Tolnai Népújság, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-02-03 / 179. szám

r r r AUGUSZTUS 2. SZOMBAT Névnapjukon köszöntjük LEHEL nevű olvasóinkat. Névnapok története: Lehel. Az ősmagyar Lél (lélek) név válto­zata. Védőszentje: Szent Lullus (+ 786), Németország egyik meg- térítője. A katolikus liturgikus naptárban Vercelli Szent Özséb püspök (+ 371). Ő vezette be nyugaton a papok közös életét vagyis egy házban (a plébánián) való lakását. Az ortodox és a görög kato­likus naptárban Szent István első vértanú ereklyéinek átvitele. (Or­todox: Boldog Vazul.) A zsinagógái naptárban újholdhirdetés. Hajdan. Augusztus 2-án 120 éve, 1877-ben Simontomyán előbb tűz akadályozta a műkedvelői színi előadást, de az oltás után nagy sikerrel adták a Miért nem házasodik meg a sógor című darabot. 80 éve, 1917-ben a Tolnavármegye és a közérdek anya- és csecsemő- védelem vármegyénkben című cikkében elmondta, hogy gróf Ap- ponyi Sándor közvédőnői állást létesített Lengyel székhellyel, Zá- vod, Kisvejke, Mucsi, Apar, Hant, Szárazd körzettel. Augusztus harmadikán 90 éve, 1907-ben a Közérdek Cigánymissió című cik­kében Lágler Sándor a katolikus egyházat a cigányok között vég­zendő térítésre és lelki munkára buzdította, mondván „ez az apos­toli munka nem lenne hiábavaló”. A napi igék: Katolikus: Lev. 25.1.8-17. Zsolt. 66. Mt. 14.1-12. Református: lSám. 2.1-17. lKor. 1.10-17. Evangélikus: Mt. 7.24-27. ApCsel. 26.24-32. Ortodox: Róm. 12.1-3. Mt. 10.37-11.1. A Nap kél 5.23 órakor, nyugszik 20.17 órakor. A Hold kél 4.33 órakor, nyugszik 19.29 órakor. Vízállások a Dunán augusztus 1-én, reggel 7 órakor: Dunaföldvár 356 cm, Paks 560 cm, Dombori 626 cm, Árvízkapu 1.010 cm. A Sió Palánknál 435 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Traffipax: 6.00-14.00: Szekszárd, Tolna, Fadd-Dombori. Felelős szerkesztő vasárnap 14 órától: Gyuricza Mihály Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455-239. Dom­bóvár: Nagy László, 464-635; és 06/30/377-196. Dunaföldvár: Pataki Dezső, mű­velődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Várjuk olvasóink receptjeit! Mit fózzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen érzés, amikor azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. A kérdés eldöntéséhez sze­retnénk segítséget nyújtani so­rozatunkkal, amelyben minden nap egy-egy receptet ajánlunk olvasóinknak. ízletes, könnyen, gyorsan elkészíthető, s nem utolsó sorban olcsó ételeket ajánlunk. Sorozatunkba várjuk az Önök által beküldött recep­teket az alábbi címre: Tolnai Népújság Szerkesztő­sége, 7101 Szekszárd, Pf: 71. A borítékra kérjük írják rá: „Mit főzzek ma?”. Most a dombóvári Szajkó János paradicsomos burgo­nyafőzelék receptjét ajánljuk. Hozzávalók: 1 kg burgonya, 5 dkg zsír vagy olaj, liszt, 1 konzerv paradicsom, só, kevés cukor kis kanál delikát. A meghámozott burgonyát karikára vágjuk, és annyi sós vízbe feltesszük főni, hogy a víz a burgonyát jól ellepje. De- likátot adunk hozzá ízesítésnek és puhára főzzük. Paradicsom mártást készí­tünk, amíg a burgonya puhára fő és hozzáadjuk a főtt burgo­nyához, amit együtt pár percig forralunk. Volkswagen Csoport Karg Autó Kft. 7400 Kaposvár, Semmelweis u. 5-7. Tel.: (82) 318-971 Tel./fax: (82) 310-303 Az OCTAVIA bevezetésével a SKODA új korszakba lépett. A világ egyik leg­modernebb gyárában, egy világklasszis autót készít. Egy olyat, amelynek mű­szaki megoldása, felsze­reltsége minden igényt kielégít, és elérhető árú. Vessen egy pillantást szalo­nunkban az OCTAVIA elegáns külsejére, ami csak egy a SKODA új arcának számos, attraktív tulajdon­ságai közül. A látottak meg fogják győzni, az OCTAVIA bevezetésével egy új korszak kezdődött. JÖJJÖN EGY PRÓBAÜTRA! Sorsoltunk A múlt hét végén „Nyári ízek” címmel összeállítást közöl­tünk, melyben több cég is be­mutatkozott. Két oldalas hir­detési mellékletünkben olva­sóinkat is játékra hívtuk, így aki a cégek képviselői által feltett kérdésre helyes választ adott és a nyerőszelvényt el­küldte szerkesztőségünkbe, részt vett a sorsoláson. Pénteken délután az érintett cégek vezetői húzták ki a nyertesek nevét a beküldött több száz helyes megfejtés közül. A Brill Nagy és Társa Ital­gyártó és Kereskedelmi Kft. ajándékcsomagját Mészáros Istvánné, Paks (Kurcz Gy. u. 79) nyerte. Nyereményét a cég képviselője olvasónkhoz ház­hoz viszi. (A helyes megfejtés: Szekszárdon, a Csokonai utca 17-ben nyílik meg az új Brill szaküzlet augusztus közepén.) A Varga Trans-Fer Uta­zási Iroda két nyereményt is felajánlott: a kétszemélyes Er­zsébet tálat, melyet a Halász- csárdában lehet elfogyasztani (Szekszárd, Zrínyi utca 62.) Palkó András, Aparhant (Bem u.2) nyerte. A másik nyereményt, mely 1 hetes, két személy részére szóló menü, Schiffrich Károlyné, Szek­szárd (Béri B. Á. út 20.) nyerte. A Mecsek Füszért Rt. 3000 A parancsnokság feltárása A római kori maradványok feltárása szempontjából rendkívüli jelentőségű ása­tások folynak az ausztriai Lorch-Enns térségében, amelyet a rómaiak idejé­ben Lauriacumnak nevez­tek: teljes egészében fel­tárják a II. itáliai légió pa­rancsnokságának épületét. Krisztus után 50 körül lett a Római Birodalom ré­sze Noricum kelta király­ság. A II. itáliai légiót 173-174-ben az Enns folyó jobb partján, Albingban ál- lomásoztatták, néhány év­vel később pedig Lauria- cumba helyezték át. Ott nagy tábort létesítettek a hatezer fős légió számára és azzal egyidejűleg pol­gárok lakta város is épült. Olvastam írta: F. Kováts Éva Óvszerkampány A fiatalok és az utazó ügynökök az AIDS-veszélynek legjob­ban kitett réteg, mutatott rá egy felmérés eredményeit ele­mezve a milánói egyetem professzora, Mauro Moroni. Olaszor­szágban a fertőzés továbbra is növekvő tendenciát mutat, évente nyolcezerrel szaporodik a szeropozitívok száma, ezen belül is elsősorban a heteroszexuálisok között. Különösen sok új esetet regisztrálnak a nyári vakációk után. A professzor sze­rint ennek oka, hogy évek óta nincs információs kampány, a fia­talok legújabb generációja úgy érkezik el az első szexuális él­ményéhez, hogy nem tud semmit a betegségről. A professzor ezért azt tanácsolja, hogy folytassanak Itáliában kiterjedt AIDS ellenes kampányt. Rendezzenek mozgó kiállításokat, önkéntesek látogassák a diszkókat és a tengerpartokat, ingyenes informá­ciós anyagokat és óvszert osztogassanak. A professzor ötletéről nekem egy vicc jut eszembe. Az orvos felhívja a beteg figyelmét az AlDS-veszélyre és a gu­mióvszer használatának fontosságára. Amikor legközelebb az il­lető megjelenik nála friss fertőzéssel, az orvos kétségbeesetten kérdi, hogy miért nem viselt óvszert? Hordtam én egész nap dok­tor úr, csak a vécén és az ágyban vettem le, hangzott a válasz. forint értékű ajándékcsomag­ját, melyet a Tartsay lakótelepi Dália ABC-ben lehet átvenni, Csáki Csaba, Sióagárd (Köl­csey u. 17) nyerte. Á Pécsi Sörfőzde ajándékát, egy rekesz Szalon sört, csupa Szalon 21 -es nyerőkupakkal Gyetvai Zoltánné, Tolna (Ka­tona J. u. 4) nyerte. A nyere­mény a szekszárdi depóban vehető át, a Keselyűsi úton. A Bote és Brandt Háztar­tási és Vegyiáru Szaküzlet 1000 forint értékű nyeremé­nyét, melyet a Mikes utcai boltban lehet levásárolni Ma­gyar Jánosné, Kurd (Vörös­marty u. 25) nyerte. A nyere­ményt Szekszárdon a Mikes utcai háztartási boltban lehet átvenni. A VENDESZ Gmk. Zsol- nay ajándékát Göttlinger Jó- zsefné, Tamási (Béke utca 38.) nyerte. Nyereményét Szek­szárdon, a Kölcsey lakótelepi boltban (160 lakásos sorház alatt) veheti át személyesen. A Borkombinát Italnagy- ker. Kft., (Szekszárd, Sport u. 1.) két nyereményt is felaján­lott. Hat pezsgőt, üvegtartós rekeszben és egy pólót Mol­nár Lajos, Pusztahencse (Kossuth u. 8.), valamint 6 da­rabos pohárkészletet és egy pólót Kovács Sándorné, Var­sád (Kossuth u. 25.) olvasóink nyerték. Mindkettőjüknek a cég képviselője házhoz viszi az ajándékokat. Gratulálunk a nyertesek­nek! Biciklis rendőrök Bécsben már akkor is lecsaphat a rendőr például egy betörőre, ha nem hallatszik a rendőrautó szirénája és a tettes meggyőző­dése, hogy sikerült egérutat nyernie: az osztrák fővárosban egyre több kerékpáros rendőr teljesít szolgálatot, persze főleg nyáron. A kék-fehér autó és a sziréna helyett a sisak felirata jelzi, hogy rendőr ül a járgá­nyon. A Der Standard című lap pénteki beszámolója szerint Bécsben már több mint 230 ke­rékpár tartozik a rendőrség járműállományába. A kétkere­kűek szolgálati használata ön­kéntes alapon történik, s főleg azok járőröznek szívesen ezen a járművön, akik szabadidejük­ben is sokat bicikliznek. Más osztrák városokban is akadnak már kerékpáros rendőrjárőrök. A vállalkozás két fő előnye, hogy a nagyvárosban a bicikli nem ritkán gyorsabb, mint az autó, s hogy a polgárok jószív­vel fogadják a kerekező rend­őröket. A hátrány, hogy csak bizonyos időjárási viszonyok mellett alkalmazható. A kerékpáros rendőrökkel jó tapasztalatokat szereztek már Svájcban és Németországban is. Amszterdamban már inline görkorcsolyákon vadásszák a rendőrök a bűnözőket. Különös fürdőzők Nagy feltűnést keltettek csütör­tökön a Wörthi-tó habjaiba ereszkedő különös fürdőzők: négy indiai elefánt egy kis lu­bickolásra használta ki a ra­gyogó időt és Ausztria legis­mertebb „fürdőkádjának” ideá­lis vízhőmérsékletét. A négy „hölgy” - Carla, Giuly, Jumbo és Siam - a jelenleg Klagen­furtban vendégszereplő osztrák Luis Knie-cirkusz „legnagyobb sztárja”. A „hölgyek” nem hagyták zavartatni magukat a néhány száz fürdőzőtől és kíváncsisko­dótól, szemlátomást élvezték az egyórás fürdőzést, harsány trombitálással adva kifejezést megelégedésüknek. Carla kü­lönben kettős értelemben is „szürke eminenciás” - 65 évé­vel (ebből hatvanat a manézs- ban töltött) a legöregebb cirku­szi elefántok közé tartozik. A Luis Knie-cirkusz augusz­tus 10-ig turnézik Karintiában, majd Salzburgban, Tirolban és Vorarlbergben folytatja szerep­léseit - adta hírül az APA. A Völgység Ipartestület Bonyhád, Perczel M. u. 3. BÉRBE ADJA 36 m2 udvari üzlethelyiségét. Jelentkezni írásban lehet a fenti címen! — ERGONOM Munkavédelmi és Szolgáltató Kft. Szekszárd, Tartsay Vilmos u. 10. BERBE ADJA külön bejáratú egylégterű 140 m2-es fűtött helyiségét, valamint ebből nyíló 15 m2-es irodahelyiséget, vizes egységekkel együtt. A feltüntetett helyiségben bármilyen termelő és szolgáltató tevékenység folytatható. Érdeklődni lehet: a 74/419-448-as telefonon vagy személyesen. 7100 Szekszárd, Tartsay Vilmos u. 10. alatt Kovács Bélánál. _____________________________________M 69561 E LŐREJELZÉS A DEL-DUNANTUL TERSEGERE ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A Kárpát-medencét tegnap mar­káns hidegfront érte el, melynek fel­hőzete a Kárpátok előterében lelas­sult, és döntően meghatározza keleti megyéink időjárását. Ott ma többnyi­re erősen felhős lesz az ég, sokfelé várható eső, zápor, néhol zivatar. A nyugati országrészben hosszabb-rövi- debb időszakokra kisüt a nap, de el­szórtan ott is kialakulhat zápor, eset­leg zivatar. Az északi, északnyugati szél megerősödik. A csúcshőmérsék­let általában 19, 24 fok között, az esős keleti részeken 17 fok körül alakul. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Az ország keleti részein vizes, csúszós útszakaszokra kell számítani a gyakori eső miatt. Az ország többi részén csak elvétve lesznek vizes útszakaszok. Az északi, északnyugati szél sebessége elérheti az 50-55 km/ó-át is. A tegnap átvonult hidegfront mö­gött kicsit szárazabb levegő érkezik, ezért pár órára kisüt a nap. A napsütés azonban nem lesz tartós, időnként erősebben megnövekszik a gomolyfel- hőzet és egy-egy zápor, zivatar is le­het. Az északi szél megerősödik. Dél­után 22, 23 fok valószínű. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 22 Velencei-tó: 22 Tisza-tó: 21 Fertő-tó: 22 Tisza: 19-21 Duna: 18-19 Szekszárd: Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 23 Paks: 22 Siófok: 22 Pécs: 23 Szekszárd: 23 Mohács: 22 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 45-55 Tisza-tó: 40-50 Kaposvár: 40-50 Siófok: 40-50 40-50 Velencei-tó: Fertő-tó: Paks: Pécs: Mohács: 50-55 50-60 40-55 40-55 40-55 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányo­kat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 625,- Ft, negyedévre 1875,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.

Next

/
Thumbnails
Contents