Tolnai Népújság, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-12-13 / 161. szám

10. oldal Hétvégi Magazin 1997. július 12., szombat Rejtett értékeink Pados János küzdelmes élete „Büszke vagyok rá, hogy Du- naföldvárott születtem, a kö­zött a jó magyar nép között, mely századokon át megtar­totta nyelvében, szokásaiban, viseletében, erkölcseiben ere­deti jellegét” - írta halála előtt alig hét hónappal Cziráky Gyulának, paptársának, Du- naföldvár jeles monográfusá- nak Pados János. Azon sokak közé tartozott, akik nehéz időkben is tudtak és akartak is hűek maradni, akár életük, vagy mint ő, sza­badságuk árán is. Atyját a ha­gyomány az elsőföldvári gyógyszertár legrégibb tulaj­donosaként emlegette, az 1820. június 21-én született fiú 11 éves koráig maradt a mezővárosban. A gimnáziu­mot Budán, Kőszegen, a böl­csészeti osztályokat Pesten végezte, majd 16 évesen a székesfehérvári teológia hal­latója; 1843. június 21-én szentelték pappá. A püspök, báró Barkóczy László vette maga mellé, később Bog- dányban lett káplán, utóbb a püspöki hivatalnál szentszéki jegyző. A szabadságharc Szé­kesfehérvárott találja: egyike azoknak, akik a Jellasics el­leni fegyveres felkelésre buz­dítják a népet, amely ennek következtében kiveri a város­ból a megszállókat és a Pá- kozdra menő sereghez csatla­kozik. Ott tábori lelkészként szolgálja a hazát, később Görgeivel Komáromba vonul, de az önkéntesek feloszlatása után hazatér. Székesfehérvárott joggal tart attól, hogy - az 1848-ban Tolna megyei konzervatív követ, de 1849-től már csá­szári biztos - Gaál Eduárd ül­dözni fogja. Ez elől mene­külve, egyszerű közhonvéd­nek soroztatja be magát Kmetty György hadseregébe, ahol az ősmesterségig viszi Világosig. Ekkori ténykedé­sének színes részleteit írta meg Ambrus József Az 1848/49. évi szabadságharc­ban résztvett római és görög katolikus papok albuma című munkájában, de a későbbiek­hez képest ez még csak a kez­det. Előbb Törökországba akart kivándorolni, de beteg­sége ebben megakadályozta, s így Nagyváradon került orosz fogságba. Csellel kiszabadul, de jelentkezik Budán a csá­szári vizsgálóbírónál. Az Újépületben eltöltött hónapo­kat másfél év munkácsi vár­fogság, majd ugyanennyi ol- mützi rabság követte, csak azért, mert elveiben, tetteiben nem alkudott... A kiszabott hat évből kegyelemmel hár­mat elengednek. Mivel plébá­niát nem kaphat, püspöke közbenjárására gróf Károlyi György fiainak nevelője lesz Csurgón, s velük utazza be az olasz, (német, svájci és francia városokat. Élményeit Úti jegyzetek levelekben című könyvében adja majd közre 1863-ban. A kitűnő útikönyv­ben legalább annyira érdekes a széleskörű műveltség és az avatott stílus, mint a látás­mód. „Sokáig fogok még gyönyörködni a pillanatban, melyet itt örömtelve élvezék” - íija egy helyütt, másutt meg Svájc példáján tényekkel cá­folja „azoknak hamis ráfogá- sát, kik állíták: hogy a katoli­cizmussal sem a szabadság­szeretet, sem a szabad gon­dolkodás, sem az alkotmá­nyosság meg nem fér”. Már elmúlt 40 éves, amikor hirte­len fordulattal úgy határoz, hogy orvossá lesz. Miután le­tette szigorlatait, 1867. július 11-én útra készen áll, menne Ázsiába, hogy ott az orvoslást és a magyarok nyomait ku­tassa. Örök szomorúsága volt, hogy erről püspöke lebeszélte s kinevezte zsámbéki plébá­nosnak. Öt év múlva vonult vissza Nemestördemicre, ahol orvosként és papként élt. Ér­dekes cikkei - amelyek már 1847 óta jutnak el az olvasó­hoz - még tovább szaporod­nak. Orvosi tárgyúakat inkább csak ekkortól írt, de kibővítve újra kiadta költeményit is Myrtuslombok címmel, utolsó könyve, a török, német, dán, svéd, norvég, finn és orosz élményekről szóló Utazási napló 1890-ben látott napvi­lágot. Sokáig alapműként for­gatták 1856-ban megjelent Montesquieu-fordítását A ró­maiak nagysága és hanyat­lása címmel, akárcsak Ma- chiavelli-fordítását. Cziráky Gyula írja monográfiájában az 1892. június 22-én urához költözött Padosról: „birtokát kórházra hagyta, régiséggyűj­teményét a Nemzeti Múze­umnak adta, bizonyos össze­get pedig a csángó-magya­rokra hagyott... szétszórt faj- és hitrokonaink vallásos és nemzeti művelődésének előmozdítására”. „Egyet pe­dig - írja Pados - magamnak tartok fenn, és ezt kopor­sómba, a lábaimhoz kívánom helyeztetni: ez azon lánc és béklyók, melyeket Munká­cson mint politikai várfogoly viseltem. Hazám jogaiért és szabadságáért küzdöttem, ál­doztam és szenvedtem; jutal­mat nem kértem, nem vártam, nem kaptam. Jutalmam az ön­tudat és a lánc,-melyet ma­gammal viszek síromba”. Dr. Töttó's Gábor Garaysta öregdiákok: dr. Schank László Cipészinas nem lett, de főorvos igen Az egykori garaysta gimnazisták általában nem kis nosztalgiá­val idézik fel a szekszárdi Alma Materben eltöltött éveiket. A most 76 éves dr. Schank László viszont őszintén bevallotta: bi­zony, nem mindig csak a szépre emlékezik. — A szekszárdi református általános iskola elvégzése után, 1932-ban kerültem a Garay János Gimnáziumba - kezdte dr. Schank László. — Az elemiben - ahol egyébként édesapám volt az is­kolaigazgató - végig kitűnő ta­nuló voltam. A jeles eredményt az első két évben is megtartot­tam. Ám szüleim között a vi­szony időközben megromlott, s az érettségi idejére már el is váltak. A konfliktus rám is rossz hatással volt, s ezt alaposan megsínylette a tanulmányi eredményem. Ráadásul az egyik hittanórán ellent meré­szeltem mondani a zsidókat rendszeresen szidalmazó - jól­lehet éppen az izraelita hitről kereszténnyé áttért - reformá­tus papnak is... No, száz szó­nak is egy a vége, amikor hete­dikes lettem - ez 1939-ban volt, azaz érettségi előtt egy évvel -, Faludi Ferenc igazgató behí­vatta apámat, s közölte vele: a cipészinasnak sem alkalmas, buta fiát, aki az iskola szé­gyene, vigye innen, amilyen gyorsan csak lehet. így azután apám elvitt Bonyhádra, az evangélikus gimnáziumba. Fel is vettek, de azzal a feltétellel, hogy a 8. osztályt kétszer vég­zem el, s csak ezután érettsé­gizhetek. Nos, dr. Schank László a be­csületes suszterszakma szeren­cséjére valóban nem lett cipész­inas - ilyen ambíciói persze soha nem is voltak -, viszont már a Garay János Gimnázi­umban elkezdte szárnypróbál­gatásait egy másik területen. A rajzolásról és festészetről van szó. S mindehhez tegyük gyor­san hozzá, hogy ha valaki ma bebocsáttatást nyer dr. Schank László pécsi otthonába - mint annyi egykori szekszárdi ga- raystát, őt is elsodorta szülővá­rosából a sors -, akár egy galé­riában is érezhetné magát. A szobák falain mindenütt fest­mények - tájképek, portrék, emberábrázolások. Mindebben csak az az érdekes, hogy dr. Schank László végül is nem képzőművészeti főiskolán, ha­nem orvostudományi egyete­men szerzett diplomát, s orvos­ként is ment nyugdíjba. De visszatérve a Garay János Gimnáziumban töltött évekre: már ekkor kiderült - köszönhe­tően Wallacher László tanár úrnak -, hogy tehetségesen raj­zol, fest, sőt, legjobb munkái­ból éppen az eltanácsolása nap­ján nyílt meg egy házi kiállítás az intézmény tornatermében. — Jókor, gondoltam ma­gamban, hiszen ekkor éppen azzal voltam elfoglalva, hogy mi is lesz velem. Bonyhádon persze jól meg is szorítottak a tanárok, de lehet, hogy ez tett jót, mert 1940-ben simán leé­rettségiztem, s még abban az évben fel is vettek az orvosi egyetemre. Méghozzá Szegedre, mely egyetem akkoriban arról volt nevezetes, hogy mások mellett nem kisebb személyiség, mint Szent-Györgyi Albert csepeg­tette a tudományokat a hallga­tók fejébe. Dr. Schank László is szigorlatozott a Nobel-díjas, mindenki által rajongással tisz­telt világhírű professzornál. — Rendkívül szimpatikus, közvetlen, joviális embernek ismertem meg Szent-Györgyi Albertet, akinek aláírását ma is büszkén őrzöm az indexemben. S milyen a sors: az egyetemen találkoztam az engem Szek- szárdról, a Garayból eltaná­csoló Faludi Ferenc gimnáziu­migazgatófiával. Mint kiderült, őt is felvették az egyetemre, de már a második évben kibukott. Én pedig, hat esztendővel a dip­loma megszerzése után, 1953- ben, harminckét évesen - a Rá- kosi-rendszerben, pártonkívüli- ként! - az ország legfiatalabb belgyógyász-főorvosa lettem itt Pécsen, a Honvédkórházban. Ám a Garayból való dicste­len távozás, a „cipészinasnak sem alkalmas, rossz tanuló” híre még ekkoriban - azaz az ötvenes évek elején - is kísér­tette dr. Schank Lászlót. — 1952-ben a székesfehér­vári kórházban voltam - akkor még - alorvos. Tanítottam is a vöröskeresztes iskolában, bel­gyógyászatot és járványtant. Itt, - teljesen váratlanul - ösz- szefutottam két egykori ga­raysta tanárommal, az időköz­ben idekerült Csapó Jenővel (a tanári pályafutását a Garay Já­nos Gimnáziumban 1930-ban! kezdő Csapó Jenő még ma is él Budapesten - A szerk.) és Schwirián Györggyel. Nagyot néztek, nem akartak hinni a szemüknek. Mit keresel te itt? - kérdezték elhűlve és álmél- kodva, hiszen még ekkor is afféle fekete bárányként éltem az emlékezetükben. Óránként tizennégy forintot - válaszol­tam hetykén. Bele­telt egy kis időbe, amíg elhitték rólam, hogy orvos lettem . . Természetesen mindeközben - sőt, egészen napjainkig - az igazi nagy sze­relemmel, a festé­szettel sem szakadt meg dr. Schank László kapcsolata. Az egyetemen is buzgón rajzolgatott, megörökítette Sze­ged köztéri szobrait- ezek a legjobb modellek, mert nagyon türelmesek -, majd ké­sőbb az unatkozó kollégákat és tanárokat. Kivéve Szent-Györ­gyi Albertet, mert - ahogy mondja - az egy olyan nyüzsgő ember volt, nem állt meg egy pillanatra sem. Közben - csak úgy melléke­sen - dr. Schank László szeren­csésen átvészelt egy háborút, jóllehet 1944 végén a front elől menekülnie kellett, s hol má­sutt, mint éppen szülővárosá­ban, Szekszárdon húzta meg magát. A vész elcsitultáig a kórház­ban afféle mindenesi feladatot látott el, majd 1945-ben - ta­nulmánya befejezése céljából - ismét visszament egyetemi éve­inek színhelyére, Szegedre. Némi kalandos kitérő után Pé­csen helyezkedett el, mint ka­tonaorvos, s 1985-ben a Kato­nai és Igazságügyi Érdemrend birtokában ment nyugdíjba. Közben a képeivel huszonöt önálló kiállításon mutatkozott be országszerte. A Nemzeti Ga­léria főigazgatója több alkotá­sát is klasszikusnak minősítette, s ezt személyesen Kisfaludy Stróbl Zsigmond közölte dr. Schank Lászlóval. Látogatói időről-időre megcsodálják szuggesztív, mély tónusú fest­ményeit, s nyilván nem is sej­tik, hogy a főorvos úr alkotó­művészi tehetségének kibonta­kozása, a szárnypróbálgatás, a képek „megalapozása” - kel­lemetlen emlékek ide vagy oda- ezelőtt hatvan évvel, Szek­szárdon, a Garay János Gimná­ziumban történt. Szeri Árpád Dr. Schank László, alezredesi uniformisban Rendelet kerestetik A mozgásukban korlátozottak várakoznak Sok a gond. A mozgás- korlátozottak is jobb időkre várakoznak. Sőt, mostanában már nem­csak az „idővel”, hanem a várakozással is prob­lémáik adódnak. Például Tamásiban. Egyikük, Haász Józsefhé arról pa­naszkodott, hogy évek óta jár a termálfürdőbe - Tolnáról kocsival -, és eddig mindig elfogadták a kártyáját, engedték in­gyen parkolni, legutóbb viszont elküldte az őr. — Elfogadnám, ha olyan helyen történt volna, ahol nem gyógy­víz van - mondta az asz- szony. - A Dunánál vagy a Tiszánál. De ott, ahova a csontjait jár kúrálni va­laki ... Ezt nem tudom megemészteni. — Egyébként meny­nyibe kerül a parkolás? — Kétszáz forint. De alig van vendég. Renge­teg az üres hely, úgy­hogy semmi bevételkie­sésük nem lenne, ha be­engednének egy moz­gássérültet, úgy, mint az ország többi gyógyfür­dőjénél.' A fürdő magánkézben van, a helyi Vízmű Kft. üzemelteti. Ügyvezetője, Kiss László szerint nem létezik olyan rendelet, mely kimondaná, hogy magánterületen bárki in­gyen parkolhat. Koráb­ban igaz megengedték, mert nem tudták, hogy erre semmi sem kötelezi őket. A hölgy már Tamási jegyzőjét is megkereste ezzel - tájékoztatott az ügyvezető, és ő sem tu­dott neki mást mondani. Ha mutatnak nekem egy olyan jogszabályt, ame­lyik az ingyenes várako­zást írja elő akár magán, akár közterületen, én el­fogadom. — És humánus szem­pontból nem lehetne en­gedni? Mégiscsak egy rászoruló mozgássérült­ről van szó... Vagy annyira rosszul áll a kft., hogy minden fillérre szüksége van? — Nem tudhatom, hogy a mozgássérültek hogyan állnak anyagilag. Ha valóban rászorulná­nak az ingyenes parko­lásra, biztosan létezne egy ilyen rendelet. Wessely „Ti szomjazok mind, jöjjetek vízért, . . . Hallgassatok csak rám, és jó ételt fogtok enni, él­vezni fogjátok a kövér falato­kat! Figyeljetek rám, jöjjetek hozzám! Hallgassatok rám, és élni fogtok!" (Ézsaiás 55:1-3) A fenti igével Isten a lelkileg szomjas és éhes embereket hívja magához. Az Úr Jézus boldognak mondja azokat, „akik éheznek és szomjaznak az Igazságra, mert ők megelé- gíttetnek” (Máté 5:6). Sajnos sok ember nem jó helyen akarja csillapítani lelki éhségét és szomjúságát, „mér­gezett ételt és italt fogyaszta­nak”. Éppen ezért először lel­kileg, majd néhányan testileg is „éhen halnak” öngyilkosok lesznek. Tudjuk, hogy a világ által kínált örömök csak pilla­natokig tartanak, majd átvál­toznak keserű napokra. Olyan Jó hír mintha egy csokival bevont epe darabot szopogatnánk, amint elolvad a csoki, kese­rűvé válik a szánkban. Gondol­junk a dohányra, az alkoholra, a kábítószerre, házasságtö­résre, paráznaságra ... amikor elmúlik a hatás, az élvezet: jön a „másnaposság” a fájdalom, az üresség, a depresszió, a lel- kiismeret-furdalás, talán egy életen keresztül is. VIGYÁZZ! A Sátán csillogó dolgokkal csalogat, de végül mindig be­csap. Elveszi szabadságodat, életedet. Isten nem elvenni akar tőled, hanem adni akar neked! Pál apostol azt mondja: „Aki tulajdon Fiát nem kí­mélte, hanem mindnyájunkért odaadta, HOGYNE AJÁN­DÉKOZNA NEKÜNK VELE EGYÜTT, MINDENT?” (Róma 8:32). Isten, Jézus Krisztusban gazdagon megté­rített asztallal vár bennünket, „élvezetes kövér falatokkal”. Ne a Sátán asztaláról étkezz, hanem jöjj az Úr asztalához! Élvezd Isten ajándékait, élvezd az általa kínált örömöket! Az Isten által kínált örömök után, nem leszel lelkileg szomjas, nem lesz hiányérzeted, hanem tartós öröm, béke, szeretet tölti be a szívedet, amitől nem bele­fáradsz; hanem éppen új erőt kapsz e földi élethez is. „De akik az ÚRban bíznak (az ő asztaláról étkeznek) erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lan­kadnak meg, járnak, és nem fáradnak el” (Ezsaiás 40:31). Jöjj el a JÓ HÍR mellett lát­ható meghívó alkalmaira! A koncerten a zenészek közül néhányan elmondják hogyan találkoztak Istennel, miként változtatta meg életüket az ÚR, és miért érdemes Jézus Krisztussal együtt járni. Kívánom, hogy találd meg Isten gazdagon megterített asz­talát, élvezd a finom falatokat, sőt adj belőle másoknak is! Frei Antal, baptista lelkipásztor Meghívó Keresztyén könnyűzenei kon­certet tartunk 1997. 07. 15. kedd 17.30 órakor Tolna, Bajcsy Zs. u. 126. Művelődési Központ, nagyterem. 1997.07. 16. szerda, 17.30 óra. Szek- szárd, Augusz I. u. 1-3. Vál­lalkozók Háza, II. em. nagyte­rem (a Korzó Áruház mellett). Vendégünk: New Song Ének- együttes. A belépés ingyenes! Mindenkit szeretettel várunk! Információ: Frei Antal baptista lelkipásztor, 74/443-071. Istentiszteletek Római katolikus szentmi­sék. Belváros: Szombat: 18.00. Vasárnap: 9.00, 11.00, 18.30 óra. Újváros: Szombat: 17.30. Vasárnap: 7.30, 10.00, 17.30 (német nyelvű mise). Református istentisztele­tek. Vasárnap: 9.00 óra Kál­vin tér, (gyermekistentiszte­let), 10.00 Kálvin tér. 18. Kálvin tér. Evangélikus istentisztele­tek. Vasárnap: 9.30 Luther- tér. (minden hónap második vasárnapján német áhitat). 10.00 Luther tér. Baptista istentiszteletek. Szerda: 17.30 óra Dózsa Gy. u. 1. Vasárnap: 9.30 Dózsa Gy. u. 1. Metodista istentisztele­tek. Szerda: 17.30 óra Mun­kácsy u. 1. Szombat: 16.00 Munkácsy u. 1. (gyermekis­tentisztelet). Vasárnap: 17.30 Munkácsy u. 1. Paks Római katolikus szentmi­sék. Jézus Szíve Nagytemp­lom: Hétköznap: 6.30, 7.00 órakor. Szombat: 18 óra. Va­sárnap: 7.00, 9.00, 10.00 (gyermek és diákmise), 18 óra. Szentlélek Újtemplom. Kedd, csütörtök: 17.00 óra. Szombat: 17 óra. Vasárnap: 8.00 (gyermek és diákmise), 11.15 óra. I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents