Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-31 / 177. szám

1997. július 31., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Feljelentették a szkinhedeket „Szkinhedek támadtak meg bennünket hétfőn este 10 órakor Szekszárdon, a Mé­száros Lázár utcában” - panaszolta egy Hatat roma házaspár szerkesztősé­günkben. A szekszárdi Zrínyi utcá­ban lakó, három gyerekes, 24 éves Kovács Sándor és 21 éves felesége - aki a cselek­mény ideje előtt 8 nappal szült -, elmondása szerint üdí­tőitalért indultak el az éjsza­kában az éjjel-nappal nyitva tartó Bagoly ABC-be. A me­gyei kapitányság épületét el­hagyva - állításuk szerint - megállt mellettük egy BMW személyautó, benne „négy kopasz, fekete ruhát, bakan­csot viselő szkinheddel”, akik kiszálltak és be akarták húzni Kovácsékat az autóba, mond­ván, hogy meg kell ölni a ci­gányokat. Ők ellenálltak, a dulakodás során elszakadt a ruhájuk, bántalmazták őket. A férj nyakáról letépték az aranyláncot, medállal. Mint mondták, azért nem sikerült beültetni őket az autóba, mert közben egy arra haladó gép­kocsi vezetője odaszólt, hogy értesíti a rendőröket (ennek a rendőrségen nincs nyoma), mire a a támadók beszálltak a BMW-be és elmentek. Kovácsék feljelentést tettek a rendőrségen. Az ügynek nem volt szemtanúja, a há­zaspár nem nézte meg a BMW rendszámát. Megkérdeztük a nyomozó rendőrtisztet. Ő azt mondta, hogy az ügyben sok a kérdő­jel, a vizsgálat folyik. Kemény tréning kiskölgyeknek. A budapesti Királymajort DSE ritmikus sportgim­nasztikát űző lánykái - egy felnőtt válogatott RSG-s fiatal hölgy társaságában - két hétig a tolnai I- es iskola sportcsarnokában edzenek, pihennek, alszanak is egyben. fotó: ótós réka J0* t Cece-Tamási gázvezeték Sikeres volt a nyomáspróba Sikerrel zárult július 29-én a Ceee és Tamási közötti gázelosztó vezeték tömör­ségi nyomáspróbája. Ta­mási egyes városrészeiben nincs akadálya annak, hogy akár már augusztus hide­gebb napjaiban gázzal fűt- senek. Cecétől Tamásiig a nyomás­próba előtt már feltöltötték földgázzal a gerincvezetéket - közölte Csonka Ernő, a DDGÁZ Rt. projektmene­dzsere. A 25 bár nyomású gá­zelosztó-vezeték, illetve az ál­lomások műszaki átadása au­gusztus 5-én lesz. Ezután a belterületi hálózatok készült­ségi fokától függően a laká­sokat ráköthetik a gázcson­kokra, és üzembe helyezhetik a szerelvényeket. A kivitelező a tervezettnél egy hónappal korábban befejezi az 50 kilo­méter hosszú acélvezeték le­fektetését. A projekt másik fe­lelősétől, Knipl Károlytól megtudtuk: négy Tamási kör­nyéki településen - Pálfán, Felsőnyéken, Magyarkeszi- ben és Nagyszokolyon -, el­készült a belterületi hálózat, Iregszemcsén azonban még a munka jelentős része hátra van. A településeket össze­kötő műanyagvezeték lefekte­tését kisebb szolgalmi jogi vi­ták hátráltatják, de legkésőbb szeptember 30-ig átadják a lé­tesítményt. A Tamásiban a kivitelezést végző Signál Kft. építésvezetője, Hiba Lajos ér­deklődésünkre elmondta: a város egyharmad részén, a Szabadság, a Gőgös, a Land­ler, a Páva utcában, a József Attila lakótelepen végeztek a hálózat kiépítésével. Itt elvi­leg a fűtési szezon kezdete előtt, már augusztusban beve­zethetik az igénylők laká­sukba a gázt. (tf) Barangolások Európában Vendégszereplő bartinások Július hónapban a szek­szárdi Bartina Néptánc Egyesület csoportjai több nemzetközi fesztiválon vettek illetve vesznek részt. A hónap első hetében a nagy együttes Hőgyész németor­szági testvértelepülésén, Eckentalban lépett fel, óriási sikert aratva. Július közepén az ifjúsági együttes Franciaországban, Bourg Saint Maurice-ban mutatkozott be tizennégy nemzet fiatal táncosaival együtt. A mai nap folyamán az utánpótlás együttes ki­lenc napra Finnországba, Miehikkälä városába, az ott rendezendő Művészetek Fesztiváljára utazik. A svédországi vendégsze­replést is vállaló fiatalokat öt napra vendégül látja Tor- nió, Szekszárd testvérváros is. -szá­Miközben a tőzsdén emelkedik a búza ára, a termelők elégedetlenek Teljes erővel aratnak a megyében (Folytatás az 1. oldalról.) — A jó minőségű búzának valóban magas lesz az ára. Mi is a tőzsdéhez igazítjuk az ára­inkat, így az étkezési minősé­gért a tőzsdei ár, mínusz 10 százalékot fizetünk. A tőzsdei árat egyébként úgy kell érteni, hogy a csepeli szabadkikötőbe szállítva, majd berakva az uszályra. A költségek nyilván kevesebbek ha megyén belül tudja eladni a termelő a búzáját, ezért vonunk le 10 százalékot. Konkrétan egyébként 17 ezer és 21 ezer forint között vesszük át most a terményt, melynek zöme sajnos takarmány minő­ségű. — Vesznek-e át azoktól is, akik nem kötöttek szerződést előre? — Nem tudunk tőlük felvá­sárolni, mert a minőségi áru kevés, takarmánybúzából pedig már így is több van mint kel­lene. Tárolásra viszont bárki­nek átvesszük a terményét, hi­szen 40 ezer tonnás tárolókapa­citásunk van, ebből az idén 10 ezer tonnát használunk fel saját szükségletünkre. Egyébként az aratás idején este 10 óráig is nyitva vagyunk és vesszük át a gabonát. — A Gabonadorog Rt. nem régen alakult, ki a tulajdonosa? — Az Agrodorog helyén, a múlt év második felében ala­kultunk. A tulajdonos pedig a Budapesti Gabona Rt. egy sze­mélyben. Mauthner Sugárzásérzékelőket helyeznek el a TETT-es településeken Készülnek az ellenőrzésre (Folytatás az 1. oldalról.) Bátaapátiban és a TETT más te­lepülésein minden lakásban, Bátaszéken várhatóan reprezen­tatív mintavétel alapján. A la­bor vezetője augusztus végén látogat Bátaapátiba. Az ered­ményeket a Magyar Tudomá­nyos Akadémia is fel tudja használni, hiszen annak egyik programja a daganatos megbe­tegedések és a radonsugárzás közti összefüggést vizsgálja. Krachun Szilárd Budapesten találkozott Nagy Bélával, az MTA földtani intézetének titká­rával, aki a TETT települései­vel tartja a kapcsolatot. A talál­kozón szóba került, hogy fel kell mérni a természet jelenlegi állapotát és hasznos lenne, ha az érintett települések forgal­mas pontjain - a kalocsai pél­dához hasonlóan - egy-egy di­gitális érzékelőt is elhelyezné­nek, amely az aktuális háttérsu­gárzást folyamatosan mutatja. Az atomtemető létesítésével kapcsolatban október elején az érintett akadémiai bizottságok részvételével nyílt szakmai vi­tát rendez a Magyar tudomá­nyos Akadémia Budapesten. Az összegyűlt anyagot ez év decemberéig megismeri az MTA Környezetvédelmi Bi­zottsága is. A TETT-nek van pénze a az ellenőrző munka fi­nanszírozására, ugyanakkor az MTA nem fogad el pénzt az el­végzendő munkáért. Hangyái Miniszteri engedély árpaexportra Hétfőtől, vagyis július 28-ától engedélyezi a földművelésügyi miniszter és az ipari, kereske­delmi és idegenforgalmi mi­niszter az idei évi termésű árpa exportját. Az Agrárrendtartási Hivatal­ban kérdésünkre elmondták, hogy az export engedély 100 ezer tonna sör- és takarmányár- pára vonatkozik. Az engedé­lyezés ideje: július 28 és októ­ber 31. között. Kérelmet csak azok nyújthatnak be, akik az Országos Terméktanács tagjai. Egy kérelmező egyszerre ma­ximum 10 ezer tonna árpa ex­portjára nyújthat be engedély­kérelmet. (Újabb kérelmet ak­kor, ha a korábbi engedélyét legalább 80 százalékában már kihasználta.) A kérelmezőnek a búzához hasonlóan letétet kell fizetnie, 1500 forintot tonnán­ként. Ez az export legalább 80 százalékos teljesítése esetén visszaigényelhető. (M. /.) Hírek Cikói fórum az atomtemetőről Képviselőtestületi ülésen hallhatnak tájékoztatást a cikóiak ma délelőtt 10 órá­tól a kis- és közepes aktivi­tású radioaktív hulladéktá­roló kutatásáról. A téma is­mert szakértői mellett ott lesznek a tanácskozáson a térség országgyűlési képvi­selői. A fórumot a helyi tévé is közvetíti. Balesetek a hatoson Négy könnyű és egy súlyos sérültje van a tegnap délután történt balesetnek. Szekszárd határában, a 6-os és a 63-as kereszteződésében két sze­mélygépkocsi ütközött. Alig másfél órával később a 6-os főúton Tolna közelében üt­között össze két személy- gépkocsi. Egy személyt a szekszárdi kórházba szállí­tottak. Rohammunka Kaposszekcsőn Kaposszekcsőn rekordsebes­séggel végezte el a kivitelező a gáz-közmű építését, hiszen mindössze három hét alatt minden érintett utcában megépült a vezeték. Jelenleg már csak kisebb helyreállí­tási munkákat végeznek, s a településen élő 408 családból 223-hoz jut majd el a gáz. Fafaragó tábor Dalmandon A jövő héten fafaragó tá­bornak ad otthont Dalmand. A helyi önkormányzat vásá­rolta a szükséges faanyagot, amiből három fafaragó mes­ter irányításával gyerekek készítenek hintákat, s egyéb, köztéren kiállítható játékszereket. Az elkészült alkotások Dalmandon kap­nak végleges helyet a gye­rekek örömére. Dr. Szabó Imre fogadóórája Dr. Szabó Imre országgyű­lési képviselő holnap dél­után kettő órától négyig tartja fogadóóráit Dombó­váron a volt városházán, ahová tisztelettel várja vá­lasztókörzetének polgárait. Hangszerbemutató Decsen Hangszertörténeti előadást és bemutatót tart ma 19 óra­kor Decsen, a Faluházban Kovács Gábor, a szekszárdi Holló együttes tagja. Elbontották a -virágüzletet. A Dombóvár belvárosában, a Városi Bírósággal majd­nem szemben álló virágüzlet elbontásra ítéltetett, városképi szempontok érvényesítése mi­att. Felvételünkön már csak az alapok hűlt helye jelzi egykori létét. fotó: ótós Étra kész a rakomány. A lengyel árvízkárosultaknak szánt adományokat megyénkben is a Vöröskereszt gyűjtötte össze. A polgári védelem szállította Szekszárdra. A tegnap teher­gépkocsira fölpakolt rakományt ma hajnalban indították el Lengyelország felé. fotó: ótós

Next

/
Thumbnails
Contents