Tolnai Népújság, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-03 / 127. szám

1997. június 3., kedd Megyei Körkép 3. oldal Érdekegyeztetés európai szinten Az Európai Unióhoz való csatlakozásnak vannak szakszerve­zeti vetületei is. Ezért érdemel figyelmet az olyan kétoldalú ta­pasztalatcsere, mint amilyen a közelmúltban volt az olaszor­szági Verbania városában. A konferencián Péti Imre, az MSZOSZ Tolna Megyei Képviseletének vezetője is résztvett. — A magyar szakszervezeti mozgalom számára az olasz - kiváltképp az észak-olasz - gyakorlat mondhatni Európa- komfort - mutatott rá Péti Imre. — Gondolok itt elsősorban a foglalkoztatás jogharmonizá­ciós kérdéseire, a szociálpoliti­kai tennivalókra és a kollektív szerződésre. — Ez a három témakör sze­repelt hangsúlyosan a konfe­rencián? — Igen, de még mielőtt erre rátérnék, hadd mondjam el, hogy Eszak-Olaszország hang­súlyos említése nem véletlen. Ez a terület ugyanis alapvetően különbözik Dél-Olaszország- tól, ahol a munkanélküliség húsz százalékos, tehát köve­tendő példával nem nagyon tudna szolgálni... — A válság kezelésében eredményes Észak-Olaszország esetében viszont már más a helyzet. — Pontosan, s éppen erről volt szó a konferencián. Az előadók mindenekelőtt a regio- nalitásban és a végyesvállala- tokban látták az egyik megol­dást. Valamennyien egyetértet­tünk abban - s ezt példákkal is alátámasztottuk - , hogy rend­kívül fontos a tőkebefektető számára a helyi jogviszonyok és szakszervezeti viszonyok ismerete. — A vendéglátók milyen megoldásokat ajánlottak az ér­dekérvényesítésre ? — Szorgalmazták például az európai üzemi tanácsok rendszerének megerősítését, ebben partnerek kívánnak lenni. Ez azt jelentené, hogy az azonos gondok és az erre adott válasz egyeztetése regionális, de akár európai szinten is meg­történhetne. — Úgy tudom, hogy ön is tartott előadást. — Igen, méghozzá az Alfa Romeo autógyár szakszervezeti vezetősége számára a hazai kol­lektív szerződésről. -szá­DBU: évadzáró, közjátékkal (Folytatás az 1. oldalról.) Temesi Ágnes, a megyei köz­gyűlés alelnöke arról a tárgya­lásról adott információt, mely­nek célja a fenntartóváltás: a jövő évtől kezdődően a Ma­gyarországi Németek Országos Ónkormányzata (MNOÖ) lenne a tulajdonos. Ezt erősí­tette meg az ugyancsak jelen­levő Kemer Lőrinc, az MNOÖ elnöke, aki három pontban fog­lalta össze a DBU küldetésének lényegét. A Deutsche Bühne legyen a hazai németség szín­háza, orientálja a német szár­mazású fiatalokat a színi pálya különböző területeire, s adjon ösztönzést a német nemzeti­ségű íróknak a németség életé­nek megörökítéséhez. Az évadzáró végeztével Ko- záry Ferenc, a társulat legré­gebben ideszerződött színmű­vésze kért tíz percet arra, hogy elmondása szerint egy minden­kit érintő témakörben fejtse ki véleményét. Meglehetősen kí­nos, közbeszólásokkal tarkított vita után végül is Claudia No­wotny nem járult hozzá a nyílt­színi felszólaláshoz. Méghozzá azért - tudatta a sajtó jelenlévő képviselőivel - mert Kozáry Ferenc a múltról, a személyi problémákról kívánt volna be­szélni, ez pedig a jelen helyzet­ben már nem aktuális. Kozáry Ferenc megerősítette, hogy a múltat valóban érintette volna, mivel annak ismerete nélkül nem érthető meg a jelen, -szá­A Tárgyalóteremből Gondatlan eljárás, vagy csalási kísérlet? A történetet az első rendű vádlott az alábbiak szerint mondta el a bíróságon. Tavaly tavasszal az egyik Tolna me­gyei kisvárosban az autó tu­lajdonosának a fia csak rövid időre hagyta őrizetlenül a gépkocsit egy kis utcácská­ban. Mire visszaérkezett, va­laki egy másik autóval „meg­nyomta” a személygépkocsit. Telefonált az apjának, aki a helyszínre sietett, majd felke­reste egy ismerősét, akivel ré­gebben egy munkahelyen dolgoztak. Áz illető aláírta a szükséges papírokat, elis­merve, hogy előfordulhatott, miszerint ő tolathatott neki, az általa vezetett Barkas-szal a személyautónak. Abba a bi­zonyos utcácskába, ahol az autó megsérült, minden nap azonos időben szállította egy közintézménybe az ebédet. A személyautó tulajdonosa másnap bejelentette a kárt a biztosítónak, kitöltötte a szükséges papírokat. A kár­igény több, mint 140 ezer fo­rint volt. A biztosító kárszakértője megnézve az autót úgy találta, hogy a sérülések nem kelet­kezhettek az előző napon. Ezért úgy döntött, hogy a va­lódi tények feltáráshoz, s a biztosítási igény jogosságá­nak a megállapításához úgy­nevezett azonosítási szemlére lesz szükség. Ez azt jelenti, hogy a szakértő Szekszárdon megvizsgálja mindkét két au­tót. A szemléről, a másik fél­nek szóló értesítést is a „sér­tett” autó tulajdonosának ad­ták oda, hogy kézbesítse a Barkas vezetőjének. Ő azon­ban ezt sosem kapta meg. A személygépkocsi tulajdonosa, a bíróságon azt mondta, azért nem adta át a levelet, mert úgy gondolta, ebből már úgy­sem lesz kártérítés. A maga részéről lezártnak vélte az ügyet. Ennek ellenére a bizto­sítónál nem vonta vissza a kárigényét. A történteket a bí­róságon azzal magyarázták, hogy összehasonlították a két gépkocsit, s maguk is rájöt­tek: a Barkas nem okozhatta a sérülést. A biztosító viszont úgy vélte, a két férfi összejátszik, csalási kísérletről van szó, s följelentést tett a rendőrségen. Az ügyészség a két férfit csalási kísérlettel, s magánok­irat-hamisítással vádolta. Az első fokú bíróság úgy ítélte meg a tényeket, hogy nem szándékos csalásról, legfel­jebb gondatlanságról van szó, ezért az eljárást megszüntette, s a vádlottakat figyelmezte­tésben részesítette. A Tolna Megyei Bíróság három bírából álló fellebbvi- teli tanácsa, amely elé ügyészi fellebbezés folytán került az ügy, úgy látta, hogy csalási kísérlet történt. Ezt a verziót támasztja alá például a Barkas vezetőjének azon rendőrségi vallomása, miszerint „szíves­ségből” ismerte el a károko­zást. Ezt a kitételt később a bíróságon azzal magyarázta, hogy pontatlanul fogalmazott. A megyei bíróság a biztosító megtévesztésének kísérletét szándékosnak találta, ezért a két férfit csalási kísérlet és magánokirathamisítás vétsé­gében mondta ki bűnösnek. A személygépkocsi tulajdonosát 200 napi tétel pénzbüntetésre ítélték, a kisteherautó vezető­jét pedig egy év próbára bo­csátották. A pénzbüntetés egy napi tételét száz forintban ha­tározták meg, ami azt jelenti, ha a húszezer forintot nem fi­zetik ki, a büntetést kétszáz napi elzárásra kell változtatni. A bíróság súlyosító körül­ményként vette figyelembe, hogy a hasonló cselekmények az utóbbi időben elszaporod­tak. Ihárosi Ibolya Hírek Fának ütközött Vasárnapról hétfőre virradó éj­szaka Bátaszék irányából Mo­hács felé tartott egy Audi sze­mélygépkocsi. Az 56-os számú főút 32-es kilométerénél egy balra ívelő kanyarban árokba sodródott és fának ütközött. A gépkocsi felborult, szekszárdi illetőségű sofőtje könnyű sérü­lést szenvedett, utasa a helyszí­nen életét vesztette. Balogh Attila népdalos sikere A Művelődési Minisztérium ál­tal meghirdetett országos nép­daléneklési verseny hétvégi budapesti döntőjében a kölesdi Balogh Attila szép sikert ért el: a 12 éves diák a 2. helyet sze­rezte meg. Felkészítője Falka- iné Jakab Éva volt. A megyén­ket képviselő másik versenyzőt, a teveli általános iskolás Sebes­tyén Saroltát dicséretben része­sítette a szakmai zsűri. Egy kiállító az Industria ’97-en Nyolc Tolna megyei kiállító az Industria ’97-en címmel jelent meg cikkünk lapunk május 26-i számában. Közülük az egyik neve - helyesen - a Rectus- Hungária Kft. A rendezési terv módosítása Tolnán Rendkívüli ülést tart a tolnai képviselőtestület ma 15 órától. A napirenden - a volt gimná­zium területét érintően - az Ál­talános Rendezési Terv módo­sítása szerepel. Agrárestek Kölesden A kölesdi művelődési házban agráresteket szervez a megyei agrárkamara és a Minerág Kft, június 4-én és 41-én, 19 órakor. Az első alkalommal, tehát hol­nap, szerdán este a talaj- és nö­vényvizsgálatokra alapozott tápanyag utánpótlásról lesz szó. gpgs^Pl!||ffi|g§Sfl|$|i§!||§ A nyár is szenzációval kezdődik a Gemenc - OpeLn Ha autót akar venni, kérjük ne tegye, csak ha a hirdetést végigolvasta!!!! Magyarország piacvezető cége mitől piacvezető? Hát ettől: Június 2-tól a készlet erejéig a következőket nyújtjuk Önnek:- 100.000.-Ft árengedmény-1 éves teljes körű Casco biztosítás ajándékba- Ingyenes KLIMATIZÁLÓ berendezés Astra és Vectra modelljeinkbe. Plusz: Vásárlóink között tengerparti utazást sorsolunk ki. üfi fóföSSsSiSlssSi ; Továbbá: Kamatmentes kölcsön, lízing, tartós bérlet, azaz tester szabott finanszírozás az OPEL-BANK -tói. Szinte hihetetlen, de ez még mind semmi! A nagy sikerre való tekintettel szerviz akciónk minden tipúsú személygépkocsi vonatkozásában tovább tart június 31-ig. ■ 50% munkadíjkedvezmény a szervizmunkából.- Akciós autóklíma beszerelés minden típusba már részletre is. ■ Próbaút kisorsolása l/ectra Caravan 161 és Astra Sedan 16 V. Az akciónkban résztvevők között egy ciprusi nyaralást sorsolunk ki! Minden kedves látogatónknak egy jéghideg üdítővel kedveskedünk, vendégszere­tetünket bemutatva és ha még nem találkoztunk, most bízva benne, megtehetjük. Üdvözlettel: a Gemenc Autó Centrum kollektívája Cím: Gemenc Autó Centrum KFT. 7100 Szekszárd, Pásztor u. 2. (delta) Tel.: 74/311-922,311-236,311-115 60/366-071,20/565-905 A FENTI KEDVEZMÉNYEK VARIÁLHATÓ MÓDON VEHETŐK IGÉNYBE A KÜLÖNBÖZŐ TÍPUSAINKRA.

Next

/
Thumbnails
Contents