Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-26-27 / 173. szám
14. oldal Gyermekvilág 1997. július 26., szombat A Naprendszer bolygói A Föld egyike annak a kilenc bolygónak, amik a Nap körül keringenek. A Naprendszer bolygói sorban: Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó. A bolygók és a csillagok közötti legfontosabb különbség az, hogy a bolygóknak nincs saját fénysugárzásuk, csak a Nap fényét veri vissza felszínük. Egyes bolygók a Földhöz hasonlóan kőzetekből állnak, míg a Jupitert, a Szatumuszt, az Urá- nuszt és a Neptunuszt legnagyobbrészt gázok alkotják. Nézzük őket sorban: A Merkúr kicsiny kőzetbolygó, Nap körüli keringési ideje 88 nap. A csillag felé forduló oldalán a hőmérséklet elérheti a 400 Celsius-fokot, éjjel azonban -170 fokig csökken, mivel nincs légköre, ami megtartaná a felvett hőt. A Vénusz minden más bolygónál fényesebbnek látszik. Az összes közül ez a bolygó közelítheti meg legjobban a Földet. Alig valamivel kisebb, mint a Föld. Légkörét sűrű szén-dioxid alkotja. Felszíne forró, körülbelül 500 Celsius-fok. A Mars kicsiny kőzetbolygó, felszínén kráterek és nagy, kihunyt tűzhányók láthatók. Folyékony víz nincs a felszínén, főként szén-dioxidból álló légköre nagyon ritka. A Földhöz hasonlóan itt is vannak évszakok, egy marsi év azonban csaknem kétszer olyan hosszú, mint egy földi. Télen a sarkokat fagyott széndioxidból álló hósapkák bontják, amik nyáron összezsugorodnak, de nem tűnnek el teljesen. A Marson jelenleg egy amerikai kutató-szonda tartózkodik, s onnan továbbít képeket a marsi tájról. Ez a bolygó kezdettől fogva érdekli az embereket, nem az első szonda tartózkodik felszínén víz, illetve valamilyen élet nyomait kutatva. Gyermekvilág divat Ez a divatos „mű-tetoválás” a váraljai táborban készült FOTÓ: BAKÓ JENŐ Milyen országban élnél szívesen? — Tanultuk az iskolában, hogy vannak olyan országok, ahol nincs soha nagyon hideg, vagy nagyon meleg. Ott biztosan jól lehet élni, meg ruhára is kevesebbet kell költeni, mert nem kell télikabátot meg csizmát venni. Én nagyon utálok fázni, ha rajtam múlna, sosem lenne tél az egész világon. Brigi (8) — A Walt Disney Birodalom közelében szeretnék élni, és minden nap bemenni és végignézni a műsort. Nagyon szeretem a meséket, meg a Disney- mesefigurákat. Sosem tudnám megunni, még akkor sem, ha felnőtt lennék. Marika (12) — Én nem is igazából a Földön szeretnék élni, hanem az űrben és űrhajós szeretnék lenni. Legszívesebben parancsnok lennék, de még az sem lenne baj, ha nem. Akkor sok kalandunk lenne, meg ismeretlen helyekre juthatnánk el. Szerintem nagyon szép lehet az űr és izgalmas ott az élet. Oda vá- ' gyök. Robi (9) — Olyan országban szeretnék élni, ahol senki sem ideges, vagy mérges. Senki sem kiabálna, nem szidná a másikat. És a legfőbb az lenne, hogy a gyerekek véleményére is odafigyelnének, mert azt hiszik, a gyerekek buták, pedig sokszor okosabbak, mint bármelyik felnőtt. Gábor (11) Ilyennek képzelik Tündérországot a szekszárdi Garay gimnázium 8/1. osztályosai Az indiánok története (1.) A gyerekek egyik kedvenc csoportos játéka az indiánosdi. Amit ezekről az emberekről tudnak, legtöbbször a kalandfilmekből merítik, amik nem mindig adnak hiteles képet az indiánok életéről. Ezt a hiány pótoljuk most. Kolombusz előtt is jártak európaiak Amerikában, i.sz. 1000 táján viking hajósok szálltak partra az Újvilágban, s feltehető, hogy ír szerzetesek és breton halászok is eljutottak a földrész keleti partvidékére. Az európaiak azonban csak Kolombusz Kristóf felfedező útja után tudták meg, hogy létezik egy önálló kontinens, amit Újvilágnak hívtak. Mint tudjuk, Kolombusz azt hitte, Indiába jutott el, s úgy halt meg, hogy nem tudta, önálló kontinensen szállt partra. Tévedése - nevezetesen hogy ez a földrész India - miatt kapták az amerikai őslakosok az „indián”, vagyis „indiai” elnevezést, ami aztán rajtuk is ragadt. Az utazók leírásai alapján hamarosan elterjedt Európában az a hiedelem, hogy az indiánoknak vörös színű a bőre, pedig természetes bőrszínük világos- vagy sötétbarna. A félreértést az okozta, hogy háború, vagy ünnepek idején testüket és arcukat vörösre mázolták. Közülük sokan hasonlítanak az ázsiai emberekre: hajuk sima és fekete, szemük sötét és általában keskeny vágású. A hasonlóság nem véletlen, mert az indiánok távoli ősei valóban Ázsiából vándoroltak be Amerikába. (A rokonságnak nyelvi emlékei is vannak, egyes szibériai népek például a szarvasbőrből készült lábbelit „kamuszin”-nak nevezik, ami igen hasonlít az indián „mokasszin” szóra, ami szintén lábbelit jelent. Közel 30 ezer évvel ezelőtt történt, hogy az Ázsia sarkvidéki területein vándorló törzsek egy része átmerészkedett az akkor még lakatlan amerikai kontinensre. Az északi féltekét ebben az időben vastag jégtakaró borította, s a hatalmas gleccserek olyan sok vizet kötöttek meg, hogy alacsonyabb volt a sarki tengerek vízszintje, mint ma. Szibéria és Alaszka között az alacsony vízszintnek köszönhetően száraz lábbal is járható sziklahíd emelkedett, s ez a földsáv ösz- szekötötte a két kontinenst. Ezen az úton vándoroltak át az Újvilágba azok a vadásztörzsek, amelyek az amerikai indiánok ősei lettek. Több mint valószínű, hogy a vadászok a mamut, az ősbölény és a rénszarvasok csordáit követve vetődtek át a másik kontinensre. Később vadlovakra, hódra, vadnyúlra, oposszumra és mosómedvére vadásztak, ahogy beljebb vándoroltak az amerikai kontinensen. Emellett vadontermő gyümölcsöket gyűjtöttek és halásztak. Az első betelepülők megjelenését követő évezredekben aztán egyre gyarapodott a kontinens lélek- száma. Új népek jelentek meg, amelyek dél felé vándorolva benépesítették a hatalmas, lakatlan földrészt. Amikor a fehér ember feltérképezte felfedezése után Amerikát, Alaszkától a Tűzföldig mindenütt indiánokkal találkozott. (Folytatjuk.) Barkácsoljunk! Keljfel Jancsi Magatoknak szórakozást, kistestvéreteknek nagy örömet szereztek, ha egy csinos Keljfel Jancsit csináltok neki ajándékba. Ennek a Jancsinak, mint a neve is mutatja, az a sajátsága, hogy akárhogy is próbáljuk elbuktatni, lefektetni, mindig talpra áll. A testét kifaraghatjátok bodzafabélből, vagy nagy parafadugóból. Mindenütt gömbölyűnek kell lennie, ezért karját, orrát, stb. csak rárajzoljuk, vagy festjük. Az alsó, levágott részére egy félgömb alakú ólomdarabot rögzítünk, de ólom híján ezt a részt is kifaraghatjátok fából. Az így elkészített mulatságos baba minden döntés ellenére is fel fog állni. Elektromos trükk Száraz, meleg időben igen könnyű a papírt elektromossá tenni. Csak egy kefével vagy száraz tenyérrel kell többször megdörzsölni. Ez a papír azután hozzátapad a kezedhez, az arcodhoz vagy a ruhádhoz. Vastagabb papírt is elektromossá tehetsz úgy, hogy kisebb tárgyakat is magához vonz. Ezzel érdekes mutatványt is végezhetsz. Egy szék gömbölyű támlájára helyezz egy fémpálcát úgy, hogy egyensúlyban legyen és a társaságnak mondd: — Tessék a botot egyensúlyi helyzetéből kibillenteni anélkül, hogy hozzányúlnának, ráfújnának, vagy a széket megmozdítanák. Senki sem fogja tudni megcsinálni. Erre te egy levelezőlap nagyságú papírlapot dörzsölj erősen a ruhádhoz és az így elektromossá vált papírt közelítsd a bot egyik végéhez, ami erre lassan kibillen egyensúly állapotából és leesik a székről. A kísérlethez feltétlenül száraz papírt használj és a textil is legyen száraz, amihez dörzsölöd, ellenkező esetben nem sikerül a mutatvány, mert nem fejlődik elektromosság. Vicces! — Tele vagyok gondokkal, éjszakánként le sem hunyom a szemem - panaszkodik barátjának Kovács. — Nem is látszik rajtad! — Na igen, mert nappal azért alszom... A szegény legény és a csodálatos sastojás Egyszer egy legény elment szántani a lovával. Ahogy a földre ért, talált egy tojást. A kalapjába tette és megkezdte a szántást. Amikor kész volt a munkával, a kalapot, amiben a tojás volt, a szekérre rakta és hazament. Kikötötte a lovat az istállóba, de a kalapot ott felejtette a szekéren. A talált tojás nagyon fázott kint az udvaron, úgy gondolta, ő bizony bemegy a házba. A kalappal együtt keresztülgurult az udvaron, s meg sem állt a küszöbig. Amikor a legény meglátta, úgy megijedt, azt sem tudta hová bújjon félelmében. A tojás megemelte a kalapot illendően, s így szólt: — Jó estét, te legény! Köszönöm, hogy hazahoztál. Engedd meg, hogy itt lakhassak nálad, a konyhában. A legény nem szólt semmit, de a tojás úgy gondolta, ez beleegyezést jelent, begurult hát a sarokba kalapostul, s ott elpihent. A legény megvacsorázott, aztán lefeküdt aludni. Álmában egy rengeteg erdőben volt, ott sem akárhol, hanem egy sasmadár fészkében, s a madár igen barátságosan fogadta, meg is vendégelte. Reggel a legény eltöprengett ezen a furcsa álmon, de aztán nem foglalkozott vele, befogta a lovat, s ment ismét szántani. A kalapja ismét ott volt a fején, mert reggel elvette a sarokból, s észre sem vette, hogy nincs már ott a tojás. Alighogy kiér a szántásra, hát a tojás ismét ott hever a föld közepén. Csodálkozott erősen, még az is eszébe jutott, hogy reggel nem látta a sarokban a tojást. Kíváncsian közelebb ment, megérintette a tojást, de az megrázkódott, ugrott egyet, s gyönyörű leánnyá változott. — Köszönöm, hogy magaddal vittél tegnap, s nem bántottál - mondta a leány. — Ha ez így nem történik, soha nem váltott volna meg semmi a varázslattól, s nem nyerem vissza az eredeti formámat - azzal a legény nyakába ugrott, s megcsókolta. De amikor a csodálkozó legény vissza akarta csókolni, a leány sasmadárrá változott, s felemelkedett a levegőbe. Onnan szólt vissza a legénynek: — Ha meg akarsz találni, gyere el az erdőbe, ahol a szüleim laknak. A sasmadár elrepült, a legény meg csak állt ott, mint a sóbálvány, még a szava is elállt. Mire megtalálta a hangját, a madár már messze szárnyalt. Igen tetszett neki a leány, ezért úgy határozott, hogy ő bizony megpróbálja megkeresni a sasfészket az erdőben. A baj csak az volt, hogy nem tudta, merre induljon el. Hatalmas erdő vette körül a földjét, akkora, hogy nem lehetett látni a végét. Hát ahogy ott töprenkedik, morfondírozik, egyszer csak megszólal a lova: — Segítek én neked, édes gazdám, csak ülj a hátamra. Merthogy a lova egy kiöregedett táltos volt, de ezt bizony senki sem mondta a legénynek, mikor megvette a vásárban. Felült a ló hátára, az meg, láss csudát, felemelkedett a levegőbe. Repültek hegyeken, völgyeken keresztül, alattuk zöl- dellt a hatalmas erdő. Hamarosan egy tisztás fölé értek, oda a táltos leszállón. A tisztás szélén hatalmas, százesztendős fa állt, s ahogy a legény nézegetett felfelé, meglátta rajta a sasfészket. De az a fa olyan hatalmas volt, hogy felmászni nem lehetett rá, de sebaj, felröpítette a legényt az öreg táltos. Fent akkora sasfészek volt, hogy egy kisebb falu is belefért volna. Áz öreg sas már várta a legényt, szívesen fogadta. A sas-leány is nagyon várta, szárnyával megsimogatta a kezét. Ákkor az öreg sas felrebbent, mögötte repült a leánya, s mind a többi madarak. Utolsónak az öreg táltos szárnyalt, hátán a legénnyel. Meg sem álltak egy gyönyörű völgyig, ahol. szépséges palota állott. Oda bementek, s ahogy az udvarára leereszkedtek, minden sas emberré változott. Az öreg sas királlyá, a felesége királynévá, a leányuk királykisasszonnyá, s a többi sas pedig az udvar népévé. Köszönetét mondtak a legénynek, amiért megtörte az őket Sújtó varázslatot, s mindjárt nagy lakodalmat csaptak. A legény és a sas-királykisasz- szony égybekeltek, s boldogan éltek tovább. Az öreg táltos pedig márvány istállót kapott arany jászollal, abban szolgálták fel minden nap a kedvenc eledelét. Itt a vége, fuss el véle! Antalné Bíró Jolán
