Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-03 / 153. szám
4. oldal Gazdaság 1997. július 3., csütörtök Luxushotel, tanyasi ház egy kalap alatt? A falusi vendégfogadók kezdeményezik az új jogszabály módosítását Július 1-jétől új rendelet szabályozza a fizető-vendéglátást és a falusi szállásadást. A magánszálláshelyek idegenforgalmi jellegű hasznosításáról szóló kormányrendelet azonban vegyes érzelmeket váltott ki a leginkább érintettek, a vidéki vendégváró-vendéglátó családok körében. Vita a BB körül. A Pénzügyminisztérium megkapta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) előzetes jelentését a Budapest Bank privatizációjáról lefolytatott vizsgálatról és sok tekintetben vitatja azt. A tárca konzultációt javasol, s a végleges jelentés kézhezvételét követően fogja tájékoztatni a nyilvánosságot az ügyben kialakított álláspontjáról. CEFTA: bolgár tagság. Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter vezeti a magyar delegációt a CEFTA Vegyes Bizottságának ez évi rendes ülésén, ahol várhatóan döntenek a Bulgária csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdésének időpontjáról is. BÉT: közel a 6900-hoz. A részvényárak erősödése nyomán újabb rekordértéken zárt szerdán a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe. A BUX 116 ponttal növekedett, értéke 6870,57 pont lett. Erősödött a Mól (4185 Ft), az OTP (5150 Ft) és a TVK (3385 Ft), kissé gyengült a BorsodChem, amelynek 7495 forintra csökkent az árfolyama. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 311,30 Francia frank 31,90 Japán jen (100) 164,14 Német márka 107,53 Olasz líra (1000) 110,39 Osztrák schilling 15,28 Svájci frank 128,14 USA-dollár 187,79 ECU 211,32 A Magyar Falusi-Tanyai Vendégfogadók Országos Érdek- képviseleti Szövetsége máris jelezte: ha az új jogszabály „működni kezd”, negatív hatása rövid időn belül érezhető lesz, s visszaveti a kívánatosnál amúgy is lassabban fejlődő zöldturizmust. Hibás egyenlősdi- A kormány döntése nyomán várhatóan drágulni fog a falusitanyai vendégfogadás, a városlakók közül egyre kevesebben tudják majd megfizetni ezt a szolgáltatást. Ezért kérni fogjuk a falusi üdültetést hátrányosan érintő rendelkezés módosítását- nyilatkozta lapunknak Csáky Csaba, az érdek-képviseleti szövetség elnöke. Az új szabályozás szerint idegenforgalmi célú fizetővendéglátásnak minősül az a falusi szállásadás is, ahol 10-nél kevesebb ágy várja a vendégeket. Vagyis a mindössze néhány szálláshelyet kínáló tanyasi ház gazdái ugyanolyan elbírálás alá esnek, mint a többcsillagos hotelek vagy a nagy forgalmú magánszállások tulajdonosai. Azt is kimondja a jogszabály, hogy a magánszállásadóknak vendégkönyvet kell vezetniük, s csak akkor adhatnak ki szobát, ha vállalkozásukat a települési önkormányzat jegyzője nyilvántartásba vette. Fölös adminisztráció Ezenkívül is jó néhány olyan előírást tartalmaz a jogszabály, amely kedvezőtlenül érinti az agrár-vendégfogadókat. Jellemző példa erre az a passzus, amely kötelezővé teszi a szálláshelyekről szóló tájékoztató táblák kihelyezését. Könnyű belátni, hogy ez a kispénzű vendéglátóknak komoly anyagi tehertételt jelent, hiszen egy-egy ilyen tábla elkészíttetése, kihelyezése körülbelül negyvenezer forintba kerül. Ráadásul fölösleges is, hiszen a vendégfogadó helyekről mind belföldön, mind külföldön általában katalógusokból tájékozódnak a pihenni vágyók. Ennek alapján előzetesen lelevelezik vagy személyesen megbeszélik a feltételeket, a körülményeket, az árakat stb. Érdemes a támogatásra Csáky szerint az idegenforgalmi jellegű fizető-vendég- szolgáltatást nagyon határozottan külön kellene választani a falusi szállásadástól. Az olcsó zöldturizmus, amely sokat segíthet a falusi foglalkoztatás bővítésében, a szolgáltatások javításában - kiemelt támogatásra érdemes. Ennek a nyugat-európai országokban formái vannak: adómentesség, államilag garantált hitelek, az állami képzésbe épített oktatás, szakmai tanácsadás, továbbá a piacra jutás biztosítása, kiegészítve a megfelelő marketinggel. A példát inkább követni, mint elvetni kellene. Újvári Gizella Székesfehérvár Kecskemét Miskolc Szeged Szombathely Debrecen Burgonya — 30- 60 40- 50 40- 50 60- 80 20- 40 Fejes káposzta 45- 55 20- 60 25- 50 30- 60 50- 68 20- 30 Kelkáposzta 70-120 70-100 40-100 50- 70 60-140 40- 90 Karfiol 70-160 100-170 60-160 70-150 98-160 50-150 Korai sárgarépa Korai 55- 90 45- 70 30- 90 15- 35 30- 80 20- 60 petrezselyem 20- 60 55- 90 60-14020- 80 25- 80 Vöröshagyma 130 100-150 80-150 80-160 100-140 80-200 Zöldborsó80-120 60-120 70- 80 80-100 60-100 Paradicsom 140-160 80-170 90-160 100-120 140-170 70-180 TV paprika (db) 12- 20 8- 25 10- 35 8- 15 10- 30Cseresznye 80-100 60-130 80-200 100-220 100-200 100-250 Meggy 150 100-150 70-170 60-150 120-200 100-200 őszibarack100-140180-250 150-420 80-320 Földieper 200 120-280 180-300 150-250 200-250 125-220 Tojás (db) 12,0-13,0 10,0-13,5 8,5-13,0 10,0-11,0 12,0-15,0 9,0-13,0 1997. június 25.-júliu8 2. közötti piaci árak, forintban A hangsúly nem a büntetésen, a jó tanácson van Csak (jog)tiszta forrásból Bár már hazánkban is számos büntetőeljárást indítottak jogosulatlan szoftver- használat miatt, nem csak a szigorú - akár elzárással is járó - szankcióknak kellene elriasztaniuk a felhasználókat a kalózkodástól. Mint egy tegnapi tájékoztatón hallottuk: anyagilag is jóval kifizetődőbb jogtiszta programokat futtatni. A Számaik Rendszerház Rt. az egyik legnagyobb hazai szoftverforgalmazó cég, amely egy ideje számítógépes tanácsadással is foglalkozik. Érdi-Krausz Gábor kereskedelmi igazgató elmondta, hogy vállalják a cégek számítógép- és szoftverparkjának felmérését, racionalizálását is, és miközben csakis jogtiszta megoldásokat vázolnak, gyakran sikerül pénzt is megtakarítaniuk megbízóiknak. A körülbelül ötven működő számítógépes munkaállomásnál már anyagilag is megtérülő szolgáltatás közben megismert adatokat természetesen titkosan kezelik, s garanciát vállalnak az általuk ajánlott megoldások gazdaságosságára is. T. J. _____________Házunk táján_____________ Nyúlfiókák dajkaságban Fontos, hogy a megfialt nyúl fészkének ellenőrzésekor eldöntsük, hány kisnyulat hagyunk az anyja alatt. Ez attól függ, hogy intenzív tartással vagy hagyományos módon neveljük-e föl őket. Intenzív nevelés esetén csak hat fiókát érdemes meghagyni az anyjuk mellett. Ilyenkor ugyanis a kis állatok gyors fejlődésnek indulnak és átlagosan húsz százalékkal nagyobb súlyt érnek el választásra, mint azok, amelyek számát nem korlátozzuk. A hagyományos tenyészetekben - ahol nemcsak tápot, hanem szénát és gumós takarmányokat is etetnek - érdemes nyolc-kilenc fiókát is meghagyni az alomban. Még egy esetleges húszszázalékos szopóskori elhullással is megéri minél több egyedet felnevelni az olcsó tápon. A felesleges kisnyulakat idegen anyához tesszük, ezt nevezzük dajkásításnak. Bár az anyanyulak szinte kivétel nélkül elfogadják az idegen kölyköt, nem árt óvatosnak lenni, mert a fészek megboly- gatása az erősebb anyai ösz- tönű, vagy idegesebb állatot ingerelheti, aminek következtében könnyen összetaposhatja a fészket a kicsinyekkel együtt. Legjobb tehát, ha daj- kásításkor az anyát kivesszük a ketrecből, amíg a jövevény fiókát (tiszta meleg kézzel) átrakjuk a fészekbe. Az új kicsit helyezzük a többi közé, takarjuk be tépett szőrrel, s várjuk meg, amíg az alom megnyugszik. Csak ezután tegyük vissza az anyát a helyére. Lengyel Zoltán Melegszik az idő. Legelésznek a bárányfellegek Közeleg a nyaralás. Itt a legjobb pillanat, hogy szerezzen inagának egy mobiltelefont a legjobbak közül! >- Készülék Heg : egyszerre három csúcsminőségű újdonság várja! Akciós áruk új, és kedvezményes WESTEL 900 előfizetéssel együtt: PANASONIC G500/SL nettó 47.700*Ft, ERICSSON GH 688/SL nettó 68.800’Ft, MOTOROLA StarTAC 70/SL nettó 82.800* Ft. ► Megtakarításileg: ha most vásárol akciós készüléket kedvezményes árú WESTEL 900 előfizetéssel, akkor összesen legalább nettó 54.100 forintot takaríthat meg. ► Mérlegeljen: De ne csak elvileg! Üzletileg! Legkésőbb addig, amíg a készlet tart! Várjuk a WESTEL 900, a Westel Rádiótelefon Kft üzleteiben és kijelölt partnereinknél! Westel 900 mintabolt: Szekszárd. Arany J. u. 4. tel.: 06-74/315-715, 06-30/435-900 PANASONIC G500/SL * Csak uj WESTEL 900 előfizetéssel! A készülék csak WESTEL 900 előfizetői kártyával használható. További feltételek az üzletekben. jipr mitiiisil L :Í i-:! j , ÍSÍ ■ ; : mBSkI : g| I ■ 1