Tolnai Népújság, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-09 / 107. szám
10 HOROSZKÓP A hosszú élet titka Amerikai biológusok tíz évi kutatás után állítják, hogy helyes táplálkozással bárki meghosszabbíthatja az életét. A jelszó: annál tovább élsz, minél kevesebbet eszel. A majomkísérletek során az állatoknak rendszeresen az átlagosnál harminc százalékkal kevesebbet adtak enni, ám a mennyiségi hiányt a tudósok igyekeztek vitaminokkal és ásványi anyagokkal pótolni. Az alultáplált majmok szabadon élő és étkező társaikhoz képest kisebb növésűek és soványabbak, testhőmérsékletük alacsonyabb, anyagcseréjük lassúbb. Mindezek olyan tényezők, amelyek egyes szakértők szerint késleltetik a sejtek öregedését és pusztulását. A majmok szervezete más szempontból is kedvezően reagált az éheztetésre: csökkent az állatok vérnyomása, illetve a vérük zsírsav szintje, miközben a , jó” (infarktus ellen védő) koleszterin mennyisége megemelkedett. Függetlenül attól, hogy általános érvényű szabályokat még korai levonni a vizsgálatból, a biológusok úgy vélik, hogy az emberek számára sem haszontalan a kalóriamegvonásos technika. Bár megfigyelték, hogy a majmok is állandóan farkaséhségről panaszkodtak. FEB Gondol a jövőre Naomi Campbell jelenleg a világ legfoglalkoztatottabb manökenje, de máris biztosítani akarja jövőjét azután, hogy leszorul a kifutóról. A 26 éves csokibama szépség saját céget akar alapítani. „Elsősorban a divat érdekel” - mondta. Arra a kérdésre azonban, hogy valóban férjhez megy-e Joaquin Cortes spanyol flamenco-táncos- hoz, csak ennyit válaszolt: „Én spanyolul tanulok, ő angolul. Mindketten elfoglaltak vagyunk, így átlagban csak tíz naponta találkozunk. Hogy mit hoz a jövő, még nem tudom.” Taylor menye AIDS-es Taylor és Jackson „A szívem szakad meg, amikor rápillantok. Borzasztóan rossz bőrben van” - mondja Liz Taylor, aki évek óta az AIDS elleni küzdelem egyik élharcosa az Egyesült Államokban. A világsztár képtelen túltenni magát azon, hogy menye Aileen Getty - az olajmilliárdos J. Paul Getty unokája - Hívvel fertőződött. A Getty lány Taylor fiának, Chris Wil- dingnek a felesége. Aileen mára emberi ronccsá vált: az egykor sugárzóan szép, 39 esztendős asszonynak legföljebb hetei vannak hátra. Legfőbb bánata nem az, hogy rövidesen távoznia kell az életből, hanem: mi lesz a gyerekeivel, all éves Calebbel és egy évvel fiatalabb öccsével, Andrew-val. Naponta számtalanszor kérdi: ki gondoskodik majd róluk? Liz Taylor mindannyiszor igyekszik megnyugtatni, hogy ő, a vér szerinti nagymama felneveli majd a fiúkat. KOS dH. 21.-IV. 20.) 06-90-303-572 Szerelem: A hét első napjaiban még nehezen tudja szavakba önteni az érzéseit, de hétvégére már nagyszerűen érti a módját, hogyan vegye le a lábáról azt, akit kiszemelt magának. Hivatás: A nyers erő most nem sok jót szül. Ezúttal a szellemi fölény sokkal célravezetőbb. Akkor nyer csatát, ha okosan tud érvelni és meg tudja győzni ellenlábasait. BIKA (IV.21.-V.20.) 06-90-303-573 Szerelem: Bár néhány dologban igaza van, jobb, ha ezúttal nem erőszakosan győzi meg partnerét. Személyes varázsával, szép szóval bármit elérhet. Hivatás: Legyen türelmesebb, mint máskor, főleg, ha a hét elején néhány dolog nem úgy alakult, ahogy eltervezte. Feszült hangulatban nehezebben megy a munka! 55^ IKREK (V.21.-VI. 21.) 06-90-303-574 Szerelem: Ameny-1 nyiben komoly lépést fontolgat, ne döntsön [ elhamarkodottan. Talán hallgassa meg valaki olyannak a véleményét, aki kívülállóként jobban átlátja a dolgokat. Hivatás: Olyan információ birtokába jut, mellyel jelentős előnyre tett szert riválisaival szemben. Ehhez azonban az is szükséges, hogy ne árulja el senkinek, miről értestült! RÁK (VI. 22.-Vn. 22) 06-90-303-575 Szerelem: Nem tud feloldódni sem a partnere mellett, sem barátai körében. Türelmetlen és feszült, különösen a hét első két napján. Ha csak a mások hibáját veszi észre, ne váija, hogy megértsék! Hivatás: Most nincs abban az állapotban (sem egészségileg, sem szellemileg), hogy felvegye a harcot üzleti ellenfeleivel, illetve a főnökeivel. Próbálja meg csendben kivárni, míg a konfliktusok rendeződnek. HOROSZKÓP OROSZLÁN (Vn. 23. - Vffl. 23.) 06-90-303-576 Szerelem: A szándékai komolyak, miért nem akarja végre bevallani? Alighanem a partnere is a szavakkal áll hadilábon, de az ő érzései is őszinték! Hivatás: Csupa lendület, csupa tettvágy, igaz, ez elsősorban a csábítóan hangzó anyagi lehetőségnek tudható be, de végül is mindegy, mi a hajtóerő: a végeredmény a fontos. Biztos lehet a sikerben! SZŰZ (VIII. 24. - DL 23.) 06-90-303-577 Szerelem: Fellobbanhat szívében a szerelem, ezt igazán nem kell szégyellnie. Azért arra vigyázzon, hogy kezdeményezésével ne ajtóstul rontson a házba. Hivatás: Alaptalanul izgatja magát, a héten igenis van Önben annyi akaraterő és lendület, hogy megalapozza egy későbbi előléptetés lehetőségét! MÉRLEG (DL 24.-X. 23.) 06-90-303-578 Szerelem: Szívügyekben minden fontos lépést halasszon hétvégére. Akkor a megérzéseire is jobban számíthat. Ha most néhány dolog érthetetlennek is tűnik, idővel valamennyinek megtalálja a magyarázatát. Hivatás: Érdemes volna belevágnia abba a régen dédelgetett vállalkozásba, amelytől hírnevét reméli. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) 06-90-303-579 Szerelem: Rádöbben néhány nagyon fontos dologra, és a külvilághoz, főleg állandó partneréhez fűződő viszonya teljesen megváltozik. Hivatás: Olyan lelkesedéssel és meggyőzően tudja előadni elképzeléseit, hogy senkinek nincs ellenvetése, tehát sikerül megnyernie üzleti partnereit éppúgy, mint feletteseit. NYILAS (XI. 23.-xn. 21.) 06-90-303-580 Szerelem: Azt tartják Önről, hogy mestere az udvarlásnak, ezekben a napokban szívesebben veszi, ha veskednek, és babusgatják. Meglehetősen passzív, de nem érzelmei változtak meg. Hivatás: Ha csak a mások munkájára figyel, s azt nézi, ki, mikor, miben téved, a végén nagy csalódás éri. BAK (XII. 22 -1.20) 06-90-303-581 Szerelem: Nem s°k^|flK|jA nyugalma lesz a héten. ' Rengeteg meghívást kap, és épp annak tesz eleget, amelyen találkozik valakivel, aki a jövőben meghatározó lesz az életében. Hivatás: Szakmai lehetőségei most igazán kedvezőek, különösen, ha önálló vállalkozása van, vagy ha nagy felelősséggel járó beosztást tölt be. VÍZÖNTŐ (1.21.-n. 20.) 06-90-303-582 Szerelem: A lelke AMPA mélyen fél minden el- M|B kötelezettségtől, most mégis erősödnek ér- ' zelmi-baráti kapcsolatai, sőt új barátra is szert tehet. Hivatás: Ne higgyen az üres szavaknak, súly nélküli ígéreteknek! Mindennek alaposan járjon utána, akkor nem érheti kellemetlen meglepetés! Az a jó, amit önmaga csinál, egyedül intéz. HALAK (D. 21.-III. 20.) 06-90-303-583 Szerelem: Számíthat ÉRPBR9ft arra. hogy a héten a partnere veszi kézbe KclBm kettőjük további sor- sának irányítását. És ez így lesz jó! Ne berzenkedjen ellene. Hivatás: A munkahelyi változásokat nehezen viseli, ha valakinek felmondanak a környezetében, rögtön attól tart, Ön a következő! Ezzel festi falra az ördögöt: A rettegés ugyanis gyengíti a teljesítményét. Ha a horoszkópot készítő Herczeg Katától többet is meg szeretne tudni, hívja a csillagjegye alatti számot! Önnek kedHÉTFŐ május 12. TV 1 5.40 i Gazdatévé 6.00 i Nap-kelte 8.05 i Érettségi '97 9.00 i Tízórai 9.05 i Maríenhof 9.35 i Hírek 11.00 i Walt Disney 12.00 i Déli harangszó Hírek. Időjárás 12.05 i Üzlet délidőben 12.25 > Telepakk 13.35 i Műsorismertetés 13.40 i Üzenet 14.05 : Nasa obrazovka 14.30 i NAT-tól tartok 15.00 > Hírek. Időjárás 15.05 Repeta 15.05 Azt írja az újság. 15.10 ■ Hirdetések 15.15 Tételező 15.30 Polc 15.40 így írtok ti 15.50 Tételező 16.05 Ad hoc 16.10 Tételező 16.20 Bécsi melanzs 16.30 A homok titkai 17.05 Túrabakancs 17.30 Telejáték 17.45 Az esenyő 18.00 „Engedjétek hozzám!” 18.10 Csellengők 18.15 Üzlet 18.30 Szerencsekerék 19.00 Cézár és Bambuc 19.15 Múzsa 19.30 Híradó 20.00 Magyarok cselekedetei 20.25 X-akták 21.05 Horn Gyula miniszterelnök sajtótájékoztatója 21.50 Vers mindenkinek 22.00 Simon Menyhért születése 23.30 Híradó TV 2 13.55 Műsorismertetés 14.00 Parlamenti Napló 15.00 Közvetítés a parlament üléséről 17.00 Műsorismertetés 17.05 Jószomszédi csiki- csuki 17.55 Időjárás 18.00 Körzeti híradók 18.15 Tudományos híradó 18.45 lpar(?) Művészet 19.00 Teles port 21.00 rr 21.20 Kék percek 21.30 Telemázli 22.00 Híradó 22.10 Időjárás 22.15 Aktuális 22.40 Kenó 22.45 A siker kapujában 23.35 Magyarok cselekedetei (ismétlés) DUNA TV 7.00 Képes krónika 7.30 A BBC Rádió adása 7.45 A Vatikáni Rádió adása 8.00 Segítség! Tanulok?! Vendégvárók 8.30 Óráról órára 2. rész 9.00 Képes krónika 11.00 Heti Hírmondó 12.00 Déli harangszó. Lapozó 12.20 Esti kérdés (ism.) 12.35 Emlékképek - Régi híradók 12.55 Postabontás 13.15 Közép-európai Magazin (ism.) 13.50 Lássuk, hogyan növekednek A bagoly 14.00 Mü-terem-tés 14.40 Expedíció Autana, a szent hegy 15.30 Tarkabarka (ism.) 16.30 Harmónia Egészségvédő magazin 17.05 Héléne és a fiúk 268. rész 17.30 Nagy ho-ho-horgász 17.45 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.15 A bírósági tudósító 19.10 Látóhatár 19.45 Német mesterek Ifj. Hans Holbein 20.00 Minoritates Mundi Katalónia 2. Kossuth 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.38 Falurádió 8.00 Krónika. Lapszemle 8.15 Műsorszemle 8.17 Tudomány 8.35 Zöld hírek 8.45 ...a kultúráról 9.05 Napközben 11.05 A tegnap slágereiből 11.35 Veszélyes vidék 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.20 Korátok 13.30 Az egy ház félórája 14.05 Klasszikusok 14.35 Tetten ért szavak 14.55 Irodalmi műsorajánlat 15.06 Tudósfórum - élőben 15.55 Biztonsági öv 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Diszkotéka 17.05 Kassza 18.00 Esti krónika 19.06 Sportvilág 19.25 Műsorismertetés 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Megjelenés előtt 20.05 Régi magyar dalok 20.30 Határok nélkül 21.05 Filmzene 21.25 Médiavilág 22.00 Késő esti krónika 22.30 K-vonal 23.05 Lemezmúzeum Petőfi 4.30 Hírek. Időjárás 4.33 Hajnali dallamok 5.00 Hírek. Időjárás 5.30 Hírek. Időjárás 6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Reggeli csúcs 6.30 Hírek. Időjárás 6.33 Útközben 7.00 Hírek. Lapszemle. 7.30 Hírek. Időjárás 7.46 Sportreggel 20.#) Esti kérdés 20.55 Műsorajánlat 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.35 Száműzöttek magántörténelme (dokumentumfilm) 4/2. Ludovikások 22.30 W. A. Mozart szerenádjai 23.20 Látóhatár (ism.) 23.55 Híradó 17.00 Kapásjelző 17.30 Palánta 18.00 Évszakok a tengeren 19.00 Kimba 19.30 Más 20.00 Barkácsmagazin 20.30 Autósport-magazin 21.05 24 óra éjfélig 23.00 Földgömb 24.00 Napraforgó HBO 10.00 A Dumbo hadművelet 11.55 Henrietta csillaga 13.45 Stella 15.35 Ici-picipók 16.00 Szörfös nindzsák 17.30 Lois és Clark 18.35 Folytassa a kempingezést! 20.05 Max 21.40 Mozimánia: Kaszkadőr-parádé 22.30 így készült: Az angol beteg 22.50 JFK-A nyitott dosz- szié 1. 0.40 Nemesis 3. SPEKTRUM 13.00 Az ezredfordulón túl 14.00 Sebességőrület 14.30 Harc az olajért 15.30 Az ezredfordulón túl 16.25 Sebességőrület 16.55 Szemtanú 17.30 Álmunk, a repülés 18.00 Végveszélyben Új róka a városban 18.30 A harcművészet titkai 19.15 Létérzések 19.50 Századunk naplója Kennedy 8.00 Petőfi-délelőtt 9.54 Manapság. 11.20 Zenés játékok 12.00 Nótakavalkád 12.50 Korkérdés 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Manapság. 13.08 Állomáskereső 13.15 Hogy tetszik lenni? 13.45 Időjárás és vízállás 14.00 Kívánságműsor 15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Petőfi-délután 18.54 Gordiusz plusz 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Kölyökóra 20.00 Világzene magazin 21.03 Béla angyalai 21.50 Gramofonalbum 23.00 Hírek. Időjárás 23.10 Ennyi. 0.15 Éjszaka (Petőfi urh) 0.15 Drog-ér(i)a 2.04 Dallamról dallamra 3.04 Századok muzsikája 4.04 Verbunkosok 20.55 Hihetetlen!? 21.25 Izrael 22.05 Tengernyi titok 22.30 Napirenden a Föld TV 3 14.15 Műsorajánlat 14.20 Kiáltás a vadonban 15.55 Kaleidoszkóp 16.45 Horgászbuli 17.05 A seriff felesége 19.00 Híradó. Sporthírek 19.15 Csengetett, Milord? 20.15 Gillette World Sport Special 20.45 Gusztáv 21.00 Végzetes választás 22.45 Napi profit 22.55 Profitvadász 23.25 Horgászbuli MSAT 3.15 Music Box 6.00 Vekker 9.30 Music Box 13.00 Rocktükör 13.30 Játszd újra. 14.00 Parti sétány, Ausztrália 14.30 MSAT Suli 15.00 Kiáltás a vadonban 16.30 Music Box Top Ten 17.00 Nap Tv 19.30 Cops 20.00 Benny Hill 20.30 Fociparádé 22.00 Parti sétány... 22.30 Bolondóra 23.30 Gonosz szándék PRO 7 8.25 Simpsonék 8.55 Egy fedél alatt 9.20 A családapa 9.50 Dinoszaurusz 11.30 A rendőrfőnök 12.30 Matlock 13.30 Déli magazin 14.00 Talkshow 15.05 MacGyver 16.05 Hupikék törpikék 16.35 Rózsaszín Párduc 17.00 Tapsi Hapsi 17.25 Simpsonék 17.55 Egy fedél alatt 18.25 Roseanne 18.55 Borzasztó kedves család 19.30 Hírek 19.45 Taff 20.15 Az életfogytiglan kevés 22.15 Comedy Factory 22.40 Dumaparti 23.20 Palm Beach-i duó SAT 1 5.30 Németország ma reggel sporthírekkel 9.00 Charlie angyalai 10.00 Vannak szavaid? 10.00 Bubi, dáma, Hörig 11.00 Délelőtti talkshow 12.00 Vera délben 13.00 Sonja 14.00 Trapper John 15.00 Űrszekerek - A következő nemzedék 16.00 Baywatch 17.00 Mindenki mindenki ellen 17.30 Regionális műsorok 18.00 Villám 18.30 Hírek. Sporthírek 19.15 Szerencsekerék 20.15 A hegyi orvos 21.15 Katrin a legjobb 22.05 97/20-es akta 23.00 Hírek és sztorik RTL 8.05 Jó idők, rossz idők 8.45 Springfield-sztori 9.35 Kalifornia klán 10.30 Gazdag és szép 11.00 Forró nyeremény 11.30 Ifjúsági párbaj 12.00 Déli magazin 12.30 Magnum 13.30 Barkácsbajnok 14.00 Bärbel Schäfer 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Agytorna 17.30 Egymás közt 18.00 Vidéki magazin 18.30 Sztármagazin 18.45 Híradó 19.10 Robbanékony - 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Columbo 22.05 Extra RTL magazin RTL 2 5.50 Ismétlések, rajzfilmek 12.15 Szerencsemaclk 12.45 Varázskő 13.10 Óz varázsló földjén 13.35 Missis Jo és családja 14.05 Mila szupersztár 14.30 Klassz futballisták 14.55 Stan és Pan 15.05 Itsy Bitsy 15.30 Kenguruk 15.55 Kelly 16.20 Csodálatos évek 16.50 Knight Rider 17.55 Beverly Hills 90210 18.55 Mindenki mindenkiért, mindenki magáért 19.30 Tessék mosolyogni! 20.15 Walker, Texas Ranger 22.20 Nash Bridges 23.20 Elképesztő övezet 8.30 Mountainbike 9.00 Országúti kerékpár 10.30 Atlétikai Grand Prix 12.00 Judo 13.30 Cart versenysorozat 15.00 Tenisz ATP torna 19.00 A sebesség világa 20.30 Tenisz ATP torna 23.00 Európai gólok 24.00 Snooker TNT 6.00 Rajzfilmek este tízig 22.00 Katharine Hepburn emlékezetes szerepeiből 23.20 Az év asszonya (1942) VOX 7.50 Jó idők, rossz idők 9.00 Főút a mennyekbe 10.00 Szívtől szívig 11.00 Négyöklű trió 12.00 Matt Houston 13.00 Rockford felügyelő 14.00 Egymás közt 14.30 Jó idők, rossz idők 15.00 Főút a mennyekbe 16.00 Matt Houston 17.00 Négyöklű trió 18.00 Hírek 18.15 Szívtől szívig 19.15 Rockford felügyelő 20.15 Őrült család 22.10 Metropolisok alulnézetből 23.00 Kései hírek TV2, hétfő, 17.05: Jószomszédi csiki-csuki. Mindig mosolygós, erőt sugárzó egyéniség Juliane. A barátai, az ismerősei legalábbis ilyennek ismerik. Ez azonban csak a látszat. Valójában fogytán a türelme, a kétségbeesés szélén áll. Teljesen elkeseríti, hogy már hosszú hónapok óta nem talál munkát.