Tolnai Népújság, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-28 / 122. szám

1997. május 28., szerda Megyei Körkép — Dombóvár És Környéke 5. oldal Hírmondó Véradás Szakoson és Kocsolán A Vöröskereszt szervezésé­ben június 3-án, kedden reggeltől délig várják az ön­kéntes véradókat a szakcsi általános iskolába, s ezen a napon délután egytől négy óráig Kocsolán tartanak ön­kéntes véradást a művelő­dési házban. Elmaradnak a fogadóórák Dr. Szabó Imre a Tolna me­gyei IV. számú választóke­rület országgyűlési képvise­lője ezúton is értesíti válasz­tókerületének polgárait, hogy kongresszusi elfoglalt­sága miatt az 1997. június 6- ára esedékes, szokásos havi fogadóórái elmaradnak. Nyugdíjasok figyelmébe Május 29-én, vagyis holnap délután négy órától a dom­bóvári művelődési házban Bláier Jenő, a Nyugdíjasok Érdekvédelmi Érdekszövet­ségének országos elnöke és dr. Szabó Imre, Dombóvár és a térség országgyűlési képviselője a készülő nyug­díj törvényről illetve a nyugdíjasokat érintő egyéb kérdésekről tartanak fóru­mot. Deák Bili Gyula Dombóváron Május 31-én, szombaton este nyolc órától a dombó­vári művelődési házban lép fel a Deák Bili Blues Band. Jelvényszerzés másodszor Dombóváron az elmúlt év­ben rendezték meg első íz­ben azt a tömegsport ren­dezvényt, aminek célja, hogy a diákok egész éves felkészülésüket igazolva bi­zonyítsák erejüket, ügyes­ségüket dobó, ugró és futó számokban, valamint úszásban, vagy más módon. A június 3-án megrende­zésre kerülő jelvényszerző sportrendezvényen idén Dombóvár hat iskola 999 diákja vesz részt, s remélhe­tően a tavalyi bronz jel­vényszerzők idén sikerrel veszik az ezüst minősítést jelentő próbákat is. A rendezvényt egyébként nem csak a német Ba­den-Würthenberg tarto­mány, hanem Dombóvár németországi testvérvárosá­nak, Kemennek ipartestüle- tei is támogatják. A segítésbe könnyű belefáradni Dombóvári kurzus a Soros Alapítvány segítségével A dombóvári egyesített szociális intézmény a Soros Alapít­ványhoz pályázva a szociális munkát végzők szupervízióját se­gítő pénzhez, egészen pontosan 80 ezer forinthoz jutott hozzá. A nyertes pályázatnak köszönhetően a szociális intézmény a családsegítő központtal együtt, illetve az egészségvédő egyesü­lettel közösen indította meg a szupervíziós programot, amiről dr. Bauer Margitot, a dombóvári felnőtt ideggondozó főorvo­sát, foglalkozásvezetőt kérdeztük.- Mit jelent maga a szuper­vízió?- Szó szerint felülvélemé­nyezést jelent, a szociális ott­hon dolgozói, a gondozóház munkatársai, és a családsegítő központ emberei, valamint a házigondozásban tevékenyke­dők vesznek részt a program­ban. A felülvéleményezés esetmegbeszélést jelent. A fog­lalkozások résztvevői munká­juk során számos kellemetlen szituációba kerülnek az idős emberekkel való foglalkozás közben, s az ezekből adódó problémákat gyakran hazavi­szik magukkal, pedig ezeket a lelki terheket nem jó hordozni. Nekik kell segítséget adnunk, hiszen nincs igazán lehetősé­gük arra, hogy az ilyen problé­máikat másokkal megbeszél­jék. A konfliktusok által kivál­tott érzelmekkel ők is nehezen birkóznak meg, s a szupervíziós program éppen azt hivatott szolgálni, hogy a mindennapos konfliktusokat könnyebben dolgozzák fel, illetve egy kicsit jobban ismerjék meg önmagu­kat is, hiszen a nehezen feldol­gozható munkahelyi gondok vegyülnek a személyes prob­lémákkal is.- Ezek szerint a foglalkozá­sok során visszanyerik munka- és segítő képességüket a szu­pervízió résztvevői.- Egyrészt ez is igaz, azon­ban e mellett a foglalkozások célja az is, hogy megvédje őket ettől a nagyon nehéz, foglalko­zási helyzetben elszenvedhető sérülésektől.- Milyen sérülésekre gon­dol?- Az egyik fő veszélyforrást a segítő szindróma jelenti. Ez azt jelenti, hogy az ilyen mun­kakörökben dolgozók minden élethelyzete arról szól, hogy másoknak segítsenek, miköz­ben a saját problémáik aláren­delt szerepet játszanak. A má­sik gond a kiégés, vagyis az, hogy belefáradnak ebbe a hely­zetbe, s nem tudnak a sok nega­tív élmény után feltöltődni, ami az érzelmek elsivárodásához, közönyösséghez is vezethet. A kiégés mindenkit fenyeget, aki ilyen munkakörben dolgo­zik.- Meddig tart a kurzus?- Terveink szerint tíz hóna­pon át tartunk majd foglalkozá­sokat, s havonta két alkalom­mal találkozunk. Az első - a múlt héten lezajlott - foglalko­zás inkább ismerkedés szintű volt, s azt beszéltük meg, ho­gyan végezzük majd az eset- megbeszéléseket. Égyébként a még nyitott csoport néhány résztvevővel bővülhet, s remélem, hogy nem csak a létszám, hanem a részt­vevők személye is stabillá vá­lik, hiszen így lehet igazán si­keres a foglalkozás-sorozat. Az összetétel egyébként azért is szerencsés, mert ezzel a tanfo­lyammal párhuzamosan hár­man jelenleg is főiskola szociá­lis munkás képzésben vesznek részt, így a megbeszélésen túl nagy segítséget jelenthetnek az esetek hozásában is.- nagy ­Maratoni ülés, számos döntéssel (Folytatás az 1. oldalról.) A hivatalos értékbecslés és a felajánlott ingatlan megtekin­tése után a korábbi ötből csak két vállalkozó tett ajánlatot. A DOM Rt. az Ivanich utcai in­gatlan beszámításával 13 millió forintra módosította vállalko­zási díját, míg a Stabil Kft. úgy nyilatkozott, hogy a kivitelezés árába nem kívánja beleszámí­tani az ingatlant. E mellett azonban fenntartotta korábbi 13,65 millió forintos ajánlatát azzal a módosítással, hogy az önkormányzat ez évben 15 mil­lió forintot teljesítsen, s a fennmaradó összeget jövő év elején fizesse meg. Mindkét vállalkozó ez év szeptember 1-ében jelölte meg a munka befejezési határidejét, s közülük a dombóvári székhe­lyű Stabil Kft. nyerte el kivite­lezés jogát. Szociális lakások Az önkormányzat hozzájárult ahhoz, hogy a Dankó Pista ut­cában lévő önkormányzati tel­keket ingyen szociális lakásépí­tési programhoz biztosítsa öt, négy, illetve három gyermekes családok részére. A Roma Ki­sebbségi Önkormányzat által kezdeményezett lakásépítési program azonban csak akkor valósulhat meg, ha a leendő la­kástulajdonosok a lehetséges támogatások igénybe vételén túl a kellő önerőt is fel tudják mutatni. Megosztoztak a civilek A testület megtárgyalta és elfo­gadta dr. Balipap Ferenc civil tanácsnok beszámolóját arról, hogy a városban működő civil szervezetek a részükre biztosí­tott összeget miként osztották fel. A beszámolóból kiderült, hogy az elmúlt évben 29 szer­vezet, összesen 896 ezer forint támogatásban részesült, míg a szervezetek 750 ezer forint tá­mogatást szavaztak meg a Dombóvár című monográfia nyomdaköltségére. Ebben az évben 33 szervezet kért támo­gatást, közülük 28 kapott pénzt, összesen 791 ezer forintot. Kinevezések, díjak A testületi ülésen döntés szüle­tett arról is, hogy a Városi Könyvtár vezetője Koszorús Katalin legyen. Koszorús Kata­lin az állásra egyetlen pályázó­ként jelentkezett, s nem csak pályázata felelt meg, hanem programját az intézmény dol­gozói is jónak látják, s szemé­lyét vezetőként elfogadják. A könyvtárvezető egyébként ed­dig megbízottként ugyanezt a feladatot látta el, s több, mint 30 éve dolgozik az intézmény­ben. Újabb öt esztendőre dr. Berta Bálint nyerte el a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium és Szakközépiskola igazgatói állá­sát, aki eddig is az intézmény vezetője volt. Pályázata a kií­rásnak megfelelt, s arról véle­ményt adott a tantestület, az in­tézményi alkalmazotti közös­ség, az iskolai és kollégiumi di­ákönkormányzat, az intézmé­nyi szakszervezeti bizottság és az iskolaszék egyaránt. A pá­lyázat elfogadását a képvi­selő-testület ezen vélemények ismeretében hozta meg. A testület döntést hozott ar­ról is, hogy idén kik részesülje­nek a pedagógus napon az idén első ízben kiosztásra kerülő Dombóvár Közoktatásáért pe­dagógus díjban. A beérkezett javaslatok alapján dr. Hajós Károlyné, az Illyés Gyula Gim­názium és Szakközépiskola igazgató-helyettese, Radnai Lajosné a Molnár György Álta­lános Iskola igazgató-helyet­tese és Tarr Ágnes a Szivár­vány óvoda óvónője veheti át az elismerő díjat.- nagy ­A palatáblától napjainkig Iskolaünnep Döbröközön Igazi iskolaünnep volt az elmúlt szombat Döbrökö­zön, amikor is a település ál­talános iskolája fennállásá­nak 90. évfordulójára emlé­kezett. Emlékeztek, s emlé­kezetessé tették a napot, hi­szen változatos programok várták az öreg diákokat, a mostani iskolásokat, a döb- röközieket és minden érdek­lődőt. A szombati ünneplés az is­kola mostani tantestületi tag­jainak és már nyugalmazott pedagógusainak közösen el­fogyasztott ebédjével kezdő­dött. Hogy, hogy nem, az ebéden éppen 90-en vettek részt, bár a jubileumi párhu­zam csak idáig igaz, hiszen az ez után következő rendezvé­nyeken több százan jelentek meg. Az iskolai emléktábla ava­tásakor már a zeneiskolások fanfárja köszöntötte a szép számú érdeklődőt, s a táblát Nemes József döbröközi plé­bános szentelte fel, amit Gyu- gyi János jegyző ünnepi kö­szöntője követett. A helyi asszonykórussal és férfi kar­ral közösen elénekelt Him­nusz jelezte az ünnepség ezen részének végét, amit az isko­latörténeti kiállítás megnyi­tója követett. A még június 6- ig látható tárlat - amit Far- kasné Doszpod Aranka ren­dezett, s nyitott meg - bemu­tatja a régi és mai döbröközi iskolát. Teszi ezt régi naplók, tanítási eszközök, tanköny­vek, palatáblák, tolltartók, s a Katolikus Fiúegylet 1946-os csoportképének bemutatásá­val, valamint az iskola újkori történetét jelző tárgyakkal, amibe a diákok sporteredmé­nyeit bizonyító kupák, okle­velek is helyet kaptak. A döbröközi iskolaünnepet a kiállításmegnyitót követő kultúrműsor tette még emlé­kezetesebbé, amiben a hat évesektől a nyolcvanas éve­ikben járókig számos jelen­legi és volt döbröközi diák mutatkozott meg a település­nek énekkel, tánccal, verssel. A jubileumi ünnepség hajna­lig tartó, jó hangulatú bállal zárult.- nagy ­Csikóstőttősi mozaik tét javítani. A testületi ülés napirendjén szerepelt az ivó­víz ellátással és fertőtlenítés­sel kapcsolatos pont is, ami­nek tárgyalásakor a testület megállapította, hogy az ivóvíz jelenlegi minőségén javítani kell. A képviselők a Kapos- szekcsővel közösen használt, még az 1960-ban épült víztá­rozó bővítését is indokoltnak látják. Szombaton gyermeknap Május 30-án, vagyis szomba­ton egész napos rendezvényre várják a település gyermekeit és persze szüleiket is. Áz alsó tagozatos iskolá­ban ugyanis gyermeknapi rendezvényt tartanak, ami várhatóan csak este nyolc óra után ér véget. ni Dombóvári állásajánló A Tolna Megyei Munkaügyi Központ dombóvári kirendeltsé­gén a következő álláshelyeket, munkalehetőségeket tartják nyilván, s ajánlják munkanélküliek, álláskeresők figyelmébe: Gazdajegyző, betanított női munka, esztergályos, élelmiszer bolti eladó, építész technikus, gyógymasszőr, házvezetőnő, ker­tész, parkolóőr, lakatos-betanított lakatos, építőipari gépke­zelő, pultos-felszolgáló, szakács, számítógép szervizszolgál­tató, tehergépkocsi vezető (ADR), virág-ajándékbolti eladó, villanyszerelő, meós-adminisztrátor. Az álláshelyekről bő­vebb felvilágosítást adnak a Bezerédj u. 14.sz. alatt személye­sen, vagy a 466-338-as és a 466-835-ös telefonszámokon. Elment a legidősebb Május 20-án temették el a csikóstőttősi temetőben Baló Jánost, aki 102 éves korában hunyt el. Ez idáig ő volt a te­lepülés legidősebb lakója. Testületi ülés A falu önkormányzati képvi- selő-testülete május 22-én tartott ülésén egyebek mellett megtárgyalta a közbiztonság helyzetét, amely a testület szerint még elfogadható szintű. Ettől függetlenül, a dombóvári rendőrkapitány­sággal együttműködve a köz- biztonság javítását szolgáló intézkedést kíván hozni, vagyis egy helyi önvédelmi szerveződés létrehozásával, önkéntesek bevonásával kí­vánja a közbiztonság helyze­MUSICBENEI .<>ö ■paw* HANGSZERKERESKEDÉS PECSENYEKACSA Dombóvár, Népköztársaság út 54. FOLYAMATOSAN KAPHATÓ Tel./fax: 74/464-131. 3 kg-os 650 Ft/db. Billentyűk, gitárok, NAPOSKACSA hangfalak, erősítők június 9. és 23.110-120 Ft/db. és stúdió berendezések ELŐNEVELT KACSA nagy választékban. 210-220 Ft/db. Rendezvények kül- és beltéri Kiadás naponta (hét végén is) hangosítására professzionális 8-12,14-19 óráig. felszerelések kiadók. Dombóvár, Nemestanya Nyitva: hétköznap 9-12, 13-18, Telefon: szombaton: 9-12 óráig. 72/451-130,72/459-362, 74/462-890. — ....-......................... Omega Csavargyártó Kft. Telephely: 7200 Dombóvár volt orosz laktanya E-mail: omega@tolna.hungary.net Tel./Fax: 74 / 465 - 606 Metrikus-, lemez-, facsavarok ,szegecsek, popszegecsek és egyéb kötőelemek gyártása és forgalmazása. Termékek rendelhetők színesfémekből, acélból, natúr és galvanizált kivitelben, széles méretválasztékban. DOMBÓVÁR Lebilincselő A dombóvári rendőrkapitány­ság illetékességi területén az elmúlt héten sem tétlenkedtek a bűnelkövetők, bár viszony­lag kevés bűneset történt. Ezek közül az alábbiak jel­lemzik a múlt hét krimikróni­káját. Éjszakai telefonrongálók Május 21-én jelentette a MA­TÁV Rt., hogy az előző éj­szaka folyamán ismeretlen tet­tesek megrongálták az Ady utcában, a Bujáki cukrászda előtt álló nyilvános telefonfül­két. A rongálok 15 ezer forint anyagi kárt okoztak. A kár ismert, a tettes ismeretlen Május 23-án a dombóvári Móra Ferenc utcában található lakásba hatolt be ismeretlen tettes. A besurranó nem kis szerencsével járt a tulajdonos kárára, hiszen zsákmánya 228.000 forint volt. A nyomo­zást megkezdték, ám a tettes még nem került rendőr kézre. Tyúktolvaj és diagnosztikai lelet Május 26. eseményeihez tar­tozik, hogy Gyulajon ismeret­len tettes egy istállóból hét da­rab tyúkot lopott 3.500 forint értékben, míg Dalmandról je­lentették, hogy ismeretlen tet­tes a részvénytársaság műhe­lyéből egy diagnosztikai tás­kát lopott el, amelynek értéke 40 ezer forint. Megfogták a dalmandi malactolvajt A Dalmandi Mezőgazdasági Részvénytársaság kondai ser­téstelepéről május 24-én jelen­tették, hogy ismeretlen tettes ellopott egy 25kg-os süldőt, aminek értéke 10 ezer forint. A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően az elkövető rö­vid időn belül ismertté vált. Kardról készpénzt vittek a betörők Május 25-én érkezett a beje­lentés a dombóvári rendőrka­pitányságra, miszerint egy kurdi családi házba ismeretlen tettes(ek) hatolt(ak) be. Az el­követőik) a szúnyogháló ki­vágása után jutottak be az épü­letbe, s a házból 120 ezer fo­rintot, készpénzt vitt(ek) ma­gukkal. A tettes(ek) után a kapi­tányság megkezdte a nyomo­zást. A Tolnai Népújság hirdetés­felvevő helyei: Döbrököz Takarékszö­vetkezet Döbrököz 7228. Bognár és Tsa Bt. Dom­bóvár, Kórház u. 41. Anteusz Kft. Dombóvár, Teleki u. 7-9. Vöröskereszt Dombóvár, Városi Szervezete, Ady E. u. 8.

Next

/
Thumbnails
Contents