Tolnai Népújság, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-03 / 231. szám
2. oidai Világtükör — Hazai Tükör 1997. október 3., péntek Nincs egyezség az új tagok fejlesztésének finanszírozásáról Hazánk a NATO dél-európai szárnyán Keleti György honvédelmi miniszter és Somogyi Ferenc, a Külügyminisztérium integrációs ügyekért felelős címzetes államtitkára is jelen volt a NATO védelmi minisztereinek maastrichti találkozóján, amelyen kijelölték hazánk leendő helyét az észak-atlanti szervezetben. Magyarország a NATO déleurópai parancsnokságának (AFSOUTH) illetékességi körébe fog tartozni, amelynek főhadiszállása Nápolyban van- közölte a hollandiai Maast- richtban Beniamino Andreatta olasz védelmi miniszter. Ugyanakkor a tervezett katonai szerkezeti reform nem utolsósorban a francia ellenkezés miatt akadozik. Párizs ragaszkodik ahhoz, hogy éppen a déli főparancsnokságnak- a hagyományos amerikaival szemben - ezentúl európai vezetője legyen. Washington viszont nem járul hozzá ehhez, mert a parancsnokság alá amerikai flotta is tartozik. A francia védelmi miniszter szerdán is kifejezésre juttatta, hogy a NATO addig ne is számítson Párizs visszatérésére az integrált katonai szervezetbe, amíg ezt a kérdést nem rendezik. A miniszterek december végéig dolgozzák ki és fogadják el a parancsnoki reformokat. A bővítés költségeivel kapcsolatban az az álláspont alakult ki, hogy a haderők korszerűsítésének kiadásait az újonnan meghívottaknak kell finanszírozniuk, ezzel szemben az integrálódáshoz szükséges infrastruktúra kiépítését a NATO támogatja. A csatlakozásra való felkészítő lépéseket, s ezen belül is a költség-előirányzatokat a szervezet várhatóan decemberben határozza meg. Amerikai források a bővítéssel járó kiadásokat évente 2,7 és 3,5 milliárd dollár közé teszik, míg NATO-szakértők 1,3 mil- liárddal számolnak, s ez is több mint a NATO jelenlegi éves költségvetésének a fele. Autóbusz-baleset Franciaországban. Tíz tunéziai meghalt, húsz pedig súlyosan megsebesült, amikor a dél-franciaországi Aix en Provence és Marseille között a turistákat szállító busz egy hídról a szakadékba zuhant. fotó: feb/reuter Meddig tarthat a Mir agóniája? Még a NASA egymilliárd dollárja is csak keveset segít A Mir túlélte megteremtőjét, a Szovjetuniót, de mostanában az agónia jelei már egyre inkább félreismerhetnek rajta. Ki gondolta volna még nem is olyan régen, hogy egy szovjet űrállomás megmentésére az egykori „ősellenség”, az Egyesült Államok mozgósít majd pénzt, technikát, embert. A jogbiztonság érdekében Alkotmányértelmezést kér az ombudsman A magyar-szlovák kapcsolatok legújabb fejleményeit áttekintve a magyar Külügyminisztérium megerősítette: a két ország és nemzet változatlanul az euroatlanti normáknak, a térség és Európa igényeinek megfelelő jószomszédi viszonyában, az alapszerződés maradéktalan végrehajtásában, a tárgyalások előfeltételek nélküli folytatásában érdekelt. A kétoldalú kapcsolatokat érintő szlovák sajtó- nyilatkozatokra a magyar félnek nincs szándékában nyilvánosan reagálni, álláspontját kész érdemi tárgyalásokon kifejteni - olvasható a Külügyminisztérium nyilatkozatában. II. János Pál pápa csütörtökön Brazíliába utazott, ahol a hét végén részt vesz a családok 2. világtalálkozóján. A katolikus egyházfő harmadszor keresi fel Dél-Amerika legnagyobb országát, mostani úti programjában a brazil elnöknél teendő rövid udvariassági látogatást leszámítva csak a találkozón való részvétel szerepel. Megállapodtak a német kormánykoalíció pártjai a több hete tartó éles vita után abban, hogy a jövő év elejétől két százalékponttal csökkentik a keletnémet gazdaság segítésére 1995-ben kivetett különadót, a szolidaritási járulékot. Nagy összegű csalásokra derült fény az ENSZ-nél. A félmillió dollárt is meghaladó ügyben a világszervezet tisztviselői a gyanúsítottak - közölte csütörtökön Genfben Kari Paschke, az ENSZ belső ellenőrzési hivatalának vezetője. A sajtónak nyilatkozva azt is kijelentette, hogy a korrupció, az alkoholizmus és a kábítószerfogyasztás éppolyan elterjedt az ENSZ-apparátusában, mint más nagy közintézményekben. Még mindig nem emlékszik Trevor Rees-Jones, Diana hercegnő és egyiptomi barátja testőre, aki egyetlenként élte túl az augusztus végi tragikus párizsi autóbalesetet, a végzetes ütközést megelőző percekre. A szerb rendőrség csütörtökre virradóan ismét erőszakot alkalmazott, hogy visszaszorítsa a fővárosi sétálóutcába az egyetlen független belgrádi tévéállomás, a Studio B vezetésének leváltása ellen tiltakozó tömeget. A Beta belgrádi hír- ügynökség jelentése szerint a rendőrök szerda este megtámadták a Reuter hírügynökség egyik fotóriporterét, akinek összetörték a fényképezőgépét. „Forró dróton” beszélt egymással India és Pakisztán miniszterelnöke azután, hogy a két ország katonái e héten másodízben is tüzérségi párbajt vívtak. S lám: a minap dokkolt a Mi- ren a NASA űrkompja, az Atlantis. Az űrsikló egyik feladata az volt, hogy átadja a szolgálatot teljesítő űrhajósoknak az új számítógépet, s vitte az amerikai asztronauta váltótársát. Ezután ötórás szerviz-űrsétát hajtott végre a fedélzetéről az immár veteránnak számító Tyitov. A túlkoros űrállomás eddig 1500 hibajelentést adott le. Köztük nem is egy igen súlyos volt. Kiesett például az oxigénellátó rendszer, a napelemek megrongálódtak, a fedélzeti számítógép sorozatosan összezavarodott. A Mir betegségtünetei az orosz űripar végelgyengülésének jelei. A tervek szerint hamarosan új, nemzetközi űrállomást kezdenek építeni, amelynek alapmodulját Oroszország szállítaná, de ehhez is 3,3 milliárd dollár kellene, amire amerikai segítség nélkül aligha futja. Amikor 1986-ban felbocsátották, úgy tervezték, hogy a Mir öt évig teljesít szolgálatot. Az oroszok most mindent megtennének azért, hogy 2000-ig üzemképes maradjon. Azért ragaszkodnak ennyire a kiöregedett űrállomáshoz, mert még rozogán is ez az egyetlen pénzforrás: csupán tavaly 470 millió dollár bevételt hozott az RKA-nak, a legnagyobb orosz űripari intézménynek. S amíg az oroszok jelen vannak az űrben, még nagyhatalomnak számítanak. A NASA 1998-ban várhatóan 1 milliárd dollárt fordít a Mir életben tartására. (kenesei) Az alaptörvény értelmezését kéri az Alkotmánybíróságtól Gönczöl Katalin, az állam- polgári jogok országgyűlési biztosa annak tisztázására, hogy az Országgyűlésnek miként kell eljárnia, ha ugyanabban a tárgykörben két különböző népszavazási kezdeményezést intéznek hozzá. Az ombudsman Medgyasszay László MDF-es képviselő kérését mérlegelve döntött így. A honatya az ellenzék által elindított aláírásgyűjtéssel ösz- szefüggésben azt sérelmezi, hogy a kabinet mintegy saját javára fordítva az ügyet, szintén népszavazást kezdeményezett földügyben, és a maga kérdéseit akarja ,ráerőltetni” a szavazólapokra. A terveknek megfelelően október 4-én, holnap reggel 6 órakor indul az MTM-SBS Televízió Rt. TV2 műsora. A társaság ez idáig több mint négymilliárd forintot fordított az elsőként induló országos kereskedelmi televízió megszervezésére. Bemutatkozó tájékoztatójukon elmondták, hogy havi 800--900 millió forint működési költséggel számolnak, amit tetéz az Antenna Hungáriának fizetendő sugárzási díj, amely évente egy-kétmilliárd forint közötti összeget tesz ki. Ugyanakkor az MTM-SBS Televízió Rt. egyetlen bevételi forrása a reklám lesz. A magyar reklámpiac 30-40 százalékának megszerzése a céljuk. Figyelmeztető demonstrációt tart a honvédszakszervezet, ha nem vezetnek eredményre a tárgyalások a szolgálati törvényben meghatározott illetmények egy évvel korábbi bevezetéséről. A tegnapi tájékoztatón elmondták: eddig már „mindenütt” próbálkoztak. Levelet küldtek Horn Gyula miniszterelnöknek, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága elnökének, a parlamenti pártok frakcióvezetőinek, eredménytelenül tárgyaltak Keleti György miniszterrel is. Most munkaügyi döntőbírót kértek fel a további egyeztetéshez.- A hatályos törvény nem Az Alkotmánybíróságról szóló, ’89. évi törvény szerint általános jogértelmezést csak néhány közjogi méltóság kérhet, ezek között azonban nem szerepel az országgyűlési biztos. Érthetően, hiszen az om- budsmanok intézménye később jött létre. Az ő jog- és feladatkörüket körülíró jogszabály viszont egyértelműen kimondja: az országgyűlési biztos, egyéni mérlegelés után, alkotmányértelmezési kérelemmel fordulhat a legfőbb bírói fórumhoz. Gönczöl Katalin tegnap ezzel indokolta jogbiztonságot szolgáló tervezett lépését, mivel közvetlenül nem vizsgálhatja meg sem a kormány, sem az állampolgárok földügyben népszavazást kezdeményező beadványát. T. M. A társaság vezetői cáfolták a híresztelést, amely szerint a TV2 nem tudja majd teljesíteni a műsorszolgáltatási szerződésben vállalt szigorú műsortervet, azaz eleinte kevesebb közszolgálati műsort sugároz, mint ígérte. „A szerződésben vállalt kötelezettségeinknek maradéktalanul eleget teszünk” - ígérték, sőt, a főműsor reklámidejének terhére további napi hétperces közszolgálati műsor sugárzását is vállalják. Ezzel is segíteni kívánják nézőik közéleti tájékozódását. Hírműsoraik készítésében egyébként 21 vidéki stáb működik közre. Az Országos Rádió és Televízió Tanács is foglalkozott a TV2 indulásával, és egyetértett a benyújtott műsortervvel. támasztja alá a honvédszakszervezet követelését - közölte Fodor István, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára válaszként a bejelentésre. Rámutatott: noha az új illetménytáblát csak 1999. január 1-jétől kell alkalmazni, az abban előirányzott összeg egy- harmadát már 1998. január 1-jétől megkapják a hivatásos katonák. Ennek révén jövőre átlagosan 23,5 százalékos lesz a béremelés, miközben a közszférában csak 14-16 százalékkal emelkednek a fizetések. Az illetményemelés részbeni előrehozása ötmilliárdos többletkiadást jelent a minisztériumnak, a teljes illetménytábla háromszor ennyi lenne. Holnap indul a kereskedelmi TV2 adása Huszonegy vidéki stáb segít Nem tisztelegni vonulnának a Kossuth térre Keveslik bérüket a katonák Még ma is tanulnak hazánkban lengyel diákok Köszönet a segítségért Az évszázad európai árvize nem kímélte Lengyelországot sem. A Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete, Gregorz Lubczyk lapunkon keresztül kívánt köszönetét mondani mindazoknak, akik segítséget nyújtottak bajba jutott honfitársainak. Gregorz Lubczyk egy hónapja foglalta el Budapesten állomáshelyét. Korábban hosszú évekig dolgozott nálunk lengyel lapok magyarországi tudósítój aként.- Idén nyáron példátlan méretű természeti csapás érte hazámat, a bajban megható volt az önök részéről tapasztalt önzetlenség. Csaknem ötven állam nyújtott Lengyelországnak segítséget, de a magyarok azok között voltak, akiktől a legtöbbet kaptuk. A lengyel nagykövet kijelentette: tudja, nem a mérték, hanem a gesztus a lényeg, ám sehol másutt nem fogadtak annyi árvízkárosult családból származó gyermeket - szám szerint hatezret -, mint nálunk. Sőt, Budapesten még ma is 160 diák tartózkodik tanáraikkal együtt - itt kezdték meg a tanévet.- Beigazolódott a régi mondás: a „magyar, lengyel két jó barát”. Korábban talán úgy tűnhetett, valamelyest lanyhult a kapcsolatunk, ám ez mára a múlté. Barátságunk az eddiginél is erőteljesebben újjászületett. Keleti csodára várva Átalakulóban van a világ gazdasági szerkezete: a nálunk Bokros-csomagként emlegetett megszorító intézkedésekhez hasonló szigorításokra nemcsak a tápászkodó demokráciák, hanem a jóléti államok is rászorulnak. Eddig a rossz hír. Ezzel szemben jó hír az, hogy miként a Die Welt című német napilap írásából kiderül, gazdasági világcsoda küszöbén állunk. Mint a lap megjegyzi: az első világháborút követő időszak óta még soha nem volt annyi esély arra, hogy a globális fejlődés elérhető közelségbe kerüljön. Vajon mire alapozható ez a derűlátás? Elsősorban arra, hogy a tudományos és a technikai haladás most először, a harmadik évezred küszöbén párosul új kereskedelmi piacok megnyílásával. Az egykori szocialista országok és a harmadik világ fejlődésének jóvoltából új helyzet állt elő. Egyes számítások szerint a világ össztermelése 1995 és 2020 között szerény számítások szerint is a kétszeresére nő, de ha az integrációs folyamatok a kívánt formában zajlanak le, ez az emelkedési ütem akár háromszoros is lehet. Ennek azonban előfeltétele a kereskedelem és a beruházások világméretű liberalizálása. Az ehhez vezető úton feltétlenül szükséges az állami kiadások lefaragása, a piacok központi irányításának megfékezése. Egyedül a bürokrácia visszaszorítása akár harmincszázalékos megtakarítást hozhat. (gyulay) Világgazdasági perspektívák (1996-1998) * 1996 ■ tényadat, 1997/1998 - IWF becslés Forrás: globus Gazdasági növekedés százalékban kifejezve: * Iparilag fejlett országok: Fejlődő országok: