Tolnai Népújság, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-12 / 135. szám
JÚNIUS 12. CSÜTÖRTÖK Sok-sok szeretettel köszöntjtik a névnapjukat ünneplő VILLÖ, VIRÁG nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Villő. Újmagyar név, Kodály Zoltán 1925- ben alkotott gyermekkórusának a címe nyomán. A villőzés magyar népszokás: iskolás lányok feldíszített fágakkal bejárják a falut és a házaknál énekelnek. Védőszentje: Szent Cantianilla, akit két testvérével 303-ban hitéért lefejeztek. Virága: halványságra rózsa. Virág. Régi magyar név felújítása. Védőszentje: Szent Flóra, IV. századi vértanú szűz. Virága tarka évelő virág. Hajdan. Június 12-én 185 éve, 1812-ben Zomba plébánosa lett a bátaszéki születésű Dugnicsán János, aki a szekszárdi belvárosi templom felavatására írt később meg is jelentetett művet. 100 éve, 1897-ben nagy közönség részvétele mellett tartották meg a szekszárdi polgárista leányok tomavizsgáját. Pálfa-Tótipusztán „felszegi legények elhatározták, hogy agyonverik az alszegi legényeket” s egyet furkósbottal valóban „pár pillanat alatt agyonvertek”. 90 éve, 1907-ben megyénkben 98.798 szarvasmarha volt, 3.660- nal több, mint 1906-ban, de számos helyen borjakat vágtak le köz- fogyasztásra s ez „nemzetgazdasági szempontból kárhoztatandó”. A napi igék: Katolikus: 2Kor. 3.15-4.1.3-6. Zsolt. 84. Mt. 5.20-26. Református: ApCsel. 11.1-18. IKrón. 27. Evangélikus: lKor. 9.16-23. ApCsel. 9.1-9. Ortodox: ApCsel. 25.13-19. Jn. 16.23-33. A Nap kél 4.47 órakor, nyugszik 20.42 órakor. A Hold kél 11.52 órakor, nyugszik 24.55 órakor. Vízállások a Dunán június 11-én, reggel 7 órakor: Dunaföldvár 63 cm, Paks 197 cm, Dombon 210 cm, Árvízkapu 590 cm. A Sió Palánknál 180 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Felelős szerkesztő: Árki Attila. Tel: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János, 454-991. Dombóvár: Nagy László, 464-635; és 06/30/377-196. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Várjuk olvasóink receptjeit! Mit főzzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen érzés, amikor azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. E gondon segítendő, ízletes, könnyen, gyorsan elkészíthető, s nem utolsó sorban olcsó ételeket ajánlunk. Sorozatunkba várjuk az Önök által beküldött recepteket is. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7101 Szek- szárd, Pf: 71. A borítékra kérjük írják rá: „Mit főzzek ma?”. Most a bogyiszlói Pilisi Istvánná vajmártásos zöldbab receptjét ajánljuk. Különösen a zöldhüvelyű babból jó, ez ugyanis húsosabb és nem szálkás. Öt deka vajból 2 evőkanál liszttel világos rántást készítünk, vágott zöldpetrezselymet teszünk bele, föleresztjük 2 dl tejjel, simára keverve felfőzzük. Fél kg egészben hagyott vagy darabokra vágott zöldbabot megfőzünk és lecsurgatunk, beletesszük egy kivajazott tűzálló tálba és leöntjük a vaj mártással, amit egy kevés zöldbablével hígítjuk, hogy tejfölsűrűségű legyen. A sütőben kb. 10 percig sütjük. Reszelt sajttal megszólva tálaljuk. Adhatunk hozzá tükörtojást, esetleg sült virslit vagy szafaládét is. Homokvár, slum buc, virágkémia. Saját főztjüket - példának okáért a slambucot - ették a szakályi diákok hétfőn. Na nem azért, mert vakációra ment a menza, a Projekt-napokra keresztelt egy hetes suli-buli egyik projektje, a Tájak korok, ételek nevezetű volt. A diákok nemcsak főztek és ettek különleges, ritka ételeket, hanem Jeleltek” is belőle, pontosabban a gasztronómia földrajzi vonatkozásaiból. Később látogatást tettek a regölyi ősembertanyán, tegnap homoktérképen modellezték történelmünk várháborúit. A vegyületek, képletek iránt vonzódok talán leglátványosabb kémiaórájukon vehettek részt, amelyen megtanulhatták elkészíteni a „vegyészek virágoskertjét” vízüveg, nikkel-, vas-, és rézszulfát segítségével. fotó: gottvald Brigitte Bardot elvesztette a pert Egy párizsi bíróság elutasította Brigitte Bardot keresetét, amelyet három exféijének egyike ellen nyújtott be. Bardot a keresetben kérte, hogy „személyiségi jogainak megsértése miatt” tiltsák be Jacques Charrier „Ma réponse a BB” (Válaszom BB-nek) című könyvét, amelyben Charrier a maga szemszögéből ismerteti a hét év elteltével, 1959- ben felbomlott házasságot. A színésznő különben nemrég jelentette meg életrajzát. „Brigitte Bardot azt aratja le, amit elvetetté - vélekedett az ügyet tárgyaló bíró. Sikeres életrajzi írásával ugyanis maga nyújtott részletes bepillantást magánéletébe. Olvastam írta: Venter Marianna Hol a valóság? A Z X-aktákkal is úgy van a közönség, mint valamikor a Tween Peaks című sorozattal. Vannak akik utálják és legalább ugyanannyian, akik imádják. Középút nincs. Azt már tudjuk, hogy az akták kitalált történetek, persze sok kiszivárgott, vagy kiszivárogtatott mindeddig homályos, vagy tisztázatlan eseményt, kutatási eredményt, miegyebet beleturmixolnak az alkotók. Mert való igaz, léteznek mutánsok, most már kiónok is ugye, meg aztán titkos, sőt, hivatalos tudós-társaságok gyakran olyan kísérleteket is folytatnak, amit törvény tilt, nem is szólva az etikáról. Ezek tükrében az X-akták némely története már nem is olyan valóságtól elszakadt. Tföztudott ugyanis, hogy kísérleti atomrobbantások körzetébe A terelt gyanútlan katonákon „vizsgálták” a nukleáris sugárzás hatását, a minap meg arról olvastam, hogy egy európai országban árvaházi gyerekeken próbáltak ki olyan gyógyszereket, oltóanyagokat, amiknek abszolút nem volt előre megjósolható a hatása, nem is beszélve a mellékhatásokról, szövődményekről. A valóság tehát nem csak „odaát" van, mint a fdm szlogenjében, hanem úgy tűnik, nagyon is itt, s még szerencse, ha némely esetben nem vagyunk részesei. Megtalálták Buddha szülőhelyét A világ egyik nagy vallásalakítójának, Buddhának a születési helyéről mind ez ideig csak annyit lehetett tudni, hogy a nepáli Lumbi- niben van. Most azonban tudósok megtalálták azt a helyet, ahol mintegy 2500 esztendővel ezelőtt világra jött. Lumbininál, egy tótól pontosan huszonöt lépésre rábukkantak ugyanis egy kétméteres mélyedésre, benne egy szürke sziklára és egy kőoszlopra. Utóbbira az van rávésve: „Itt adott életet Mayadevi királynő fiának, Siddhartha Gautamának.” Ez Buddha polgári neve. Humor Változatosság A híres filmkomikus érdekes tanáccsal szolgált a nőknek. — Az olyan nő, aki szereti a változatosságot - mondta -, csakis bokszolóhoz menjen férjhez. Ő ugyanis minden mérkőzés után más-más képet mutat. Favicc 1. Kömyezetismereti órán kérdezi a tanár: — Milyen fáról tanultunk legutóbb? — A nyárfáról. — Helyes. Mondj még három hasonlót! — Őszfa, télfa, tavaszfa ... Favicc 2. A tanítónő a következő kérdést teszi fel Gyurinak: — Gyuri, mit gondolsz, miért barna a fa kérge? — Azért, mert nyáron sokat napozott... Pofonok Az apa kéri a fia ellenőrzőjét, s nézi a beírt jegyeket. — Számtalan egyes - durr, egy pofon! — Olvasás egyes - durr, egy pofon! — Ének, ötös - ismét elcsattan a pofon, mire a fiú megszólal: — De apu! Az ének ötös! — Épp azért, fiam! Két egyes után még volt kedved énekelni? Félelem Tereplovaglás előtt a ló tulajdonosa így szól a vendéghez: — Szíveskedjék élőre fizetni! — Miért, attól fél, ló nélkül jövök vissza? — Nem. Attól, hogy a ló ön nélkül jön vissza. Pad A parkban a karbantartó vállalat munkatársa komótosan festi a padot. Odamegy a csavargó külsejű férfi és aggódva megkérdezi: — Tessék mondani, este nyolcig megszárad? — Azt hiszem, igen ... De miért érdekli? — azért, mert este korán szoktam lefeküdni. DOimiNÓ IRODABÚTOR FALCO-SOPRON TERMÉKEKRE mennyiségtől függően további jelentős engedmény. Forgószékek 5% engedménnyel. Akciónk szeptember 15-ig tart. Mintaterem: Szekszárd, Rákóczi u. 15. Tel.: 74/311-224. A MUNKÁSPÁRT lakossági fórumot szervez a Szekszárdi Húsipari Rt. ügyében 1997. június 13-án, pénteken 17 órakor SZEKSZÁRDON, a volt Oktatási Igazgatóság épületében. I14m) |"PAPUCSVÁSÁRT TARTUNK J 1997. június 13-án (pénteken) I 9-18 óráig Szekszárdon ■ I a Babits Mihály Művelődési Házban. ■ j Árajánlatunk: j férfi és női papucsok 600 Ft-tól I női bio papucsok 1350 Ft-tói l J gyermek bio szandál 1750 Ft-tól J szivacs székpárnák 200 Ft j FÜGGÖNYVÁSÁR 20-40%-OS KEDVEZMÉNNYEL Szekszárd, Műv. Központ június 13-án (péntek) 9-16 óráig. Több mint 150 féle I. oszt. folyóméteres magyar, német és osztrák tüggönyök közül választhat! I Minden előfizetőnk rendelkezik egy előfizetői kódszómmol, mely szerepel n kiadó számítógépes nyilvántartásában és oz előfizető | számláién. Hetente kisorsolunk egy-egy előfizetői kódol, amelyből noponlo - hétfőtől péntekig - egy-egy számol közreadunk. Amennyiben | a kódszám pénteken megegyezik előfizetői kódjával. Öné a száraztészta-csomaa! Decsiek közül Öné az ajándékcsomag! ÓBERJÓZSEF száraztészta-gyártó Nagymányok, Várfő 5. Telefon: 458-319. AS-M Kiadói Kft. Tolna Megyei Irodája) Szekszárd, Liszt Ferenciét 3. ____f N éhol zápor, zivatar ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Európa nyugati felén frontok teszik változékonnyá az időt. A front előtt a Kárpát-medence fölé egyelőre meleg levegő áramlik, ezért nyári időre számíthatunk a továbbiakban is. Az Alpok fölé az eddigieknél nedvesebb levegő érkezik, hatására nyugati megyéinkben a napsütés mellett délután erősebben megnövekedhet a gomoly- felhőzet. Ott elszórtan zápor, zivatar is valószínű. Másutt a csaknem zavartalan napsütés lesz a jellemző. A szél csak zivatar környékén erősödik meg. Délután 26, 31 fokra számíthatunk. A délnyugati országrészben ma is igazi nyári melegre lehet számítani. Délelőtt sok lesz a napsütés, délután azonban gomolyfelhők jelennek meg az égen, és néhol zápor, zivatar is kialakulhat. A szél csak zivatarok környékén erősödik meg. A csúcshőmérséklet eléri a 27, 30 fokot. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 20 Velencei-tó: 23 Tisza-tó: 19 Fertő-tó: 23 Tisza: 15-18 Duna: 17-19 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 28 Paks: 29 Siófok: 27 Pécs: 30 Szekszárd: 29 Mohács: 29 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 20-30 Velencei-tó: 20-35 Tisza-tó: 20-25 Fertő-tó: 30-40 Kaposvár: 20-30 Paks: 25-30 Siófok: 20-30 Pécs: 25-30 Szekszárd: 20-30 Mohács: 25-30 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A közlekedésben ma egyedül a nagy meleg okozhat gondot. Az erős, tűző napsütésben nem árt az óvatosság. Zápor, zivatar, legfeljebb a nyugati megyékben fordul elő. Melegfronti hatás van a légkörben. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 625,- Ft, negyedévre 1875,- Ft Indexszám: ISSN 0865-9028.