Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-08 / 157. szám

2. oldal Világtükör 1997. július 8., kedd Informatikai értekezletet rendeznek a világhálózatokról Bonnban az európai miniszte­rek mintegy nyolcvan multina­cionális cég képviselőivel. Ma­gyarországot Lotz Károly köz­lekedési, hírközlési és vízügyi, valamint Fazakas Szabolcs, ipari, kereskedelmi és idegen- forgalmi miniszter képviseli. Megkezdődött a horvát mene­kültek tömeges visszatérése Kelet-Szlavónia, Baranya és Nyugat-Szerémség azon terüle­teire, amelyek jelenleg még ENSZ-igazgatás alatt állnak. Becslések szerint 40 ezer hor­vát tér vissza azok közül, akik 1991-92-ben, a horvát-szerb fegyveres összeütközés kezde­tekor menekültek el. Kilakoltat­ják a horvátok üresen álló há­zaiba költözött szerb menekül­teket, akik Horvátország más térségeiből, illetve Boszniából érkeztek. Szobrot állítottak egy Nyitra melletti faluban Jozef Tisónak, a Hitler jóvoltából létrejött első önálló szlovák állam háborús bűnökért kivégzett vezetőjé­nek. Az antifasiszták szerint a bábállam vezetőjének dicsőíté­sével meggyalázzák annak a több tízezer szlovák polgárnak az emlékét, akiknek haláláért Josef Tiso felelős. Baloldali lázadók Kolumbiá­ban lelőttek egy katonákat szál­lító helikoptert. A fedélzeten tartózkodó 25 személy közül feltehetően senki nem élte túl a támadást. A Mi-17-es egy olaj­vezeték elleni robbantásos me­rénylet helyszínére szállította a katonákat, amikor a gerillák rá­lőttek. Hárman meghaltak, ketten megsebesültek az albániai par­lamenti választások második fordulójában. Az első forduló­ban a szocialisták a 155 parla­menti mandátum közül már több mint 80-at megszereztek. Fatos Nano, a szocialisták ve­zére lesz az ország következő miniszterelnöke. Több mint tíz fain lakosságát kellett kitelepíteni Észak-Mor- vaországban, ahol a szokatlanul heves esőzések következtében a folyók kiléptek medrükből, és elárasztották a környező telepü­léseket. Az emberek a padláso­kon és a házak tetején várják a mentőket. Már öt halálos áldo­zata van az árvíznek. Ezer új munkahelyet létesít pozsonyi üzemében a Volks­wagen. A május óta összesze­relt Passat B5-ből az év végéig minimum négyezer darabot szeretnének a piacra dobni. To­vább bővítik a Golf típusú Volkswagenek skáláját, és rö­videsen megkezdik az 1,9 lite­res motorral gyártott Passatok összeszerelését is. Népszavazást fog kiírni a parlament hazánk NATO tagságáról Történelmi csúcstalálkozó Több mint hatezren készülődnek a NATO történelmi csúcs- találkozójára. Az eseményt, amelyet az euroatlanti partner­ségbe bevont 44 állam fejének vagy miniszterelnökének ta­lálkozója követ, ugyanennyi biztonsági ember felügyeli. A kötetlen eszmecsere hétfőn este már elkezdődött a NATO- tagországok állam- és kor­mányfői között. A kedd reggel kezdődő tanácsülésnek kilenc témáról kell döntenie. A leg­nagyobb vita az új tagállamok meghívása kapcsán várható, hiszen az olasz és francia dip­lomaták még hétfőn is kitartot­tak amellett, hogy hívják meg tagnak Romániát és Szlové­niát is, amit az Egyesült Álla­mok és több más tagállam el­lenez. A vitás kérdések közé tartozik a katonai parancsnoki rendszer kérdése, amelynél spanyol-portugál és görög-tö­rök nézeteltérések hátráltatják a megállapodást. A magyar delegáció már kedden megkezdi programját. Horn Gyula kormányfő reggel érkezik a spanyol fővárosba, és találkozik az amerikai kongresszus küldöttségével, továbbá háromoldalú eszme­cserére is sor kerül a magyar, a cseh és a lengyel delegáció vezetői között. Madridba indulása előtt hét­főn a repülőtéren nyilatkozatot adott Kovács László, aki a legvalószínűbbnek tartja, hogy Csehország, Lengyelor­szág és Magyarország csatla­kozásáról születik majd dön­tés. Elképzelhető azonban, hogy „az amerikai vezetés en­ged az európai tagállamok nagy része által képviselt igénynek és beleegyezik az öt ország bővítését jelentő válto­zatba” - mondta a külügymi­niszter. A NATO-népszava- zásról kifejtette: a kormány úgy véli, akkor van értelme re­ferendumot tartani, amikor a csatlakozás feltételei fő vona­lakban már kialakultak. Fieszta Spanyolországban. Egy hétig tart a Hemingway által is megörökített, ha­gyományos népünnepély, amelynek keretében minden reggel végigfutnak Pamplona váro­sán a bikák. Az jár jól, akit nem sebesítenek meg az állatok. fotó: feb/reuter Hírháttér Ismét menekülnek Tragikus fordulat fenyeget a sokat szenvedett Kambodzsában: alig pár évvel a polgárháborús állapotoknak véget veto, 1991-es pári­zsi szerződés után ismét kiterjedt harcok robbantak ki az indokínai ország fővárosában. A hét végén tucatnyi halálos áldozatot köve­teltek a két társminiszterelnök, Norodom Ranariddh herceg és Hun Sen alakulatainak összetűzései. Megkezdődött a lakosság elmene­külése, bezártak a piacok, leállt a légi közlekedés és megszakadt a földi telefon-összeköttetés is. Több külföldi állam megkezdte az előkészületeket a Kambodzsában rekedt polgárainak kimentésére, s az óvintézkedés teljesen indokolt. A jelek szerint ugyanis halvány a remény a két szemben álló fél között a kiegyezésre. Törékeny volt tehát az a politikai egyensúly, amit a párizsi békét követő 1993-as, az ENSZ égisze alatt megrendezett választások eredményeztek. Akkor ugyanis - a királyhű erőket tömörítő Rana­riddh és a vietnami támogatást élvező, néppárti Hun Sen kompro­misszuma nyomán - egyfajta sajátos hatalommegosztás történt a két politikus között: társminiszterelnökként (elvileg) közösen irá­nyították a délkelet-ázsiai államot. A katonai erő viszont, mint azt a mostani események jelzik, inkább Hun Sen kezében maradt. A kérdés csupán az, sikerül-e megállni a szakadék szélén, vagy pedig a Pol Pót nevével fémjelzett rémuralom, illetve az azt követő gerillaharcok után most újabb, polgárháborús időszak kezdődik-e a hazánknál mintegy kétszer nagyobb királyságban ? (szondy) Új amerikai nagykövet? Felesége már „terepszemlézett” A Washington Post megszi­matolta, hogy Clinton elnök az Egyesült Államok eljö­vendő magyarországi nagy­követéül Peter Tufo üzletem­bert választotta. Az ügyvéd-bankár Peter Tufo korábban a New York-i Autóút Igazgatóság elnöke volt, és állí­tólag „nagyobb falatra” számí­tott: az elnök választási kampá­nyának aktív támogatása fejé­ben miniszteri posztot, de leg­alábbis római nagyköveti kine­vezést remélt. Felesége, az Amerikában is­mert regényírónő, Francesca Stanfill a jelek szerint szintén nagy súlyt fektet arra, hol lesz ura jövendőbeli posztja. Az amerikai lapnak sikerült meg­tudnia, hogy a hölgy már körül is nézett Budapesten, s tájéko­zódott például gyermekeik is­koláztatási lehetőségeiről. Ezt azonban a State Depart­ment, az amerikai külügymi­nisztérium némi rosszallással fogadta, ugyanis az legalábbis a diplomáciai-politikai etikett megsértését jelenti, hogy - a szenátusi jóváhagyása előtt - a még ki nem nevezett nagykövet felesége személyesen járt a helyszínen. Ahol még Donald M. Blinken az érvényes USA- nagykövet. FEB Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Lépjen meg a sorsa elől • A férfi csak otthon hallgat • Nem kémek a bagós partnerből • Kornélia néni csöndes elárverezése Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin! Az igazgatóknak viselniük kell a következményeket Magyarul beszélő hadoszlop Tovább gyűrűzik Szlovákiá­ban a kétnyelvű bizonyítvá­nyok ügyében kirobbant bot­rány hullámverése. A pozsonyi oktatási tárca ille­tékese „a közokiratok önkényes megváltoztatásának és megen­gedhetetlen cselekedetnek” ne­vezte a kétnyelvű bizonyítvá­nyokat kiállító iskolaigazgatók lépését. Gejza Sádecky jelezte: az érintett iskolaigazgatóknak számolniuk kell a következmé­nyekkel. Az iskolákat irányító járási és a kerületi hivatalok ok­tatási szakosztályai hivatottak eldönteni, hogy milyen eljárást válasszanak. Az alkotmánybírósághoz be­nyújtott ellenzéki keresettel kapcsolatban azt mondta a kormánytisztviselő: ha az al­kotmánybíróság a szlovák nyelvtörvényt alkotmányelle­nesnek találja (erre hivatkozva tiltották be a kétnyelvű bizo­nyítványokat), akkor a tárca a döntést tiszteletben tartja. Hangsúlyozta azonban, hogy meggyőződése szerint a nyelv­törvény nem alkotmányellenes. A Slovenská Republika egyik hétfői írása úgy fogalmaz, hogy a szlovák parlament „magyarul beszélő ötödik hadoszlopa” még a gyerekek bizonyítványá­ból is képes politikai tőkét ko­vácsolni. A lap egyébként az ál­lamközi kapcsolatok durva megsértésének és a Szlovákia belügyeibe való beavatkozás­nak nevezte, hogy két magyar politikus, Eörsi Mátyás és Csáti György a budapesti televízió­ban „a szlovákiai magyarok úgynevezett védelme ürügyén” a nyelvtörvényt bírálta. Nemere István: Szabadok szerelme Krimi kisregény (16.) Ráadásul nem ilyen vészhely­zetben. Az út előttük eléggé egyenes volt, belátható. Leg­alább tíz kocsi jött szembe a következő két kilométeres sza­kaszon. Paul váratlanul a fékre lépett, a kocsi azonnal vesztett sebességéből. Tina érezte mel­lén a biztonsági övét. A Nissan vezetője meglepődhetett, és már nem bújhatott meg mögöt­tük - kénytelen volt elrobogni mellettük és valamivel távo­labb állt meg, szintén a pad­kán. Paul behúzta a kéziféket, a motort nem kapcsolta ki. Csak az övét. Aztán Tinához fordult... A csók váratlan volt, erős, hosszú. A lány eleinte kapáló­zott, de nem szabadulhatott. Paul karjai most nagyon erősen fonódtak rá, kötelékek voltak. A férfi szája mohón tapadt aj­kára. Ellenállása fogyott. Egy elhaladó autóból vidáman rá­juk dudáltak: „ez igen! Nem tudjátok megvárni, míg a leg­közelebbi motelba értek?” - mondta az a duda, és ők vala­hol regisztrálták ezt is. A férfi küzdött, ne hulljon e kút mé­lyére, azért figyelnie kellett a Nissant is. Az szerencsére már előttük volt, láthatta hát csók közben is. A férfiak egy része nyitott szemmel csókol - a nők majdnem mindig becsukják. Kizárják a világot szemhéjuk­kal... is. Tina ellenállása megtört. Az a véget nem érő csók elvette az erejét és leomlasztotta a fala­kat. Paul, Paul... Minden nyug­talansága ellenére azért valahol nagyon mélyen ragaszkodott már a férfihoz. Most kissé ket­tévált a lelke. Egyik oldalon maradt a félelem és a nyugta­lanság, a másikon ott állt Paul, akinek ajkát most nagyon kö­zelről érezhette... Aztán a férfi eltépte magát a lánytól:- Jönnek. A Nissan ajtaja kinyílott és két férfi indult hátra. Alig öt­ven méterre voltak. A harma­dik belül maradt, a volánnál. „Mindenre gondolnak, az át­kozottak.” Paul visszacsatolta az övét, a tükörben látta, hogy hátulról éppen nem jön semmi. Mégis kivárt, míg amazok eléggé eltávolodtak kocsijuk­tól. Az ő kocsijuk szélvédője csilloghatott a napfényben, nem látták, mi történik a jár­műben. Talán azt hitték, még mindig csókolóznak...? Paul hirtelen a gázra lépett. Felsír­tak az abroncsok, a kocsi kivá­gott, egyenesen az úttest köze­pére. Megkerülte a dühösen in­tegető férfiakat, miközben csak az egyiknek az arcát tudta megjegyezni: oldalszakáll, napbarnított bőr, fekete szem, göndör haj. Mint egy szicíliai maffiózó - pedig hát Szicília innen igencsak messze van. A másikból csak annyit látott, hogy piroskockás inget visel. Ezek lőttek Tinára? Vagy az egy másik csapat volt? De nyilván ugyanannak az ember­nek dolgoznak. Szereztek némi előnyt, de nem sokat. A Niss- san is elindult, amazok már menet közben ugráltak be. Tina nem akart tudomást venni semmiről. Hátravetette a fejét, behunyta a szemét és csak ennyit mondott:- Ezzel ugyan nem feleltél a kérdésemre. Még mindig nem tudom, ki vagy te, Paul.- És azon gondolkoztál már, hogy te ki vagy? - jött a válasz. Kérdésre kérdés. Tina csukott szemmel ingatta a fejét. Igen, ez a legnagyobb kérdés. Eddig olyan egyszerű volt a világ. De jött Paul, és a teste megváltoz­tatott mindent. Olyan ösztönö­ket és vágyakat ébresztett a lányban, amelyekről addig fo­galma sem volt. Ráadásul ezek az idegenek... Hol szép szóval kecsegtetik, hol az életére tör­nek? De miért? Ráadásul érezte, hogy Paul többet tud, mint amennyit el­mond. Mi célja lehet a hallga­tással? Az elhallgatással? Elágazáshoz közeledtek. Paul lassított, hagyta, hogy amazok feljöjjenek, közeledje­nek. És amikor már szinte a sarkában voltak, kivárta a meg­felelő pillanatot... A lekanya­rodó út torkolatánál már csak pár méter maradt, záróvonal, sőt csíkosán felfestett hosszú háromszög kezdte elválasztani egymástól a két utat - amikor az utolsó pillanatban minden jelzés nélkül jobbra rántotta a kormányt és elszáguldott a má­sik úton. A Nissan lendületből túlszaladt, utasai fékeztek, va­laki dudált mögöttük. Aztán Paul nem látott többet, de tudta, amazok visszatolatnak a padkán és újra a nyomukban lesznek. Most kellene valaho­gyan elszakadni tőlük! A megoldás magától kínál­kozott. Egy lerobbant kamion állt az út szélén, kissé belógva az úttestre. (Folytatása következik)

Next

/
Thumbnails
Contents