Tolnai Népújság, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-20-21 / 220. szám

4. oldal 1997. szeptember 20., szombat Megyei Körkép - Tolna És Környéke Rendőrőrs Incidens a krumpliföldön A mözsi Új Elet mezőgaz­dasági szövetkezet burgo­nyaföldjén játszódott le az alábbi eset. Egy mözsi hölgy a betakarítást végző gép után szedte össze az el­hagyott krumpliszemeket. (Ezt legálisan tette.) Mun­kája közben észrevette, hogy a közelben mások is - engedély nélkül - szedik a burgonyát. A hölgy ezt szóvá is tette az idegenek­nek. Szó szót követett, vé­gül a „megszólítottak” egyike vödörrel fejbe verte a sértettet. Az asszony könnyű sérülést szenvedett, de elmondása szerint az eszméletét is elveszítette. A rendőrség orvos szaktaná­csadó bevonásával vizsgálja az ügyet. Meghiúsított szüret Faddon, a „Bóha út” mel­letti egyik szőlőskertben ismeretlen tettes elvágta a lugast tartó huzalokat, és el­lopta az alumíniumból ké­szült tartó oszlopokat, ame­lyeket vélhetően színesfém­ként kíván(t) értékesíteni. Az elkövetőbe a jelek sze­rint nem szorult annyi jóér­zés, hogy legalább a szüretet megvárja. így az összes termés a földre került. / Ekszertolvajok Bogyiszlón Ajtóbetörés módszerével hatoltak be egyik éjszaka egy bogyiszlói házba, és aranyékszereket, mikrosütőt és egyéb tárgyakat vittek el, mintegy 200 ezer forint ér­tékben. (A ház tulajdonosa a bűntett idején éppen nem tartózkodott otthon.) Ugyanezen az éjjelen berúg­ták a helyi benzinkút mel­letti dohánybolt ajtaját. Itt azonban megszólalt a ri­asztó, ami hatásosnak bizo­nyult a tolvajok ellen. El nem tűnt semmi, a rongálási kár azonban körülbelül tíz­ezer forint. “Itt van az ősz, itt van újra...” kedvezményes cserépvásár aTONINTON Kft. üzemében Bátaszék, Orbánhegyi út 1. (volt FOKI telep) 1997. szept. 22-26-ig, 7-15 óráig, 1997. szept. 27-én, 8-14 óráig. (19815) Aki megzenésíti édesanyja könyvét már rossz tapasztalataim. De ál­talában nem adom fel a kudar­cok után sem. Jó, ha hisz vala­miben az ember. Direkt nem valamilyen vallást mondtam, nem tartozom semmilyen egyházhoz, felekezethez. Szerintem a vallás egy­fajta mankó. — Nem volt igazán egye­nes az utad a zene felé. — Hát nem. Olyan pályát válasz­tottam, ami - utóbb kiderült- nem érde­kel. Pedig ez­zel a végzett­séggel tudnék érvényesülni a világban. De nem al­kudtam meg. Úgy tekin­tem, hogy volt egy vargabetű az életem­ben, ami, ha nincs, akkor nem kerestem volna más kiutat. És akkor lehet, hogy nem tanultam volna zenét - Vígh Lászlónál -, és talán késett volna az életem­ből a muzsika, ami viszont most nagyon fontos. — Hogy képzeled a jövőt? — Boldogan, sikeresen, azt csinálva, amit szeretek. Lehet, hogy jövőre már kukás akarok lenni, akkor azt szeretném csi­nálni. Egy más, termékenyebb környezetben, ahol elfogadnak. A boldogsághoz persze hozzá­tartozik a pénz is. Sokfélét gondolnak erről, én azt mon­dom, a pénz olyan, mint a kés. Lehet vele embert ölni, és lehet vele kenyeret szelni. Egyébként tervem az, hogy konkrét terve­imről nem beszélek. -s­Ragó Rolandról nem mondhatni, hogy átlagos, hétköznapi fia­talember lenne. Bár terve az, hogy terveiről nem beszél, egyet azért elárult: édesanyja (a képzőművész, Gáti Mariann) Nap­ból jöttem című könyvét készül „megzenésíteni”. — Mi adta az ötletet ehhez a szokatlan vállalkozáshoz? — Általában, ha látok, hal­lok valamit, az zene formájában jelentkezik a fejemben. így va­gyok ezzel a könyvvel, édes­anyám verseivel is. Úgy gondolom, így kölcsö­nösen erősítjük egymást: anyám versei az én zenémet, az én zeném az ő művészetét. — Milyen stílusban íródik a zene? — Nem tudnám behatárolni, de nem is lenne jó. Mivel hogy ezt a könyvet se lehet nagyon behatárolni. — Mikor lesz kész? — Úgy szeretném, hogy legkésőbb karácsonyra elké­szüljön ez a kazetta, ami a könyvvel együtt lenne teljes. Anyám fülét rágom, hogy fes­sen egy kazettaborítót, amiben legyen benne az ő stílusa is, de egy kicsit én is. — Szerinted a könyvnek me­lyek a legnagyobb értékei? — Eleve az, hogy parasztga­tyás hőse van, azt jelenti, hogy nem szakadt el a gyökerektől, nem követte a divatot, mondjuk az ilyen romantikus ponyvare­gény stílust. És olyan ártatlanul tiszta. — A könyvtől elvonatkoz­tatva: számodra mi a legfonto­sabb? — Az őszinteség. Mert ahol őszinteség van, ott már valóban szeretet is van. — Korábbi beszélgetésünk­ből kitűnt, hogy nagyon erős a szabadság iránti vágyad. — Sajnos igen. Ebben a vi­lágban az alkalmazkodás, egy­fajta robotmunka muszáj dolog, az önfenntartás, a pénz végett. És azért sajnos, mert én ezeket a dolgokat bizonyos szintig el­ítélem, és inkább választom ezt a csóró életet. Csak persze ez sem teljesen szabad. — Mennyire tolerálja a vi­lág, hogy te ilyen vagy? — Szüleim szerencsére el­fogadják, azt mondják, ami ne­kem jó, az nekik is jó. Nem épí­tenek gátat, amit képtelen len­nék átugrani. Tágabb környeze­tem megvigyorog, néha „be­szólnak”, csóválják a fejüket. Számukra valóban úgy jó, ahogy ők élik az életüket. Csak nem értik azt, hogy ez miért van, amit én csinálok. Ehhez kellene a kölcsönös megértés. — Miben hiszel? — Az igazság erejében. — Ez kicsit naivan hangzik. Pedig „már" 25 éves vagy. — Persze, nekem is voltak A régóta élő hagyományoknak megfelelően idén is megtartották Tengelicen a szüreti mulat­ságot, amely a - kép tanúsága szerint - némileg megviselte a kisbírót. fotó: jantner Közgyűlést tart a faddi sportegyesület A végén minden kiderül? Valami nincs egészen rendben a faddi foci körül. Legalábbis ezt engedte sej­tetni az a múlt hét elején, a Népújságban megjelent rövid nyilatkozat, amely - bizonyos anyagi problé­mák miatt - felvetette an­nak lehetőségét is, hogy a következő bajnoki mérkő­zésre nem áll ki a csapat. (A faddi gárda végül is „kiállt”, és idegenbeli gól­záporos győzelmével to­vábbra is veretlenül vezeti a „megye II.” bajnoki listá­ját. A probléma tehát vél­hetően nem szakmai jel­legű.) E hét keddjén a faddi sportegyesület gyűlést tar­tott, amely - összehívásá­nak formai hiányosságai miatt - nem minősült köz­gyűlésnek, így döntéseket sem hozhatott. A hét krónikájához tar­tozik még, hogy időközben két egyesületi elnökségi tag is - írásban - benyúj­totta lemondását. Egyikük elmondta, hogy indokai között szerepelt: a vezetésen belül kialakult, általa feloldhatatlannak ítélt személyi ellentét olyan körülményeket te­remtett, amely gátolta az elnökség eredményes munkáját. Érdeklődésünkre az egyesület elnöke közölte: szeptember 24-én, azaz jövő héten szerdán, este hét órakor hivatalos közgyű­lést tartanak, ahol várha­tóan fontos kérdések dől­nek majd el. Ezt követően nem lesz akadálya annak, hogy meg­ismerhessük a faddi fut- ballprobléma hátterét. Tolnai szennyvízhálózat Ösztönöznék a csatlakozást A lakosságot és a vízmüvet is ösztönözni kellene az el­készült tolnai szennyvízhá­lózat jobb kihasználásának elérésére - derül ki a tolnai település-fejlesztési bizott­ság javaslatából. Tolnán nemrég befejeződött a hidrogeológiai védőövezet te­rületén a szennyvízcsatorná­zás. A lakosság azonban ed­dig nem csatlakozott nagy számban a hálózatra. A kihasználtságot minden­képpen növelni célszerű. A város döntéshozói - első lé­pésként - „korbács” helyett a „mézesmadzagot” tartják a megfelelő megoldásnak. A jogi bizottság azt javasolta, hogy az utólag csatlakozni kívánóknak a 30 ezer Ft/in- gatlan mértékű közműépítési hozzájárulást két év alatt, részletekben, kamat nélkül lehetne megfizetni, azzal a feltétellel, hogy ezt a ked­vezményt csak azok élvez­hetnék, akik ’98 december 31-ig rákötnek a csatornára. A település-fejlesztési bizottság ezzel egyetért, további javas­latuk, hogy a vízmüvet is ösz­tönözni kell arra, érje el, hogy minél többen csatlakozzanak a hálózathoz. A kérdésben a képviselőtestület dönt. Tolnán Történik Iskolai Egész-ség Szolgálatot tart a tolnai iskolavédőnő, Pástiné Szentendrei Mária a város 6-18 éves tanulóiljú- sága számára, a volt pártház épületében. Az egészségügyi tanácsadásra minden héten kedden, 13-16 óráig kerül sor, személyesen, vagy a 440-201- es telefonon. Gazdagyűlést rendez a Tol­nai Gépkör szeptember 22-én, hétfőn, 19 órától, a Galéria ét­teremben. A megbeszélés té­mája: a kukorica betakarítása és alternatív értékesítési lehe­tősége. A gyűlésre gépköri tagokat és kívülálló gazdál­kodókat is várnak. Még lehet jelentkezni a tol­nai művelődési ház - alsó ta­gozatos iskolások számára szervezett - néptánctanfo­lyamára. A próbákat szerda délutánonként tartják, Böröcz Zsófia vezetésével. Ugyan­csak a művelődési házban várják a német, illetve angol tanfolyamok további jelent­kezőit. Állás- és képzési börzét tar­tanak szeptember 22-én, hét­főn Tolnán, a Munkaügyi Központ kirendeltségén, munkanélküliek és pálya­kezdő fiatalok számára. A börzére 8-12 óra között kerül sor. Mözsi-Szabó István, a 70 éves „kísérletező” Véletlenül sem megfelelni a hatalom elvárásainak (Folytatás az 1. oldalról.) Ez a korábban említett görcs máig sem oldódott. Én bizony nem csinálok titkot ma sem ab­ból, hogy az, ami ma itt folyik, nem tetszik. Azelőtt egy abla­kunk nyílt Európára, az Kelet felé nézett. Most is nyílik egy ablakunk, az meg Nyugat felé néz. Boldoggá tenne az az em­ber, aki megmondaná, hogy akkor most honnét is igyek­szünk mi ilyen nagy erőlködés­sel Európába? Egy másik keresztkérdésem is lenne: melyik Európába me­gyünk? Az „egységes” Euró­pába? Nagyon furcsa mozaik lenne az, amit egyforma szürke kövekből raknának ki. Európa nációkból áll, és mindnek meg­van a saját jellegzetes színe. Et­től lesz gazdag Európa moza­ikja. Ne szégyelljük odarakni mi is a saját színünket. Nem hi- valkodón, csak vállalva, amink van. Ezzel szemben sokan azt hi­szik itt nálunk, hogy akkor le­szünk európaiak, ha a nyugati­akra hasonlítunk. Pedig meg­győződésem, hogy Európa ezt nem várja el tőlünk. Félek, hogy elveszítjük a saját arcun­kat. Ma a szakma is, teljesen meghibbantan, üres formai megoldásokkal rettenetesen szereti majmolni a Nyugatot. — Ha már itt tartunk, mint sokat tapasztalt embert, mi az, ami bizakodással tölti el? — A cselekedet egyetlen hajtómotorjának a hitet érzem. Hogy miért csinálja az ember? Mert kapott töltést valaha volt olyan emberektől, akik hordoz­tak egyfajta értékrendet, erköl­csöt, uram bocsá’, munkaerköl­csöt, olyat, amit a mából hiá­nyolok. Ezek az emberek, akik tudták, hogy „bár munkájukon más keres”, tartották magukat ahhoz, hogy „dolgozni csak pontosan, szépen ...”, na, ezek az egyszerű emberek adtak olyan töltést számomra, akik megtanítottak még a holnapban is hinni. — Ön szerint milyen ma ná­lunk a művészet megbecsülése? — A bányászbéka segge alatt van. Általában. Már 8-10 évvel ezelőtt ijesztő volt, ami­kor kimondatott az ítélet: a kul­túra árucikk, fizessük meg. En­nek egyre inkább isszuk a levét. Ma a mammon az érték, és azt megszerző ügyeskedés. — Mennyit dolgozik mosta­nában? Van-e olyan téma, ami izgatja, amit mindenképpen meg szeretne festeni? — Nem akarom azt mon­dani, hogy babonából nem sze­retek róla beszélni, hogy mi az, amit megkísérlek megvalósí­tani. Ezekre az ember menet közben kap inspirációkat. Egyébként pedig elmondha­tom, hogy életemben annyit nem dolgoztam, mint mióta nyugdíjas vagyok, és hála Is­tennek, nem jutok a végére. — Mi az igaz abból, hogy Tolnára költözik? — Szándék van. A legvas- kosabb ok, hogy kinőtt ben­nünket a ház. Egyre nagyobb a rezsije, a nyugdíj meg egyre kevesebbet ér. Az erő is egyre kevesebb - különösen a felesé­gem igényessége mellett - úgy rendbetartani, ahogy szeretné. Ez a dolog most kísérleti stá­diumban van. A kísérlet a kö­vetkező: sikerül-e eladni a bo­gyiszlói házat, és sikerül-e venni Tolnán egyet? -s­MS® Rendkívüli AKCIÓ a HÁMORI ÜZLETHÁZBAN! kristálycukor 1 kg 109 Ft kristálycukor 50 kg 105 Ft/kg sertéskaraj 969 Ft helyett 799 Ft Whiskas konzerv 400 g 171 Ft helyett 139 Ft Pedigre konzerv 400 g 160 Ft helyett 139 Ft Kitekat száraz macskaeledel 1 kg 326 Ft helyett 289 Ft Tolna, Alkotmány u. 70/B. Tel.: 74/440-051.

Next

/
Thumbnails
Contents