Tolnai Népújság, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-18 / 218. szám

1997. szeptember 18., csütörtök Sport 9. oldal XIV. Szekszárd-kupa sakkverseny Vasárnapig nagyüzem a megyeháza dísztermében Szerdán délelőtt Bach József, a Tolna Megyei Önkormány­zat közgyűlésének elnöke ün­nepélyes keretek között nyi­totta meg a XIV. Szekszárd- kupa sakkversenyt. Az elmúlt évekhez hasonlóan erős me­zőny jött össze, hisz a negy­ven induló között három nem­zetközi nagymester (Varga Zoltán, Vadász László és a tavalyi győztes, Bárczay László), hat nemzetközi mes­ter és egy FIDE-mester talál­ható. A mezőny összetétele kedvezőnek mondható, hi­szen huszonnégyen rendel­keznek nemzetközi érték­számmal, így a többieknek jók az esélyeik a FIDE-listára kerülésre. A korábbi években megszokottnál némileg ala­csonyabb a résztvevők száma, ami főleg a tamási, dombó­vári és gyönki sakkozók tá­volmaradásával magyaráz­ható, másrészt a környező or­szág jó néhány előre bejelent­kezett játékosa végül nem ér­kezett meg. A sakknagyüzem napi két fordulóval - ami ese­tenként nyolcórai játékidőt je­lent - a vasárnap déli ered­ményhirdetésig tart. A mezőny ismeretében a győztes személye szinte meg­jósolhatatlan, de minden bi­zonnyal a nemzetközi címek viselőinek köréből kerül ki. Megyénk játékosai közül ta­lán az Atomerőmű SE nem­zetközi mestere, Mészáros Gyula (legutóbb Lakitelken nyert nemzetközi versenyt) és Taskovits István, a szekszár­diak újdonsült FIDE-mestere számíthat jó helyezésre. A nyitóforduló zömmel papír­forma eredményeket hozott, kiemelendő viszont két szek­szárdi fiatal döntetlenje: Hor­váth Zoltán névrokona, a vá­logatott Horváth Júlia, míg Hovorka Tamás a rutinos mesterjelölt, Pesztericz László ellen csípett el fél pon­tot. dr. Szabó Péter Az I. forduló érdekesebb eredményei: Albert K. (Sta- tisztikaj-Krizsány (Sárospa­tak) 0:1, Varga (Bp. Hon- véd)-Jakab (Vasas Diána) 1:0, Szabó Zs. (Vasas Di- ána)-Szemző (Baja) 1:0, Mé­száros (ASE)-Fekete (ASE) 1:0, Pesztericz (Mat(t)ador)- Hovorka (KSZE) 0.5:0.5, Horváth Z. (KSZE)-Horváth J. (Vasas Diána) 0.5:0.5, Ru­dolf (Autó-Center Decs)-Ba- lázs I. (Autó-Center Decs) 1:0. A megyeháza dísztermében vasárnap délig ketyegnek majd a sakkórák fotó: bakó jenó A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságért „Halogatott” bölcskei siker Kakasd-Bölcske 0-2 (0-0) (A hatodik fordulóból elha­lasztott mérkőzés.) Kakasd, 150 néző. V: Varga. Ka­kasd: Prantner- Fábián Z., Hucker, Kvanduk, Szabó F.- Fábián S. (Simcsik), Pa- róczai, Bogos (Sebestyén), Szabó G.- Sipos, Koszorú. Edző: László József. Bölcske: Nagy Z.- Daru, Kiss, Somogyi, Varga- Buj­dos (Sári), Nagy L. (Ger- zsei), Ács (Jóni), Baracz- Lakatos, SUvöltős (Szauer). Edző: Nagy Lajos. A ven­dégcsapat rászolgált győzel­mére. G: Jóni, Bujdos. Jók: Prantner, Kvanduk, illetve Daru, Kiss, Varga, Baracz. Ifjúsági mérkőzésen: Ka- kasd-Böleske 4—1. Új játékstílussal a nyolc közé A KSC Szekszárd NB I-es női kosárlabda együttes az 1996/97- es bajnokság alapszakaszában mutatott teljesítménye elma­radt a várakozásoktól, a csapat azonban új edzője, Újvári Mik­lós irányításával a rájátszásban majd’ hibátlan teljesítményt produkálva meghosszabbította A-csoportos tagságát. A szek­szárdiak számára hétvégén kezdődő idei pontvadászatban nél­külözni tudnák a tavalyihoz hasonló izgalmakat. — Hogy sikerült a felkészü­lés az új idényre, milyen ered­ménnyel szerepelt a csapat az előkészületi tornákon - kérdez­tük Újvári Miklós vezetőedzőt? — A felkészülés kéthetes, „napközis” rendszerű gyakor­lással - délelőtt atlétikai, dél­után labdás foglalkozásokkal - kezdődött. Augusztus közepén Bonyhádon, a Bogép-kupán szerepeltünk, ahol a tizenkét csapatos mezőnyben végül ha­todikként zártunk. Keretünkből Kranyecz Zsuzsa sérülés miatt nem tudott pályára lépni, Klu- csik Ágnes lábon kihordott tü­dőgyulladása miatt nein volt teljes értékű, s a Bonyhádon első ízben tesztelt rigai Kartya- novicsról is kiderült az első meccs után, hogy betegen érke­zett, így a folytatásban már rá sem számíthattam. Ettől függet­lenül úgy érzem, a torna elérte célját, az sikerült az csapatot kicsit összekovácsolnom. — Ezt követően hazai kör­nyezetben, a Sió-kupán játszot­tunk, ahol nyolc együttes közül a negyedik helyen végeztünk. A csapat produkciójában akad­tak biztató jelek, voltak persze hiányosságok is, úgy hozzáál­lásban, mint akaratban, játék­felfogásban, amin mielőbb vál­toztatni kell, mert ez a bajnok­ságban, „élesben” már kevés lesz. Augusztus végén utaztunk Németországba, ahol összesen hét mérkőzésen léptünk pá­lyára, részt vettünk egy négyes tornán, amelyet mi nyertünk. Az igazsághoz tartozik, hogy a döntőben egy horvát csapattal mérkőztünk, a másik két együt­tes nálunk valamivel gyengébb játékerőt képviselt. A célját ez a viadal is elérte, hiszen a játé­kosanyagunkat maximálisan ki tudtak használni. Annál is in­kább, mivel közben kiderült, hogy Kranyecz térdproblémái miatt továbbra sem bevethető, Kiefer Csilla pedig még a Bo­gép-kupán elszenvedett ütközés nyomait - egy ödémát a bordái között - viselte, s nem tudta felemelni a kezét. Mindhárom felkészülési tornán kiemelkedő teljesítményt nyújtott a két „Juci”, Madaras és Veres, akik játékintelligenciájuknál és ru­tinjuknál fogva az idén is ve­zéregyéniségek lehetnek. — Kik távoztak, kik érkez­tek, hogyan változott a keret összetétele? — A nyáron eligazolt az orosz Sepeljeva. Az aláírásáért kért horribilis összeget ugyanis a szerényebb anyagi kerettel gazdálkodó klubunk nem tudta megadni. Távozásával a cen­terposzton meggyengültünk, s bár a jelenlegi játékosok közül hárman - Klucsik, Kiefer és Bihari - is elfoglalhatnák a he­lyét, egyikük sem kimondott center. Mivel a hazai játékospi­acon nem találtunk Sepeljevá- nak megfelelő kvalitású „ol­csó” magasembert, ezért magán a játékstíluson kellett változtat­nunk. Sok mozgásos, agresszív védekezéses, gyors kosárlabdát próbálunk az ellenfeleinkre erőltetni, s a főszerepet a bedo- bóink játsszák majd. Belőlük szerencsére nagy a választék, hiszen a Diósgyőrből érkezett Russai Petra, a Közgáztól iga­zolt Klucsik Ágnes és zalaeger­szegi Krasznai Krisztina sze­mélyében három új, bármikor bevethető emberrel bővült, erő­södött a keret. — Két külföldi centert - a lett mellett a jugoszláv Mahor- csicsot - teszteltünk a Bogép- és a Sió-kupán, ám az általuk kért összeget - a produkciójuk­hoz mérten - soknak találtuk, így elálltunk a leigazolásuktól. A nyolc felnőtt játékos mellett három ifistával, Rúzsa Anitá­val, Orbán Szilviával és Csá­szár Andreával egészül ki a ke­ret. Ezzel a tizenegy játékossal kell felvegyük a versenyt ve- télytársainkkal, a Baja, a Szar­vas, a Kecskemét, az OSC- Közgáz és a Zala Volán gárdá­jával. A többi csapat úgy érzem erősebb az előbb említetteknél, ők külön harcot vívnak majd a bajnoki címért. — A tavalyi osztályozás hely után, az idén gondolom az A- csoportos tagság biztos(abb) megőrzése a cél? — A csapattal szembeni el­várás a nyolcadik hely meg­szerzése az alapszakasz végén, ami ugye garantálná, hogy Szekszárdon a következő baj­noki idényben is felsőházi mér­kőzéseket lásson a közönség. A célkitűzés érzésem szerint nem túlzott, megfelelő hozzáállással és némi szerencsével teljesít­hető. Ehhez persze nem ártana a kötelező győzelmek mellett egy-két bravúrt is végrehajtani. A tavaszi, sikeres play-off sze­replésben nagy része volt a szurkolóinknak is, támogatá­sukra az idén is számítunk. (A KSC Szekszárd együttesé­nek felkészülését és bajnoki szereplését a városi önkor­mányzat, a Gemenc Volán és a Gemenc Gabona támogatja.) A KSC Szekszárd mérkő­zései: 1997. szeptember 21., vasárnap: GYSEV Sopron- Szekszárd 18, szeptember 25., csütörtök: Szekszárd-Zala Vo­lán 16.30, szeptember 27., szombat: BSE-Szekszárd 17, október 1., szerda: Szek- szárd-Baja 16.30, október 4., szerda: Szekszárd-OSC-Köz- gáz 16.30, október 12., vasár­nap: Ferencváros-Szekszárd 18, október 15., szerda: Szek- szárd-Soproni Postás 16.30, október 18., szombat: Dió- sgyőr-Szekszárd 17, október 29., szerda: PVSK-Dá­lia-Szekszárd 18, november 1., szombat: Szekszárd-Kecs- kemét 16.30, november 22., szombat: Szekszárd-GYSEV Sopron 16.30, november 29., szombat: Zala Volán-Szek- szárd 17, december 3., szerda: Szekszárd-Szarvas 16.30, de­cember 6., szombat: Szek- szárd-BSE 16.30, december 13., szombat: OSC-Közgáz­Szekszárd 17, december 21., vasárnap: Szekszárd-Ferenc- város 16.30. 1998. január 11., vasárnap: Soproni Postás­Szekszárd 17.15, január 17., szombat: Szekszárd-Diósgyőr 16.30, január 21., szerda: Baja-Szekszárd 17, január 24., szombat: Szekszárd-PVSK 16.30, február 7., szombat: Kecskemét-Szekszárd 16.30, február 14., szombat: Szar- vas-Szekszárd 17. KSC Szekszárd 4 Bihari Ildikó 1972. 08. 19. 182 cm center 5 Klucsik Ágnes 1971.04. 08. 185 cm center 6 Császár Andrea 1982.04.01. 192 cm center 7 Kranyecz Zsuzsanna 1964. 07. 17. 179 cm bedobó 8 Rúzsa Anita 1979. 10. 24. 176 cm irányító 9 Madaras Judit 1966. 07. 11. 167 cm irányító 11 Kiefer Csilla 1965. 05. 06. 186 cm center 12 Krasznai Krisztina 1972. 10. 12. 181 cm bedobó 13 Veres Judit 1968. 06. 05. 178 cm bedobó 14 Russai Petra 1976.06.01. 188 cm bedobó 16 Orbán Szilvia 1980. 07. 24. 183 cm center Klubelnök: dr. Sólyom Bódog. Ügyvez. titkár: Szabó Mik­lós. Edző: Újvári Miklós. Techn. vezető: Badics Natália. Kollár László a Nagydorog edzője Haraszti Zsolt Dunaköm- lődre történt távozása után a jövőben Kollár László irá­nyítja a Nagydorog megyei I. osztályú labdarúgó csapa­tát. A Pécsett élő egykori nagydorogi játékos edző­ként két éve egy ízben már kisegítette volt együttesét, s most is örömmel mondott igent a felkérésre. Kovács Krisztián Budapest-bajnok Az elmúlt hétvégi Buda- pest-bajnokságon Kovács Krisztián, az AC Szekszárd atlétája 4:15,96-os idő­eredménnyel első helyen végzett a serdülő B korosz­tály 1500 méteres számá­ban. Győzelme jó előjel a hétvégén Tatán megrende­zésre kerülő országos baj­nokság előtt. Garay Balázs érmes visszatérése A hétvégén két versenyen is rajthoz álltak a Paksi SE táj­futói. Szombaton az Abali- get térségében rendezett Pé­csi Tájfutó Napokon folytat­ták sikeres éremgyűjtésüket, Garay Balázs négy hónapos kihagyás után bronzérem­mel tért vissza. A Paksi SE versenyzői­nek eredményei: N-16: 6. Wolf Klaudia, 7. Varga Éva, 8. Papp Melinda. N-18: 3. Stein Erzsébet. F-14: 5. Endrődi Balázs. F-16: 1. Tóth János. F-18: 3. Garay Balázs, 6. Kiss Gábor. F-21: 4. Csekő József. Másnap a paksi Ürge­mező adott otthont a megyei szövetség által rendezett Bottyán-kupának. A házi­gazda PSE versenyzőin kí­vül rajthoz álltak az ESZI, a Vak Bottyán Gimnázium és a Gyulaji Erdő- és Vadgaz­dálkodási Rt. tájfutói is. Eredmények: Női nyílt kategória: 1. Katona Anett, 2. Adorján, 3. Heringer (mind Vak Bottyán). N-14: 1. Ludányi Anett, 2. Ludá- nyi L„ 3. Kiss. N-16: 1. Varga Éva, 2. Szőcs, 3. Wolf. N-18: 1. Stein Erzsé­bet, 2. Endrődi, 3. Kiss. Férfi nyílt kategória: 1. Pupp Péter (Vak Bottyán). F-16: 1. Tóth János, 2. C. Szabó P„ 3. Endrődi. F-18: 1. Stein Krisztián, 2. C. Szabó I., 3. Kiss. F-21. 1. Kürti István (Gyulaj), 2. Endrődi, 3. Magyar. (À nem jelöltek a PSE versenyzői). Kézilabda Kudarcba fulladt főpróba Ferropatent-Lazúr SE Szekszárd-Dunaferr 14-31 (6-17) Szekszárd, 200 néző. V: Bacs, Dravecz. Szekszárd: Vavrik- Köbli 1, Pádár 6 (2), Oravecz, Sklar 3, Suga 4, Károlyi. Csere: Mátyás K. (kapus), Csáki, Jancsarova, Luminita, Bálintné. Edző: Tabajdi Fe­renc. Dunaferr: Farkas- Ba­logh 4, Radulovics 6, Siti 5 (2), Bohus 1, Mátéfi 4, Sávolt 1. Csere: Kerner (kapus), Si- mics 1, Mezőségi 1, Oblisz, Kocsis 3, Csendes, Mátyás A. 4 (1), Ferling 1. Edző: Zsiga Gyula. A női NB I bajnoki rajtja előtt gyámoltalan, sok hi­bával tarkított, álmos játékkal rukkoltak elő a szekszárdiak - negyvennyolc órájuk maradt, hogy felébredjenek. A dunaúj­városi csapat klasszis játékos­ból áll, ám emiatt még nem kel­lett volna két perc alatt megad­niuk magukat a hazaiaknak. * A Ferropatent-Lazúr SE Szekszárd őszi bajnoki mér­kőzései: 1997. szeptember 19., péntek: Cerbona-Szekszárd 17, szeptember 22., hétfő: Szekszárd-Herz-FTC 19, szep­tember 26., péntek: DVSC- Symphonia-Szekszárd 17.30, október 5., vasárnap: Szek- szárd-Kisvárda 17, október 10., péntek: Kiskunhalas­Szekszárd 18, október 19., va­sárnap: Szekszárd-Békéscsaba 17, október 22., szerda: Va- sas-Dreher-Szekszárd 17, ok­tóber 26., vasárnap: Szek- szárd-Magyar Kábel 17, no­vember 2., vasárnap: Szek- szárd-Bp. Spartacus 17, no­vember 9., vasárnap: Győri Gardénia ETO KC-Szekszárd 16, november 16., vasárnap: Szekszárd-PEAC-Falcotrade 17. 1998. január 16., péntek: Miskolc Honvéd-Sajóüveg- Szekszárd 17.30, január 25., vasárnap: Szekszárd-Dunaferr SE 17. Különbusz, jegyelővétel A csapat nyitómérkőzésére szervezett különbuszon még egy pár hely kiadó, a mai nap folyamán az egyesület irodájá­ban (Városi Sportcsarnok, Ke- selyűsi út) még lehet jelent­kezni a székesfehévári útra. In­dulás pénteken, 14 órakor a Béla térről. Az első hazai, Ferencváros elleni bajnoki mérkőzésre, me­lyet a TV 2 egyenes adásban közvetít a klubirodában elővé­telben már kaphatók a belépők. Labdarúgó UEFA-kupa, 1. forduló Három az előny, három a hátrány MTK FC-AIanyija Vladi­kavkaz 3-0 (0-0). Hungária krt., 2000 néző. V: Sommut (máltai). MTK FC: Babos- Lőrincz- Kuttor, Molnár- Farkasházy, Zimmermann, Madar, Illés, Egressy- Kené­sei (Preisinger), Orosz (Cser­tői). Edző: Garami Jószef. Alanyija Vlagyikavkaz: Ha- pov- Cvejba- Komyijenko, Pagajev- Dzsojev, Gahakidze, Zitautas, Avgyejev (Datgye- jev), Janovszkij, Kobjasvili- Kanyisev (Aszvetyija). Edző: Valerij Gazajev. A második félidőben mutatott játékának köszpnhetően az MTK to­vábbjutási eséllyel léphet pá­lyára a két hét múlva esedékes visszavágón. G: Illés az 54., Preisinger a 70., Lőrincz (11­esből) a 88. percben. Kiállítva: Pagajev a 88. percben. Jók: Babos, Molnár Z., Illés, Eg­ressy, illetve Zitautas. Garami József: — Tudom, hogy még nincs vége a pár­harcnak, s nehéz percek vár­nak ránk a visszavágón, de há­romgólos előnyünk birtokában természetesen bizakodva te­kintünk elé. OFI Crete (görög)-Fe- rencváros 3-0 (1-0). Iráklio, 15 000 néző. V: Melnicsuk (ukrán). OFI Crete: Haniota- kis- Kiassos- Papadopoulos, Skentzos- Marinakis, Niob- lias, Tsiantakis (Stavrakakis), Kounenakis, Dermitzakis- Anastassiou (Bozinov), Mitics (Riznics). Edző: Eugenius Ge­rard. Ferencváros: Udvarácz­Dragóner- Szűcs, Limperger- Páling, Nyilas (Miriuta), Lip­csei, Vincze, Nagy- Za- vadszky (Albert), Horváth. Edző: Nyilasi Tibor. A Fe­rencváros igen gyenge játékot produkált ezen az estén és egy kétségtelenül szerényebb ké­pességű csapattól szenvedett már-már megalázó vereséget. G: Papadopoulos (11-esből) a 21., Kounenakis az 56., Niob- lias a 84. percben. Jók: Niob- lias, Tsiantakis, Anastassiou, illetve Udvarácz. Nyilasi Tibor: — Retten­tően szomorú vagyok az eredmény miatt, ám Budapes­ten mindent meg fogunk tenni azért, hogy a Ferencváros mégiscsak továbbjusson az UEFA-kupában.

Next

/
Thumbnails
Contents