Tolnai Népújság, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-06 / 182. szám

2. oldal Világtükör 1997. augusztus 6., szerda Elindult a Szojuz Keddre virradó éjszaka elrom­lott a Mir űrállomás Elektron elnevezésű oxigénfejlesztő rendszere, de ez nem jelent semmiféle veszélyt az űrhajó­sokra nézve, és nem befolyá­solja az újabb űrexpedíció programját - közölték tegnap a moszkvai repülésirányító központban. Az űrállomáson két Elektron rendszer van; az egyiket a jú­nius 25-ei összeütközés okozta áramhiány miatt az űrhajósok kikapcsolták. Most a Kvant modulon elhelyezett tartalékbe­rendezés romlott el. Amennyi­ben a hibát nem sikerül rövid időn belül kijavítani, az űrhajó­sok ismét beindítják a kikap­csolt rendszert. Ilyen előzmények után ma­gyar idő szerint tegnap délután 5 óra 36 perckor - fedélzetén Anatolij Szolovjovval és Pavel Vinogradovval - elindult a Szo­juz TM-26 űrhajó, amely a ter­vek szerint csütörtökön kapcso­lódik össze az űrállomással. * Nincs feszültség a Kreml és az orosz ortodox egyház viszo­nyában: az egyháztörvény Jel­cin által javasolt módosításait a két fél szakértői közösen elem­zik - jelentette ki II. Alekszij. Moszkva és minden oroszok pátriárkája megerősítette azt az álláspontját, hogy az egyház­törvény eredeti szövege nem tekinthető diszkriminatívnak. (íjnáci koncertet rendeztek a Németország keleti részén fekvő Bautzen egyik kemping­táborában. A fiatalok szélső- jobboldali dalokat játszottak, hangos Heil Hitler kiáltásokkal kísérve a „koncertet”. A rend­őrök két 18 esztendős fiatalem­bert őrizetbe vettek. Karadzsics a háttérből irányít Patthelyzet alakult ki a boszniai szerb belpolitikában Több nyugat-európai ország és az Egyesült Államok után Olaszország is úgy döntött, hogy felfüggeszti a kapcsolattar­tást Bosznia-Hercegovina diplomáciai képviselőivel. A külföld így kíván nyomást gyakorolni, hogy a boszniai felek a daytoni megállapodá­sok szellemében járjanak el. A NATO augusztus 1-jei határ­időt szabott arra, hogy a hor- vát, a muzulmán és a szerb et­nikum megalkossa a külképvi­seletekről szóló törvényt. A budapesti Külügyminisz­tériumban megerősítették, hogy hazánk nem tervezi a kapcsolatok felfüggesztését. Richard Holbrooke ma ér­kezik Szarajevóba, a délszláv térségben teendő kőrútjának első állomására. A daytoni bé­kemegállapodásban döntő sze­repet játszó volt amerikai he­lyettes külügyi államtitkár útja során kérni fogja Szlobodan Milosevics szerb elnöktől, hogy a hágai nemzetközi tör­vényszék által háborús bű­nökkel vádolt Radovan Kara­dzsics volt boszniai szerb ve­zető távozzék a politikából. Biljana Plavsics jelenlegi boszniai szerb elnök azzal vá­dolja elődjét, hogy változatla­nul fontos szerepet tölt be a hatalomban. „Karadzsics Momcsilo Krajosnikon, a boszniai unió elnökségének szerb tagján és a Szerb De­mokrata Párton keresztül gya­korolja befolyását” - nyilat­kozta az elnökasszony, hozzá­fűzve: „Krajisnik és Drágán Kijacs boszniai szerb belügy­miniszter áll az SFOR-erők el­leni szerb támadások hátteré­ben. Megfigyelők szerint patt­helyzet alakult ki, mert Kra­jisnik a parlament, a kormány és rendőrség támogatását él­vezi, míg Plavsics asszony mögött a nemzetközi közösség és a boszniai polgárok több­sége sorakozik fel. * A 76 esztendős Franjo Tudj- mant, a volt jugoszláv hadse­reg tábornokát újabb öt esz­tendőre horvát államfővé ik­tatta be Jadranko Cmic al­kotmánybíró. Franjo Tudjman horvát elnököt a harmadik alkalommal iktatják be FOTÓ: FEB/REUTER Csökken a vízszint az Ode­rán. Roman Herzog német ál­lamfő kedden a helyszínen tá­jékozódott az árvízhelyzetről. Azokban a brandenburgi fal­vakban, amelyek lakosságát az hetekig tartó árvíz miatt ki kel­lett telepíteni, nem történt fosz­togatás - közölte az odera- frankfurti rendőrség. Óriáspanda génjét sikerült kí­nai tudósoknak klónozni. Ez azért fontos tudományos ered­mény, mert reményt ad arra, hogy az eljárással elejét vehetik e veszélyeztetett, a medvével rokon fajta bizonyos betegségei kialakulásának, és így az állat­fajta kipusztulásának is. Orosz harci gépeket vásárol Indonézia. Az amerikai kong­resszus az emberi jogok meg­sértése miatt bírálta Dzsakartát, így az F-16-osok helyett most 12 Szuhoj Su-30K vadászgépet és 8 MI-17-IV típusú helikop­tert vásárol. Hazugságérzékelő telefon A készülék jelzi, ha a beszélgetőpartner nem mond igazat A brit CCS cég új telefont dobott a piacra. A készülék kijelzi, hogy a másik fél hazudik-e. Egy skála ugyanis megmutatja, mekkora a stressz a beszélgetőpartner hangjában. A bonyolult elektronikának köszönhetően ellenőrizhető, mekkora a hallottak valóság- tartalma. Ha a mutató nem éri el a 25-ös jelzést, akkor a tele­fonban hallható szöveg elfo­gadható. Ezen érték fölött vi­szont már alighanem lódít a másik, s ha netán a mutató sú­rolja a 60-ast, a vonal túlsó végén valaki úgy hazudik, mint a vízfolyás. A cég azoknak ajánlja az újdonságot, akiknek fontos tudniuk, hazudnak-e nekik: tárgyaló üzletembereknek, magándetektíveknek, félté­keny házastársaknak... A Sun­day Times tesztelte a csodama­sinát, amelynek ára is mesés: átszámítva 800 ezer forint. A lap kiválasztott néhány neve­zetes személyiséget, köztük politikust, egy használtautó­kereskedőt, valamint egy éj­szakai mulató nőcsábász tu­lajdonosát. A nőfaló azonnal helyesbített, amikor megkér­dezték tőle, igaz-e, hogy eddig 2000 hölgy trófeáját gyűjtötte be. „Ugyan, az csak a tavalyi adat” - mondta, és eközben a mutató nem érte el a 25-öst. Pórul járt viszont Max Clifford úr, aki tévés pletykaműsort vezet. David Mellár volt mi­niszterről nemrég azt hozta nyilvánosságra, hogy a politi­kus a szeretőjével és a felesé­gével csak akkor tud az ágy­ban, ha előtte magára ölti ked­venc focicsapata mezét. A Sunday Times azt kérdezte tőle, hogy maga találta-e ki ezt a történetet? Clifford felhábo­rodottan tiltakozott, de az igazfon mutatója eközben a 60-ason túl majdnem elgör­bült. Amikor a használtautó­kereskedő az egekig dicsért egy szakadt Fordot, a készülék skáláján 52-t lehetett olvasni. A kocsi, mint utóbb kiderült, az első sarokig sem tudott volna elmenni. (kenesei) Diplomáciai nagyhét kezdődött a Közel-Keleten „Szent” háború a Szentföldön Miközben a múlt szerdai je- ruzsálemi merényletek folyta­tását helyezte a szélsőséges Hamasz szervezet kilátásba, diplomáciai nagyhét kezdő­dött a Közel-Keleten. Jasszer Arafat palesztin vezető Ammanban Husszein jordániai királlyal tárgyalt. Megállapítot­ták, hogy Izraelnek a robbantá­sok ellenére is tiszteletben kell tartania a palesztinokkal kötött békemegállapodást. A jordán uralkodó a megbe­szélések után telefonon felhívta Madeleine Albright amerikai külügyminisztert, Hoszni Mu­barak egyiptomi elnököt és Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőt. Husszein felaján­lotta békeközvetítői segítségét, amit Netanjahu elfogadott. A király ma érkezik Jeruzsá­lembe, Dennis Ross, az Egye­sült Államok közel-keleti bé­keközvetítője pedig várhatóan szombaton utazik a térségbe. Az elmúlt huszonnégy órá­ban összesen 40 palesztint tar­tóztattak le a Jordán folyó nyu­gati partvidékén; ezzel 156-ra emelkedett a lefogottak száma. A gyanú mindannyiuk ellen „terrorista tevékenység”. A Hamasz palesztin terror­szervezet katonai szárnya ked­den újabb Izrael-ellenes me­rényletekkel fenyegetőzött, mi­után Tel-Aviv nem teljesítette követeléseiket, és az általuk megszabott határidőig nem en­gedett szabadon bebörtönzött fanatikus muzulmán vezetőket. „Szenvedni fognak szent hábo­rúnk tüzétől, amely el fog égetni minden zsidót Palesztina földjén” - áll a fenyegetésben. „Nyírfa-ügy” Prágában is Eltűntek a cseh hírszerzés titkos adatai Ismeretlen tettesek ellopták a cseh hírszerzői hivatal titkos ügynökei, valamint az ország területén található konspirá- ciós objektumok adatait tar­talmazó számítógépes nyil­vántartást. A világ minden titkosszolgála­tánál az egyik legszigorúbban őrzött anyag tavaly májusban tűnt el, de az illetékesek Jan Rumi belügyminiszterrel az élükön mind a mai napig eltit­kolták az esetet a parlament, a kormány és a közvélemény előtt - közölte tegnap címolda­lán a Právo című prágai lap. A szigorúan őrzött informá­ciókat a titkosszolgálatok mű­ködési szabályainak megsérté­sével, de felettese engedélyével a hírszerzés számítógépes rend­szerének főnöke, Vlk mérnök vitte ki azzal, hogy a progra­mon otthon is dolgozni fog. Úton hazafelé azonban megállt egy vendéglőben, s ott ellopták a hordozható számítógépét tar­talmazó táskáját. A számítógép memóriájában benne volt a cseh hírszerző szolgálatnak, a Külföldi Kap­csolatok és Információk Hiva­talának teljes ügynöklistája, az együttműködők és a konspira­tiv épületek jegyzéke. A Právo úgy tudja, hogy a számítógép mind a mai napig nem került elő, és az sincs egy­értelműen bizonyítva, hogy el­lopták, vagy a mérnök elveszí­tette, esetleg eladta azt. A tit­kosszolgálat vezetése az ügyet eltitkolta, de Vlk mérnököt mindenesetre menesztette. Akik külön fizetnek az életveszélyért őrült sportok járványa Nemrég még a gumikötélug­rás volt divatban. A meré­szebbek - akiknek még fizet­niük is kell ezért - vastag gu­mival a bokájukon zuhannak a mélybe, hogy aztán az utolsó pillanatban a kötél visszarántsa és ezzel meg­mentse őket. (Hazánkban is történt így halálos baleset.) Időközben a ragályos téboly új változatai is megszülettek. A mesterséges lavinát Új-Zélan- don találták ki. A kalandvágyó személy két méter átmérőjű, kipámázott műanyaggömbben ül. A hógolyó árkon-bokron ke­resztül százötven méteres távon gördül lefelé, mintegy ötven ki­lométeres sebességgel. A fal­korcsolya lényege: mindenféle hevederek és csörlők segedel­mével a vállalkozó szellemű je­lentkező lekorcsolyázik egy tel­jesen függőleges, hetven méter magas falon. Űj őrület a bringás hajó­hinta, amelyen akár fejjel lefelé is lehet pedálozni. Egy másik változatában pedig elmés szer­kezetekkel viszik fel a föld fölé a kerékpárost. Természetesen úgy, hogy hevederek óvják a kizuhanástól. A kötelek persze kilazulhatnak... Bár meglehet, hogy statisztikusok hamarosan bebizonyítják: így sokkal biz­tonságosabb a biciklizés, mint a városi utcákon. (harmat) Gatyatilalom egy amerikai börtönben Alkotmányos alsónemü? Az Oregon állambeli Linn börtöne annyira „legatyá- sodott”, hogy a férfi elítéltek mostantól gatya nélkül kénytelenek leülni hátra lévő idejüket. A dutyiparancsnokság azért rendelte el az „alsóneműböj- töt”, mert már nem volt miből fedezni a múlt hónapokban rejtélyes módon eltűnt sok­sok trikót és alsónadrágot. A rabok egy csoportja ugyanis szándékos dugulást idézett elő azzal, hogy alsó­neműjét begyömöszölte a vé­cék lefolyójába. Végül az amerikai börtön igazgatósága megelégelte a történteket, és nem gatyázott tovább: meg­szüntette - az alsót. Ellentételezésül az elítéltek hetente nem kétszer, hanem háromszor kapnak tiszta inget és nadrágot. Az igazgató egyúttal javaslatot terjesztett elő a börtönszabályzat módo­sítására, hogy a büntetésüket töltők saját pénzükön vegye­nek maguknak alsóruházatot. A sajátos gatyábarázási igyekezetét mindeddig csu­pán egyetlen rab kifogásolta: „a börtönéletet élvező ameri­kai állampolgároknak alkot­mányos joguk az alsónemű viselése”. A börtönparancs­nok, Burright seriff válasza: „Nem emlékszem, hogy az alkotmányt kidolgozó elnök, Thomas Jefferson egy szóval is említette volna a gatyához való jogot...” (kulcsár) VEGYE KOMOLYAN! ■ perforált és expandált lemezek, ■ hullámrácsok, fémszövetek, ■ nemesacél lemezek, csövek és profilok ■ perforált lemezek dekorációs célra ■ ipoii sütőtálcák ■ mezőgazdasági rostalemezek (kukorica, búza, napraforgó) A specialistától a szakembereknek! Perfag PERFORÁIT LEMEZ GYÁRTÓ KFT ^0 A Gabo-Sema Kft jogutódja Szekszárd, lartsay V. u. 10. Telefon: 74/319-315 Fax.- 74/319-863 MINŐSÉGET KORREKT ÁRON ÚJDONSÁG! Alumínium tábla-, padlólemezek, csövek, zárt szelvények, szabványos és rajzos profilok. ERGONOM Munkavédelmi és Szolgáltató Kft. Szekszárd, Tartsay Vilmos u. 10. BERBE ADJA külön bejáratú egylégterü 140 m2-es fűtött helyiségét, valamint ebből nyíló 15 m2-es irodahelyiséget, vizes egységekkel együtt. A feltüntetett helyiségben bármilyen termelő és szolgáltató tevékenység folytatható. Érdeklődni lehet: a 74/419-448-as telefonon vagy személyesen. 7100 Szekszárd, Tartsay Vilmos u. 10. alatt Kovács Bélánál. ii6958) Felsőnyék Községi Önkor­mányzat Képviselő-testülete PÁLYÁZATOT HIRDET jegyzői állás betöltésére. Pályázati feltételek:- igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés- magyar állampolgárság- büntetlen előélet- legalább két év szakmai gyakorlat. A pályázathoz mellékelni kell:- részletes önéletrajzot- képesítést tanúsító okirat másolatot- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. Bérezés a köztisztviselői törvény szerint. A pályázatot Felsőnyék község polgármesteréhez 7099 Felsőnyék Kossuth L. u. 57. kell benyújtani 1997. szeptember 30.

Next

/
Thumbnails
Contents