Tolnai Népújság, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-23-24 / 196. szám

1997. augusztus 23., szombat Megy£I Körkép 3. oldal Pályázatok és tanévkezdés Szekszard közgyűlésének művelődési bizottsága tar­tott ülést tegnap délelőtt a városházán. A bizottság elbírálta a pécsi felsőoktatási kollégiumi férő­helyekre beérkezett pályáza­tokat. Mint ismeretes, Szek- szárd város tíz kollégiumi fé­rőhelyet vásárolt Pécsett, erre pályázhattak a diákok, akik közül öten tanulmányi ered­ményük, öten pedig szociális helyzetük alapján juthatnak be a kollégiumba. A tíz helyre tizenkét pályázat érkezett, amit a bizottság elbírált és döntésre a közgyűlés elé visz. Foglalkozott a művelődési bizottság a Mecénás Tehet­séggondozó Alapra kiírt pá­lyázatokkal is. Megállapítot­ták, hogy a beérkezett 12 pá­lyázat megfelel a kiírt feltéte­leknek, s mindegyikük érde­mes a támogatásra. A bizott­ság tagjai áttekintették az 1996/97-es tanév tapasztala­tairól és a most kezdődő tanév feladatairól szóló beszámolót. Ebben szó volt többek között a város iskoláinak tanulmányi helyzetéről, az oktatási in­tézményekben folyó szociális és gyermekvédelmi munká­ról, a diákönkormányzatok és az iskolaszékek helyzetéről, a tanulószoba, illetve napközi iránti igényekről. A bizottság megállapította, hogy az óvo­dások iskolaérettségének megállapítására a mostaninál jobban ki kellene használni a nevelési tanácsadó által bizto­sított lehetőségeket. A műve­lődési bizottság a jövő héten az oktatási intézmények igaz­gatóival közösen tart értekez­letet a tanév megkezdése előtt, ahol a fenti témák is szóba kerülnek. Hajnali ébresztő a buszon Hajnali fél hatkor ébresztet­ték egy társasutazás részt­vevőit a buszon, és megkér­ték őket, hogy szálljanak át egy másik járműre. Az eset­ről egy felháborodott olva­sónk számolt be lapunknak. A busz három napos olaszor­szági társasútról tartott haza­felé, amikor hajnali fél hatkor, Kaposváron az idegenvezető felébresztette az utasokat, és megkérte őket, szálljanak át egy másik buszra. Olvasónk szerint fél órát kellett várni, amíg megérkezett a másik jármű. Úgy gondolja, különö­sebb probléma nem lett volna, ha előre közlik az utasokkal, hogy számítsanak efféle közjá­tékra. így azonban véleménye szerint több, mint bosszantó egy efféle kellemetlenség. A fenti eset a Gemenc Tours útján történt. A cég idegenve­zetője, Lemle Éva szerint egy olyan szerencsétlen véletlenről van szó, amely 10 évente egy­szer, ha megesik. A buszról azért kellett leszállítani az uta­sokat, mert annak a cég egy másik, műszakilag meghibá­sodott buszát kellett mentesí­tenie. Azért ennek a busznak, mert csak ez volt megfelelő befogadóképességű az ottani utasok szállítására. (A „leszál- lítós” buszt mentesítő jármű kisebb volt, de az itteni utasok még felfértek rá.) Az idegen- vezető szerint egyébként a Kaposvárról induló busz épp­olyan „full extrás”, kényelmes volt, mint az, amelyikről le kellett szállniuk. Úgy véli, az utasok többsége számára nem jelentett gondot az átszállás, legfeljebb az okozhatott némi problémát, hogy rövid ideig várakozniuk kellett a másik buszra. Szerinte azonban nem fél óráról, hanem mindössze 5- 6 percről volt szó. A kézműves kamara hírei A szakmunkástanulók gyakorlati oktatását végző vállalkozó illetve gazdálkodó szervezeteknek rendez szak­képzési napot a kézműves kamara Szekszárdon, a BM- klubban. A program szeptem­ber 3-án 14 órakor kezdődik. Autószerelők újabb cso­portja indul a mester címért. Felkészülésük vállalkozói is­meretekből szeptember 4-én 13.30-kor kezdődik a kamara szekszárdi oktatótermében, a Sajtóházban. Jelentkezni még a helyszínen is lehet. I. Földgáz Fórum. A Ma­gyar Épületgépészek Szövet­sége 1990-ben alakult. Az e területen tevékenykedő iparo­sok és vállalkozók életében - a földgázellátás terjedésével - egyre nagyobb szerepet kap a gázkészülékek és gázüzemű fűtési rendszerek tervezése, kivitelezése, javítása. A szakmai problémákat, tenni­valókat megvitatandó, ha­gyományteremtő szándékkal rendezi meg a szövetség és a DDGÁZ Rt. az I. Földgáz Fó­rumot, Pécsen, szeptember 26-27-én. Tolna megyében nincs szükség kórházi csődbiztosra Leépítések helyett fejlesztések (Folytatás az 1. oldalról.) A bonyhádi kórházat a III-as kategóriába sorolták, vagyis 0,75-ös szorzóval számolták ki a nekünk jutó összeget. Ez azt jelenti például, hogy egy vak­bélműtétnek csak a 75 százalé­kát finanszírozta a költségvetés. Mára és a jövő év márciusáig ez a helyzet folyamatosan javul, hiszen addigra ugyanannyi tá­mogatást kapunk egy-egy mű­tét, beavatkozás, kezelés után, mint az I-es kategóriába sorolt intézmények. — Mennyire kihasználtak az osztályok? — Ideális a helyzet nálunk, hiszen se zsúfoltság, se üres szobáink nincsenek, az ágyak kihasználtsága 75 százalékos. Azon kevés egészségügyi in­tézmények között vagyunk, amelyeknek még fejlesztésre is jutott. Ez elsősorban a helyi önkormányzatnak köszönhető, így 20 ággyal bővültünk. Ezzel megalakítottuk az ápolási osz­tályt, ahol a tartósan ápolásra szoruló betegeinket tudjuk el­helyezni. Szekszárd, megyei kórház, Deák György igazgató: — Sosem volt adósságunk, tehát ebből a szempontból sze­rencsések vagyunk. 1991-ben, amikor kialakítottuk a gazda­sági stratégiánkat, elhatároztuk, arra fogunk törekedni, hogy egy-másfél havi tartalékunk mindig legyen. Ezt eddig tud­tuk tartani. — Ez a fajta szemlélet nem megy a betegek gyógyításának rovására? — Nem, hiszen éppen azért igyekszünk kézben tartani a gazdasági ügyeinket, hogy jus­son gyógyszerekre és minden eszközre, ami a gyógyításhoz szükséges. — Szekszárdon is jutott még fejlesztésre is, hiszen hamaro­san átadják az új műtőblokkot. — Az átadás várhatóan a jövő év elejére csúszik, de köz­ben sor került egy régi épület­nek a felújítására is. Ide költö­zik majd vissza az igazgatóság és a munkaügy. — Agyleépítést kellett-e végrehajtaniuk? — Amikor elkészítettük hat évvel ezelőtt a gazdasági stra­tégiáinkat, akkor saját magunk döntöttünk úgy, hogy 150 ágyat megszüntetünk, mert így lesz optimális a kihasználtságunk, így a megszorítások idején már csak 15 ággyal kellett szűkíte­nünk az 1660-as ágy számunkat. — Melyik a legzsúfoltabb osztály? — A tüdő osztály, itt ugyanis sok a krónikus beteg és hosszabb bent tartózkodást is igényel a kezelésük. Sajnos nem rendelkezünk tüdőszanató­riummal. A legnyugodtabb osz­tály viszont a gyermek részle­günk, bár ősszel és tavasszal itt is megtelnek a kórházi ágyak, a hurutos és az asztmás kis bete­gekkel. Pincehely, Deák György, a megyei kórház igazgatója: — Pincehely szintén a me­gyei kórházhoz tartozik gazda­ságilag, itt milyen osztályok maradtak meg? — Pincehelyen nem köny- nyű a helyzet, mert amikor a bizonytalanság kialakult a kórház sorsával kapcsolatban, sokan elmentek (4 szülész, 3 sebész, 3 belgyógyász és ápo­lók) más munkahelyet ke­resve. Az idei év elején stabilizá­lódott az intézmény helyzete, most viszont nincs elég orvo­sunk. Augusztus 23-án adjuk át az új sebészeti részleget, abban bízva, hogy októberre már több fiatal orvost sikerül ide hívnunk. Két osztály mű­ködik majd itt, a belgyógyá­szat (30 ággyal) és a sebészet (15 ággyal, ebből 4 őrző-meg­figyelővel felszerelve). Ösz- szességében kis kórházról van szó, de a felszereltsége meg­felel a kor igényeinek. Mauthner Hová lett a Metraco Részvénytársaság? (Folytatás az 1. oldalról.) A közel háromszáz embert a munkaügyi központ segíti át­képzésekkel, illetve más mun­kahelyen történő elhelyezéssel. Az első leépítések októberben kezdődnek, a dolgozók addig kapják a fizetésüket. Augusztus elejétől a Metraco Rt-hez átigazolt hétszáz dolgozó hol kapott munkát, hol nem. A bérek kifizetése is késett. Az elmúlt héten telefonon és személyesen is jöttek panasz­kodni szerkesztőségünkhöz a Metraco Rt. dolgozói, mert nem kapták meg a fizetésüket. Egy fiatalasszony sírva mondta, hogy táppénzen van, megbete­gedett és ez lett volna az egyet­len bevétele az öt tagú család­nak. Már napok óta kenyérre sem futja. Egy harminc körüli férfi a kiváltatlan orvosi recep­teket mutogatta, nincs rá pénze, pedig a gyerek beteg. Mit lehet válaszolni az elke­seredetten indulatos kérdésekre? Sem a minisztérium, sem a helyi önkormányzat nem tudja kifi­zetni egyetlen vállalkozó helyett sem a dolgozók munkabérét. Ez a gazdasági élet törvénye. A helyzet tisztázásában fon­tos szerepet játszhat a tulajdo­nos és a dolgozók közötti mun­kaszerződés, melynek tartal­maznia kell azokat a garanciá­kat (végkielégítés, felmondási idő, stb.), melyek védik a dol­gozókat. Ennek alapján lehet bírósághoz is fordulni, ha nincs más megoldás. A hozzánk forduló panaszo­soknak segítve felhívtuk a me­gyei társadalombiztosítási igazgatóságot. Tóth István igazgatóhelyettes kérdésünkre elmondta, a táppénzt, a családi pótlékot, gyes-t, gyed-et és más tb. járandóságokat levélben kell kérni közvetlenül a fővárosi egészségbiztosítási pénztártól. A Metraco Rt. budapesti szék­helyű cég, ezért megyén belül nem fizetik ki ezeket a járulé­kokat. Természetesen szerettük volna megtudni a Metraco Rt. vezetőinek véleményét is a tör­téntekről, de Szekszárdon már nem találtunk egyetlen Met- raco-s sem. A dolgozókat is haza küldték azzal, majd ha szükség lesz rájuk értesítik őket. Budapesten, a központi irodájukban pedig nem veszik fel a telefont. A szakszervezeti vezetők és a felszámolók is megerősítették a hírt, hogy a Metraco Rt. veze­tőit nem lehet utolérni, árukész­letüket és nyolc Audi személy- gépkocsijukat Németországba szállították (a sofőrök vonattal utaztak vissza). Csütörtökön este a Metraco-s dolgozók képviselői felkeresték végre a régi kollégáikat, a szek­szárdi húsiparisokat, de egy­előre nem vették fel egymással a kapcsolatot. Tóth Endre szakszervezeti vezető elmondta, hogy tegnap Magyari József felszámolóbiz­tostól kértek választ arra, hogy a termelés nélküli üzemeltetést hogyan oldják meg. A bértáro­lás miatt ugyanis a hűtőházat és a vízműveket is üzemeltetni kell. Ugyancsak tegnap meg­alakult a hat tagú válságbizott­ság is azzal a céllal, hogy a kormánytól konszolidációt kér­jenek. Véleményük szerint ugyanis a kormánynak kell vál­lalnia a felelősséget az úgy­mond rossz privatizációs dön­tés miatt. Ha ezt nem sikerül el­érni, akkor sztrájkkal, útlezárá­sokkal tiltakoznak majd. A Metraco-s dolgozók taná­csért fordultak a szakszervezeti vezetőkhöz, akiktől azt a javas­latot kapták, hogy hívjanak ösz- sze munkásgyűlést és dolgozza­nak ki egy tervet a további lehe­tőségekre. Mauthner Látássérült gyermekeknek Dombori nyár A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Tolna me­gyei szervezete immár harmadik alkalommal szervezett látássérült és vak gyermekek és fiatalok számára nyári tábort Fadd- Domboriban, a szekszárdi önkormányzat pihenőhá­zában. Mint azt Kovács Lászlóné, a megyei szö­vetség titkára elmondta, a hangsúly a pihenésen, ki- kapcsolódáson volt, hiszen a 8-22 éves résztvevők kö­zött nem egy olyan akadt, aki életében először nya­ralt. Volt fürdés, napozás, különféle játékok, vetél­kedők, egy nap pedig az origami jegyében telt, Házi Magdi segítségével. A szervezők igyekeztek mindent megtenni, hogy a gyerekek jól érezzék ma­gukat, emlékezetes legyen számukra a tábor. A prog­ramot színesítette a Kalo­csára tett, gyalogtúrával kombinált kirándulás is. A gyerekeknek legjobban a székesegyház kincstára tetszett, boldogok voltak, hogy valódi kincseket lát­hattak. A kis közösség összekovácsolódását segí­tette elő a közös főzés, egyik nap bablevest, a má­sik napon pedig csirkegu­lyást „alkottak” a felnőttek irányításával. A legtöbben most főztek életükben elő­ször. A szervezők igyekez­tek a gyerekeknek minél több élményt és szeretetet adni, s végre alkalom nyílt arra is, amire év közben ritkán, a beszélgetésekre. Ahhoz, hogy ez a tábor létrejött, sok támogatóra volt szüksége. A MVGYOSZ megyei szer­vezete ezúton fejezi ki kö­szönetét a támogatóknak: a bonyhádi, a dunaszent- györgyi, az őcsényi, a paksi, a szekszárdi és a zombai önkormányzatnak, valamint a megyei közgyű­lés elnökének. Mountain Bike az UAZ alatt Tamásiban, a Béke és a Bajcsy-Zsilinszky utcák ke­reszteződésében tegnap 13.45 órakor a helybeli, 16 éves M.N. Mountain Bike kerékpárjával jobbra kanya­rodott, ám elésodródott egy érkező UAZ tehergépkocsi­nak, melyet D. L. helybeli lakos vezetett. Az ütközés következtében M.N. agy­rázkódást szenvedett. Ajaksz - harmadszor. Az Autójavítók és Autókereskedők Országos Szövetsége (Ajaksz) immár harmadik alkalommal rendez kiállítást Szekszárdon, a Sportcsarnok előtti parkolóban. Az érdeklődőket 13 márka, 17 típus - összesen 96 személyautó, köztük a felvé­telen látható Renault-család várja ma és holnap is. fotó: ótós réka Paradicsomerdőben a polgármesterrel Két napos viszontlátogatást tett a VI. Vállalkozói Kiállítás és Vásár alkalmával Nagykőrösön a MAE Tolna megyei agrár­nyugdíjasainak negyven fős csoportja. A szélesskálájú színvonalas kiállítás megtekintését köve­tően dr. Bognár Gyula, a MTESZ helyi elnöke vezeté­sével város- és kultúrtörténeti körutat tettünk. Az égiek ott sem szűkölködtek az „áldás” osztogatásával. Dörgött, vil- lámlott, zuhogott az eső, még­sem ment egy perc sem ve­szendőbe mert a XV. század­ban létesült gótikus stílusú, impozáns tornyú református templomba menekült társaság színvonalas orgonamuzsikát hallgathatott az ország egyet­len főállású református kán­tora előadásában. A két nap szakmai fény­pontja az a látogatás volt, amit- a csaknem Szekszárdhoz ha­sonló lélekszámú város - mintegy százötvenezer négy­zetmétert kitevő „fóliasátor külvárosában” tettünk. Itt a vá­ros polgármestere, Kosa István és bátyja, Sándor voltak a ven­déglátóink. Ha nálunk a szőlő, akkor ott a paradicsom az, ami a lakosság jelentős részét bű- völetes rabságában tartja. A vendéglátók hatalmas, kor­szerű öntözőberendezéssel is ellátott fóliasátraiban törpének éreztük magunkat a 3-4 méter magasságú, sajátos módon ne­velt, művelt paradicsomerdő­ben. Ennek növényegészségü­gyi megvédése, jó karban tar­tása nem kevesebb gond, mint a mi szőlőinkké. Egy megdöb­bentő adat: a paradicsomkul­túra csepegtető öntözéssel ki­juttatott évi vízigénye évi hat­ezer milliméter. Több mint tíz­szerese Tolna megye 50 évi csapadékátlagának. A gasztronómiai „összecsa­páson” a helyiek tájjellegű ét­keikkel, mi pedig saját terme­lésű és a jónevű szekszárdi bo­rászok ajándékboraival csak szilárdítottuk talaját a már szekszárdi látogatásuk során meggyökeresedett barátsá­gunknak, ami kölcsönösen hasznunkra válik. A látogatás nyomán én azon sem csodál­koznék, ha a résztvevők egyike-másika kertjében jövő tavasszal - ha az ott látottak­hoz képest „törpike” kivitel­ben is - fóliasátrakat látnék feltűnni. Szakái László

Next

/
Thumbnails
Contents