Tolnai Népújság, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-10-11 / 108. szám
1997. május 10., szombat 5. oldal Hazai Tűkör Nézetkülönbségek ellenzéki berkekben is Az agrárviták folytatódnak A mezőgazdaságot érintő számos kérdésben nem sikerült közös nevezőre jutniuk a Fidesz által tegnapra összehívott ellenzéki kerekasztal résztvevőinek. Ellentétes álláspontot képviseltek például a belföldi jogi személyek földtulajdonszerzésének ügyében az ellenzéki pártok és a MOSZ képviselői - így ezt a témát a következő kerek- asztal-megbeszélésen ismét napirendre tűzik. Elfogadtak viszont egy közös dokumentumot, amely felszólítja a kormányt, hogy 30 napon belül tegye közzé az agrárgazdaságra vonatkozó részletes ágazatfejlesztési és válságmegoldási javaslatait. Sürgősen kezdjen tárgyalásokat a jövő évi költségvetési törvény agrár- és vidékfejlesztési kérdéseiről, az agrártörvényről, hogy azt június végéig be lehessen nyújtani a parlamentnek, s a program végrehajtása még az idén elkezdődhessen. A dokumentum megfogalmazói eredményesnek ítélték a Nemzeti Agrárprogramról lezajlott eddigi tárgyalásokat, mivel számos területen sikerült a kormányt korábbi álláspontjából kimozdítani. Az ellenzéki és érdekképviseleti agrárszakemberek azonban úgy ítélték meg, hogy az álláspontok közeledése ellenére még számos kérdés van, amelyben a véleményük eltér a kormányétól, ezért feltétlenül szükség van további egyeztetésekre. (újvári) Burgonyafelfujt? Mától vehetnék igénybe a termelők a burgonyafelesleg értékesítéséhez nyújtott állami támogatást, csakhogy most már alig van mihez. A termelők és a terméktanács által emlegetett több százezer tonna burgonyafelesleg eltűnt... Sőt egyesek már hiányról beszélnek. A kormány a termelők nyomására 166 millió forintot különített el a raktáron lévő felesleges készletek értékesítésére. Ám állítólag a burgonyatöbblet 36 ezer tonnára csökkent. A minisztérium szakértői szerint a gazdálkodók minden évben kiharcolják maguknak az intervenciós támogatást. A tárca illetékesei szerint az eltűnt termék exportcsatomá- kon át aligha apadhatott le csaknem egytizedére. A minisztérium agárdiplomáciai úton próbált fölvevőpiacot találni - sikertelenül. Ugyanis az idén olyan nyomott árakon importálhattak az érintett országok burgonyát például Lengyelországból, hogy azzal a magyar termelők nem tudnak versenyezni. Az eltűnt burgonyahegyeket illetően egyelőre csak találgatni lehet. Miért adták el fillérekért a termelők? Miért nem várták meg, míg hozzájutnak az állami támogatáshoz? Vagy vermek mélyén vár az eltűnt portéka jobb árakra? - rigi A Vöröskeresztre nagyobb szükség van, mint valaha Humanitárius világnap Ünnepséggel emlékeztek meg a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom világnapjáról, valamint a humanitárius szervezet megalapítója, Henry Dunant születésének évfordulójáról pénteken Budapesten, a Magyar Vöröskereszt székházában. Az eseményen Rózsa György főtitkár arra hívta fel a figyelmet: a múlt század végén indult mozgalom napjainkban minden eddiginél dinamikusabban fejlődik, terjeszkedik, de így sem tud lépést tartani a sokasodó igényekkel. Utalt rá: a humanitárius tevékenységet több államban még ma is politikai érdekek miatt korlátozzák, és sok helyütt csak életük kockáztatásával láthatják el feladatukat a szervezet munkatársai. A Magyar Vöröskereszt tevékenységéről szólva a főtitkár kiemelte: hazánkban nemzetközi összehasonlításban is példamutatóan sokan és szervezetten vesznek részt ebben a munkában, s mint azt az elmúlt évek tapasztalatai is bizonyítják, a megváltozott helyzetben is tehetségük legjavát adva teljesítik emberbaráti kötelességüket. Az eseményen átadták a Vöröskereszt Média-díjait. Az elismerést Árvái Magdolna, a Nők Lapja és Kerekes Lajos, a Nógrád Megyei Hírlap munkatársa, valamint - a Magyar Televízió budapesti stúdiója képviseletében - Varga László fő- szerkesztő vehette át. A világnap alkalmából több mint százan kapták meg a Vöröskeresztes munkáért kitüntetés arany, ezüst vagy bronz fokozatát. Antifasiszta megemlékezés. A második világháború európai befejezéséről és a fasizmus felett aratott történelmi győzelemről emlékeztek meg az állami és társadalmi szervezetek a győzelem napján a budapesti Gesztenyéskertben. fotö: feb/such tamás Három éven belül négyezer újabb rendőr állhat munkába Hadat üzentek az alvilágnak Magyarország és fővárosa pem kevésbé biztonságos, mint a nyugat-európai államok, illetve azok nagyvárosai. Ezt Kuncze Gábor jelentette ki a külföldi és a hazai sajtó képviselői előtt tegnap Budapesten tartott tájékoztatóján. A belügyminiszter elmondta: míg Európa nyugati felén általában 15 évenként kétszereződik meg a bűncselekmények száma, Magyarországon ez a folyamat három év alatt - 1989 és 1991 között - játszódott le.- Érthető tehát - tette hozzá -, hogy a lakosság biztonság- érzete megingott. Ám a százezer lakosra vetített bűncselekmények, a gépkocsilopások és más bűntettek nemzetközi összehasonlítását tekintve is Magyarország a középmezőnyben található. Az utóbbi évek új jelenségeként értékelte a nemzetközi szervezett bűnözés hazai megjelenését. Megerősítette, hogy a magyar rendőrség olyan nagyszabású gazdasági bűnügyekben nyomoz, amelyek hátterében robbantások és merényletek is meghúzódnak. Várhatóan hónapok telnek el, amíg a rendőrség megfelelő mértékben feltárhatja az ügyek hátterét, és az iratokat a bizonyítékokkal átadhatja az igazságszolgáltatásnak. Kuncze Gábor bejelentette: a jövő héten terjeszti a kormány elé a rendőrség hároméves, 35 milliárd forintba kerülő fejlesztési programját.- Megvalósításával lehetőség lesz többek között a jelenleginél négyezerrel több rendőr foglalkoztatására, a vasúti rendőrség megszervezésére és az autópálya-rendőrség megerősítésére - mondta. A miniszter beszámolt a társadalmi vitára bocsátott országos bűnmegelőzési programról is, amely nagy szerepet szán az önkormányzatoknak és a civil szervezeteknek. Miniszteri biztos vezényli a szenvedélybetegségek elleni harcot Támadásban az egészségvédelem Az egészségvédelem terén összehangoltabb munkát és a pénzügyi keretek hatékonyabb felhasználását ígéri dr. Kricsfalvi Péter. A Szent Rókus Kórház reumatológiai osztályvezető orvosa hamarosan elfoglalja új posztját: a népjóléti tárca prevenciós miniszteri biztosa lesz. Terveiről, feladatairól nyilatkozva munkatársunknak elmondta: az idén a betegségek megelőzésére az állami költségvetésből 1 milliárd 150 millió forintot fordíthatnak. Kiemelten támogatják az egészségesebb táplálkozási szokások kialakítását szolgáló programokat, a gyermek-, ifA miniszteri biztos fotó: feb júság- és iskola-egészségügyi hálózat munkafeltételeinek javítását, a szenvedélybetegségek elleni harcot és a környezet-egészségügyi problémák riiégoldását. Az új miniszteri biztos nagy szabású kampány megindítását tervezi a dohányzás ellen, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésére. Elgondolása szerint a központi pénzforrásokból - pályázatok útján - elsősorban az egészséges életmódot népszerűsítő iskolai és civil kezdeményezéseket támogatnák. Kricsfalvi doktor meggyőződése ugyanis, hogy elsősorban a fiatal generációk és a társadalmi szervezetek segítő közreműködésével lehet sikerrel fölvenni a harcot a helytelen táplálkozás, az önpusztító életmód ellen. (Németh) Horn pártelnök marad. A Magyar Szocialista Párt országos elnöksége pénteki ülésén megállapította, hogy a júniusi kongresszust megelőző 30. napig nem érkezett a párt alapszabálya szerint értékelhető indítvány a kongresszus napirendjének megváltoztatására, ezért ott egyetlen személyi kérdést tűznek napirendre: megválasztják a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság új elnökét. Lezsák segíteni akar. Az MDF és a KDNP közös képviselő- csoportjának létrehozására tett javaslatát ismertette Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum elnöke a frakció pénteki tájékoztatóján. Mint elmondta: kötelességének érezte, hogy segítő kezet nyújtson a belső válsággal küzdő kereszténydemokrata frakciónak, amelynek létét kettészakadás fenyegeti. Százmillió az Akadémiának. Kutatási együttműködési megállapodást írt alá Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter pénteken Budapesten. Az együttműködés két évre szól, ezalatt a KTM évi százmillió forinttal támogatja az MTA konkrét környezetvédelmi, természetvédelmi és területfejlesztési kutatásait. Közép-európai diploma. Budapesten vették át diplomájukat pénteken a Közép-európai Rendőr-akadémia 1997. évi bűnügyes tanfolyamának hallgatói. Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Szlovákia, Szlovénia és Svájc 24 rendőr szakembere kapott oklevelet. Gazdajegyzők tanácskozása. Tarthatatlannak nevezte a megyei vezető gazdajegyzők értekezlete, hogy az őstermelői igazolvány okozta bonyodalmak ellenére csak június 30-ig lehet beadni a földhasznosítási támogatások iránti kérelmet - mondta Urbán Imre, az Agrárkamara vezető gazdajegyzője. A testület az ügyben levelet intézett a földművelésügyi miniszterhez. Ebben arra kérik a tárca vezetőjét, hogy módosítsa a határidőt szeptember 30-ra. Elhunyt Takács Marika. Hosszan tartó, súlyos betegségben, ötvenkilenc éves korában elhunyt Takács Mária, a Magyar Televízió főmunkatársa. Takács Marika az intézmény alapító tagjainak sorába tartozott: negyven esztendővel ezelőtt, 1957-ben lett a televízió egyik első bemondónője. Hadifogoly-emlékmű. A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége pénteken a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán hadifogoly-emlékművet avatott. Az utóbbi évek legnépesebb korosztálya búcsúzik az iskolától Ballagnak a véndiákok A hét végén országszerte ballagnak a középiskolák nappali tagozatain tanuló végzős diákok. Az idén az ország 980 gimnáziumában és szakközépiskolájában csaknem 73 és félezren fejezik be tanulmányaikat. A negyedikesek számára tegnap utoljára szólaltak meg az iskolacsengők, befejeződött a tanítás. Sok helyütt a ballagásra is tegnap került sor, az intézmények túlnyomó többségében azonban ma és néhány helyen holnap búcsúznak el a matu- randusok az iskolától. A 73 és félezer fiatal nagyobb hányada, több mint 41 ezer, a szakközépiskolákban végez, 32 ezren a gimnáziumokban fejezik be a tanulmányaikat. Az idén az utóbbi évek egyik legnagyobb létszámú korosztálya hagyja el a középiskolát. Az 1990-91-es tanévben csak 53 ezren érettségiztek, az 1993— 94-es tanévben mintegy 68 ezren, tavaly pedig több mint 70 ezren. A napokban elkészült legfrissebb oktatási statisztika arról tanúskodik, hogy a 90-es években megnőtt a szakközép- iskolák iránt az érdeklődés, a gimnáziumok kevesebb fiatalt vonzanak. Hétfőn megkezdődnek az írásbeli érettségik is. Elsőként a diákok magyar nyelv és irodalomból írják meg a dolgozatot. Hogy mi - melyik költő, író lesz a vizsgatétel, az hétfőn reggel 8 órakor a rádióból és a televízióból derül ki. A minisztériumi illetékesek ugyanis hagyományosan a legnagyobb nyilvánosság előtt bontják ki a tételeket rejtő borítékokat. Kedden, 13-án matematikával, majd a további napokon a különböző előírt, illetve választott tantárgyakkal folytatódik az írásbeli. Az érettségi szóbeli vizsgák a nappali tagozatosoknak június 5-én kezdődnek és június 20-ig tartanak. Az általános iskolákban és a középiskolák alsóbb osztályaiban tanuló gyerekek számára június 13-án, pénteken lesz az utolsó tanítási nap. (deregán) Babakiállítás. Magyar népviseletes babákból, Christine Dániel alkotásaiból nyílt kiállítás a fővárosban. Készítőjük Bonyhádon született, 1944 óta Németországban él. Munkái tanúsága szerint a magyar népművészet elhivatott kutatója és megörökítője. fotó: feb/diósi imre