Tolnai Népújság, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-30-31 / 202. szám
16. oldal Gyermekvilág 1997. augusztus 30., szombat Egy kis tudomány Üstökösök és meteorok Az üstökös elmosódott foltnak néz ki az éjszakai égbolton, ami hosszú, egyre halványuló csóvában folytatódik. Ebben az évben éjszakánként sokáig látható volt Magyarországon is a Hale-Bopp üstökös, ami azért is volt különleges, mert a szabad szemmel is látható üstökösök száma igen csekély. A csillagászok távcsöveikkel ennél sokkal többet látnak, évente közel 30 új üstököst fedeznek fel. Az üstökös jégből, porból és gázokból áll. A Nap körül keringenek, hosszú csóvát akkor eresztenek, amikor közel kerülnek a Naphoz, a csóva mindig a csillaggal ellentétes irányba mutat. A legtöbb üstököst a Nap gravitációs ereje magához vonzza, de a csillag közelében elhaladva aztán eltűnnek a végtelen univerzumban. Néhány azonban elnyúlt ellipszis formájú pályán kering, s a bolygók tömegvonzása révén a Naprendszerben marad, így időről-időre látható. Ilyen például a híres Halley-üstökös, ami szabályos időközönként, 76 évenként visszatér a Föld közelébe. A meteorok a bolygóközi térben keringő porszemcsék és kődarabok. Amikor összeütköznek a Földdel, a légkörbe jutva a súrlódás miatt felizzanak és általában elpárolognak, mielőtt a felszínre érkeznének. Mi, nézők, ezt egy rövid, fényes felvillanásnak látjuk, nem véletlen, hogy a jelenséget hullócsillagnak is nevezik. A Föld keringése során többször áthalad különböző meteorrajokon, ilyenkor néhány napon keresztül rengeteg „hullócsillagot” lehet megfigyelni. (A legismertebb a Perseidák övezete, amit augusztus közepén érünk el. Gyermekvilág-divat Az indiánok története (6.) A dél-amerikai kontinens lakói Az északi kontinens vándorló-vadászó népeinek életmódjától jelentősen eltér Dél-Amerika indiánjainak élete. Nem csak másképpen éltek, mint északi társaik, kultúrájuk is egészen más volt. A tropikus erdőségek lakói általában a halászatból éltek, nem voltak híres vadászok. Legtöbbször nyíllal halásztak, de ismerték a merítőhálót is. A só ritka ásvány volt arrafelé, ezért zsákmányukat úgynevezett pörkölő aszalással tartósították. Az Antillák és a szomszéd szigetek őslakói ma már gyakorlatilag eltűntek, illetve az oda behurcolt néger rabszolgákkal keveredve „felolvadtak”. A déli félteke déli részén halászok és nomád lovas népek éltek, akik a végtelen pampákon száguldoztak. A déli kontinens leghíresebb őslakói a kultúrájukról híres maják és inkák. Az inkák a mai Ecquador és Bolívia területén éltek. A hagyomány szerint az inkák a nap- és holdisten gyermekeinek tartották magukat. Hatalmas birodalmuk alapítását a kilencedik inka, Pachacutec uralkodásának idejére teszik. Az állam modem kifejezéssel élve abszolút monarchia volt, aminek az élén a napisten fia, az inka állt. A magántulajdon és a pénz ismeretlen fogalom volt, a földet három részre osztották fel, mégpedig a nép, a papok és az inka családja között. A nép részét minden évben újraosztották a családok között, azok nagysága szerint. A földet közösen művelték, alkalmazták az öntözést és a trágyázást. Főként kukoricát, ma- niókát, burgonyát, babot és tököt termesztettek. A lakosoknak az 50. életévük betöltéséig volt kötelező dolgozni, az öregekről, az özvegyekről és az árvákról az állam gondoskodott. A hatalmat nagyszámú hivatalnok szolgálta ki, védelméről erős katonaság gondoskodott. Futárjáratok bonyolították a posta-szolgálatot, az üzeneteket csomóírással (kipu) rögzítették. Voltak iskolák, szórakozóhelyek, kitűnő vízvezeték és elsőrendű utak. A szövött ruhákat, agyagedényeket és aranytárgyakat kiemelkedően magas színvonalon készítették. Csodálatos építményeket emeltek, ezek közül ma is sok áll még a turisták örömére, akik főként az egyiptomi piramisokhoz hasonló naptemplomokat csodálják meg. Az inkák vallási szertartásai nem nélkülözték a hát- borzongató elemeket, gyakori volt az emberáldozat. A kultúra virágzásának a spanyol hódítók érkezése vetett véget. A maják főként a Yucatan- félszigetet népesítették be. Sokszínű, a kutatókat ma is bámulatba ejtő kultúrát hoztak létre. Állami berendezkedésük hasonlított az inkák fent vázolt rendszeréhez, de a tudomány és a kultúra területén megelőzték az inkákat. Fennmaradt írásukat a mai napig nem sikerült megfejteni, az egyiptomi hieroglifákhoz hasonlóan kép-, vagy rajzírásból fejlődött ki, s már átmeneti fokot mutatott a hangírásra. Csillagászati ismereteik igen magas fokon állottak, a maja-naptár pedig pontosabb volt, mint az európai. A húszas számrendszert használták. A két legismertebben kívül más magasan fejlett kultúmépek is éltek a déli kontinensen. A kutatók fáradhatatlanul igyekeznek minél többet megtudni róluk, munkájuk azonban harc az idővel. Sok várost benőtt és eltakar a gyorsan terjeszkedő dzsungel, az indák és fagyökerek alatt még számtalan páratlan felfedezés várat magára. A legizgatóbb kérdésre - miért hagyták el virágzó városaikat szinte egyik pillanatról a másikra az indiánok - máig nem sikerült kielégítő választ találni, bár feltételezések szép számmal akadnak. A spanyol, később pedig a portugál hódítók megjelenésével a dél-amerikai indián kultúrák hanyatlásnak indultak. A kontinensre érkező egyházi emberek kíméletlenül pusztították a szerintük „pogány” kultúra csodálatos írásos termékeit, a megtérített indiánokból igyekeztek kitörölni múltjuk emlékeit. A maják írásos emlékeinek tetemes része máglyákon vált füstté. A hódítók által behurcolt - s az indiánok között addig ismeretlen - betegségek, mint például a himlő és a tbc tízezerszámra szedte áldozatait az őslakosok között. Ám még a betegségeknél és a vallási türelmetlenségnél is erősebb volt a hódítók kapzsisága. A maják, inkák és a többi nép szívesen készített aranyból dísztárgyakat. Az arany csillogása a középkori európai ember számára mindennél többet jelentett.* Hogy megszerezzék az indiánok kincsét, semmitől sem riadtak vissza. A leigázott, megtizedelt népek aranya pedig Európába vándorolt Dél-Ameri- kából. Nem csak az aranyat „hozták be” Amerikából Európába. Ko- lombusz előtt - bármilyen hihetetlen - nem ismerték a kukoricát, a paprikát, a paradicsomot, a burgonyát. Furcsa elgondolni, hiszen ezek nélkül ma már elképzelni sem tudjuk életünket. S akkor még nem is szóltunk két olyan növényről, ami meghódította a világot: a csokoládé alapanyagáról, a kakaóról és a dohányról. Ügyeskedjetek! Trükkök, tréfák, varázslatok Az alábbi mutatványt csak olyan fiú vagy lány adhatja elő, aki hosszúnadrágot visel. Röviddel a mutatvány előtt a „bűvész” titokban egy szál cérnát erősít a két nadrágszár közé, a térdek belső részén. A cérna lehetőleg olyan színű legyen, mint a nadrág, és olyan hosszú, hogy széttartott térdekkel éppen megfeszüljön. A bűvész a társaságtól néhány lépésre leül egy székre. Egy textilzsebkendő sarkára csomót köt, nagy hókuszpókuszt csinál a kendővel, és azt mondja, hogy magától meg fog állni a levegőben. Egyszerre csak ügyesen ráhelyezi a zsebkendőt a csomónál fogva a cérnára (a cérna hátul legyen, s ne előtte), és valóban, mikor a zsebkendőt óvatosan elengedi, úgy látszik, mintha semmi sem tartaná, s magától lebegne a levegőben. Ha egy poharat pontosan teleöntünk vízzel, s egy jobbfajta papírlapot föléje teszünk, ezt tenyerünkkel leszorítjuk és közben a poharat (lassan!) megfordítjuk, nem ömlik ki belőle a víz, amíg a papír át nem nedvesedik. (Ezt a mutatványt legjobb, ha először a konyhában próbáljátok ki.) Ez a trükk csak őszi-téli időszakban működik, amikor kabátot hordtok. A társaság egyik tagjának mondjátok a következőt: — Fogadjunk, hogy ha akarom, nem tudod egyedül levetni a kabátodat! Az illető közli, hogy állja a fogadást, s kezdi levetni a kabátját. Örömmel állapítja meg, hogy sikerül a „mutatvány”, de ugyanakkor te is leveted a kabátodat. így tehát társatok elveszítette a fogadást, mert nem egyedül, hanem veled együtt tudta csak levetni a kabátját, bárhogyan igyekezett is. Fogják meg! Az alábbi írásból megtudhatjátok, hogy kell különféle állatokat „megfogni”. Társaságban jó játék. — Tudod-e, hogyan kell elefántot fogni? — Nem! — Elefántot úgy fogunk, hogy felírjuk egy táblára: 2x2=5. Az elefánt okos állat, ha ezt meglátja, tömi kezdi a fejét, s mikor egészen összetöri, megfogják. Zsiráfot úgy fognak, hogy megvárják, amíg egy magas fa mellett pihenni kezd. Odamennek a fához, s egy rúd végéhez kötött szénacsomóval rohanni kezdenek a fa körül. A zsiráf lusta állat, csak a nyakát nyújtja a széna után, ez lassanként rácsavarodik a fára, s ekkor megfogják. Két oroszlánt úgy fogunk, hogy egyet fogunk és megszorozzuk kettővel. A cet fogása a legegyszerűbb, és tanulságos is. Fordított látcsővel nézik, s mikor egészen pici, beleteszik egy szardíniás dobozba. De a legérdekesebb a majomfogás. Adj rá kezet, hogy ezt senkinek sem árulod el! — Rendben van, itt a kezem! — Na látod, majmot így fogunk! Vicces! — Halló, Kovács lakás? — Igen, itt Pistike beszél. — Légy szíves, szólj az apukádnak! — Nem ér rá, fent van a padláson a rendőrökkel. — Hát akkor hívd ide az anyukádat! — Lent van a pincében a tűzoltókkal. — És a bátyád, ő ott van a közelben? — Kint van a kertben a polgárőrséggel. — Te jó ég! Mit csinálnak? — Engem keresnek... A skót focicsapat jó játékkal megnyeri a meccset. A mérkőzés után az edző így szól az öltözőben: — Fiúk, ma nagyon jól játszottatok, ezért megérdemeltek egy kis frissítőt! John, nyisd ki az ablakot! Pistike megkérdezi az apukáját: — Te tudod, hogy mennyi fogkrém van a tubusban? — Nem tudom, kisfiam. — Én igen. Majdnem három méter... Wéhman Zoltán gyűjtése A szépséges királykisasszony tanulságos története E gyszer volt hol nem volt, az Üveghegyen is túl élt egy királykisasszony, akit Bolíviának hívtak. Alig tudott tipegni, amikor már minden felnőtt rácsodálkozott, hogy milyen szép is ez a kislány. Ettől kezdve nap mint nap hosszan illegette-bil- legette magát a tükör előtt és gyönyörködött saját képmásában. Később az iskolába is csak ímmel-ámmal járt, hol tanult, hol meg nem. A bukástól csak éles esze és jó memóriája mentette meg, a könyveket nemigen forgatta. M ikor 16 esztendős lett, nagy udvari bált rendeztek, hogy bemutassák a ha- jadonná serdült lányt a hercegeknek, grófoknak és minden rendű-rangú legényeknek. Tudta már mindenki, hogy a királykisasszonyt semmi más nem érdekli, csak a kalandfilmek és tulajdon szépsége. A z ifjú grófok és hercegek már hónapokkal a bál előtt a bókokat gyakorolták, a szóvirágokat szedegették, hogy Bolíviát el tudják kápráztatni. Ó meg mást sem csinált, mint a varrónőkkel veszekedett, a fodrászokkal civakodott, a suszterokkal kötekedett, mert egyetlen ruha, frizura, cipellő sem tetszett neki, amit a bálra készítettek. Végre elérkezett a nagy nap, a bált a hófehérre festett nyári kastélyban rendezték a kerek erdő kellős közepén, messze a fővárostól. A szebbnél szebb kivilágított hintók sorra gördültek a kapu elé. Utolsónak érkezett egyszerű fekete kocsin, amelyet hat hófehér paripa húzott, a szomszéd ország királyának fia, Buda. Mikor Bolívia megpillantotta herceget, elfinto- rodott. A herceg nem hasonlított a videofilmek szabályos képű hőseihez. Az arca markáns volt, a termete magas és erős. Udvariasságával, kedvességével tűnt ki a kikent-kifent ficsú- rok közül. A királylány azok társaságát kereste, akik a legszebb bókokat mondták, akiknek a legcsillogóbb volt a ruhája. B uda királyfi időnként hosz- szan, elmélázva nézett Bolíviára, de ő észre sem vette az egyszerűen öltözött királyfit. Már közeledett az éjfél, amikor hatalmas villámlás, égzengés támadt. No meg a hétfejű sárkány! S zétfutott a kényes-fényes vendégsereg. Bolívia egy oszlop mögé bújva reszketett, amikor mellette termett Buda királyfi és se szó se beszéd, fel- nyalábolta, majd lóra pattant vele. Mire a sárkány észbekapott, árkon-bokron túl voltak. Meg sem álltak a királyfi vadászkunyhójáig. Bolívia először elképedt, hogy mi lesz így a szépséges ruhájával, de mint volt mit tenni, maradni kényszerült. Az egyszerű bútorokkal berendezett kunyhóban töltötték az éjszakát. Mint kiderült, a királyfi maga készítette a berendezést az erdőben vágott fából. Másnap reggel Buda vadászruhát vette elő, maga is felhúzta és Bolíviának is azt ajánlotta, mondván, hogy a reggeli készítéséhez aligha felel meg a báli öltöny. A királylány fel volt háborodva, hogy magának kell ételről gondoskodnia, ráadásul fülig kormos lett, mire sikerült begyújtania K özben a királyfi elment gombát szedni, tojást gyűjteni. Bolívia maga is elcsodálkozott, hogy ketten együtt milyen gyorsan és milyen finom reggelit varázsoltak. Amikor elmentek sétálni, egyre nagyobb érdeklődéssel hallgatta Buda magyarázatait arról, hogy melyik fű, fa, virág mire jó. Egyszer csak csobogó patak partjára értek. Leültek a zöld fűbe, hallgatták a fejük felett trillázó madarakat. Az elkényeztetett királykisasszonyt a szokatlan élmény olyan váratlanul érte, hogy sírva fakadt. A királyfi letörölte könnyeit, Bolívia megmosta arcát a patakba, és biztos volt benne, hogy ilyen szép napja még sosem volt életében. Amikor felnézett a királyfi meleg barna szemébe, már tudta, hogy a szépség nem pusztán külsőség. Egy hétig laktak az erdőben, vadásztak, halásztak, gombát, gyümölcsöt szedtek, és nagyon boldogok voltak. A ztán haza kellett menni megszervezni az esküvőt és uralkodni, de elhatározták, hogy a szabadságukat mindig az erdei kunyhóban töltik. Ihárosi Ibolya
