Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-07 / 156. szám
4. oldal Megyei Körkép — Szekszárd, Bátaszék És Környéke 1997. július 7., hétre Munkaruhától az ágyneműig mindent kínálnak Egy üzlet, ahol minden olcsóbb A termékek egy része helyben készül FOTÓ: ÓTÓS RÉKA Röviden Aratóversenyen a sióagárdiak A sióagárdi hagyományőrző népi együttes július 19-én Orciban az országos aratóversenyen, valamint a trak- torcross és kakasfőzőversenyen is szerepel. Azon kívül, hogy a színpadon is fellépnek, a versenyre aratócsapatot is kiállítanak. Pályázatok a bizottság előtt Szekszárd Közgyűlésének művelődési bizottsága július 8- án, kedden 9 órától ülésezik a városháza I. emeleti tárgyalótermében. A napirenden egyebek mellett a pedagógiai programvázlatok, illetve az elkülönített alapokra érkezett pályázatok véleményezése szerepel. Véradások a megyében A megyei kórház vértranszfúziós állomása július 8-án 9- 11,30-ig Sárszentlőrincen a kultúrházban, 13-16-ig Kajdacson, a kultúrházban tart véradást. Gyönkön, július 10-én 9-16-ig a kultúrházban lesz véradás, ahova az izményieket, a környező települések lakosait is várják. A hűség kamatozott A Tolnai Népújság báta- széki olvasói részére június 25-28 között megtartott vásárlási akció nyerteseinek nevét az alábbiakban közöljük: Steindl László vegyeskereskedésének (Vörösmarty u. 21. tel: 492-504) értékes meglepetéseit kapták: Auth Jánosné, Zrínyi u. 30., Steindl István, Hunyadi u. 7. és Maul György, Vörösmarty u. 16. Simon Istvánné vegyeskereskedésének (Bajai út, tel: 492-209 ajándékát pedig Petróczki Imréné, Budai u. 147. kapta. A Duó Bt. műszaki és vegyesboltjának (Szentháromság tér 5., tel: 491-503) kedvezményeit valamennyi 5.000 forint felett vásárló kedves olvasónk igénybe vehette. A szekszárdi önkormányzat szociális foglalkoztatója 1989. óta működik, azóta adnak munkát a megváltozott képességű embereknek. A Rákóczi utca 19. szám alatt található intézmény igazgatója Szeghy Sándor, vele beszélgettünk. — Megalakulásunk óta speciális feladatot látunk el, megpróbáljuk foglalkoztatni egyrészt a megváltozott munkaképességű embereket, rokkant- nyugdíjasokat, járadékosokat, másrészt az egyéb, szociális alapon rászorultaknak, az alacsony nyugdíjasoknak próbálunk munkát adni. Ami az itt folyó munka volumenét jellemzi, az elmúlt évben az éves árbevételünk 35 millió forint volt, ebből az önkormányzati és állami támogatás mintegy 10 százalék. — Mit csinálnak? — A szociális foglalkoztató területén van varrodánk és egy fólia feldolgozó üzemünk, a két munkahelyen összesen 35 személyt alkalmazunk. A varrodában munkaruhákat, egészségAlig két éve, hogy megkezdte működését Bátaszéken, a Bát- Grill baromfifeldolgozó üzeme, s munkát adott jónéhány helybelinek. Mivel a város közepén létesült, sem állat-, sem közegészségügyi, valamint környezetvédelmi okok miatt sem szerencsés helyen dolgozik. Annak idején az engedélyt is ideiglenesen kapták meg. Most adódott egy lehetőség, mert az önkormányzat a tulajdonában lévő sütőüzemet eladta, s ezt vásárolták meg. A beruházás, az üzemcsarnok kialakítása nemrégiben kezdődött meg, és október elejére szeretnék átadni. A jelenlegi üzem naponta négyezer darab baromfi feldolügyi és lakossági textíliákat varrunk és különböző bérmunkákat végzünk. A fóliafeldolgozó üzemünkben kis zacskóktól a nagy zsákokig minden fajta tasak készül. Ezen kívül van egy, a Rákóczi utcára nyíló 60 négyzetméteres üzletünk is, ahol a saját gyártmányainkon kívül munkaruházati termékeket kínálunk. Mivel a termékek gozását végzi. Az új üzem ennek a dupláját, óránként ezer dárabot tud fogadni. Az épületet teljes egészében átépítik, ahova az új, nagy kapacitásra alkalmas technológia kerül. A munkaerő szempontjából is jelentős változást jelent az új üzem a város életében. Jelenleg 35 főt alkalmaznak, s ezt a létszámot, több lépcsőben, 70 főre kívánják bővíteni. Első alkalommal tíz főt vennének föl. A tervek között szerepel, hogy munkahelyteremtő pályázaton indulnak, aminek alapvető feltétele, hogy munkanélkülit alkalmazzanak. A kirendeltség ajánlása alapján válogatják ki azokat, akiket föl kívánnak venni. Elsődleges cél közvetlenül a varrodánkból kerülnek az üzletbe és szerény az árrésünk, a konkurenciánál áltálában olcsóbbak vagyunk. Sokan nem tudják, de a munkaruházaton - köpenyeken, csizmákon, cipőkön - kívül jó minőségű, olcsó ágyneműket, törölközőket, ruhaféléket és sok más árucikket is árulunk. — Van-e elegendő munkájuk? — Sajnos a munkanélküliség fokozódásával egyre nehezebb megrendelést szereznünk, jelenleg például férfiakat egyáltalán nem tudunk foglalkoztatni. Ezért keresünk olyan vállalkozókat, kisüzemeket, akik szívesen alkalmaznának megváltozott munkaképességű embereket. Vállalkozunk, viszonylag alacsony árakkal, kedvező feltételekkel mindenfajta egyszerű munkákra - az illető cég telephelyén vagy nálunk - akár úgy is, hogy pár százezer forintért mi vásároljuk meg a munkagépeket. Húsz embert rögtön munkába tudnánk állítani. Várjuk a megrendeléseket. azonban, hogy a dolgozó báta- széki legyen, elsősorban a költségtakarékosság miatt. Amennyiben nem tudják lekötni a megfelelő létszámot a helyben felkínált munkaerővel, akkor a szomszédos községekből pótolják a hiányzó létszámot. Az új üzem minőségi változást is jelent, hiszen az újonnan beépített nagyteljesítményű technológiával minőségében is jobb, és kétszeres mennyiségű árut tud előállítani, ami dupla piacot is jelent. Az üzem bővítésén túl az üzlethálózat is bővül. A napokban nyílik meg Szekszárdon, a Béri Balogh Adám utcában az új üzletük. péteri Tarlósán alacsony ár a Szociális Foglalkoztató DATDA TCY Munkaruházati boltjában I AI i\w" I CÄ Szekszárd, Rákóczi u. 19.- színes egyszerű férfi munkaruha- színes dzsekis, kertésznadrágos ni.ruha- általában 8-10 különböző fazonú fehér női köpeny van az üzletünkben már- nagy választékban tartunk fehér és színes lepedőt (franciaágyra Is) 150x210 fehér lepedő 230x240 színes lepedő- pelenka- tetra fürdőlepedő- háromdarabos ágynemű garnitúra import anyagból jó minőségű hazai alapanyagból (győri LEONELL) is csak 2.700,- Ft-tól 2.900,- Ft-tól 1.200,- Ft-tól 550,- Ft 1.100,- Ft-tól 130,- Ft 500,- Ft 1.750,- Ft 2.400,- Ft Helybelieket alkalmaz a Bát-Grill Újabb munkalehetőség Bátaszéken A sióagárdi népiegyüttes a Portói Fesztiválon Zsúfolt a nyári programja a Sióagárdi Hagyományőrző Népi Együttesnek. Fellépés fellépést követ Vendégszerepeinek Budapesten a Hiltonban, Portugáliában egy fesztiválon, s az idén Sióagárdon szüreti bált rendeznek. Budapesten, a Hilton Dominikánus udvarában több hagyományőrző népi együttessel együtt föllép a sióagárdi együttes is. A július 27-i nyári kulturális programban a régi hagyományokra épülő „Sióagárdi lakodalmast” mutatják be, az előkészületektől a menyecsketáncig. A rozmaringkötőtől a menyasszony öltöztetésen, a lánykérésen keresztül a lánybúcsúztatóig, bemutatják az úgynevezett nemesjárást, a lakodalmas láncot, valamint a menyecsketáncot. Magyarországot egyedül a sióagárdiak képviselik az augusztus 1-10. között Portugáliában megrendezendő Portói Fesztiválon. A Portóban és annak környékén megrendezendő fesztiválon a sióagárdiak Szabadi Mihály koreográfiája és betanítása alapján elsősorban sióagárdi táncokat mutatnak be, a ka- násztáncot, a Dunántúli ugróst, a székely táncot a silladrit. Az immár hagyományos Harkányi Nyári Fesztivál kulturális programjain is ott lesznek a sióagárdiak. Ebben az évben nem marad el a sióagárdi szüreti bál sem, augusztus 30-án rendezik. Kriminális Kevesebb bűneset Szekszárdon A hagyományoknak megfelelően jelentősen csökkent a bűncselekmények száma az elmúlt héten a Szekszárdi Városi Rendőrkapitányság működési körzetében. Mivel Tolna megyéből általában sikerült kiszorítani az átutazó bűnözőket, júliusban és augusztusban a júniusban szokásos heti 60-70 napvilágra kerülő bűncselekményhez számuk várhatóan40-45-re esik vissza. A megelőző szombaton még az a csoda is megtörtént, hogy egyetlen „forró nyomos” esemény sem történt. A bűncselekmények száma aztán szeptemberben ismét emelkedik. Két bűnöző sikerrel járt Decsen feltörtek egy személygépkocsit, amelyből 230 ezer forint készpénzt vittek el ismeretlen tettesek. A megye- székhelyen a Gróf Pál utcában az utóbbi hetekben több személygépkocsit feltörtek, az elmúlt héten kettőt. Az egyikben a szerencsés betörő kétszázezer forintnyi értéket talált, száznegyvenezret készpénzben. Pétiké ismét szabadon jár Az Angyalarcú Pétikéként ismert fiatalember időközben elmúlt 14 éves, s megszűnt a büntethetetlensége. Ebből az alkalomból kapott is két évet az aszódi nevelőintézetben. Közben is folyt ellene eljárás, ami ismét bírósági szakba jutott. Ezt az alkalmat használta fel arra, hogy ismét a szabad életet válassza. Lehetett élni a gyanúperrel, hogy a fiatalember megpróbál szökni, mint ahogy ezt már korábban is nem egyszer megtette. Volt rá példa, hogy a nevelőotthonból előbb érkezett haza Szek- szárdra, mint az őt oda kísérő rendőrök. Ezért elzárták a bíróság kijáratát, de hát Pétiké ismeri a járást és az ügyészségen keresztül távozott. Ott, mint szokott, kedvesen köszönt a portásnak, majd eltűnt. Azóta sem találják. Megalapozott a gyanú, hogy mint nyáron általában, ezúttal is Harkányt, vagy a Balaton környékét szerencsélteti jelenlétével. A kiskorúakra vonatkozó szabályok szerint az intézetből szökötteket eltűntként körözik. A pénzszerzés neki sosem okozott gondot. Még gyermekkorúként, saját - némileg túlzó - bevallása szerint összesen több, mint ötmillió forintot lovasított meg. A rendőrség szerint is túl lehet az egymillión az az összeg, amit besurranásai során ellopott. Nem vittek el semmit Betörtek a szekszárdi Perczel utcai óvodába. A betört ablakon keresztül a tettes be is ment az intézménybe, de vagy megzavarták, vagy nem találta meg azt, amit keresett, mert nem vitt el semmit. Hasonlóan csak rongálási kár keletkezett a Kerékhegyen, ahol egy tanyát törtek fel.-ihiBÚTORDISZKONT VÁSÁROLJON KÖZVETLENÜL A GYÁRTÓTÓL! Kínálatunkból : heverők ffanciaágyak körffanclaágyak ülőgarnitúrák sarokgarnitúrák szekrénysorok fotelek 12.800 Ft-tól 21.500 Ft-tól 39.800 Ft-tól 28.600 Ft-tól 33.700 Ft-tól 37.700 Ft-tól 5.500 Ft-tól v'rv i ft * 4 « jf liL román étkezők többféle színben 70.800 Ft-tól A helyszínen kiválasztott termékeink azonnal megvásárolhatók, választékunkban található bármilyen bútorszövettel megrendelhetők. Ifjú házasok hitellevelét elfogadjuk. OTP hitelvásárlási lehetőség (30% előleg). HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS A HELYSZÍNEN MEGRENDELHETŐ. ÜZLETEINK: SZEKSZÁRD, Sárvíz u. 2. HÉLIOSZ Kft. telephelyén, (a Gemenc VOLÁN telep után, a Shell benzinkút mögött, lejárat a Tartsay útról.) Tel.: 74/411-822/300-as mellék. Nyitva tartás: 9-18 óráig, szombaton 8-12 óráig. DUNAFÖLDVÁR, Ságvári E. u. 131. (a volt MÉH telep területén, a Balatoni út mellett) Telefon: 75/342-401, nyitva tartás: 9-17 óráig, szombaton 8-12 óráig. (14071) CIVIL-KER Kft. Szekszárd, Ebesl Fatelepén- gerendák, szarufák- pallók, deszkák, tetólécek- hajópadló kedvező áron kapható. AKCIÓ:- Tetőtéc 1 -2-3 fm-es hosszú csak 40 Ft/fm+áfa -ukrán hullámpala Házhoz szállítást olcsón vállalunkI SZEKSZÁRD-EBES FATELEP 56-os úton a Szekszárd vége táblától 500 m-re balral Telefon: 74/410-281.- ..............—------—......................................................... g ood/year A nálunk vásárolt: • Good-Year - Michelin - Deblca - Barum gumiabroncsokat ingyen szereljük feli HlllllSIIMIIIMf Dombi gumi -él futóműszerviz SzekszArd, se- os ■ Deltánál Tol.: 74/417-231, 06 20/236-963 £tt Itt / / SUZUKI A SUZUKI MARKAKERESKEDES régi helyén újra várja tisztelt ügyfeleit! Most még jobb vétel a Sedan! ÓRIÁSI SEDAN AKCIÓ! Sedan pluszok: • négy hangszórói rádiós magnó • 4 db könnyűfém felni • alapáron És most használt Suzuláját emelt óim beszámítjuk új vásárlása esetén! Várjuk Önt kedvező hitelfeltételekkel! A Suzuki Márkaszervizével teljes alkatrészhálózattal, garanciális és garanciaidőn túli javításokkal állunk rendelkezésére. Mert nálunk minden SUZUKI-tulajdonos családtagnak számít! SUZUKI Szekszárd Karácsonyi Kft. Palánki út 1. TeL: 74/315-611 Suzuki - jóijár vele!