Tolnai Népújság, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-15 / 215. szám
6. oldal Hazai Tükör 1997. szeptember 15., hétfő Engesztelő zarándoklatot rendeztek Máriaremetére szombaton abból az alkalomból, hogy Mindszenty József bíboros hercegprímás 50 éve hirdette meg a Boldogasszony évét, és 100 ezer férfi zarándokot vezetett a kegyhelyre. Az ünnepi szentmisét Paskai László bíboros celebrálta, fotó: feb Egyház és a modem társadalom Ezredfordulós szerepvállalásukról tanácskoztak Egyház és modern társadalom, gazdaság és szolidaritás címmel harmadszor rendezett konferenciát a Friedrich Neumann Alapítvány a Németajkú Evangélikus, Katolikus és Református Gyülekezetek bevonásával a Magyar Kultúra Alapítvány budapesti székházában. Milyen szerep hárul az egyházakra az ezredfordulón, s vajon a társadalomban elfoglalt helyzetük lehetővé teszi-e annak elvégzését? Ezek a kérdések foglalkoztatták a konferencia résztvevőit. Megnyitó előadásában Otto Graf Lambsdorff, a Bundestag képviselője hangsúlyozta: az egyházak szerepét nem lehet kizárólag karitatív funkciójukra redukálni, mert nem szabad megfeledkezni szellemi üzenetük és a hitből való me- rítkezés fontosságáról sem. Megítélése szerint a „posztszocialista” államokban különösen fontos, hogy az egyházak az emberek közelében maradjanak, és morális alapot, biztonságot nyújtsanak számukra. Ez ugyanakkor nem azt jelenti - tette hozzá -, hogy gyámkodniuk kell a keresztény emberek fölött. Az egyházak és a gazdaság kapcsolatáról szólva kiemelte, hogy az általa „gazdasági egoizmusnak” nevezett jelenséget csak az intézményes erkölcs alapján hozott rendeletekkel lehet elkerülni. Lukács László, a jVlagyar Katolikus Püspöki Kar sajtóirodájának vezetője a püspöki kar 1996. augusztus 20-án megjelentetett „Igazságosabb és testvériesebb világot!” című körleveléről, annak hatásáról beszélt. Mint mondta, az egyházak az elmúlt évtizedben több hasonló helyzetben lévő kelet-közép-európai országban foglalkoztak a gazdasági, társadalmi egyenlőség kérdésével hasonló tartalmú körlevélben, több-kevesebb eredménnyel. Fidesz-MDF és KDNP-FKGP együttműködés? Ellenzéki szövetségkötések Az előttünk álló politikai hét sokak szerint meghatározó lesz az ellenzéki választási együttműködés szempontjából. Erről is tárgyaltak a pártok a hét végén. A Fidesz Országos Választmánya támogatja a 11 volt KDNP-s képviselő felvételét a párt parlamenti frakciójába - közölte Várhegyi Attila, a testület elnöke. Közölte azt is: annak ellenére, hogy összegyűlt az ellenzéki pártok által kezdeményezett népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírás, nem hagyják abba az aláírások gyűjtését. A választmányi elnök szerint egyébként az aláírások mintegy felét gyűjtötték össze a fideszesek. Az MDF Országos Választmányának ülése után Herényi Károly szóvivő elmondta: jó esély van arra, hogy az MDF és a Fidesz közötti választási együttműködési megállapodást már október közepén megkössék. Sepsey Tamás, a választmány alelnöke kijelentette: a párt eddig 130 ezer aláírást gyűjtött a külföldiek földszerzése ellen. A KDNP vezető politikusai vasárnap szűk körben tárgyalták meg a Fidesz, illetve az MDF nyilatkozatait - közölte László Ildikó, a KDNP sajtófőnöke. Füzessy Tibor országgyűlési képviselő jelezte, a KDNP közeledő lépéseket tervez az együttműködését és segítőkészségét számos esetben már bizonyító FKGP felé. Hat nap, száz rendezvény Európa napok Zemplénben Történelmi helyszínen, Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud között a Klapka György vezette 1849-es győztes hegyaljai csaták emlékművénél vonták fel vasárnap délután az Európai Unió zászlaját; ezzel kezdetét vette a Zempléni Európa Napok péntekig tartó rendezvénysorozata. A negyvenegy hegyaljai helységet, a községek mellett három várost összefogó zempléni településszövetség hat napon át több mint száz különböző rendezvénnyel demonstrálja, hogy az itt élők Európához tartoznak. Kupa Mihály, a településszövetség elnöke a hegyaljai falvak, városok küldöttségei előtt arról szólt, hogy a 41 település ösz- szefogása a jövőt jelképezi, azt hirdeti, hogy Zemplén To- kajhegyalja jó borával, vendégszeretetével, a csodálatos tájjal, tehetséges és dolgos népével készen áll arra, hogy az Európai Unió része legyen. A programsorozat rendezvényei másfelől a helybéliek tájékozódását segítik, ismereteket nyújtanak a kormány európai integrációs politikájáról, melynek célja az is, hogy a zempléni emberek megtalálják a boldoguláshoz vezető legjobb utat. Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud lakóinak közös ünnepségén a megnyitót szüreti felvonulás követte. A hegyaljai gazdák a szőlőművelés és a borkészítés eszközeivel, gépeikkel, lovasfogataikkal vonultak fel, természetesen a kocsikon ott volt a bőségszaru, az egyik hordó tetején pedig piros ruhájában ott terpeszkedett Bacchus is. A faluházban tartott fórumon az idei szüreti kilátásokról beszélt Gerwald László, a Tokaj Kereskedőház vezérigazgatója, aki mind a minőséget, mind pedig a mennyiséget illetően igen derűlátó volt, akár rekordtermés is lehet - mondta -, ha kitart a szép napsütéses időjárás. A többi településen is változatos programok gazdagítják az Európa napokat, sok helyen rendeztek szüreti felvonulást, halászléfőző versenyt. Optimista hangok a jegyzőkonferencián Mindenkinek jut munka Ha a gazdasági fellendülés folytatódik, megszűnik a tartós munkanélküliség - jósolta Kiss Péter munkaügyi miniszter a siófoki V. országos jegyzőkonferencia zárónapján, ahol pozitív változásokról számolt be hallgatóságának Forgács László országos rendőrfőkapitány is. Tíz év után az idén először nőtt Magyarországon a munkahelyek száma, s amennyiben a gazdasági növekedés üteme nem változik, 2005 és 2010 között 900 ezer új munkahely létesül - jövendölte Kiss Péter a Siófokon megrendezett V. országos jegyzőkonferencia szombati zárónapján. Nemzetközi összehasonlításban akár kedvezőnek is tűnhet a hazai 9,2 százalékos munkanélküliségi ráta az európai 10,8 százalékos átlaghoz képest - mondta a miniszter. Aggasztó azonban a tartós, vagyis egy évnél régebben munka nélkül lévők száma, tette hozzá. A tervek szerint jövőre minden tartós munkanélkülinek lehetősége lesz közhasznú munkára. Erre, illetve segélyezésre az idén 30, jövőre pedig 40 milliárd forint áll rendelkezésre. A jegyzőkonferencián Forgács László a rendőrség induló hároméves fejlesztési programjáról tájékoztatta a résztvevőket. A terv megvalósításához 36 milliárd forintot kapnak feltételeik javításához, bérek emelésére és az önkormányzatok által is igényelt és támogatott rendőrőrsprogramra. Milliárdok maradtak a kasszában a csökkenő táppénzkiadások miatt Orvosok „felülvizsgálat” alatt Az Egészségbiztosítási Alap idei pótköltségvetéséből „kiugrik” egy adat, amely nem a túlköltekezésről, hanem a takarékoskodásról tanúskodik. A hiány 48 milliárd forint, csaknem minden költség meghaladta a tervezettet, ám a táp- pénzkiadásokban megtakarítás keletkezett. Az eredeti előirányzat 39,4 milliárd forint, a pótköltségvetésben szereplő összeg azonban csak 36 milliárd. Előre kiszámítható, hogy kevesebb lesz a betegek száma? - kérdeztük Dr. Mersány Gézát, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár orvosszakértői főosztályának helyettes vezetőjét.-Természetesen nem erről van szó. A kiadások csökkenése az 1995 óta tapasztalható tendenciából következtethető ki: akkor lépett ugyanis életbe a korábbiaknál szigorúbb ellenőrzési rendszer. Létrehozták az ellenőrző főorvosi hálózatot. Ez nem a betegek, hanem az orvosok „felülvizsgálatát” végzi. 270 ellenőrző főorvos járja az országot, s elsősorban a 28 napon túli illetve az ismételt táppénzfelvételeket veszi górcső alá. Kivizsgálják az olyan eseteket, ahol helytelen vagy hiányos volt a diagnózis megállapítása. Kedvezően befolyásolta a táppénzkiadásokat a betegszabadság 10-ről 15 napra emelése. A táppénz mértéke ugyan 70-ről 60 százalékra csökkent, a bérnövekedés miatt azonban ennek számottevő hatása nem volt. A táppénzrevétel lehetősége a munkaviszony megszűnte után a korábbi 15 nap helyett 3-ra redukálódott. A megváltozott gazdasági viszonyoknak tudható be, hogy a munkanélküliség közepette az emberek féltik állásukat, ezért akkor sem mindig mennek táppénzre, ha betegek. A jogosultaknak csak 3,3 százaléka van naponta táppénzen, szemben a korábbi 5 százalékkal. 40-ről 37-re csökkent az egy esetre jutó táppénzes napok száma. Cs. J. SZDSZ: a Fidesz nélkül. Nem látok lehetőséget az SZDSZ és a Fidesz együttműködésére a választások után - jelentette ki Kuncze Gábor szabaddemokrata pártelnök, aki szombaton Pécsváradon részt vett az SZDSZ megyei elnökeinek találkozóján. Wekler Ferenc, baranyai ügyvivő elmondta, hogy pártja támogatja a kisebbségek parlamenti képviselethez jutását. Európai sajtófóram. A Balkánt nem szabad kihagyni az európai integrációból, s Európa nem ismételheti meg azt a hibát, hogy válasz nélkül hagyja a térség problémáit, mint ahogy az a délszláv háború idején történt - mutattak rá felszólalásukban a szombaton Budapesten megtartott balkáni sajtófórum résztvevői, a térség országaiból érkezett újságírók. Alkotmánybírósági ülés. Az Alkotmánybíróság hétfőn teljes ülést tart. Megvitatja azt az indítványt, amely szerint sérti az alkotmányt, hogy a Magyar Honvédség átalakításáról országgyűlési határozat rendelkezik, miközben a fegyveres erőket érintő feladatokat kétharmados szavazataránnyal elfogadott törvényben lehet csak szabályozni. Az alkotmánybírák megtárgyalják a nyugdíj- és az egészségbiztosítási önkormányzat közgyűlésének összetételére, a képviselők delegálására vonatkozó szabályokat kifogásoló indítványokat is. Kisgazdatagozat. A hét végén Debrecenben megalakult a MIEP Országos Nemzeti Radikális Kisgazda Tagozata. Az új szervezet elnökévé Kapronczi Mihály országgyűlési képviselőt választották. A baloldal Európáról. Magyarország várhatóan 1999-ben a NATO, 2002-ben pedig az Európai Unió tagja lesz - hangzott el vasárnap Balatonszeme- sen a Baloldali Önkormányzati Közösség konferenciájának záróülésén. A fórumon Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter és Pataki István, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára tartottak közös fórumot Az európai csatlakozás esélyei címmel. Újjáépült a Nagykörút. Látványos ünnepség, igazi utcai fesztivál keretében avatták fel szombaton az immár teljes hosszában felújított pesti Nagykörutat, a főváros közlekedésének „ütőerét”. Elhunyt Bálint B. András. A Magyar Hírlap szerkesztősége vasárnap közleményben tudatta, hogy a múlt héten tragikus körülmények között elhunyt Bálint B. András író-újságíró. Himmn A környezet védelméért!- Mi energiatakarékos gumiabroncsokat is forgalmazunk!- Magunkra vállaljuk a gumiabroncsok környezetvédelmi termék díját!- Ezenkívül gondoskodunk a selejt gumiabroncsok szakszerű megsemmisítéséről! Mi zöld utat adunk Önnek! AJÁNLATUNK:- Continental Eco Contact EP- Michelin MXT Green Energy gumiabroncsok, amelyekkel akár 6% üzemanyag-megtakarítást is elérhet, bármilyen méretben raktárról vagy megrendelésre, AKCIÓNK: szeptember hónapban^ ingyen szereléssel és centrírozással várjuk Önt! Gázkészülék akció! ' '' ' > i Falikazánok: Állókazánok Beretta 20s (fűtő, 24 kW) 83.900 Ft Hőterm 23 54.800 Ft Ocean 1.20 p (fűtő, 24 kW) 92.400 Ft Hóterm 29 58.800 Ft Ocean 20 Fp Termo Öv Color 20 67.500 Ft (turbo, kombi, 24 kW) 145.800 Ft Termo Öv Color 25 75.900 Ft C - 24 79.500 Ft Termo Öv Color 35 84.800 Ft ZC- 18 88.900 Ft Termo Arnica 25 (kombi) 169.900 Ftl Junkers kombi (20 kW) 115.800 Ft Termo Arnica 35 (kombi) 179.900 Ft Gázbojlerek: Gáztűzhelyek: Fég H 80 46.500 Ft Vesta 3T 37.900 Ft FégH120 47.900 Ft Mora 4 A 41.850 Ft Quadriga 120 46.800 Ft Pelgrim PG-400 44.500 Ft Idropi 120 48.800 Ft Pelgrim PG-410 48.800 Ft KF 125 54.700 Ft Pelgrim PG-420 55.500 Ft Junkers, Vaillant gázkészülékek 10% árengedménnyel! ; KIVITELEZŐKNEK, VISZONTELADÓKNAK KEDVEZMÉNY! IGÉNY ESETÉN HÁZHOZSZÁLLÍTÁS! TOVÁBBÁ FORGALMAZUNK: Lampart, Pelgrim, Fég gázkonvektorokat, Indesit tűzhelyeket, gázcsöveket, szerelvényeket, saválló kéményanyagokat. Therminál Bt Veszprém, Budapest út 45. Tel.: 88/411-144. __________________________{19439) Miért magánosítják a „zacit”? Privatizáció eló'tt áll a BÁV Rt. A Bizományi Állami Vállalat körülbelül fél évtizede részvénytársasággá alakult át, a neve azóta Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt. Most éppen privatizációra vár. Beszélgetőpartnerünk dr. Pinke György, az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatója.- Megbántódik, ha azt mondom: a bizományi meg a szegénység ősz- szekapcsolódik a köztudatban?- Inkább csak összekapcsolódott. A hatvanas-hetvenes években csakugyan azok csapták zálogba a télikabátjukat vagy a gyűrűjüket, akik megszorultak. Napjainkban sok vállalkozónak van szüksége tőkére. Eladja hát a kétmilliót érő festményét vagy az aukción vásárolt intarziás bútorát.-A BÁV a tehetősekbtTl meg a szegényekből él?- Azt mondanám: gazdálkodik. Az eredmények magukért beszélnek. Csak két adatsor. 1993-ban 4 milliárd 470 millió forint volt a mérleg főösszege, egy évvel később még csak 4 milliárd 478 millió, 1995-ben viszont már 5 milliárd 645 millió, tavaly 6 milliárd 10 millió. Az idén 7 milliárdra számítunk. 1993-ban 10 és fél milliárd forint volt a forgalom, egy évvel később 11 és fél milliárd. 1995-ben 14 milliárd, tavaly több mint 16 milliárd, s az idén valószínűleg több lesz 18 mil- liárdnál. Egyébként 1997 első fél évében az adózás előtti eredmény 370 millió forint volt.- Ha ennyire jól megy neki. akkor az állam miért akar megszabadulni tálé?-Törvény kötelez rá bennünket. hogy adjuk magánkézbe azokat az állami vállalatokat, amelyek nem stratégiai termékeket állítanak elő. A BÁV-nál most értek meg a feltételek.-Hallottam, hogy hamarosan részvényeket bocsátanak ki.-Egészen pontosan 766 399 darabot. A BÁV dolgozói hatvanezret vásárolhatnak meg, a belföldi intézmények 280 ezret, a belföldi magánszemélyek pedig 426 390-ct. A kisbefektetők révén megakadályozzuk azt, hogy a tulajdonosi szerkezetben monopólium alakulhasson ki.-Jó üzlet lesz BÁV-részvényt vásárolni?-Mértékadó becslések szerint három év alatt megduplázódik az adózott eredmény. <*> Z. L.