Tolnai Népújság, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-11-12 / 238. szám

1997. október 11., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal Ahol mi képviseltük az egzotikumot A Garay iskolások Dél-Afrikában Mint arról már hírt adtunk, a szekszárdi Garay János Ének- Zenei Általános Iskola meghívást kapott Dél-Afrikába, a jo­hannesburgi Eisteddfod ifjúsági fesztiválra. Az iskola 53 di­ákja nem csak Szekszárd várost és Tolna megyét, de Magyar- országot is képviselte a fesztiválon, s minden kategóriában, amiben indultak, kiváló eredményeket értek el, első, illetve második helyezést, azaz arany- és ezüstdiplomát szereztek, néptánc kategóriában pedig elhozták a Fesztiváldíjat. népdalénekes lányok és a Bartina zenekar - elefántokkal Tilkovics Hédi, Herrné Szabadi Judit és Herr Péter a fesztiváldíjjal Biczó Ernő igazgató és dr. Ba­bina Ferencné Arányi Mária igazgatóhelyettes elmondta: 29 országból közel ezer versenyző volt jelen a fesztiválon, többek között Namíbiából, Kenyából, Ausztráliából, Brazíliából, s persze Európa több országából. Fantasztikus hangulatú verseny volt, pedig a megmérettetés előtt még próbálni sem nagyon tudtak, a helyiek tempós, nyu­godt, mindvégig rendkívül kedves, de kissé kaotikus szer­vezésének köszönhetően. A gyerekek csodálatosan visel­kedtek az igen zsúfolt, sokszor fárasztó programot jól bírták, s példás fegyelem, alkalmazko­dás volt a jellemző. Elsőként a Bartina zenekar - Szabó József, Szabó László és Barta Zalán, akik „társadalmi munkában” kísérték a garaysokat - szere­pelt nagy sikerrel, aztán jött a kórus, a népdalénekes lányok, a táncosok, s ismét a kórus. A csoportban volt olyan gyerek, aki négy kategóriában volt „érintett”, s olyan nap, amikor öt alkalommal léptek fel. A kí­sérő pedagógusoknak éjfél után kezdődött „az élet”, akkor mos- ták-vasalták a fellépőruhákat, készültek a másnapi verse­nyekre, programokra. Ebben a „házimunkában” sokat segítet­tek a „nagylányok” a Garay ál­talános iskola volt diákjai, akik nagy lelkesedéssel tértek vissza a régi sulihoz a verseny idejére. A garaysok rutinos versenyzők, Európa számos színpadán mu­tatkoztak már be, de ekkora méretű versenyen még sosem voltak. Czakó Sándomé kórusvezető a magyar kultúra diadalának könyveli el a johannesburgi első helyezést. Tapasztalata szerint a kórus változatos mű­sora hatott különlegesen. A többi kórus - bár azt kiváló szinten - jószerivel „egyféle” produkciót mutatott be, a ga­raysok azonban az európai ver­senyek kívánalmaihoz igazod­tak, reneszánsz, romantikus, XX. századi műveket egyaránt „tudtak”, elegáns megjelenésük és előadásmódjuk nagy hatást gyakorolt a közönségre és el­ismerést hozott számukra, ott, ahol az egyetemi kórus is „ifjú­sági kórus”-nak minősült. Első alkalommal énekeltek mikro- fonos kihangosítással, de így legalább ebben is van már ta­pasztalatuk. A kórusvezető el­mondta, nagy dilemmát jelen­tett számára, hogy a versenyen résztvevő gyerekek szüleinek anyagi megterhelést jelentett a kiutazás. Ám gyakorlatiasan szemlélve a hozzájárulás ösz- szege manapság már nem mondható soknak - figyelembe véve a helyszínt. Nagyon örült annak, hogy volt diákjai is he­lyet kaptak a csoportban, akik most „értek be” igazán, s iga­zolták az iskolai zenei nevelés helyességét, s akikkel már a próba is élményszámba ment. Herrné Szabadi Judit a tán­cosok művészeti vezetője sze­rint ez volt az első alkalom - táncosként, később művészeti vezetőként jónéhány versenyen megfordult már -, amikor mi jelentettük az egzotikumot. A gyerekekben dolgozott a jó ér­nyezte. A diákok megtanulták ebben a nemzetközi forgatag­ban tisztelni és elfogadni a másságot, a miénktől eltérő kul­túrát, s ez talán még a csodála­tos eredményeknél is fonto­sabb. Köszönet illeti mindezért a fent említetteken kívül még a csoporttal utazó Gaálné Vörös Juditot és Balláné Szigetvári Anikót, a Bartina Néptánc Egyesületet, s mindenkit, aki­nek révén a „János School”-t - ahogy a garaysokat emlegették - megismerte, megszerette és elismerte a fesztivál közönsége. Végezetül idézet Budai Já­nosnak, a Magyar Köztársaság pretoriai nagykövetének a szekszárdi önkormányzathoz írott leveléből: „A nagykövet­ség nevében köszönetemet sze­retném kifejezni azért, hogy az iskola diákjai ilyen kiválóan megállták a helyüket egy erős nemzetközi mezőnyben, s ezál­tal a magyar kultúra és oktatás magas színvonalának bizonyí­tékát adták. Nevelőik munkáját dicséri, hogy a gyerekek ilyen kiváló „diplomatáik”, képvise­lőik voltak hazájuknak.” Venter Marianna telemben vett drukk, meg akar­ták mutatni, mit tudnak. Ami­kor néptáncos ruhájukban fel­vonultak, már felfigyelt rájuk mindenki, a szereplés pedig ha­talmas sikert hozott. A verse­nyen Herrné Szabadi Judit: Gyermekfarsang és Szabadi Mihály: Balázsok című koreog­ráfiáját adták elő a Bartina ze­nekar kíséretével, s fellépésüket a zsűri feszti­váldíjjal ho­norálta. Az esti gálán már vastapssal üdvözölte őket a közön­ség. S ami még elmondható: a szekszárdiak hamar nép­szerűvé vál­tak a fesztivá­lon, a gyere­kek kiváló kapcsolatte­remtő képes­sége, tempe­ramentuma, jókedve bará­tok seregét eredmé­Papírt gyűjteni - élvezet Tfűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded - olvas - Lf JL hattam kisdiákként úgy jó negyven esztendővel ezelőtt szinte valamennyi irkám hátsó borítóján. Papírgyűjtésre nem nagyon buzdítottak bennünket, talán tudták, hogy egy akkori kis faluban kevés gyűjteni való papiros akadt. Ami volt, azt elhasz­nálták csomagolásra, gyújtásnak vagy más, praktikus célra. Bezzeg most, egyrészt a mezei ámyékszéken is ott a szép, dal­lamos hirdetéssel kínált papírguriga, másrészt az előfizetett új­ság, a kéretlenül bedobott reklámhordozók majd minden csa­ládnál mázsaszám gyűlnek össze, ha hagyják. Nálunk sincs ez másként, ezért aztán némi válogatás és köte­gelés után irány a hulladékfelvásárló telep. Először fel kell állni a hídmérlegre, amelyet nem kiskerekű személyautókhoz konst­ruáltak. Csattan is akkorát a fenéklemez, mint egy ágyú - el­végre 130 kilogramm papiros nyomja a rugókat. A mérlegelést követően egy hölgy konténerbe rakatja a hulladékot, majd nyugtát állít ki, amivel egy másik ablaknál kell jelentkezni. Ott készül a számla, természetesen számítógéppel. Amíg a perforált lapot fűrészeli az ördöngős masina, röpke számvetést végzek. A százharminc kiló kötegelése eltartott mondjuk egy óra hosszat. A zsineg belekerült 50 forintba. A benzin 100-ba. A kocsi amor­tizációját most hagyjuk. Felejtsük el a fenéklemezt is, talán nem történt nagyobb baja, legföljebb néhány év múlva kilyukad ott, ahol lejött róla a festék. Szépen süt az őszi nap, direkt élvezet a kis ablak előtt vára­kozni. Azt sem kell sokáig, mert a benti hölgy átadja a számlát, meg a pénzt, egy icipicit még mosolyog is hozzá. Előtte persze nyilatkoznia kell a kuncsaftnak, hogy a hulladék a saját tulaj­dona, és ez az egész eseti jellegű, nem rendszeresen és nem ha­szonszerzés érdekében történik. Azt is tudomásul veszem, hogy ezúttal nem vonnak le személyi jövedelemadó-előleget. Tulaj­donképpen szavam se lehet, ehhez hasonló papirossal kellett volna bebiztosítania magát a hatóságnak, ilyet kellett volna aláíratni az olajmaffiásokkal is, akkor most nem futna az állam a tízmilliárdjai után. Persze, hogy alákörmölöm a nevem, bár azt még nem tudom, hogyan számolok el ezzel a pénzzel, amikor eljő a jövő esztendő eleje, s ki kell töltenem az adóbevalláso­mat. Ott ülök majd a nyomtatvány fölött, rágom a toliam végét, miközben Nesszosz véreként éget az adózásból kimaradt summa. A To, mindegy, vágjuk gyorsan zsebre a 130 kiló papír árát 1 V abban a boldog tudatban, hogy megmentettünk legalább egy szép szál fát, és még pénzt is kapunk érte. Hogy mennyit? Pontosan 130 forintot. Gyuricza Mihály Mit tegyek, ha a gyerekein át akarja fúratni a nyelvét? Mit tegyünk, ha kamasz gyerekeink át akarják fú­ratni a nyelvüket vagy az orrukat? A szakértők egy­behangzó válasza: először is próbáljunk velük olyan jó kapcsolatban lenni, hogy szándékukról előzőleg érte­süljünk. A piercingnek nevezett eljá­rás ártalmatlannak látszó, de veszélyes divat. Miért? Az átfúrás helye a fertőzé­sek melegágya. A seben ke­resztül könnyen fertőz a He­patitis B, sőt, még akár az AIDS is, ha például valahol nem mosogatták el rendesen az edényeket. A nyelv egyébként is nehe­zen gyógyul, ami nem kis fáj­dalommal jár. Hetekig-hóna- pokig nehézséget okoz az ét­kezés. Ráadásul csúnya seb­hely maradhat vissza. Aki al­lergiás a nikkelre, ezen túl­menően nagy kínoknak néz elébe. Ha nem szakavatott személy végzi az átfúrást vagy nem ügyelnek eléggé, a művelet során megsérthetik bármelyik ideget. A nyelv érző idegeinél ez kifejezetten fájdalmas. Akinek egyszer kilyukasz­tották a nyelvét vagy az orrát, átfúrták a köldökénél a bőrt vagy a szemöldökét, betegség esetén nehezebben kezelhető. A fémek miatt nehéz röntgen- felvételt készíteni vagy ultra­hangos vizsgálatot végezni, mert a fém megzavarhatja a berendezések működését. A legfontosabb tanács mindebből következően az, hogy ha lehet, a szülők be­széljék le a gyerekeket erről az új módi divatról. A testbe fúrt nikkel ugyanis minden esetben csak orvosilag távo­lítható el. Újabb kínok árán ... A pofon: k legtöbb szülő szerint nem rt időnként odasózni egyet- ettőt a gyereknek. Ezzel zeniben amerikai kutatók zt mutatták ki, hogy a gye- ek verése hosszú távon sok­ai nagyobb kárt okoz, mint mennyi a pofonból származó pillanatnyi előny”. . szakértők szerint a heti egy­et pofonban részesülő gyer- lekek gyakrabban hazudnak, igedetlenkednek az iskolában, érik a kisebbeket, és kevesebb legbánást tanúsítanak, mint :ok a csemeték, akiket csupán szép szó fegyverével próbál- tk jobb belátásra téríteni. „A trés és a testi fenyítés aláássa gyerek önbizalmát, sőt, dep- sszióssá is teheti” - mondják gyermeklélektan avatottjai. visszaüt « A kutatók által végzett két­éves felmérésből kiderült, hogy a (6-9 év közötti) lányoknál ki­sebb mértékben észleltek anti­szociális viselkedést a verés következményeképpen, mint a hasonló életkorú kisfiúknál. Ez részben magyarázható azzal, hogy a lánygyerekeknek „ha­gyományosan” többet kell tűr­niük, és kevésbé lázadó szelle­műek. Az viszont nem ismere­tes, hogy a verést kísérő szóbeli megrovás milyen hatással van a gyerekre. Elképzelhető, hogy még rosszabb, mint a sima nyakleves - riogatnak az ame­rikai kutatók. Akkor már csak azt kellene tudni, hogy mit is csináljon az a szülő, akinek a gyereke vigyo­rogva zúzza apróra a teáskész­let utolsó ép darabját... Egy szép kirándulás Anna-forrásnál A dombóvári asztma klub harminc fős tagsága nem csak a havi rendszerességgel megtartott, orvosi előadá­sokkal színesített klub-össze­jöveteleken, hanem azon kí­vül is összetart, s ez már nem csak közös betegségüknek, hanem a baráti kapcsolatok­nak is köszönhető. Ezt bizo­nyította az a kirándulás is, amit az elmúlt szombaton a lengyeli vadászháznál tettek. Ahogy Hergyó László, a klub legidősebb tagja mondta: fon­tosak a gyógyszerek, de a szép élmények, a jó társaság és a friss levegő legalább ennyire segíti közösségük tagjainak gyógyulását, s a lengyeli ki­ránduláson mindez együtt volt. A húsz fős kiránduló csapat tagjai között persze voltak fia­talok is, akik ugyan olyan jól érezték magukat a tábortűz (maradványait szépen eltakarí­tották) mellett, s a bográcsban főzött pincepörkölt elfogyasz­tásakor, mint az Anna-forrás­nál tett sétán. A szép idő még inkább emelte a kirándulás hangulatát, s ez igaz az ebéd után elfogyasztott egy-két po­hár borocskára is. Mint megtudtuk, a dombó­vári asztma klub tagjai jártak már együtt a gyulaji sóbar­langban, s legközelebb jövő tavasszal a bonyhádi társklub­bal együtt, vagy nélkülük, de ismét szakítanak egy napot a közösségformáló kirándulásra.- nagy ­A kirándulók a bogrács körül

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents