Tolnai Népújság, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-06-07 / 208. szám
Hétvégi Magazin 1997. szeptember 6., szombat Rejtett értékeink Gál István élete és törekvései „Tény, hogy a szellemi közeledésnek és együttműködésnek aranykorszaka lehet a 20. század második fele. Legalább (is) erre készül elő úgy Anglia, mint Amerika. Magyarországnak ebből a szellemi együttműködésből semmiképpen sem szabad kimaradnia”. Ha valaki ma úja le ezeket a sorokat, szinte természetesnek hat, de micsoda merészség volt ez a gondolat Gál Istvántól 1944 augusztusában! Ma már aligha sejthetjük... Gász Alajos postatiszt fia önéletrajza szerint Bonyhádon született 1912. szeptember 12- én. (Az új Magyar irodalmi lexikon szerint 29-én). Már családja révén az irodalom közelébe került: Illyés Gyula a cipész nagyapa és felesége kosz- tosdiákja, a szünidőben a nagynéni ablakából kinézve Garay szobrát látja Szekszárd főterén, Babits édesanyjának többszöri vendége. Maga vallja: „első írásaim egy Tolna megyei, illetve dombóvári ellenzéki napilapban jelentek meg középiskolás koromban. 16 évesen Szabó Dezsővel csináltam egy egész oldalas interjút, beszámoltam a csehszlovákiai, erdélyi irodalomról, ugyanakkor mint a (bonyhádi gimnáziumban működő) Pe- tőfi-önképzőkör elnöke a modem magyar irodalmat, főként a költészetet propagáltam a különböző ünnepélyeken”. A bonyhádi gimnázium után a budapesti bölcsészkarra került, felkeresi Illyés Gyulát, akivel addig csak levélbeli kapcsolata volt, de - a kissé rosszmájú Bóka László szerint „Gál István, akivel később az Ap- ollo-t alapítottuk, akkoriban valósággal felparcellázta a magyar irodalmat, s úgy gyűjtötte az irodalmi ismeretségeket, mint fejvadász a skalpokat...” Annyi bizonyos, hogy alig akad magyar író, akivel kapcsolatba ne került volna a Hársfa utcai Diákok Háza lakója. Később Németh László „albérlője” és első olvasója egy esztendeig, amiről Németh élményszerű örömmel nyilatkozott meg a Tanúban. Még egyetemista korában alapítja Gál István az Apollo című folyóiratot, amelyet Thomas Mann nyilatkozatában saját humanizmusa magyar változatának mondott, s amely 1934 decemberétől 1940-ig jelent meg. Fő célja a közép-európai szellem demokratikus összefogása volt, s ezt szolgálta a főszerkesztő más műveivel is. Számos cikke, tanulmánya jelent meg a kor külföldi és magyar vezető folyóirataiban, de mindig jutott ezekből a Tolnamegyei Hírlap és a Tolnamegyei Újság számára is. Személyes kapcsolatait erősítette Ausztriába vivő állami ösztöndíja, széleskörű csehszlovákiai ismeretsége és tekintélye, s főként az angolszászmagyar kapcsolatokban végzett kutatásai. Doktori disszertációja, amely 1942-ben Babits és angol irodalom címmel jelent meg 12 nagyobb méltató cikkel vonult be a magyar szellemi életbe. Nem éppen szerencsés volt azonban, hogy a Magyar-Német Társaság lapjának szerkesztőjeként és tagjaként lefordította a Német katonai szellem a múltban és jelenben című művet, amely miatt azután 1948-tól nagyfokú mellőzésben volt része. Pedig ez talán - egy másik német fordításkötettel együtt - csak álca volt, fő kutatási területe a Duna völgye népeinek szolgálata, az angolszász irányzat kétségbeesett erősítése. Az 1944 utolsó napjaiban nyomdába csempészett Magyarország, Anglia és Amerika című kötete alcíme: Különös tekintettel a szláv világra, a múltat, a jelen reális és remélt valóságát összegezte félelemmel telt igyekezettel, de bámulatos szellemi öntudattal és felkészültséggel. Ki merte volna rajta kívül csak felvetni is - a külügyminisztérium alkalmazottjaként! - 1944 augusztusában nemcsak az angolokkal és amerikaiakkal kötendő kultúregyezmény, hanem az általa hangoztatott „barátsági szerződés” gondolatát. Ő mindenesetre írásaival, rádióelőadásaival derekasan szolgálta ezt. Az 1970-es évektől került újra az irodalmi élet figyelő körébe. A Babits kézirati hagyaték fáradhatatlan búvárlója és sokak által irigyelt-gyűlölt közzétevője éppúgy volt, mint lelkes Tolna megyei lokálpatrióta, akinek számos cikke jelent meg a Tolna Megyei Népújságban és tanulmányai a Dunatájban. Neki köszönhetjük a Babits-könyvtár harmadának megszerzését is a szülőház számára. A Babits Adyról, a Babits-Szilasi levelezés, a Babits: Arcképek és tanulmányok és Az európai irodalom olvasókönyve közreadása csak mérföldkövei a gyémántjaival ma is porban heverő, össze- gyűjtetlen Gál-életműnek, amihez szép adalék Csányi Lászlónak a Jelenkor 1971/4. számában megjelent méltatása. Az 1982. június 26-án Budapesten elhunyt irodalomtörténész szülővárosától és - megyéjétől is tevékenyebb megbecsülést érdemelne. Dr. Töttó's Gábor Gazdag program a 20. évforduló alkalmából Egy felnőttkorba lépett főiskola Dr. Horváth Béla Húsz éves a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola. Ebből az alkalomból beszélgettünk dr. Horváth Béla főigazgatóval az intézmény múltjáról, jelenéről és jövőjéről. — Azért jött létre a főiskola 1977-ben, mert a képesítés nélküli pedagógusok aránya a megyében majdnem elérte a tíz százalékot. A megye akkori vezetői ezt az égető társadalmi problémát akarták orvosolni, s helyesen, presztízskérdést is csináltak abból, hogy legyen Tolnában felsőoktatási intézmény. Akkor már csak Tolnának és Békésnek nem volt főiskolája. Annak ódiumát ma is érezzük, hogy az épület nem felsőoktatási célra, hanem általános iskolának épült. Tizenhárom oktató és 106 hallgató kezdte az első tanévet. A hallgatói és oktatói létszám egy ideig szépen párhuzamosan futott fel, egészen az 1981-es csúcsig, amikor 54 oktatóra 585 hallgató jutott, aztán jöttek a modem idők. Ma 1278 a hallgatók létszáma, közülük 599 a nappali tagozatos, az oktatók száma pedig 49. Húsz év alatt nappali tagozaton 1717-en végeztek. — Mit lehet mondani az oktatói gárda szakmai színvonaláról? — Úgy hiszem, hogy nem állunk rosszul, hat kandidátusi fokozattal rendelkező főállású oktatónk van, egy kolléga ennek küszöbén áll. Egyetemi doktori fokozattal rendelkezik az oktatók több, mint 40 százaléka. Nyugodtan nézhetünk elébe az akreditációnak, ami nagy munkát jelent, de éppen az utóbbi évek erőfeszítései eredményeképpen nincs okunk félni tőle. — Hogyan alakult ki az intézmény jelenlegi profilja, s milyennek látszik a jövője? — Az első időszakban csak tanítóképzéssel foglalkozott a főiskola, majd 1993-ban az akkori vezető, dr. Deli István kezdeményezésére megindult az óvodapedagógus, majd egy nagyon jó felismerés következtében 1989-ben a szociális munkások képzése, ami akkor főiskolai szinten elsőként itt indult. Mára kialakult a három képzési profil, s olyan irányba megyünk, amely az új felsőoktatási törvény szerint is kívánatos. Ez, az én elképzeléseim szerint is egy Nyugat-Európai politechnikum típusú főiskola, amelyben több képzési irány békésen megfér egymással, leFOTÓ: BAKÓ JENÓ hetőséget adva a hallgatóknak az áthallgatásra, ami bizonyos idő alatt több diploma megszerzését is lehetővé teszi. — Nagy vívmány volt a főiskola leválása a kaposvári anyaintézményről. Meg tudja-e ma tartani önállóságát az intézmény? — Én 1984 óta dolgozom itt, a főiskola 1990-ig volt a kaposvári főiskola kihelyezett tagozata. Már amikor ide kerültem akkor is teljesen önállóan végeztük a munkánkat, ugyanakkor a formális függésnek mégis voltak komoly gazdasági hátrányai, a szakmai előnyök mellett. Az önállósággal együtt vettük fel a pedagógiai főiskola nevet, megintcsak elsőként az országban. Hogy meg tudja-e tartani az önállóságát, az még a talányos jövő, ugyanis az oktatási törvény szerint kétezertől a felsőoktatási intézmények csak integrált rendszerben működhetnek. — Egyáltalán fontos-e, hogy megtartsa? — A képzési, szervezeti, és anyagi autonómia elengedhetetlen. Ez az intézmény nem tagozódhat be, ugyanakkor az integrációnak számtalan előnye van. Nevezetesen közös képzések indítása, összehangolva a szellemi kapacitást. Éppen most csatlakoztunk negyedikként három nagy egyetem szövetségéhez. Azt a célt tűztük ki, hogy közös informatikai és könyvtéri rendszert hozunk létre. Számos programot megneveztünk, amit közösen szervezünk meg. Csak néhány példa: néprajz, kommunikátor képzést szeretnénk indítani a Janus Pannonius Tudományegyetemmel, a jövő évtől kezdődően pedig közgazdász képzést tervezünk, szintén velük. — Milyen feltételek között kezdődik az idei tanév? —• Anyagi gondjaink vannak, de jobb helyzetben vagyunk, mint más felsőoktatási intézmények. A főépület teljes felújítása jövőre fejeződik be. Nagy feladat lesz a volt oktatási központ rekonstrukciója. Ami pedig a szakmai fejlődést illeti, sosem voltak beiskolázási gondjaink, s nálunk volt az idén a legmagasabb a felvételi ponthatár. A tanítók csak 102 ponttal kerülhettek be. Túl jó ez nekünk, mert jövőre az idei eredménynek az lesz a hátránya, hogy kevesebben mernek ide jelentkezni. — A végzettek el tudnak-e helyezkedni? — Most építjük ki az úgynevezett monitor rendszert, de a hallgatók visszajelzései alapján, azt mondhatom, hogy csak azok nem tudtak elhelyezkedni, akik nem is akartak, mert szabadúszóként próbálnak szerencsét. Ez olyan általános képzés, amivel a médiától az oktatási irányításon át a közigazgatásig, sokfelé el lehet helyezkedni. — Hogyan készül a főiskola az évforduló megünneplésére? — Azt hiszem, méltó rendezvény-sorozatot állítottunk össze. Hetedikén lesz az ünnepélyes tanévnyitó, este a Művészetek Házában hangverseny. Utána mind a 201 dolgozót fogadáson látja vendégül a főigazgató, szimbolizálva az egységet, a közös utat és akaratot. A jövő héten szerdán és csütörtökön irodalomtörténeti konferencia lesz, amelyen a szakma legjobb kutatói, oktatói vesznek részt. Három akadémikus, több egyetemi tanár tart előadást. Ezúton is hívjuk a magyar tanárokat, középiskolásokat, hiszen egy olyan kérdésről lesz szó, ami az utóbbi időben merült fel Illyés Gyulával kapcsolatban, nevezetesen, hogy mi is volt az ő igazi politikai, költői szerepe. A következő program intézményi felolvasó ülés lesz, majd országos informatikai konferencia következik, középpontban az internettel. Végül október elején testnevelés-tudományi konferencia zárja az ünnepi rendezvény-sorozatot. Ihárosi Ibolya Portugál fesztivál Agárdi táncok lepényhallal Portugália egyik legrangosabb folklór fesztiválját Gul- pilhares-ben rendezik. A 33. alkalommal tartott rendezvényen Magyarországról a Sióagárdi Hagyományőrző Egyesület 32 táncosa vett részt. Tolna megye hasonló jellegű csoportjairól is elmondható, hogy világjárók, így van ez rendjén. Immár a sióagárdiak is eljutottak az óceán mellé. A nemzetközi bemutatkozásban ők voltak, akik a népük hagyományából, a fegeteges jókedvet, a „szíh- padszaggató” hangulatot teremtették. Az ukránok, az észtek, a portugálok koreog- rafált, balettes elemekkel tarkított táncaik között a sióga- rádiak dunántúli ugrósa, vagy a kanásztánca adta meg az igazi, autentikus magyar ízeket. Ha már az ízeknél tartunk, meg kell jegyezni, hogy hazai csoportjainak gyakran jelent gondot a fogadó ország étkezési szokásaihoz, annak ízeihez való alkalmazkodás. A sióagárdiak esetében sem szerepelt az ünnepi asztalon például lepényhal. Most módjuk volt ezt megkóstolni a kagylók mellett. A fellépések a fesztivál rendjében az éjszakai órákban voltak, több települést érintve, így az agárdiak átálltak a nappali pihenésre. Éjjel kettőkor még színpadon voltak, aztán 130 kilométert utaztak a szálláshelyre. Ez egy kollégium volt, nem luxus komfortfokozottal. A sióagárdiakat szállító Romcar Kft. két fiatal vezetője, Magyar Ottó és Rohr József mindent megtett, hogy olyan helyeket is megmutasson útközben az agárdiaknak melyek életre szóló élményt jelentenek. A 7800 kilométeres úton Ausztria, Olaszország, a fracia Riviéra egy-egy jellegzetes állomásain időztek. Nizza, Monaco, Monte Carlo nevezetességeiről őriznek önmagukban villanásnyi képet. Barcelona olimpiai falujából éppen úgy, mint a Monseratról, és lehetne sorolni napestig az emlékeket. A portugáliai utazás költségeit az egyesület és az utazó tagok fizették. Ilyen rendezvényeken mindig alakulnak barátságok más csoportokkal. A sióagárdiak a spanyolokkal kerültek olyan helyzetbe, hogy jó szívvel kívántak egymásnak viszontlátást. Ez akár Spanyolországban legyen, akár hazánkban, mi- denképpen a két nemzet békés, jövőt teremtő céljait szolgálja. Dec si Kiss János Jézus ismét eltávozott Tírusz vidékéről és Szidonon át a Galileai-tengerhez érkezett, a Dekapolisz területére. Ott egy süketnémát vittek hozzá és kérték, hogy tegye rá a kezét. Félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta és nyállal megérintette a nyelvét, aztán föltekintve az égre, fohászkodott és így szólt: „Ejfeta”, vagyis „nyílj meg". Tüstént meg is nyílt a füle, megoldódott a nyelve és érthetően beszélt. Megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél szigorúbban tiltotta nekik, annál inkább hirdették, s a csodálkozástól magukon kívül, annál lelkesebben hangoztatták: „Mindent jól tett: a süketeknek visszaadta a hallást, a némáknak a beszédet”. (Mk. 7,31-37.) A négy evangéliumban bőségesen találunk olyan részleteket, amelyek Jézust orvosként állítják elénk. Az Úr nem elégszik meg azzal, hogy az ember leikével foglalkozzék, - éppen úgy gondját viseli a testnek is. Amint az utolsó vacsorán az Eukarisztiával lelki táplálékot ad övéinek, úgy a kenyérszaporítás során testet tápláló eledellel ajándékozza Jó hír meg az éhes tömeget. Jézus Krisztus mindenféle testi-lelki nyomorúság gyógyítója, amint azt az evangéliumok tanúsítják. A szép számú bibliai csodaelbeszélés mind azzal a céllal íródott, hogy bemutassa a mi Urunk természetfölötti hatalmát és végtelen szeretetét. A csodák - így a gyógyítások is - azt jelzik számunkra, hogy elközelgett az Isten országa. Az Úr működése időnként azért mutatkozik meg ilyen feltűnő jelekben, hogy figyelmünk ne ragadjon le a véges, evilági dolgoknál, hanem napról napra, egyre mélyebben és őszintébben Istenre irányuljon, aki életünk egyetlen igazi ura és középpontja. A csodák: jelek, melyek hitünk erősítését szolgálják. Nem helyes azonban, ha állandóan azt kívánjuk, hogy Isten újabb és újabb jeleket, feltűnőbbnél feltűnőbb „bizonyítékokat” adjon magáról. Ő,rejtőző” Isten, aki gondviselő szeretetével akkor is mellettünk, velünk, bennünk van, amikor ezt semmilyen külső, csodás jel nem mutatja. Szinte minden családban vannak olyan idős, vagy beteg emberek, akik szeretnék, ha az Ur csodás módon könnyítene a helyzetükön. A rendkívüli, természetfölötti beavatkozás azonban általában elmarad. Ez azonban nem szabad, hogy megingassa a hitünket! Az Úr Jézus hűségesen végigjárta a keresz- tutat, az utolsó cseppig kiitta a szenvedés kelyhét. Az Ő személyes példája vigasztalást nyújt a betegeknek és minden rászoruló embertestvérünknek az élet keresztjeinek elviseléséhez. Az elmondottak természetesen nem azt jelentik, hogy napjainkban nem történnek csodák. A vérző Szűzanya-szob- rok, a Mária-jelenések, a Lourdes-ban és a világ sok más helyén előforduló megmagyarázhatatlan gyógyulások mind-mind Istenünknek e világban való tevékeny jelenlétét jelzik, és ezért a csodák mintegy felkiáltójelként állnak korunk embere előtt, aki sokszor nem akarja tudomásul venni, hogy igenis van Valaki, aki az anyagvilág fölött áll . . . Iváncsits Tamás katolikus diakónus Istentiszteletek Szekszárdi Római katolikus szentmisék. Belváros: Szombat: 18.00. Vasárnap: 9.00, 11.00, 18.30 óra. Újváros: Szombat: 17.30. Vasárnap: 7.30, 10.00. Református istentiszteletek. Vasárnap: 9.00 óra Kálvin tér, (gyermekistentisztelet), 10.00 Kálvin tér. 18. Kálvin tér. Evangélikus istentiszteletek. Vasárnap: 9.30 Luther- tér. (minden hónap második vasárnapján német áhitat). 10.00 Luther tér. Baptista istentiszteletek. Szerda: 17.30, vasárnap: 9.30 Dózsa Gy. u. 1. Metodista istentiszteletek. Szerda: 17.30 óra Munkácsy u. 1. Szombat: 16.00 Munkácsy u. 1. (gyermekistentisztelet). Vasárnap: 17.30 Munkácsy u. 1. Paks Római katolikus szentmisék. Jézus Szíve Nagytemplom: Hétköznap: 6.30, 7.00 órakor. Szombat: 18 óra. Vasárnap: 7.00, 9.00, 10.00 (gyermek és diákmise), 18 óra. Szentlélek Újtemplom. Kedd, csütörtök: 17.00 óra. Szombat: 17 óra. Vasárnap: 8.00 (gyermek és diákmise), 11.15 óra.
