 440-104. AJÖVEDELMEZŐ REPCETERMESZTÉS ERDEKEBEN... Az elfogadható termés és a repcemag vonzó átvételi ára, mely jövőre várhatóan még maga­sabb lesz- a gazdálkodókat arra serkentette, hogy idén is foglalkozzanak - esetleg nagyobb területen is - őszi káposztarepce termesztéssel. A repce magas termelési értéke lehetővé teszi, de meg is követeli, hogy a növényállomány fejlődését minden eszközzel segítsük a jóminőségű és nagymennyiségű termés eléréséhez. A hetek óta tartó aszályos időjárás után helyenként már jött valamennyi a várva-várt őszi esőkből, melynek hatására (de már eddig is) jelentékeny őszi gyomosodással, különösen gabona árvakeléssel kellett és kell számolnunk a repcevetésekben. A gabona árvakelés hatékony és - tegyük hozzá - gazdaságos leküzdése valóban alapvető feladat, s erre a legeredményesebb módszer a kelés utáni gyomirtás, a legmegfelelőbb és leggazdaságosabb készítmény pedig a Perenal posztemergens gyomirtó szer. A Perenal dózisa árvakelés ellen igen alacsony, 0,4 liter ha-onként. Ebben a dózisban garan­táltan 100%-os a hatása. A Perenal kipermetezését a gabona árvakelés 4-6 leveles stádiumá­ban kell elvégezni 200 liter/ha permetlémennyiséggel. A Perenal nemcsak a gabona árvakelés ellen kitűnő, hanem valamennyi egyszikű-fűféle- gyomnövény ellen, akár egyéves, akár évelő gyomról van szó. A kétszikű gyomnövények közül várható az ebszikfű („kamilla”), valamint a pipitérfélék veszé­lyes mértékű megjelenése. E nehezen kiküszöbölhető probléma tökéletes megoldása a Lont- rel 300 kelés után történő - a Perenal kijuttatásával egymenetben is elvégezhető - kipermete­zése, 0,3 literes hektáronkénti dózisban. A permetezést az ebszikfű 4-8 leveles stádiumában végezzük el ősszel a repce 4 leveles állapotától, vagy tavasszal (ha a gyomok csak akkor jelennek meg) a virágbimbók megjelenéséig. A repce őszi kezelésére a Perenal 0,4 + Lontrel 0,3 l/ha-os kombinációja a tökéletes hatású és hektárköltsége is rendkívül kedvező - forgalmazótól függően kb. 7000 Ft/ha. A mezei acat rendkívül veszélyes és terméscsökkentő gyomnövény, mely feltétlenül „igényli” a hatékony védekezést. A Lontrel 300 tökéletes, hosszantartó védelmet ad 0,4 l/ha dózissal az acat 6-8 leveles állapotában kijuttatva. Az említett készítmények forgalmazási kategóriája: I., felsőfokú növényvédelmi képesítéssel használhatók fel. Végezetül az egyik legnagyobb problémáról, a ragadós galajról: legcélszerűbb és legeredmé­nyesebb a koratavaszi időszakban védekezni ellene, de erről a technológiáról majd annak idején - időben tájékoztatást kapnak a repcetermesztő gazdák. (^0 DowElanco Dow Elanco 1016 Budapest. Hegyalja út 7-11. Tel.: 202-4191, 202-4216, 202-4182 Fax: 202-4292, Telex: 20-28-076 REPCETERMESZTOK FlfiYFI MFRFf I I \mA I bilHillllHibJlnia Ha a kétszikű gyomok közül a veszélyes ebszikfű („kamilla”), mezei acat, parlagfű (ambrózia), napraforgó árvakelés, szerbtövis, csorbókafélék, vagy pipitérfélék felütnék fejüket, kitűnő megoldás a posztemergens gyomirtó szer 0,3-0,4 liter/ha dózisban kijuttatva! PERENAL posztemergens gyomirtó szer Igen alacsony dózissal, már 0,4 literrel hektáronként tökéletesen irtja a gabona árvakelést. Kiváló továbbá a hélazab, széltippan, ecsetpázsit, murhafélék, köles, kakaslábfű, perjék, tarackbúza, fenyércirok, csollagpázsit, a nád és egyéb egyszikű gyomok ellen 0,6-2,0 l/ha dózisban. Biztonságos a kultúrnövényekre. Tartamhatása kiváló. A szerek megrendelhetők és beszerezhetők a növényvédőszer-forgalmazóknál! Ha Önnek segítségre van szüksége, kérjük hívjon bennünket! p DowElanco Dow Elanco 1016 Budapest, Hegyalja úl 7-11. Tel.: 202-4191, 202-4216, 202-4182 Fax: 202-4292, Telex: 20-28-076

Next

/
Thumbnails
Contents