Tolnai Népújság, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-20 / 245. szám
6. oldal Hazai Tükör 1997. október 20., hétfő A Független Jogász Fórum a népszavazásról Vita az Alkotmánybírósággal Az Alkotmánybíróság legutóbbi döntéseivel kapcsolatban új szempontokat világított meg több felszólaló is a Független Jogász Fórum hétvégi rendezvényén. Jogi tételekkel nem támasztható alá az Alkotmánybíróság hétfői döntése, amely hierarchikus viszonyt állapít meg a különböző népszavazási kezdeményezések között - jelentette ki előadásában Bihari Mihály politológus, szocialista országgyűlési képviselő. Mint mondta: a nemzetközi jogirodalom sem ismer olyan törvényt, amely hierarchikus megkülönböztetést tesz a népszavazási kezdeményezések között. Álláspontja szerint itt egy jogilag szabályozni sem kívánt kérdésről van szó. Kukorelli István, az ELTE Alkotmányjogi tanszékének vezetője a népszavazási vita miatt kialakult helyzetet a taxisblokádhoz, illetve a médiaháborúhoz hasonlította, amelyek során alkotmányos intézmények sérültek meg. Súlyos problémának tartja az olyan eseteket, amikor megkérdőjeleződik a köztársasági elnöki intézmény, az Alkotmánybíróság közel kerül a politikához, vagy támadás éri az Országos Választási Bizottságot. Kukorelli István szerint egyébként jogsértő volt, hogy az Országgyűlés 1995 decemberében elutasította a Munkáspárt hitelesített, és alkotmányos tilalomba nem ütköző népszavazási kezdeményezését Magyarország NATO-csatlakozá- sával kapcsolatban. A Fórum országos választmányi ülése Pécsett MDF: együtt a Fidesszel A Magyar Demokrata Fórum országos választmánya Pécsett tartott vasárnapi ülésén elfogadta a Fidesz-Magyar Polgári Párttal való választási együttműködésre vonatkozó előterjesztést. Herényi Károly szóvivő a sajtó képviselőinek elmondta, hogy a párt országos választmánya kiemelt figyelemmel foglalkozott a választási előkészületekkel, köztük a lehetséges MDF-KDNP és MDF-Fidesz együttműködéssel. A rendszerváltás lezárásához kormányváltásra van szükség, mert a jelenlegi koalíciós kabinet a lobbyérdekeket szolgálja - hangoztatta az MDF elnöke a párt országos választmányi ülését megnyitó beszámolójában. Lezsák Sándor kifejtette, hogy az 1990-ben megkezdett rendszerváltoztatás a következő választási ciklusban lezárható, de csak akkor tekinthető befejezettnek, ha jótékony hatásait a nemzet minden polgára érzi már. A pártelnök szerint a mostani kormány nem őrködik alkotmányosság felett, hanem inkább veszélyezteti azt. Az MDF szövetségi politikájáról szólva a pártelnök elmondta: választási kapcsolat- rendszerük egyik elemeként megállapodás van születőben a Fidesz-Magyar Polgári Párttal. A választmányi tagok végül csaknem egyhangúan - egy ellenző és egy tartózkodó voks mellett - megszavazták a két párt választási együttműködésére irányuló javaslatot. Vidéken is súlyos a hajléktalanok gondja Kevés az éjjeli menedékhely A becslések szerint húsz- harmincezren élnek fedél nélkül a fővárosban. Vidéken sem sokkal jobb a helyzet. Az átmeneti szállások szűkösek. Akiknek pedig ott sem jut hely, azok sorsa kritikusra fordulhat télvíz idején. A főváros éjszakai menedékhelyein és átmeneti szállásain 3500 hely van. Ez télen további másfél ezerrel bővül. A Népjóléti Minisztérium kríziskezelő pályázatot hirdetett, amelynek elbírálása most folyik. A civil szervezetek napi 200-300 adag meleg étel kiosztását vállalták. Kovács Ibolya, a Népjóléti Minisztérium Intézményi és Szociális Szolgáltató főosztályának vezetője szerint egyre több hajléktalan él a vidéki megyeközpontokban. A tárca igyekszik céltámogatásokkal segíteni a fővárosihoz hasonló intézményhálózat kiépítését. Vidéken azonban a civil szervezetek nem tudnak a fővárosihoz hasonló többletterheket vállalni. Az utcai gondozók és a hajléktalanszállók adatai alapján készített becslések szerint országosan mintegy harminc-ötvenezer hajléktalan kerül évente a szociális munkások látókörébe. Pedig valójában ennél tízszer többen vannak az országban. A tárca az idén mintegy 1,2 milliárd forintot fordít a rászorultak ellátásának támogatására. Magyarország páratlan esélyt kapott az európai felzárkózásra Civilek a társadalmi demokráciáért A pártoknak a civil szervezetek szerint olyan politika kialakítására kell törekedniük, amely a gazdaság továbbfejlesztését, az infláció mielőbbi megszüntetését, a legfontosabb szociális gondok enyhítését, a tudomány és a kultúra támogatását egyaránt szem előtt tartja. Kötelezettséget kell vállalniuk a korrupció elleni harcra és a közbiztonság védelmére is. „Nem szabad elpuskáznunk azt a lehetőséget, hogy ma az egyesült Európa és a NATO kapujában állunk” - jelentette ki Göncz Árpád köztársasági elnök A társadalom demokráciájáért címmel rendezett konferencián az Építők Kongresz- szusi Központjában. A több mint féltucat civil szervezet tanácskozásán az államfő megállapította: a jelen legnagyobb problémája az, hogy „eldugultak a társadalmi mobilitás és felemelkedés csatornái”. Ezzel összefüggésben szorgalmazta, hogy a népi kollégiumok mintájára hozzanak létre felzárkóztató középiskolai kollégiumokat. Göncz Árpád figyelmeztetett arra, hogy az emberiséget és a magyarságot nem általában kell szeretni, hanem úgy, hogy a sze- retetből gyakorlat, aktív tevékenység és összefogás bontakozzék ki. Sándor László, az MSZOSZ elnöke hangsúlyozta: a magyar társadalom olyan esélyt kapott a felzárkózásra, ami nem ismételhető meg. A közeli hónapokban dől el, hogy valóban tartós lesz-e a gazdasági növekedés, és az is, hogy milyen körülmények között készülhetünk fel az európai integrációra. A pártokkal kapcsolatban szerinte az a kérdés: van-e elég alázatuk a nemzettel szemben, s van-e elég bölcsességük ahhoz, hogy előtérbe állítsák a nemzeti érdeket. A tanácskozás résztvevői a hozzászólásokat követően közös állásfoglalást fogadtak el. A dokumentumban a civil társadalmi szervezetek képviselői felhívják a pártokat a nemzet alapvető érdekeinek együttes szolgálatára. Korrupciómentes közéletet A növekvő jövedelemkülönbségeket nem szabad a modernizáció szükségszerű kísérőjelenségének tekinteni - hangoztatta Bőd Péter Ákos Budapesten, a Magyar Demokrata Néppárt hétvégi gazdasági konferenciáján. A konferencián - az eredeti tervekkel ellentétben - nem jelent meg Szabó Iván, aki a héten mondott le pártelnöki tisztségéről. A gazdasági hatékonyság és a társadalmi igazságosság ösz- szefüggéseit elemezve Bőd Péter Ákos leszögezte: a szakszerű és tisztességes állam- igazgatás, a korrupciómentes közélet növeli a gazdaság szereplőinek teljesítőképességét. Szerinte Magyarország előtt most az a feladat áll, hogy a lehető legsikeresebben bekapcsolódjék a modem világgazdaság fő sodrába. Eközben azonban meg kell őrizni a társadalom identitását. Sok eszköz van, amely lehetővé teheti, hogy ne csak az erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező társadalmi csoportok legyenek az integráció haszonélvezői. Ezek közül az oktatásra szánt erőforrások növelését emelte ki Bőd Péter Ákos. Hangsúlyozta, hogy a társadalmi érdekek és a gazdasági növekedés összeegyeztetésében nem lehet külföldi mintákat másolni. Erre a kérdésre minden országnak saját választ kell adnia. Rabár Ferenc, az Antallkormány első pénzügyminisztere az egyén és az állam legnehezebb feladatai között említette meg az azonosságtudat és a változtatásra való képesség megőrzését. Bogár László, a Néppárt parlamenti képviselője az MDNP nevében a gazdasági, politikai és társadalmi viszonyok újfajta megközelítését ígérte. Véleménye szerint erre azért van szükség, mert a ’90- es évek végén a társadalom többségének életkörülményei rosszabbak lesznek, mint az évtized elején. Bogár bírálta a Bokros-csomag kormányzati túlértékelését, majd annak a véleményének adott hangot, hogy az évek óta tartó megszorítások hosszú távon súlyos károkat okoznak. ’ A csatlakozás negatívumait sem szabad elhallgatni Több információt az Európai Unióról A Szonda Ipsos legfrissebb felmérése szerint a hazai lakosság még több tény ismeretében akar véleményt alkotni Magyar- ország európai uniós csatlakozásáról. Míg tavaly a lakosság 69 százaléka vélekedett úgy, hogy hazánk számára előnyökkel járhat a csatlakozás, addig az idén már csak 57 százaléka tartotta azt kifejezetten előnyösnek. A bizonytalanok aránya eközben 16-ról 25 százalékra emelkedett.-Az integrációs várakozások mostani alakulásából téves lenne azt a következtetést levonni, hogy a lakosságnak az Európai Unióról alkotott véleménye a csatlakozási tárgyalások közeledtével egyre negatívabb lenne - nyilatkozta lapunknak Závecz Tibor. A Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója szerint inkább arról van szó, hogy az emberek napról napra több információhoz jutnak, s ezek birtokában alaposabban latolgathatják a különböző szempontokat. Mérlegelik az integrációból származó előnyöket és hátrányokat. Tudják, hogy a csatlakozásnak anyagi vonzata lesz, amely valószínűleg az ő zsebüket is érinti majd. Ennek tulajdonítható, hogy a korábbi biztos igenlők közül jó né- hányan elbizonytalanodtak. Semmiképpen sem növekedett tehát az Éurópai Unióval való szembenállás, de mivel a csatlakozás elérhető közelségbe került, a tagság realitássá kezd válni, sokak kezdik mélyebben is mérlegelni a csatlakozás jó és rossz oldalait. Az igazgató nagy jelentőséget tulajdonít a következő időszakra tervezett tájékoztatási stratégiának. Úgy véli, hogy az integrációról szóló híradásoknak korrekten kell informálni az embereket a csatlakozással járó előnyökről és hátrányokról. U. G. Új államtitkár. Horn Gyula kormányfő - a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára javaslatára - dr. Náthon Istvánt a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkárává nevezte ki. Kisgazdaaggály. A Független Kisgazdapárt, noha az Alkotmánybíróság népszavazással kapcsolatos döntésével teljes mértékben egyetért, aggályosnak tartja a taláros testület egyes, a parlamenti munkát megbénítani képes részmegállapításait - közölte Pokol Béla, az FKGP elnöki főtanácsadója. Baloldali hívők véleménye. A magyarországi egyházak jövőre bevezetendő új finanszírozási rendszere valamennyi egyház számára biztosítja a működési feltételeket és szinte minden felekezetnek a jelenleginél jobb anyagi helyzetet teremt - hangsúlyozta Tóth András miniszterelnökségi államtitkár a Magyar Szocialista Párt hívő tagozatának szombati konferenciáján. Semjén Zsolt nyilatkozata. „Mizsei Zsuzsanna választmányi elnök kirohanását idegességnek tulajdom'tom, ugyanis a pártvezetésnek szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy a tagság megelégelte az elnök körüli klientúra uralmát, és mind többen támogatják az MDF-fel való Kereszténydemokrata Unió (KDU) létrehozását” - nyilatkozta szombaton Semjén Zsolt. Mizsei pénteken úgy fogalmazott, hogy „egyesek hamis aláírásokkal, puccsal akarják kikényszeríteni a KDU létrehozását”. Fogyatékosok iskolája. A 16 és 25 év közötti korosztályban csaknem 30 ezer sérült, fogyatékos fiatal található, akiknek negyede-hatoda speciális képzés révén teljes értékű munkát tud végezni. Ezért az ezredfordulóig tíz regionális képzőközpontot alakítanak ki az országban - jelentette be Kiss Péter munkaügyi miniszter szombaton Nyíregyházán, ahol az első ilyen intézményt kereste föl. Lesz még tüntetés. Újabb tüntetést tervez az autópályák fizetőkapus rendszerének bevezetése elleni tiltakozásként az Önkormányzati Autópálya Érdekegyeztető Fórum és Kistar- csa önkormányzata. A terv szerint november 14-én Kistar- csán, a 30-as úton vonulnak majd fel a gépkocsik. Elhunyt Földeák János. Életének 87. évében vasárnap elhunyt Földeák János kétszeres József Attila-díjas író és költő, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetés tulajdonosa. Hercegi esküvő a Bazilikában A Habsburg-Oldenburg házaspár hazánkban akar élni (Tudósítónk helyszíni riportja) A nagy nap előtti estén sámlival utazott Zalaegerszegről a fővárosba a 71 esztendős József Lász- lóné. Rokonoknál szállt meg, hogy már hajnalban jó helyet fogjon ki a Szent István-bazilika előtt, amerre majd az eddig csupán a tévéből látott grófok és hercegek elhaladnak. Nem volt szükség a kisszékre. Meglepetésére őt is, meg mindenkit, aki csak befért, beengedték Isten házába. A hét országra szóló esküvőn ünneplőjében ott szorongott hát az Észtergomból érkezett Bádi Jó- zsefné mellett, aki izgatottan újságolta: megtudakolta a vőlegény apjának a címét, mert meglepetést készít számára. Levelet ír neki, s elküldi az évtizedekkel ezelőtt róla, azaz Habsburg Ottóról Budapesten készített fényképét. A 25 éves Eilika von Oldenburg hercegnő hitvese a 32 éves Habsburg György az utolsó magyar király unokája. Egyszersmind hazánk rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, aki e tisztében teljes jogú tagsági csatlakozásunkat szorgalmazza az Európai Unióban. Portréjához hozzátartozik, hogy hat nyelven beszélő újságíró. Közép-Európa legnagyobb filmgyártó és filmforgalmazó cégének az igazgatója, az MTM-SBS Televízió Rt. igazgatótanácsának tagja és a Műegyetem szenátora. A lakhelyül Magyarországot választó ifjú pár esküvője az átlagember számára meghökkentő volt. A hölgyek kalaptengere, az urak zsakettöltözéke mind-mind a múltunkra, történelmünk egy kis darabkájára emlékeztetett. A meghatott szemlélő észrevehette, hogyan fér el néhány négyzetméternyi területen egy fedél alatt békésen egymás mellett megannyi külön világ. A sorban a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, seregnyi politikusa, no meg tucatnyi herceg és gróf. S a Bazilika előtt a hercegi párt üdvözlő-éljenző tömeg együtt örül áz örömszülőkkel. Sok boldogságot kíván az ifjú párnak. FEB Te csak házasodj, boldog Ausztria! FOTÓ: FEB/KALLUS GYÖRGY