Tolnai Népújság, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-04 / 128. szám
2. oldal Világtükör Hazai Tükör 1997. június 4., szerda Hét államfővel találkozott a pápa A leghosszabb zarándoklat: a Szentatya lengyel földön Hét államfővel, köztük Göncz Árpád köztársasági elnökkel találkozott kedden II. János Pál katolikus egyházfő a lengyelországi Gnieznóban, a Szent Adalbert mártírhalálának ezredik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. A NAP PORTRÉJA Jospin, a szocialista Hófehér haj, keret nélküli szemüveg, erősen moralizáló hajlamú egyéniség. Tökéletes ellentéte a „mo- narchizáló”, királyi alkatú és habitusú Mitterrand- nak, aki politikai mentora volt a most megválasztott francia miniszterelnöknek. Mitterand „emelte ki”, majd szemelte ki utódjául a párt élére, amikor még 1981-ben elfoglalta a köztársasági elnöki széket. Apja tanárember volt. Szocialista beállítottságú protestáns családból származik: 60 évvel ezelőtt a Párizshoz közeli Meudonban született. Az egyik francia elitiskolában végezte tanulmányait, és 1965-ben a Külügyminisztériumban kezdte meg diplomáciai pályáját. Az 1968-as párizsi diáklázadás nehéz helyzetbe hozta: szocialista beállítottsága nem fért össze a diplomáciai pálya hűvös távolságtartásával, hátat fordított a diplomatakarriemek, és tanár lett. A Szocialista Párt berkein belül 1971 óta egyre magasabbra emelkedett, majd 1988-ban az ismét megválasztott Mitterrand rábízta első kormányzati funkcióját: a Franciaországban mindig érzékeny posztnak számító közoktatási miniszterséget. Később a kormányból kimaradt Jospin szeretett volna visszatérni a diplomáciai pályára, és a külügyminiszter Alain Juppétől próbált kikönyörögni maga számára egy nagyköveti állást. A sors iróniája, hogy a mostani választások nyomán Jospin éppen Juppét váltja a miniszterelnöki székben. FEB Václav Klaus bajban van Idő előtti választások Csehországban ? Magyarul Szlovákiában A szlovákiai magyar anyanyelvű iskolákat ért támadások ellen, az említett iskolák védelmében és a kétnyelvű bizonyítványokért hétfőn este országos nagygyűléssorozat kezdődött Szlovákia-szerte. Hétfő este Somorján, Nagymegyeren és Dunaszerdahelyen, a következő napokban Galántán, Rimaszombatban, Komáromban, Érsekúj várott, Párkányban, Zselizen, Losoncon és Ipolyságon tiltakoznak. * Kutatási és oktatási csereprogram jött létre Magyarország és Dél-Afrika között - jelentették be a hazánk pretoriai nagykövetségén. A program keretében három éven át délafrikai vállalatok 15 millió forinttal támogatják a Budapesti Közgazdasági Egyetem, a Műegyetem, valamint a pretoriai egyetem együttműködését. Bizalmatlansági indítványt nyújtott be az ellenzék 140 képviselője Victor Ciorbea román kormányfő ellen azt követően, hogy a miniszterelnök a parlament két háza előtt támogatást kért a továbbiakban esedékes reformintézkedésekhez. Német katonák segítik az SFOR keretében Boszniában a visszatelepülőket, és megakadályozzák az újjáépítést lehetetlenné tevő erőszakot. Ismét a liberálisok alakíthatnak kormányt Kanadában a hétfőn megrendezett parlamenti választások eredményeként. A hatvanhárom éves kormányfő, Jean Chrétien vezette párt nemcsak hogy megnyerte a választásokat, de megtartotta abszolút többségét is. Megsértette a ciprusi légteret három török F-4-es harci repülőgép. A nicosiai kormány kilátásba helyezte, hogy tiltakozást nyújt be az ENSZ-nél. Száműzni akarja a dohányfüstöt Kofi Annan ENSZ-főtit- kár a szervezet minden épületéből és helyiségéből. A dohányzás elleni küzdelemben az ENSZ New York-i székháza jócskán megelőzte a genfi Nemzetek Palotáját, ahol mesz- szemenően tiszteletben tartják a dohányosok jogát a füstölésre. Kína és Ukrajna a jövőben megszilárdítja együttműködését az űrkutatásban. Erről Vale- rij Komarovnak, az ukrán űrkutatási hivatal igazgatóhelyettesének pekingi látogatásán született megállapodás. Vulkánkitörés várható Guatemalában. A hatóságok kitelepítik a Santiaguito tűzhányó környékéről a lakosságot. A pápa és a lengyel katolikus egyház fontosnak tartotta, hogy a közös történelmi hagyományokat ápoló országok vezetői jelen legyenek az évfordulón. Az ünnepségen részt vett a lengyel, a magyar, a cseh, a német, a szlovák, a litván és az ukrán köztársasági elnök, vagyis azon országok legfőbb közjogi méltóságai, amelyekben Szent Adalbert egykor missziós tevékenységet folytatott. A magyarok elsősorban úgy emlékeznek rá, mint Szent István nevelőjére. A találkozó után Göncz Árpád hangsúlyozta: az utóbbi időszak eseményei azt mutatják, hogy Európában lassan leomlanak a falak. Utalt legutóbbi romániai látogatására, a Az embercsempészbandák elleni védekezésül az év végéig 107 hőképtávcsövet is bevetnek, és bőséggel állnak a német határőrzők rendelkezésére helikopterek, motoroshajók, ember felkutatására kiképzett kutyák, valamint szén-dioxid- érzékelők, amelyek a járművek üregeibe rejtőzött embert a lehelete alapján találják meg. „Európa legszorosabban zárt határa a miénk” - jelentette ki az odera-frankfurti határőrhivatal egyik vezetője. román-magyar megbékélésre, a minap aláírt román-ukrán alapszerződésre is.- A közös Európa kezd valósággá válni. Mindennap közelebb jutunk a célhoz és remélem, hogy nemcsak politikailag, hanem lelkileg is - jelentette ki a magyar államfő. II. János Pál pápa egyébként eddigi pápaságának leghosszabb utazását, 11 napos zarándokútját tölti szülőhazájában. A megkülönböztetett érdeklődés oka, hogy a szemlátomást egyre gyengülő egyházfő számára meglehetősen zsúfolt programot állítottak össze: a 11 nap alatt 12 lengyel városba látogat el. A lengyelek körében az egykori Karol Wojtyla bíboNémetország a nem kívánatos közel- és távol-keletiek, afrikaiak - azaz a fejlődő országokból nyugat felé igyekvők - ellen védekezik. A szerencsétlen embereket turistának álcázva szervezett (német, lengyel, orosz, román és más) embercsempészbandák cipelik Fehéroroszországból és Ukrajnából a német határra. Rendelkeznek a határőrség és a rendőrség rádióinak lehallgatására alkalmas készülékekkel, orosz gyártmányú éjros, aki 19 évvel ezelőtt, pápává választásakor hagyta el hazáját, ma is roppant népszerű. Noha senki nem meri kimondani, de egészségi állapota miatt a hosszú zarándokutat mindenki egyfajta búcsúzásnak tekinti - írja a Los Angeles Times: búcsúnak a szülőföldtől és a honfitársaktól, akik az első lengyel pápát nemzeti hősként tisztelik. A Szentatya azonban már szombati megérkezésekor a várakozásokkal ellentétben azt hangsúlyozta, hogy nem „nosztalgiaútra” érkezett szülőföldjére, hanem azzal a misszióval, hogy véleményét kinyilvánítsa Lengyelország ügyeivel kapcsolatban. Pápától szokatlan nyíltsággal fejtette ki rosszallását a lengyel belpolitika aktuális eseményeiről, főként az abortusztörvény tervezett liberalizálása miatt. Jerzy Szmajdzinski, a lengyel „baloldal” egyik vezér- egyénisége szerint például a nemrégiben megtartott alkotmányozási népszavazás „ismét a püspökök vereségét jelenti, akik nem képesek megtalálni az egyház helyét egy demokratikus országban”. Nem csoda, hogy az effajta kemény hangokra II. János Pál is a tőle nem várt harciassággal tette szóvá: nem lehet felépíteni egy szabad, demokratikus országot „Jézus ellenében vagy Jézus nélkül”. A wroclawi misén 200 ezer hívő előtt „precedens nélküli történelemhamisításnak” nevezte azt a Lengyelországban terjedő nézetet, amely szerint az egyház a szabadság ellensége. Ferenczy Europress jellátó távcsövekkel, és segítőik között megtalálhatók a nagy helyi ismerettel bíró felderítők. Tavaly 22 ezer csempészt füleltek le a németek, az idén is már több ezret, holott az idény még csak most, a jó idő beálltával kezdődik. Törvény szerint azokat, akiket a 30 kilométeres határsávban csípnek el, nyomban visszatoloncolhatják keletre. Akit távolabb kapnak el, az összes hivatalos eljárást lefolytatják. A határsértő ilyenkor rendszerint menedékjogot kér. Aki nem kapja meg, annak azzal kell számolnia, hogy fölteszik egy hazafelé induló repülőgépre. (kulcsár) A jelenlegi bonyolult cseh belpolitikai helyzetet idő előtti parlamenti választásokkal kell majd megoldani - véli Michael Zantovsky. A koalíciós Polgári Demokratikus Szövetség elnöke jelezte, hogy pártja a kormány lényegesebb átalakítása mellett volt, mint ahogyan az valójában megtörtént. A Klaus-kabinet így talán hitelesebb lett volna, s nagyobb eséllyel indulhatott volna a közvélemény támogatásának megszerzéséért - jelentette ki Zantovsky. A Factum közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a kormánykoalíció stabilizációs A Semtex nevű hírhedt műanyag robbanószer egyik feltalálója a jelek szerint ön- gyilkosságot követett el ezzel a terroristák által keresett anyaggal. A morvaországi Jesenik üdülőhelyen egy személy meghalt, húsz súlyosan megsebesült, az anyagi kár több millióra rúg. A CTK cseh hírügynökség megerősítette: az áldozat Bohumil Sole volt, aki nem más, mint a plasztikbombaként ismert Semtex feltalálója. Nem sok maradt belőle: néhány elégett-megégett ruhafoszlány és személyi igazolványának egy része. Kész csoda, hogy nem estek többen a robbantás áldozatául. A 63 éves Sole hosszú ideig a Semtexet előállító cég vezető programjának sikerében csupán a megkérdezettek egyharmada bízik, míg kétharmada nem. Az emberek többsége azt is határozottan kijelentette, hogy nem ért egyet életszínvonalának akárcsak ideiglenes csökkentésével sem. Az életszínvonal átmeneti visszafogásával csupán a megkérdezettek 8,2 százaléka ért egyet feltétel nélkül, 21,9 százalékuk pedig bizonyos feltételek mellett lenne erre hajlandó. A kormány stabilizációs tervét a megkérdezetteknek csupán 8,1 százaléka támogatja fenntartás nélkül. Az emberek 57,5 százaléka viszont a programot elutasítja - derült ki a felmérésből. szakembere volt. Rendszeresen kezelték depresszió és erős fejfájások ellen éppen abban a szanatóriumban, ahol most, életében utoljára robbantott. A tragédia napján azzal ment el hazulról, hogy a szanatóriumban meglátogatja idős édesanyját. A vonaton megismerkedett egy házaspárral, amely ugyancsak a szanatóriumba készült. Együtt mentek be az épületbe. Míg a házaspár a formaságokat intézte, Sole távolabb leült, majd egy perc múltán elszabadult a pokol. Bohumil Sole lakásán 55 kilogramm, a gyárból kilopott Semtexet találtak a nyomozók. Néhány évvel ezelőtt már előfordult ilyesmi, akkor megállapították, hogy a robbanóanyagszakértő „becsavarodott”. A Szentatya Roman Herzog német, Algirdas Brazauskas litván, Göncz Árpád magyar, Aleksander Kwasniewski lengyel, Václav Havel cseh, Michal Kovác szlovák és Leo- nyid Kucsma ukrán elnök gyűrűjében fotó: feb/REUTER Embercsempészek és határzár Németország nem kér a Kelet szegényeiből Európában Németország keleti határait őrzik a legjobban. Bár nincs szögesdrót, aknamező, de van kétszáz méterenként határvadász. Az 1264 kilométeres szakaszt 5800 katona védi, és rövidesen további ezerötszázzal töltik föl az állományt. Önmagát repítette levegőbe a feltaláló A merénylő: a Semtex atyja N^ncs akadálya a tolnai Penny felépítésének Alom maradt a metálfényű sulibusz Felépülhet a tolnai Penny Market; 20 személyes - de nem metálfényű - Renault iskolabuszt vásárol a város; megállapodás köttetik a temető használatának átvételéről az egyház és az ön- kormányzat között. Összefoglalva ezeket az eredményeket hozta a tegnapi tolnai rendkívüli képviselőtestületi ülés. A „sürgősségi témák” közül elsőként a helyi rendezési terv - a volt tolnai gimnázium területére vonatkozó - módosítására került sor. Erre azért volt szükség, mert a telken Penny Market áruházat kívánnak felépíteni. Mint arról korábban beszámoltunk, az üzletház létrehozása - így a rendezési terv módosítása - ellen a polgár- mesteri hivatalhoz (számos aláírással) tiltakozó nyilatkozatok érkeztek. Ezek azonban nem a beépítési módot, hanem a terület jövőbeni funkcióját kifogásolták, tulajdonképpen az erős konkurencia megjelenése miatt. A testület számára nem volt kötelező ezen észrevételek figyelembevétele, ennek megfelelően a téma „tárgyalásakor” sem kérdés, sem észrevétel, sem javaslat nem hangzott el. A képviselők 3 tartózkodás mellett a rendezési terv módosítása mellett szavaztak. Az építési engedély ezzel kiadható, így ez az az akadály elhárult a tolnai Penny létrejötte elől. A továbbiakban a képviselőknek arról kellett dönteniük, hogy a korábban az önkormányzat által nyert 8 millió Ft felhasználásával milyen típusú iskolabuszt vegyen a város. Egy 20 és egy 18 személyes Renault között lehetett választani. Utóbbi - még metálfényezéssel is - bőven „belefért” volna a 8 milliós keretbe, előbbi megvásárlásához azonban még 1 milliót hozzá kell tennie a városnak az állami pénzhez. A képviselők többsége a 20 személyes változatot támogatta, így a metálfényű Renault-sulibusz csak álom maradt. A képviselők egyhangúlag döntöttek a helyi temető ön- kormányzati használatba vételéről. E témával később bővebben foglalkozunk. -sEgyütt (tizenketten) a parlagfű ellen Az idén is „Irtó nyerő Pakson és környékén Több mint egymillió szál parlagfűvel kevesebb virágzott tavaly nyáron Pakson, ennyi volt az „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány által szervezett „Irtó nyerő” akció eredménye. Ismétlés az idén, e héten pénteken, bővített kiadásban. Tavaly, május végén nagy sikerrel zárult az allergiát okozó, sokak életét megkeserítő, vadon termő növény, a parlagfű elleni hadjárat napja. A paksi óvodások és iskolások alaposan megritkították az állományt, amelynek száma szerény becslések szerint a város környékén mintegy tizenkétmillió szálra tehető. Az irtás azonban csak hosszú távon lehet eredményes, és az is fontos, hogy minél nagyobb területen végezzék. Az „Együtt a parlagfű ellen” Alapítvány munkatársai ezért úgy gondolták, az idén nem csupán Pakson, hanem a környező településeken is meghirdetik az „Irtó nyerő” akciót. Partnert találtak ebben Dunaföldvár, Bölcske Madocsa, Dunaszentgyörgy, Gerjen, Pusztahencse, Györ- köny, Nagydorog, Sárszentlő- rinc, Bikács és Németkér ön- kormányzataiban, iskoláiban. Június hatodika, péntek így a parlagfű elleni nap jegyében telik majd a régióban. A tét elsősorban az egészség, hiszen sokan tüsszögnek, könnyeznek, amikor a parlagfű virágzik, milliárdnyi pollent visz a szél. Hogy az irtásnak más tétje is legyen, arról az alapítvány gondoskodik, a legtöbb szálat begyűjtő csoportok, osztályok pénzjutalmat kapnak, a hátrább végzettek között pedig sorsolással osztanak ki pénzt, tortákat, pólókat. Valamennyi településen külön verseny folyik majd az osztályok között, a legnagyobb „felhajtás” a létszámból adódóan természetesen Pakson lesz, itt délelőtt 10 és délután 15 óra között, az ASE pályán lehet leadni a begyűjtött mennyiséget. Ez idő alatt lesz zene, játékos vetélkedők, pogácsa. Az eredményhirdetésre fél négy után, Kovács Antal olimpiai bajnok közreműködésével kerül sor.-rákosi-