Tolnai Népújság, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-02 / 230. szám

1997. október 2., csütörtök Völgységi Magazin 7. oldal Terepszemlén a TEIT-es polgármesterek Kemény az üveghutai kőzet A Paksi Atomerőmű Rt. kis és közepes aktivitású hulladé­kának tervezett tárolójához megkezdett kutatófúrások je­lenlegi helyzetéről tartott konzultációt a bátaapáti székhelyű Társadalmi Ellen­őrző Tájékoztató Társulás hat településének polgármes­tere. A helyszíni szemlével egybekötött üveghutai talál­kozón a szakemberek ismer­tették a kutatások eddigi eredményeit. — Milyen tapasztalatokat szereztek a szeptember 10-én beindított fúrásos kutatások­ból? — Négy fúrás indult egy­mástól 200 méter távolságra - válaszol Kákái András, a kuta­tásokat végző Magyar Állami Földtani Intézet szakmérnöke. Az Üveghuta 2-es elnevezésű fúrás tervezett talpmélysége 500 méter, míg a másik három fúrásé 300-300 méter. Ez mé­lyebb, mint a tervezett tároló szint. Jelenleg az Üveghuta 2- es fúrás 146-147 méter között jár. — A magminták miről árul­kodnak? — Ez nagyon kemény kő­zet. A repedések kitöltése alap­ján jó reményünk van arra, hogy ebben a fúrásban elvég­zett hidrológiai vizsgálatok az Üveghuta 1-es fúráshoz hason­lóan jó eredményeket fognak adni. Az Üveghuta 3-as fúrás­ban úgynevezett idegen kő­zetbe érkeztünk. Ezek többszáz évmillióval ezelőtti vulkáni te­vékenység eredményei lehet­nek. — Ennek milyen vetülete van? — Kicsit könnyebben fejt­hető, könnyebben fúrható, mint a gránit, de a vízzáró képessége hasonlít hozzá. Az Üveghuta 1- es fúrásnál, ami az 1996. évben történt, erre vonatkozóan is kedvező eredményeket kap­tunk. Az Üveghuta 5-ös fúrás a lösz alatt ugyancsak töredezett réteggel, törés zónával indul. Itt 72 méternél tart a fúrás. Meg kell vámunk míg a fúrások a tervezett talpmélységeket elérik és csak akkor lehet összefog­laló értékelést adni, hogy a hely valóban alkalmas-e a tervezett tároló megépítésére. — A fúrásokat a GOLDER amerikai kft. magyarországi képviselete végzi. A project mű­szaki vezetője Tungl Gyula szakmérnök. Röviden így érté­kelte az eddigi munkát: — Megfelelő és nyugodtan állíthatom, hogy európai szín­vonalú az a tevékenység, amit a MÁFI szakemberei végeznek itt Üveghután. A TEIT polgár- mestereinek szervezett konzul­táción megtekinthették a fúrá­sokhoz alakított területet. Igye­keztek a meglevő erdei utakat használni a felvonulásokhoz. Ezeket kőzúzalékkal borították, hogy esős időben is járhatók legyenek. Minden fúrásnál számítógéppel ellátott lakóko­csi van, ahol azonnal és folya­matosan rögzítik az adatokat. Ezek szisztematikus feldolgo­zása később következik. A je­lenlegi eredmények biztatóak, de messzemenő következteté­seket nem lehet levonni. A jövő év első feléig készül majd el az a jelentés, mely kimondja, hogy alkalmas-e az üveghutai térség. Addig is folyamatosan szeret­nénk tájékoztatni a közvéle­ményt a fúrások eredményeiről. Decsi Kiss János Bűnök, Bajok Halat loptak a Pannónia szö­vetkezet széptölgyesi tavából. A két mőcsényi fiatalember - aki tízezer forint értékű halat fogott ki illetéktelenül - szintén horogra akadt. Önkezével vetett véget életé­nek Bonyhádon egy ötvenki­lenc éves Erzsébet utcai asz- szony. A szálkai tónál egy vadász­házból két gázpalackot loptak el eddig ismeretlen tettesek, akik az egész házat felforgat­ták. Betörtek a kakasdi Kakas presszóba, ahonnan dohány­árut, édességet és videokazettát tulajdonítottak el, kétszáz­nyolcvanezer forint értékben. Lovaggá avatott gimis tanár Ónodi Szabolcs a Petőfi Sándor Evangélikus Gimná­zium testnevelőtanára, a vá­rosi képviselő-testület tagja, és még sorolhatnánk a sokat mondó titulusokat. Beszélge­tésünk aktualitása most az, hogy a szekszárdi Szüreti Fesztiválon lovaggá avatták. — Rendkívül nagy szakmai elismerés, megtiszteltetés számomra, hogy a történelmi borvidék kilenc éve alakult Aliscavin Borrendjének tagjai közé hívtak, befogadtak. — Ki lehet a tagja ennek a rendnek? — Egy bizottság listát állít fel a potenciális jelöltekről, és várják a jeles alkalmat, amikor felavathatják a kiválasztotta­kat. Erre a listára csak olyanok kerülhetnek, akiket a bizottság mind a hat tagja ismer, és pozi­tívan értékeli tevékenységét. Elsősorban azokat hívják meg a borrend tagjai közé, akik va­lamilyen szinten a borvidék jó hírét viszik, terjesztik. — Azt megtudhatja az új lovag, hogy ő hogyan került a kiválasztottak közé? — Hogy miért épp erre az öt személyre esett a választás, nem tudom, ezt a felterjesztők­től kéne megkérdezni. Hogy én miért kerültem fel a listára, arról csak sejtéseim vannak. Mintegy 25-28 éve, amióta versenyeztetem a boraimat, elég jól sikerülnek a borverse­nyek megyei, időnként orszá­gos megmérettetései is. A bor­rend bírái közvetlenül a bor közelében élnek, ezzel a kultú­rával foglalkoznak, így való­színűleg nem volt már ismeret­len a nevem ebben a körben. Hogy miért épp most kerültem a listára? Valószínűleg nagy­ban közrejátszott az, hogy igen jó visszhangja van a bonyhádi Borbarát kör tevékenységé­nek, amelyet igyekszem tudá­som szerint a legjobban irányí­tani. Ennek a társaságnak első­sorban lelkes, igazi megszál­lott tagjai vannak, akik minél több emberre igyekeznek ki­sugározni a borkultúra szépsé­geit. Lovagként szeretnék mi­nél több borrendezvényen részt venni, hogy magam is építkezzem ebből, újabb isme­reteket szerezzek, amelyeket a közvetlen környezetemben is fel tudok használni. má-ré Ónodi Szabolcs fotó: bakó jenö Solymár Imre falumonográfiája, és befejezetlen írásai * Értékes munkák kiadót keresnek Szita László, a történettudomány doktora tartott előadást Bonyhádon, a Völgységi Múzeumban Győré község története, Solymár Imre falumonográfiája címmel. Az előadóval ennek kapcsán a közelmúltban tragikus hirtelenséggel elhunyt Perczel-díjas helytörténész munkásságáról beszélgettünk. — Mikor és hol ismerkedett meg Solymár Imrével? — Több, mint egy évti­zede. Együtt dolgoztunk, én akkor a Baranya Megyei Le­véltárigazgatója voltam. Kuta­tásának az egyik fő témája a németség mentalitás-története volt. Mi adtuk ki a munkáit, így szoros szakmai, majd ba­ráti kapcsolat alakult ki közöt­tünk. — Solymár Imre után egy befejezetlen életmű maradt. — Épp ma volt a kezemben az önéletrajza és a megjelent műveinek a bibliográfiája, amelyet maga állított össze. Több, mint 120 tanulmánya, cikke jelent meg. A legaktuáli­sabb a Győré falu a monográ­fiája, amelyet a Tolna Megyei Levéltár adott ki. Van néhány olyan témája, amely messze túlmutat Bonyhádon és Tolna megyén, a Dél-Dunántúlon, országos jelentőséggel bír. Sőt egy-két írására a külföldi szakemberek is felfigyeltek. Konkrétan: mentalitástörténete németországi lapokban ko­moly visszhangot váltott ki. — Ön jelentős szerepet vál­lalt abban, hogy Baranyában is megismerjék Solymár Imre publikációit. Mit javasol a bonyhádiaknak ezeknek a hely- történeti anyagoknak a gondo­zásához? — Én nagyon reményke­dem abban, hogy lesz valahol egy kiadó, amely Solymárnak a majdnem befejezett két igen jelentős munkáját - épp az em­lített mentalitástörténeti kuta­tást, illetve a bukovinai szé- kelység dokumentációját - megjelenteti. Ebből annak idején nálunk napvilágot látott három rész, de elkészült a negyedik-ötödik rész is, tehát ez egy önálló könyv. Van két kötetnyire való dolgozata, ezeket nagyon jó lenne posztumusz műként ki­adni. Mindenesetre Bonyhád- nak nagy dicsőségére válna, ugyanakkor óriási hasznára válna a tudománynak is. — Kiknek ajánlja elsősor­ban a most bemutatott köny­vet? — A szívéhez nőtt falujá­nak, illetve az egész megye helytörténeti kutatóinak, de úgy gondolom, hogy kézi­könyvként jól használható lenne iskolákban, mivel érdek­feszítő, érdekes stílusban író­dott ez a falutörténeti monog­ráfia. Hunyadi t.ii jlL a A Háziasszonyok figyelmébe! Műanyag teatojás 10 Ft/db Zománcozott Elin magas 70 Ft/db fedő 20-24 cm-ig Teflonos palacsintasütő 850 Ft/db, Elin lábas 24 cm-es üvegfedővel 1.560 Ft Alice lábas decor 14 cm 152 Ft Olasz tésztagéphez derelyevágó 956 Ft Rozsdamentes fedők 80% engedménnyel! Hőálló kanalak, szeletfordítók 99 Ft Litografált tányér 25 Ft Műanyag kézicsiszoló 78 Ft/db Műanyag kádláb 200 Ft/db Az árak fogyasztói árak, az akció a készlet erejéig tart! TIT N, Tolna megvet Szekszárd, Epreskerti út “ Frtókodtld Tel.: 74/415-536 LrrcKesitesi Nyitva: h_p 7 30,, 6>00.ig; Centrum szombat 8-12-ig. titan @ mail. dravanct.hu http:\\ www.titan.hu MAZDA AUTOHAZ KAKASD Mazda E 2200 Megújult változatban a Mazda Kisteherautók! zárt ne. 2.145.000 Ft platós ne. 1.849.000 Ft Alu Van ne. 2.395.000 Ft Hitel + tartósbérlet, kezelési költség nélkül! Garancia: 3 év vagy 100.000 km. Hilcz és Fia Autókereskedelmi Kft. 7122 Kakasd, Kossuth u. 8/0. Telefon: 74/431-908. 1 _______________________________________________________________________________(20507)f M egrendelólevél a Tolnai Népújság előfizetésére Előfizetési időszak Előfizetés díja Az előfizetési díjban nyújtott kedvezmény: példányszámban 6 18 forintban 191 573 egy hónapra negyedévre 625 Ft 1875 Ft Név: Lakcím: Kérjük a megrendelőlevelet borítékba helyezve a Kiadó címére beküldeni, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., vagy a Tolnai Népújság kézbesítőjének átadni. EXTRA GARANCIA Év extra ö A ^Ja FORD ÚJ SZOLGÁLTATÁS A FORDNÁL. MINDEN, OKTÓBERBEN MEGRENDELT FORD MODELL EXTRA GARANCIÁVAL JÁR.

Next

/
Thumbnails
Contents