Tolnai Népújság, 1997. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-11-12 / 238. szám
2. oldal A katolikus egyház és a NATO A katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes (Öröm és Remény) kezdetű konstitúciója alapján helyesli a világméretű és regionális szerveződéseket, amelyek „nagy érdemeket szereznek az emberiség szolgálatában”, és amelyek „a háború minden formájának megakadályozására jöttek létre”. Mayer Mihály pécsi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia Justitia et Pax (Igazság és Béke) Bizottságának elnöke e gondolat jegyében azon személyes véleményének adott hangot, hogy a NATO épp az emberi életet védő ötödik parancsolat szellemében fejti ki tevékenységét, ezért hazánk csatlakozása üdvös volna. * Kiváló a magyar-brit katonai együttműködés - jelentette ki budapesti tárgyalása után John Reid brit védelmi államtitkár. I A Nobel béke-díjat a Nemzetközi Mozgalom a Gyalogsági Aknák Betiltásáért (ICBL) nevű mozgalomnak és koordinátorának, az amerikai Jody Williamsnek ítélték oda. „Új és népszerű” Konzervatív Párt programját fogalmazta meg és már a következő választásokra megjósolta a visszatérést a hatalomba a 36 éves William Hague pártelnök a Black- poolban megrendezett tory kongresszuson. A most megválasztott Hague a nagy múltú brit politikai erő több mint két évszázada legfiatalabb vezetője és miniszterelnök-jelöltje. Szívrohamot kapott az emberiség elleni bűncselekmények vádjával vádolt Maurice Papon a gradignani fogházban, ezért a Bordeaux melletti Pes- sacban lévő Haut-Leveque kórházba szállították intenzív kezelésre. A 87 éves Papon a második világháború idején a nácikkal együttműködő Vichy- kormány tisztségviselője volt. Először jelent meg hosszú idő óta a nyilvánosság előtt Kim Dzsong II észak-koreai vezető, akit pártja főtitkárává neveztek ki szerdán. A „Kedves Vezető” édesapjának, Kim ír Szénnek bebalzsamozott holttesténél tett látogatást. Soros segítségét kéri Thaiföld, amely eddig elkeseredetten pocskondiázta az amerikai üzletembert a valutaválság kirobbanása miatt. A mértékadó Bangkok Post című lap szerint Soros György nem zárkózott el a thai kérés meghallgatása elől, de jelenleg nem tud segíteni a thai piaci kötöttségek miatt. A PERFAG KFT. számviteli csoportvezetőt keres dinamikus, fiatal munkatárs személyében. Feltétel: számviteli főiskola, számviteli gyakorlat. Előny: német nyelvtudás. Érdeklődni a 412-311/111 telefonon lehet. TÁJÉKOZTATÁS! A Szekszárd, Wesselényi u. 9. sz. Dália Coop ABC Áruház sorszám nélküli bélyegzője elveszett. HASZNÁLATA október 4-től ÉRVÉNYTELEN. ............. ........ .....................(21.0451... Vi lágtükör — Hazai Tükör 1997. október 11., szombat Munkásgyűlések a Húsiparinál (Folytatás az 1. oldalról.) Hajdúné Lovász Edit, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének helyi titkára elmondta a jelenlévőknek, hogy azért nem egyszerre tartják a munkásgyűlést, mert a két csoport helyzete jogilag egymástól teljesen eltérő. Tájékoztatta a dolgozókat arról, hogy tárgyalásokat folytattak az ÁPV Rt., a Munkaügyi Minisztérium és a felszámoló képviselőjével, akik mind úgy gondolják, a Húsipari Rt. dolgozóinak helyzete rendezett, nem értik, miért van szükség blokádra, sátorozásra. A dolgozók viszont fenntartják a kormánynyal szembeni követeléseiket, amivel - úgy érzik - érdemben még nem foglalkoztak. A tárgyalás során az APV Rt. képviselői arra vállalkoztak, hogy segítik a felszámolót abban, hogy a dolgozók pénz- beni követelésének eleget tegyen. A „húsiparisok” a tegnapi napon kézhez kapták a szeptemberi fizetésüket, valamint a felmondólevelüket. Ám sem a felmondási időre járó bért, sem a végkielégítést nem kapták meg, ami jogilag ugyan járna nekik, de a kifizetés időpontja bizonytalan. A kifizetésre kötelezett felszámolónak ugyanis nem volt bevétele, amiből ezt teljesíthette volna. Ebben a jogtalan helyzetben a következő jogi lehetőségek állnak a dolgozók rendelkezésére: leghamarabb akkor juthatnak a hiányzó pénzükhöz, ha a céget gyorsan sikerül eladni. Erre látszik némi remény, már meghirdették a vállalatot és állítólag komoly érdeklődők is vannak. December végéig azonban mindenképpen kifizetik a dolgozóknak járó pénzt. A másik lehetőség az, hogy a felszámoló hitelt vesz fel, de erre kicsinek látszik az esély. A húsipari dolgozók tehát a következő helyzetben vannak, mint azt Brebán Valéria, a megyei munkaügyi központ vezetője a helyszínen ismertette: a dolgozóknak bér járna a felmondási időre, de a felszámoló nem tud fizetni. A felmondási idő lejárta előtt azonban nem jelentkezhetnek be a munkaügyi központba sem. Hogy mégse maradjanak ellátatlanok, igénybe vehető a bérgarancia-alap a felmondási időre, így remény van arra, hogy november 10-én ismét valamilyen járandóságot kapnak. Azoknak a dolgozóknak, akiknek akadna új munkahely, lehetőségük van azonnal munkaviszonyt létesíteni a felmondási idő alatt, igaz, ekkor elesnek a felmondási időre járó bértől, de a végkielégítéstől nem. A dolgozók tudomásul vették a helyzetet, bár korántsem örültek annak, hogy a jelenlegi helyzetben nem a kollektív szerződésben biztosított, hanem a munka törvénykönyve szerint járó béreket és végkielégítést kapják kézhez - valamikor. Úgy döntöttek, hogy folytatják a budapesti „sátorozást” jogaik érvényesítése érdekében. A to- vább-demonstrálásra a helyszínen jelentkeztek a dolgozók. A húripari dolgozók gyűlése után a Metraco Rt. alkalmazottai következtek. Ahogy várható volt, ez a gyűlés korántsem volt mentes - a hol jogos, hol jogtalan - indulatoktól. Metraco Rt.: Siketek párbeszéde Petz Róbert a dolgozókat képviselő csoport vezetője tájékoztatta az embereket arról, hogy sérelmeik orvoslására milyen intézkedéseket tettek. Levelet küldtek a munkaügyi miniszternek, a kormányfőnek és az ÁPV Rt.-nek. Követelésük: elmaradt munkabérük és hiteles, reális tájékoztatás, hogy megfelelően intézkedhessenek. Az ÁPV Rt-vel való csütörtöki tárgyalásuk során megtudták, semmilyen biztosítékot nem nyújt az ÁPV arra, hogy hosszútávon működőképes munkahelyük legyen, mivel az rt.-nek erre nincs jogi lehetősége. A bér és végkielégítés tárgyában a sokat emlegetett személyenkénti „bruttó 85 ezer” forintos bérgaranciát ígérték nekik, csakhogy ez a dolgozói követelések mindössze 22 százalékát fedezi. A kormányfőhöz intézett levelükben sürgetik a kormányt, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket az ügy megoldására. A gyűlésen jelen volt Boros András, a Budapest Investment Rt. vezetője, akit az ÁPV Rt. bízott meg azzal, hogy lássa el képviseletét ebből az alkalomból és tájékoztassa a dolgozókat mire van lehetőségük. Elmondta, hogy munkaügyi per folyik arról, érvényes-e a metracósok munka- szerződése, illetve a Húsipari Rt.-től való kilépésük. Ha a bíróság úgy dönt, hogy a szerződések törvényellenesek, akkor a dolgozókat „visszahelyezik” a Húsipari Rt. „kötelékébe”, s jogosultak mindazokra az ellátásokra, amit a fentiekben felsoroltunk. Az elkeseredett embereknek olaj volt a tűzre ez a néhány mondat. Arra voltak kíváncsiak, mennyit kell várniuk, mi van akkor, ha számukra kedvezőtlen döntés születik, vagy ha kedvező, de fellebbezéssel él a perben vesztes felszámoló? A hónapok óta lét- és egyéb bizonytalanságban élő emberek nem tudnak eligazodni a bonyolult, zilált, s számukra igencsak hátrányos jogi helyzetben, a legjobban azt sérelmezik, hogy az ÁPV Rt. akkor nem tett lépéseket, amikor már látható volt a Metraco ellehetetlenülése, és a cégen belüli visszásságok. A dolgozókat nem vigasztalta, hogy ha elégedetlenek a „bruttó 85 ezerrel”, akkor egyéni peres úton követelhetik elmaradt járandóságukat. Az sem, hogy ha felmondanak, elesnek a további járandóságtól. (Ez utóbbiban egyébként jogi értelmezési különbségek vannak, újabb bizonytalanságot szítva az amúgy is ingerült érintettek között.) A gyűlés nem volt mentes a drámai helyzetektől sem, az egyik férfi a lyukas cipőjét mutatta, egy hölgy könnyek között kérdezte: ha a munkánkat, a számtalan túlórát elfogadták, akkor miért tehetet- lenkednek ha a bérünkről van szó. A gyűlés egyre inkább a siketek párbeszédére kezdett emlékeztetni, mindkét fél a magáét mondta. Végül a dolgozók magukkal vitték a nekik készült ÁPV-s tájékoztatót, s október 22-ig mindegyikük egyénileg eldöntheti, él-e a rendkívüli felmondással, és kézhez veszi azt a bizonyos „bruttó 85 ezret”, vagy sem. Ami a helyzet margójára írható: az igencsak vitatott megítélésű honi privatizáció „állatorvosi lova” a szekszárdi eset. A leszűrhető tanulságok ugyan nem vigasztalják az érintetteket, de a jövőben intő példa lehet esetük, mind a munkavállalók, mind a privatizációban döntést hozók számára. Venter Marianna Járja be Tolnát, Floridát! Kedvezményes akció az 5 éves Autó Techno-nál:- ingyenes átvizsgálás-10% kedvezmény a javítási munkadíjból és a felhasznált anyagból. Néhány akciós csomag ára: VW Golf II. első fékbetét garnitúra csere 9.138,- Ft-tól VW Golf II. első féktárcsa (pár) csere 9.971,- Ft-tól VW Golf II. külső gumiharang csere 4.580,- Ft-tól Volkswagen. Biztos lehet benne, Autó Techno Kft. 7030 Paks, Barátság út 3. Tel.: 75/319-795. Autó Techno Kft. 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 41. Tel.: 74/319-266, Fax: 74/319-746. Autó Techno Kft. 7130 Tolna, Gém u. 1/A. Tel/fax: 74/440-537. Perfctg perforált lemez oyArtö kft. A specialistától - szakembereknek Szekszárdi központú, széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal, jelentős exporttal, több külföldi leány- vállalattal rendelkező német-magyar lemezfeldolgozó kft. munkatársat keres a bővítés előtt álló MAGYARORSZÁGI ÉRTÉKESÍTÉSI VEZETŐ területre. Főbb feladatok:- piacanalízisek- nagymegrendelők felkutatása- meglévő kereskedelmi hálózat fejlesztése és irányítása-csapatszellem kialakítása Feltételek:- felsőfokú kereskedelmi vagy műszaki végzettség- számítógépes ismeretek- német nyelvtudás- jó kapcsolattartó készség- jogosítvány Ajánlatunk:- jó munkahelyi légkör- dinamikusan fejlődő munkahely és munkakör- kiemelt fizetés Jelentkezéseket írásban, szakmai önéletrajzzal a következő címre kérjük: 7101 Szekszárd, Pf.:94. A PATE Takarmánytermesztési Kutató Intézete I regszemcse eladásra kínál ALFÖLD-90 II. fokú vetőmag búzát az alábbi áron: Ft/100 kg egységár 3.246 + licenced íj 325 + áfa 429 Összesen 4.000 Kérésre csávázás: 550 Ft/100 kg + 12 % áfa Fizetés készpénzben az intézet pénztárában. Érdeklődni hétközben 8-15 óráig a 74/481-127 telefonszámon lehet. Kormányválság Olaszországban Az Olasz Köztársaság történetének első baloldali kormányát az olasz baloldalon belüli ellentétek buktatták meg - állapították meg a pénteki olasz sajtókommentárok. A lapok többsége arra próbált választ találni, hogy milyen megfontolások vezethették az olasz kommunistákat. Fausto Bertinotti, a Kommunista Újraalapítás nevű párt (RC) vezetője „hidegen, előre kiszámítva sújtott le. Valójába egyetlen pillanatig sem akart tárgyalni” - állapította meg a L’Unitá, az egykori Olasz Kommunista Párt volt lapja. Az olasz kommunisták nem a költségvetést szerették volna módosítani, a reformer baloldalt akarták megtorpedózni - írta a La Stampa. Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Dean Cain Kelly Packard, a kaliforniai álomlány Az új tv2 és RTL Klub műsora! Sandra Bullock átvette az irányítást Nicsak, hidat épít! Hámori Eszter hallatja a hangját Tvr-hét - a műsorújság irt Eszter l)a a hant