Tolnai Népújság, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-27-28 / 226. szám

14. oldal Gyermekvilág 1997. szeptember 27., szombat Egy kis tudomány A szél energiája A természeti erők közül a szél a legkiszámíthatatlanabb, ha­talmas pusztítást vihet vég­hez. A szél ellen nem lehet védekezni, a szelet nem lehet „eloszlatni”, mint például a jégeső fellegeket. A rendkí­vüli alkalmazkodóképesség­gel megáldott ember is nehe­zen viseli az erős szelet, ami könnyen okozhatja vesztét is, főként magas, hideg helye­ken. A szél rövid idő alatt képes annyira lehűteni a szervezetet, hogy visszafordíthatatlan vál­tozás álljon be az életműkö­désben. Az orkán, a hurrikán tövestől csavarhatja ki a fákat, házakat, embereket és állato­kat ragadhat a magasba. Ugyanakkor szolgálatunkba is állíthatjuk a szelet, elég ha csak a régi korok hajósaira gondolunk, akik a szél ener­giáját hasznosítva utaztak vi­torlás hajóikkal a világ tenge­rein. A szélmalmok is ezt az energiát használták, így őröl­tők a gabonát vagy szivaty- tyúzták a vizet. S a többi energiaforrással ellentétben van egy nagy előnye a szél­nek: energiája sohasem merül ki. Napjainkban a szélerőmű­vek villamos árammá alakít­ják át a szél energiáját. A szélgenerátorok magas, kar­csú tornyok, tetejükön a repü­lőgépek légcsavarjára hason­lító lapátok forognak. A lapá­tok hossza meghaladhatja a 20 métert. Ezek a szélforgatta lapátok hajtják az áramfej­lesztő generátort. A tüzelőanyagokat elégető erőművekkel ellentétben a szélerőművek nem szennye­zik a levegőt. Hátrányuk, hogy a szél erőssége változó és kiszámíthatatlan, ráadásul csak a világ kevés részén fúj rendszeresen olyan erős szél, hogy érdemes legyen szél- erőművet építeni. Gyermekvilág-divat Ritzel Anita ruhaterve Híres indiánok Pontiac: hiábavaló győzelemsorozat Életét számtalan romantikus regény örökíti meg, így tetteinek számbavételekor a bőség zavarával kell megküzdenünk. Pon­tiac (1720-1769 április 20.) az egyik legtöbbet emlegetett in­dián törzsfőnök, méghozzá - tegyük hozzá gyorsan - teljes jog­gal. A fehér betolakodók elleni küzdelemben vereséget soha nem szenvedett, nem rajta múlott, hogy végül is győzelmeivel hosszú távon semmilyen eredményt nem ért, nem érhetett el. Pontiac apja révén Ottawa, anyja révén pedig ozsibva származású volt. Mindkét emlí­tett törzs abba az algonkin nép­csoportba tartozik, mely egyko­ron - a XVIII. század végéig - kiterjedt területet birtokolt Észak-Amerikában, az Atlanti óceántól a Nagy Tavakig, il­letve a hideg Labrador félszi­gettől le délig, a Hatteras-fokig. (Az algonkinokhoz tartoztak a Cooper regényekből ismert mohikánok és delavárok is.) Pontiac - miként az olvasható a krónikákban - „érett férfikor- ban tűnik fel az indián égbol­ton”, éppen abban az időben, amikor Anglia és Franciaország élet-halálharcot vív egymással az Észak-Amerika fölötti gyarmati uralomért. Az 1754- ben kezdődő és 1763-ig tartó, sokadik angol-francia össze­csapásban a briteket gyűlölő Pontiac a franciák mellé áll, s kellő előkészítés után a háború utolsó évében hihetetlennek tűnő győzelemsorozatot arat a jól képzett angol seregek felett. Hogy minek is köszönhető ez a siker, az jórészt kiderül Ken­neth Roberts Északnyugati át­járó című könyvének vonat­kozó részletéből: „Nemcsak bölcs és széles látókörű ember volt, de varázsa alatt tudta tar­tani a függetlenségükre kénye­sen őrködő kisebb törzsfőnö­köket is. Képes volt arra, hogy összefogjon annyira ellenséges nemzeteket, mint az Ottawa, Chippeway, Wyandot, Miamii, Potawatomy, Mississauga, Sa- uky, Watagamy és Winnebago népek fiai. Eddig még egyetlen indián vezérnek sem volt annyi esze és tudása, hogy kitervez­zen egy olyan hadjáratot, ami­nőt Pontiac szervezett 1763- ban, amikor két hét leforgása alatt elfoglalt az angoloktól egy egész sor erődöt: Venangót, Presque Islet, Le Boeuföt, St. Josephet, Miamit, Sanduskyt és Michilimackinakot.” A legnagyobb erőd, Detroit azonban ellenállt Pontiac ost­romának, jóllehet 1763 májusá­tól háromezer szövetséges in­dián fogta szoros gyűrűbe a kétszáz fős, éhező, de kitartó őrséget. Detroit helyzete két hónap elteltével reménytelenné vált - Pontiac a július 31-i Blo­ody Run-i csatában megsemmi­sített egy felmentő sereget, majd szétvert egy kitörést vég­Pontiac törzsfőnök rehajtó rohamosztagot - , ám ekkor az indiánok táborába be­futott a hír: az európai hadszín­téren vereséget szenvedő Fran­ciaország békére kényszerült Angliával, s le kellett mondania valamennyi észak-amerikai bir­tokáról. Detroit - akár elfog­lalja Pontiac, akár nem - immár véglegesen a brit korona tulaj­dona - erősítette meg a hírt a távozó francia helytartó is. A lassanként magára maradt törzsfőnök végül is ekkor hagyta abba az ostromot, s ke­serű csalódással távozott Det­roit alól. Utolsó, legendás csa­tájában tehát nem aratott győ­zelmet, igaz, őt sem győzte le senki. Pontiacot hat évvel ké­sőbb, 1769-ben, az illinoisi Ca- hokiában éri utol végzete: le­szúrja egy indián áruló, aki tet­téért egy hordó rumot kap fizet­ségül. -szá­Daisy Dee, az éneklő színésznő A Karib tengeren található Holland-Antillák Curacao nevű fővárosában született a most 27 éves Daisy Dee, akit az újságok rendre sokoldalúan tehetséges egyéniségként jel­lemeznek. S ez így is igaz, hi­szen ez az okos és fiatal hol­land hölgy egyszerre dal­szerző, színésznő, divatter­vező és táncosnő. Ráadásul egyáltalán nem vádolható az­zal, hogy egy gazdag csemete, akinek az útját a bölcsőtől a sztárságig előre elegyenget­ték. Mindenre száz százaléko­san koncentrál, ám számára a munka legfontosabb részét az éneklés képezi. Különösen ap­rólékos, amikor a zenéről van szó. Az elmúlt néhány év tel­jesítményével - már ami saját magát illeti - nem volt teljesen megelégedve, ám most válto­zott a helyzet. A nyáron jelent meg a Hey You című, a ko­rábbitól elütő stílusú kisle­meze, mellyel a zenekritiku­sok szerint igen magasra állí­totta a mércét. Eszperente Csokoládé: gyerekek ked­venc fekete eledele. Dob: feneke verve zeneszer, mellyel nem szerzel verebet. Esernyő: mennycseppek el­len felemelt nyeles, feszes, fekete lepellel fedett szerke­zet Fehér: ellenfekete Fülemüle: berekben este legkedvesebben zengedez Gólyák: emeletes verebek Ikrek: ketten lettek egy­szerre Katonaság: fegyverrel fel­szerelt emberek fegyelme­zett serege Káposzta: kecske kedvenc leveles eledele Kút: vedret eresztetnek bele, s vele levet mernek Láng: veszedelmes elem ve­res nyelve Macska: egerek veszedelme Órás: mestere kerekes szer­kezetnek, mely reggelt, de­let, estet jelez. Pletykázó: nyelve megered, rengeteg helytelent fecseg Repülőgép: kerekekre sze­relt fedeles szerkezet, mely fellegek felett berregve le­beg, s vele sebesen mehetsz. Vicces! — Önnek egy nagyon ritka és rendkívül rosszindu­latú, nehezen gyógyítható fertőző betegsége van - mondja a professzor a be­tegnek. — Elkülönítőben helyezzük el és csak pala­csintát meg pizzát ehet. — Ezektől meggyógyu­lok, drága professzor úr? — Nem, de csak ezeket tudjuk becsúsztatni az ajtó alatt... Egy férfi a következő hirde­tést adja fel: „Kétéves füst­színű sziámi macskám elve­szett. Megtalálója 100 ezer forint jutalomban részesül.” — De uram! Nem túlzás ez? - kérdi az ügynök. — Nézze, ez a cica volt a feleségem egyetlen öröme, boldogsága, mondhatnám a szeme fénye. És különben is teljesen lakatlan vidéken ástam el! Wéhman Zoltán gyűjtése Nem csak mulatságosak, tehetségesek is A búvárkodó pingvinek titka Egy egészen különleges „hűtőszerkezet” Angol, francia és német kuta­tók megfejtették a pingvinek búvártehetségének titkát. Mindeddig ugyanis rejtély volt a világ számára, miként tudnak ezek a mókásnak tet­sző, fekete-fehér délsarki ma­darak akár 500 méter mélyre is alámerülni a tengerben, és hogyan viseli el a szervezetük az elképesztő hőmérséklet­csökkenést, a lehűlést a nor­mális 38-ról 12 fokra, miköz­ben akár negyedórát is elidőz­nek a víz alatt. Titok volt az is, hogy miként és hol tartalékol­ják a búvárkodáshoz szüksé­ges levegőt, ugyanis testük méretéből következően jóval több oxigénre van szükségük, mint amennyi a tüdejükbe fér. A strassburgi ökológiai és fi­ziológiai központ egyik tu­dósa, Yvon Le Maho vezette nemzetközi kutatócsoport pa­rányi érzékelőket ültetett be szabadon élő királypingvinek testébe. Egyet a gyomortájon, egyet az alhasba, és egy har­madikat közvetlenül a gyo­morba. Kiderült, hogy a test- hőmérséklet rohamos csökke­nésével a szervezet oxigén­igénye csupán töredéke annak, amennyire a felszínen, a szo­kásos testhőmérsékletnél szüksége lenne. A kutatók a vizsgálatokból arra következtetnek, hogy a madarak képesek külön szabá­lyozni alhasuk hőmérsékletét. Éközben a hő nagy valószínű­séggel a has nem tollas részén lévő, jó keringésű kotló- jegybe, továbbá az evezőként használt számycsökevénybe vezetődik. A tekintélyes Nature cím természettudományos folyói­ratban megjelent cikkükben a tudósok feltételezik, hogy a tengerek többi, ugyancsak tü­dővel lélegző lakója, mint pél­dául az oroszlánfóka, hasonló módszerrel csökkenti testének hőmérsékletét, hogy ezáltal meghosszabbíthassa a táplál­kozásához, létéhez elengedhe­tetlenül szükséges mélyvízi búvárkodás idejét. A madarak ma élő dínók? Az év slágereként a moziban most Spielberg-mester dino­szauruszai nyűgözik le a kö­zönséget. A dínók mindig is iz­gatták az emberek fantáziáját, pedig még mindig nem tudjuk, kik és mik voltak ők valójában. Sinosauropteryx - így hívják a most felfedezett őshüllőt, amely különösen kegyes a ké­sei utókorhoz, ugyanis meg­őrizte számunkra belső szerve­inek egy részét is. így aztán a tudósok megállapíthatták, hogy utolsó tápláléka valamilyen apró emlős lehetett. Megemész­teni azonban már nem volt ideje, mert egy hirtelen vulkán- kitörés hamuesője eltemette a kicsi, csupán csikrényi méretű dínót. A hamu konzerválta nemcsak az állatot, hanem a környezetét is; mintha egy idő­gép segítségével visszautaz­nánk 120-140 millió évet a földtörténeti múltba. Ez a Kréta és Jura korszak határvidéke, a katasztrófa pedig Észak-Kíná- ban történt. A nem mindennapi leletegyüttesre négy amerikai és egy német paleontológus bukkant. Felfedezésük azt a ré­gebben felállított tételt bizo­nyítja, hogy a madarak a dino­szauruszoktól származnak, egyes zoológusok elmennek addig is, hogy a mai madarakat egyszerűen élő dínóknak tekin­tik. A legújabb kínai leletek elemzése és további vizsgálata segíthet tisztázni ezt a kérdést, pontosabban eldönteni, hogy a madarak a szauruszokkal pár­huzamosan fejlődtek-e ki, avagy azoknak utódjai az evo­lúció végtelen láncán. A sino­sauropteryx lefordítva annyit tesz, mint kínai tollas gyík. Neve is utal rá, ez az élőlény madár is meg őshüllő is. Hátán strucctollhoz hasonló képlet lengedezhetett. A lelet legna­gyobb értéke mégsem ebben, hanem a részletekben van. A kövület megőrizte a peteveze­téket a benne lévő már kifejlő­dött tojással együtt. A lelőhe­lyen a szauruszkövületeken kí­vül találtak igazi madarakat is, ahhoz azonban, hogy véglege­sen el lehessen dönteni az együttélés vagy egymásból való kifejlődés kérdését, ponto­san meg kell határozni a leletet konzerváló talajrétegek korát. Ezért a kutatók a közeljövőben többször is felkeresik a lelőhe­lyet és folytatják a vizsgálato­kat.

Next

/
Thumbnails
Contents