Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-25 / 172. szám

MŰSORA J AN LATOK A legjobb rosszfiú „Meggyőződésem, hogy a filmezés kemény meló, nem pedig művészet. Utálom, amikor filmművészetről vagy színészi tehetségről papolnak, hiszen az egész nem más, mint fu­tószalagon gyártott nagyipari termék” - mondta Robert Mitchum, a közelmúltban el­hunyt, népszerű amerikai színész. Ha valaki, hát Mitchum ismerte ezt a világot. Maga sem tudta pontosan, hány filmben szerepelt. Volt olyan esztendő, amikor tizenhét produkció­ban állt kamera elé. Végigjárta a hollywoodi szamárlétrát, és a csúcsra érve, évtizedekig meg rizte kiváltságos helyzetét. Imádta a whiskyt és tequilát, a Davidoff szivart, és sze­relmes volt minden partnemőjébe. Ennek el­lenére több mint fél évszázados házasság fűzte Dorothy Spence-hez. Két fia, Jim és Chris szintén a színészi hivatást választotta. Megismerte az élet árnyoldalát is. Mielőtt színésznek állt, kőművessegéd és kidobóem­ber volt. Fiatal korában még a börtönt is meg­járta. Később sem ment a szomszédba, ami­kor bunyózni kellett. Sohasem titkolta, hogy nem szereti az álomvárost. Nem is kapott Os- car-díjat, pedig legalább az életművéért meg­érdemelte volna. Kevés színész tudott nála jobb rosszfiú lenni. Az egyik kritikusa mondta: ”Ha kedve volt hozzá, zseniálisan játszott.” Robert Mitchum augusztusban lett volna nyolcvanegy éves. A POP TV heti műsora Napközben az S 9-es csatornán hétfőtől va­sárnapig: Non stop szórakoztató összeállí­tás HÉTFŐ 20.00 Vakáció TV (jóslás, kisfilmek, nyár-esti csevej, hűsítő film­kockák, szórakoztató programok) 21.25 POP TV Mozi: Éjféli tanú KEDD 20.00 Vakáció TV (jóslás, kisfilmek, nyár-esti csevej, hűsítő film­kockák, szórakoztató programok) 21.20 POP TV Mozi: Az utolsó legjobb év; Űr­vadászat; A vágy ere­jével. SZERDA Napközben az S9-es csatornán: Non Stop szórakoztató össze­állítás CSÜTÖRTÖK 20.00 Vakáció TV (jóslás, kisfilmek, nyár-esti csevej, hűsítő film­kockák, szórakoztató programok) 21.25 POP TV Mozi: Veszé­lyes hely PÉNTEK 22.00 Éjszakai műszak 23.00 POP TV Mozi: A szere­lem gyilkolhat SZOMBAT 8.00-12.00 Szombat dél­előtt a POP TV-vel. (Benne: játék, szóra­koztató összeállítá­sok, Főzzünk együtt). VASÁRNAP 14.00 Családi csatorna 16.45 POP TV Mozi: Pokoltól a győzelemig A POP TV a műsor­változtatás jogát fenntartja. Ez a divat Valóságos sztárparádé ez a film A film és a divat elvá­laszthatatlan. A film jó alkalom és kiváló rek­lám a Divatdiktáto­rok (vasárnap, HBO 20.35) számára: bemu­tathatják a legújabb ru­hakölteményüket, s egyúttal szabadjára en­gedhetik alkotó fantáziá­jukat. A filmvásznon gyak­ran divat is terem. Ele­gendő megemlíteni a hí­res-hírhedt gengszter- filmet, a Bonnie és Clyde-ot. A szakma egyik nagyjának, a japán Jamamotónak a megfo­galmazása szerint: ”A divat állandó jelenlétet követel. Ha valaki egy hétre abbahagyná a munkát, rögtön elfelej­tenék azt is, hogy valaha létezett.” Éppen ezért a vezető divattervezők és cégek igyekeznek ki­használni, hogy Holly­wood a tízes évek köze­pétől a lábuk előtt hever. Az álomváros klasz- szikus filmjeiben a főhős és kedvese gyakran tün­dökölt a legelőkelőbb párizsi divatcégek (Mme Gres, Schiaparelli, Dior) ruhájában. Egykor rend­kívül népszerű volt a Givenchy öltöny. A hat­vanas években jött Cha­nel, Mary Quant, Tuffin és Paco Rabanne, majd pedig Alain Delon, aki a kalandfilm mellett az in­geivel is befutott. Az Agip Hungária Rt. töltőállomás üzemeltetőt keres Dunaföldváron és vonzáskörzetében. Olyan vállalkozót keresünk, aki: • Rendelkezik kereskedelmi és/vagy műszaki végzettséggel, kereskedelmi gyakorlattal és felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel. • Határozott fellépésű és elhivatott, nem folytat más tevékenységet. • Minimum 5 millió Ft értékű biztosíték és a töltőállomás shopkészletének finanszírozásához szükséges forgótőke áll rendelkezésére. • A töltőállomást az Agip előírásai szerint működteti, aktívan részt vesz a gazdaságos üzletmenet kialakításában. Várjuk fényképes, géppel írt pályázatát és erkölcsi bizonyítványát a hirdetés megjelenését követő . ■< . ' \:őí.%a;||■ ... . ! .. Cím: Agip Hungária Rt., Kereskedelmi Osztály 2041 Budaörs 1. Pf. 164. ÁMORÉ HOROSZKÓP 11 Gable és Lombard A régi Hollywood két legfényesebb csillaga a filmen és a valóságban is álompárt alkotott. Ca­role Lombard a vígjáték aranykorának királynő- jeként uralta a filmvásznat. Nemcsak a közönség imádta, hanem a színészek is versengtek érte. Mindenki vele akart játszani. Kiváltságos helyze­tét jól jellemzi, hogy - nő létére - beleszólhatott a forgatókönyv alakításába és a rendezésbe. Clark Gable rögösebb utat járt be. A kaland- filmekben tanúsított nyers férfiasságával és a szája szegletében bujkáló mosolyával gyorsan meghódította a nők szívét. A két nagy sztár 1939-ben házasodott öszsze. A temperamentu­mos, víg kedélyű Lombard természetesebb, tel­jesebb ember lett Gable mellett. A nagyvilági ál­arc mögött megbúvó, békére vágyó, nyugtalan szellem új oldaláról mutatkozott meg: megválto­zott az életmódja, a pillangóból hús-vér nő lett. Gable is végre megtalálta mellette az igazi bol­dogságot. Az előző két felesége sokkal idősebb volt nála. A korban is hozzáillő asszony vidámságot, fia­talságot varázsolt köré, együtt élvezték a szere­lem örömét. Csak három boldog év adatott meg nekik. Carole Lombard 1942-ben repülőszeren­csétlenség áldozata lett. Gable pedig hátat fordí­tott a filmezésnek, és bevonult a légierőhöz. Éle­tüket, szerelmüket idézi fel az a film, amely a Duna TV-n látható szombaton, 23.35-kor. A hét szülötte Amold Schwarzenegger A héten ünnepli ötvenedik születésnapját Ar­nold Schwarzenegger, az osztrák származású, amerikai színész. Az alpesi levegőn edződött kemény gyerekké, majd szívós munkával - és némi vegyipari segédlettel - a testépítők kirá­lya lett. A dagadó muszkli mutogatása azon­ban nem nyugdíjas elfoglaltság. Ezért Antié­nak is sokszor föltette a kérdést az apja: Mi leszel, fiam, ha nagy leszel? Hogy a kemény edzés eredménye ne vesz- szen kárba, a jóképű izompacsirta kitalálta, hogy színésznek áll. Mivel az osztrák film­gyártás nemigen tudta foglalkoztatni, elindult Hollywoodba. Kezdetben egyetlen szót sem tudott angolul, ezért évekig be kellett érnie néhány szavas szereppel. Első főszerepét a Conan, a barbárban kapta. Hímevét A halál­osztó című filmjével alapozta meg, és azóta számos kasszasikert hozó produkcióban sze­repelt. Lassanként azt is bebizonyította, hogy nem üres fejű izomkolosszus, hanem nagyon is helyén van az esze. A legelőkelőbb körök­ben is kedvelik és elfogadják. Különösen az­óta, hogy feleségül vette a néhai Kennedy el­nök unokahúgát. Az ötvenedik születésnapjára hazalátoga­tott Grazba, a szülővárosába, ahol stadiont neveznek el róla. A százkilós kolosszus meg­hatódva fogadta a hírt. Cserébe megígérte, hogy elintézi: Grazban lesz új filmjének az európai bemutatója. Ebből is látható, hogy a félelmetes mellkasban érző szív dobog. A művészet mosolya Salamon Béla mesélte Nem vagyok mulatós ember, de néha előfordul, hogy kimara­dok. A múltkor is jó kedélyű társasággal akadtam össze, és nem tudtam ellenállni a szívé­lyes unszolásnak. Hiába tilta­koztam, hogy vár a feleségem, meg hogy nem szoktam kima­radni, mert az asszony szigo­rúan veszi az ilyen botlást. Reg­gel hét óra volt, mire hazakeve­redtem. Egy hét múlva újra találkoz­tunk. A feleségem is velem volt. A társaság egyik tagja megkér­dezte:- Mondd, kérlek, szólt a múltkor a feleséged, amiért olyan későn engedtünk haza?- Ó, nem szóltam - mondta szerényen a feleségem.- Bizony, nem! Egész héten nem szólt hozzám egy szót sem. □ Cipőt tisztíttattam az utcán. Amikor a cipőtisztító végzett a munkával, nyújtottam neki a ki­út összeget, de megrökönyö­désemre dupla árat kért.- Miért? — kérdeztem. - Olyan piszkos volt?- Nem - felelte a tisztító. - De ez a cipő kétszer akkora, mint másé. □ Egyszer az egyik színész elaludt az öltözőben, és lekéste az elő­adást. A színházi törvényszék tetemes pénzbírsággal sújtotta.- Na, fiam — mondtam neki -, ezért a pénzért a Ritzben is alhattál volna! KOS (rn.21.-IV.20.) 06-90-303-572 Szerelem: Most nem biztos, hogy ellen tud állni egyik kollégája (munkatársnője) köze­ledésének. Bár tudja, hogy ebből baj lehet, belemegy a játékba, ami aztán nagyon is komollyá válhat. Hiva­tás: Amennyiben nem tud szabad­ságra menni, a most következő na­pokban, olyan feladatot kell megol­dania, amiben örömét leli, és még jól meg is fizetik. BIKA (IV.21.-V.20.) 06-90-303-573 Szerelem: Ameny- nyiben még egyedül­álló, ezekben a napok­ban nyitott szívvel jár és szinte vonzza azokat, akik szíve­sen megosztanák önnel a jövőjüket. A végén már a választás lesz nehéz. Hivatás: Aktív és termelékeny. Sok dologba belevág, többet vállal, mint kellene. Mintha „meg akarná mutatni a világnak, ” vagy csak egy­valakinek? IKREK (V.21.-VI. 21.) 52 06-90-303-574 Szerelem: Valami i miatt vita tör ki, s ha nem enged, bizony a szokottnál hosszabb mosolyszünetre számíthat. És még jó, ha ennyivel megússza, mert a partnere bizony a szakítást fontol­gatja. Hivatás: Gyorsan mond igent egy ajánlatra, mert unja jelen­legi helyét, pedig egyáltalán nem biztos, hogy a kétes sikerért érdemes odahagyni a biztonságot. RÁK (VI. 22.-VII. 22) 06-90-303-575 Szerelem: Érdemes volna minden lépése előtt legalább húszig számolni, ugyanis az utóbbi időben egyre feszültebb a hangulat ön és a családtagjai között, akik a partnerét (házastársát) kriti­zálják. Hivatás: Nagyon kilátásta­lannak érzi a helyzetét, mert újabb és újabb akadályba ütközik mostaná­ban. Ne adja fel olyan könnyen, má­sutt ugyanilyen a helyzet! OROSZLÁN (VII. 23. - VIH 23.) 06-90-303-576 Szerelem: Magabiz­tosságával olykor gát­lásait próbálja lep­lezni. A most követ­kező napokban felszabadultabb és romantikusabb, mint máskor. Hiva­tás: Használja ki az alkalmat, a munkahelyén ugyanis úgy alakulnak a dolgok, hogy az ön kezébe kerül néhány fontos ügy megoldása. Most körülveheti magát megbízható bi­zalmasaival és győz! SZŰZ (VIII.24.-DL23.) 06-90-303-577 Szerelem: Taln nem a saját érdekeit nézné KtV*] csupán, hanem az em- ISmIJ béri értékeket, több barátra tehetne szert. Az utóbbi idő­ben ugyanis meglehetősen magá­nyosnak érzi magát. Talán mert túl­ságosan kiismerték, akik eddig közel álltak önhöz. Hivatás: Az az aján­lat, amit hetekkel ezelőtt kapott, tárgytalanná vált, pedig épp most jönne jól. MÉRLEG (DL 24. -X. 23.) 06-90-303-578 Szerelem: Romand- tfHOHR kus hangulat keríti ha- (almába. Felidézi a VXWXV múltat, a régi kedves emlékeket, és szíve mélyén szeretné meg nem történtté tenni, amit azóta elkövetett partnere ellen. Hivatás: Bár rengeteg a teendője, szinte min­dent „holnapra” halaszt, s abban bí­zik, megoldja az idő. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) 06-90-303-579 Szerelem: Kellemes hétnek néz elébe, iz­galmas kaland vagy boldog együttlét régi partnerével éppúgy lel régi, már kihűltnek hitt kapcsolat hirtelen fellángolása. Hivatás: Né­hány dolgot feltétlenül tisztáznia kell munkaadóival, különben a fél­reértések sorozata teszi tönkre szé­pen alakuló terveit. NYILAS (XI. 23.-XII. 21.) 06-90-303-580 Szerelem: Egy kis kaland színezheti most a szürke hétköznapo­kat, de talán a betelje­sülésig nem is jut el, mert már az a tény is megnyugtatja, hogy sikerült meghódítania azt a bizonyos sze­mélyt. Hivatás: Bár javában tom­bol a nyár, s aki teheti nyaral, ön azonban most „kapcsoljon ötödik sebességbe”. BAK (XII. 22-1.20) 06-90-303-581 Szerelem: Mielőtt igent mond. gondolja meg, érdemes-e koc-KAlflv káztatni! Partnerével, valóban képtelen felfrissíteni a kap­csolatát? Hivatás: Nem is számít arra a váratlan jövedelemre, amely a héten üti a markát. Mivel ennek a pénznek nem volt „előre tervezett helye”, legjobb, ha beteszi a bankba, nehezebb időkre. VÍZÖNTŐ (1.21.-II. 20.) 06-90-303-582 Szerelem: Is önmagára talált. 1 fényében ragyog, hető, ha a másik i figyelmét magára tás: Tudásszomját ezúttal nehezeb­ben tudja csillapítani, mert a tovább­tanulását vagy külföldi kiküldetését, esetleg egyéb, szépen kidolgozott tervét a főnöke egyetlen tollvonással lehetetlenné teszi. HALAK (R 21.-III. 20.) 06-90-303-583 Szerelem: Egy kis kaland színesebbé te- heti az életét, de vi- IMf ■jrJl gyázzon, mert ebből pletyka is kerekedhet! A munkahelyi szerelmet a kollégák veszik rossz néven. Ha szomszédjával kezd ki, az egész ház leskelődik ön után árgus szemekkel. Hivatás: Gyorsan igent mondott egy alig ismert feladatra, most viszont már szívesen vissza­vonná adott szavait. Ha a horoszkópot készítő Herczeg Katától többet is meg szeretne tudni, hívja a csillagjegye alatti számot!

Next

/
Thumbnails
Contents