Tolnai Népújság, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-01 / 178. szám

MŰSORAJÁNLATOK DTV, péntek, 18.20: Az aranyember. Tímár Mihály megmenti az üldözői elől Tí­meát és édesapját, a szultán volt kincstárnokát. A haldokló apa a hajóbiztosra bízza a lányát. Tímea később Tímár gazdájának a lánya mellé kerül társalkodónőnek. A hajóbiztos a követ­kező útja során megismerkedik a Senki sziget két különös lakójával, Teréza mamával és lá­nyával. Paradicsomi életüket Krisztyán Tódor fölbukkanása zavarja meg. (Felvételünkön: Mihály és Noémi.) A hét szülötte: Dustin Hoffman A héten ünnepli 60. születésnapját Dustin Hoffman amerikai színész. Nehezen in­dult a pályája, annak ellenére, hogy az apja ismert díszlettervező volt. Dusty sok min­dent kipróbált: volt pincér, ügynök, még elmegyógyintézeti ápoló is. Harmincéve­sen forgatta az első fdmjét. A bemutatko­zással egy csapásra sztár lett: a Diploma előtt című filmjéért Oscar-díjra jelölték. Még szerencse, hogy később a kritikusok nem nyomtak a kezébe aranyszobrocskát va­lamennyi remek alakí­tásáért: hat-hét Oscart még nem őrizhetne otthon! Pedig sokak szerint az Éjféli cow­boy, a Lenny és Az el­nök emberei című filmjéért is megérde­melte volna. De akkor már minden bizonnyal nem kaphatja meg a Kramer kontra Krame- rért és az Esőemberért, ami pedig nagy igaz­ságtalanság lett volna. Dusty közismerten mindig tökélyre törek­szik. Ezért aztán nem könnyű vele dolgozni, még a rendezők is tar­tanak tőle. Szokása, hogy a filmben meg­formált figurát fölku­tatja az életben: ami­kor bűnözőt alakít, al­világi alakokkal disku- rál, a Kis nagy ember felvétele előtt pedig indiánok között forgo­lódott. A Kramer kontra Kramer forga­tásakor minden idejét a filmbéli gyermeké­vel töltötte, és az él­mény olyan hatással volt rá, hogy megrom­lott házasságát fe­ledve, újra megnősült. POP TV heti műsora Napközben az S 9-es csatornán hétfőtől vasár­napig: Non stop szórakoztató összeállítás HÉTFŐ 20.00 Szórakoztató összeál­lítás 20.30 Jövendőmondás Julikéval 21.25 POP TV mozi: Harc egy gyermekért ll/l. (’81). KEDD 20.00 Műsorismertetés 20.10 Felel a kormány 6. rész. 20.30 5 éve történt Válogatás a POP TV 1992.08.05-i műsorából. 21.00 Műtőben 21.15 POP TV Mozi Melyiket a háromból? 1. Őrizetben (’92). 2. Nincs kiút (’93). 3. Moszkító (’88). SZERDA Napközben Non stop ösz- szeállítás az S 9-es csatornán. CSÜTÖRTÖK 20.00 Szivárvány Sztár produkció. Benne: Első Emelet 20.30 És most lefényképezkedünk. 21.00 Biztonsági Zóna Fegyveres Erők és Testületek magazinja. 21.20 POP TV Mozi Harc egy gyermekért ll/ll (’83 perc) PÉNTEK 22.00 Éjszakai műszak 23.00 POP TV Mozi Szürkületi Zóna (89). SZOMBAT 8.00-12.00 Szombat dél­előtt. Az S9-es csatornán: Non Stop szórakoz­tató összeállítás VASÁRNAP 14.00 Családi csatorna 17.55 POP TV Mozi: Hangok az űrből (90) A POP TV a műsor­változtatás jogát fenntartja. Az AS-M Tolna Megyei Irodája szolgáltatása a lakosság részére TISZTELT HIRDETŐNK! Segíteni akarunk Önnek hirdetése feladásában. ATolnai Népújságba szánt hirdetését közvetlenül levélben is elküldheti. írja a megrendelőlapra a hirdetés szövegét - egy betűt, írásjelet egy kockába. Kérjük, hogy a hirdetés szövegében a címét és telefonszámát is tüntesse fel. A sorok előtt feltüntettük a hirdetés fizetendő diját. Jeligés hirdetés esetén a jeligedij plusz 100,- Ft. A pénzt rózsaszínű postautalványon adja fel címünkre. A pénzfeladást igazoló szelvényt, valamint a kitöltött és az újságból kivágott megrendelőlapot küldje el címünkre. A borítékra legyenek szívesek ráírni: APRÓHIRDETÉS. Köszönjük bizalmát és remél­jük, elégedett lesz szolgáltatásunkkal. Címünk: AS-M Kiadói Kft. Tolna Megyei Irodája, 7101 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf.: 71. APRÓHIRDETÉS-MEGRENDELŐLAP^ ^ (Lakossági: adás-vétel, ingatlan, állást keres, társat keres.) Megrendelem önöknél az alábbi szövegű apróhirdetés megjelentetését: 150 Ft 300 Ft 450 Ft 600 Ft 750 Ft 900 Ft 1.050 Ft 1.200 Ft Feladó neve: címe: SZTÁRVILÁG Párizs - Las Vegasban Az amerikai Las Ve­gas, a fény (és a ka­szinók) városa egé­szen új attrakcióra készül: nemsokára elkezdik építeni a maguk Párizsát, az Eiffel torony feleak­kora másával, Szent Lajos szigetével, a Szajnával és a Dia­dalívvel. A tervek szerint min­den megtévesztésig hasonlít majd az ere­detire - sőt, sokkal jobb is lesz, az „un­dok” franciák és ku­tyapiszok nélkül. A Hilton szálloda- lánc 750 millió dollá­ros beruházásában he­lyet kap egy három­ezer férőhelyes hotel, kilenc étterem és ter­mészetesen egy ha­talmas alapterületű ka­szinó is. A grandiózus építé­szeti mű vázlatát a Hil­ton vezetői bemutatták Párizs polgármesteré­nek is. Jean Tiberi ar­cán állítólag nyoma sem volt annak a fel­háborodásnak, mely a franciákra oly jel­lemző, amikor egy- egy amerikai túlkapás kerül a szemük elé. Mi több, Monsieur Tiberi abban reménykedik, hogy éppen a „mű-vá­ros” fog kedvet csi­nálni az igazi Párizs megtekintéséhez. A polgármester azonban azt is hozzá­tette, hogy az amcsik igazán fizethetnének némi százalékot a „szerzői” jogokért. A Hilton szerencsejáték­ügyi igazgatója azon­ban kis híján az arcába nevetett. Az építtetők úgy vélik, Párizsnak legyen elég, hogy bi­zonyos termékeit (bor, ruházat, műtárgy) ex­portálhatja majd Las Vegasba, s a francia légitársaság, illetve az idegenforgalmi hivatal irodát nyithat a szóra­koztatóparkban. A kérdés csak az, hogy Las Vegas több mint háromezer fős ki­szolgálóseregének kö­telező lesz-e a mű-Pá- rizsban az angol mel­lett még franciául is beszélni? TV3, kedd, 21.00: Bűvös vadász. Max rendőr kitűnő mes­terlövész. Amikor az egyik akcióban a terrorista helyett véletlenül a túszt sebesíti meg, elveszíti az önmagába vetett hitét, félni, szoron- gani kezd. A kollégája fölajánlja: olyan golyót ad neki, amelyik min­dig célba talál. Max rááll az alkura. Sokan ismerik Weber operáját. Enyedi Ildikó filmje követi az eredeti opera cselekményét, ám a történetet a mai Budapestre helyezi át. Önvallomás és életrajz Érzelmi nyomorék-e Sharon Stone? Sharon Stone nem mindennapi jelenség sem a filmvásznon, sem a magánéletben. Ennek megfelelően szokatlan helyszínen, szokatlan személynek, szokatlan interjút adott. Húga, a 35 éves Kelly, a londoni televízió szerkesztője kérdezte a filmsztárt. Sharon villája a hollywoodi hegyek között bújik meg. Az Art Deco és az ázsiai régiségek keverékével berendezett hóbortos házban Ralph Lauren divatdiktátor terve alapján alakítottak ki egy házimozit, ahol a sztár egyedül, vagy vendégei társaságá­ban tekinti meg a leg­újabb filmeket. Az in­terjúra is itt került sor. — A filmiparban dolgozol és élvezed is, hogy szórakoztatod az embereket. Mégis, in­kább ide hozod a ba­rátaidat, minthogy elmenj velük. Miért? — Egy éttermi va­csora vagy moziláto­gatás számomra egy­általán nem kikapcso­lódás. Megtörtént, hogy egy étteremben a mellettem ülő asz­talnál magnóra vették a beszélgetésünket, vagy még a mellékhe­lyiségre is kikísértek, hogy lefotózhassanak. A legjobb megoldás, ha én hívom meg azokat, akikkel talál­kozni szeretnék. A múlt héten apával és anyával néztük meg a Fargot, ők nem voltak oda érte, de másnap harminc barátomnak vetítettem le és őrült jól éreztük magunkat. — Gyermekkorod­ban szégyenlős voltál és már akkor is in­kább elbújtál az em­berek elől. — Leginkább arra emlékszem a gyerek­koromból, hogy sze­rettem egyedül lenni. A nyarakat a nagy­mamánál töltöttem, aki hagyott, hogy csöndben festegessek, vagy olvassak. De mindig is reméltem, hogy valahogy közel kerülhetek a mozihoz. — Melyik filmet láttad először? Em­lékszel még rá? — A Dzsungel könyvét, amely azóta is a kedvencem. Ami­kor a Casinot forgat­tuk, meséltem erről a rendezőnek, Martin Scorsesenek, aki meg­ígérte, ha ,jól visel­kedek”, kapok belőle egy kópiát. Megtar­totta a szavát. — Mi volt a leg­fontosabb élményed a sztárrá válás rögös útján ? — Egy beszélgetés kollégámmal, Tony Danzával. Ez a karrie­rem elején történt, amikor már kezdtem ismertté válni. A járó­kelők felismertek az utcán, bekopogtak a szélvédőn, hogy autogrammot kérje­nek. Zavarban vol­tam, nem tudtam, ho­gyan viselkedjek. Ek­kor adta Tony a leg­használhatóbb taná­csot. Azt mondta, le­gyek nagylelkű. Ha már nem tudod, hogy mit csinálj, légy nagy­lelkű legalább ma­gadhoz és meglátod, minden jól fog el­sülni. Igaza volt, ez emelt sztárrá. — Mire készülsz most? — Egy tudomá­nyos-fantasztikus thrillert forgatunk Sphere címmel Dustin Hoffmannal. A másik film, amiben játszom, a Freak the Mighty egyfajta áttörés: meg­kaptam életem első anyaszerepét. Ezt a legtöbb színésznő tra­gédiaként fogja fel, én viszont élvezem. Ezenkívül rendezői ambícióim is vannak, de még nem akarom igazi nagy fába vágni a fejszémet. Először egy videoklipet fogok rendezni, a zenészek nevét nem árulom el. Legyen még neked is meglepetés! Mennyire felel meg a valóságnak a 37 éves filmsztár vallo­mása? Melyik az igazi Sharon Stone? A ra­jongók most egy szenzációszámba menő életrajzi kötet­ből is számos részletet megtudhatnak az Elemi ösztön fősze­replőjéről. (Erre utal a könyv, amelynek címe: Meztelen ösz­tön.) Jóval okosabb az átlagosnál, ráadásul vonzó és gazdag. Ugyanakkor borzasz­tóan magányos is - ál­lítja a könyv szerzője, Frank Sanello. Sze­rinte Stone rettentően fél attól, hogy elhagy­ják, ezért aztán - bi­zonnyal elővigyáza­tosságból - elmarja maga mellől nem csupán a hozzá köze­lítőket, de azokat, is akik szívesen élnének vele. Miként leg­utóbb: egyévi házas­ság után tette ki férje, Michael Greenberg, a jónevű producer szű­rét. Sanello úgy véli: hatalmas lelki prob­léma húzódik meg Stone magatartása mögött. Annak elle­nére, hogy férfiak mil­liói az álmok szexis asszonyát, a nemi iz­galmat a végsőkig fo­kozó szőke csábítót látták az „alul semmi" fellépésében (Elemi ösztön), Sharon Stone- micsoda hihetetlen!- rút kiskacsának látja önmagát. A sztár meggyőződése, hogy csúnya, hogy az ő lel- két-egyéniségét nem ilyen küllem illetné. Az önlebecsülés és félreismerés olyany- nyira elhatalmasodott rajta, hogy villájában egyetlen tükör sincs, nehogy véletlenül is megpillantsa magát. Dr. Brian Miller, a Beverly Hills-i sztár­negyed pszichológusa szerint Stone félelme az intimitástól és ön­becsüléshiánya abból ered, hogy örökké elégedetlen apja, Jo­seph Stone tökéletes viselkedést, tudást, küllemet követelt lá­nyától. A következmény: Sharon bizonytalan­sága kiállhatatlan- sággá fajult. Környe­zete iránti ellenszenve önmaga ellen is irá­nyul. Legutóbb, a Sala­mon királyról szóló film forgatása közben már annyira kibírha- tatlanná vált a stáb és szereplőtársai szá­mára, hogy a férfiak összeesküdtek ellene. Reggelente abba a medencébe vizeltek, amelyben Sharon Stone szokott úszni. (FEB)

Next

/
Thumbnails
Contents