Tolnai Népújság, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-26 / 120. szám

1997. május 26., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Az első Bogyiszlói Falunapok (Folytatás az 1. oldalról.) Az első Bogyiszlói Falunapok hangulatára emellett - jó érte­lemben - erősen „rányomta a bélyegét” a németországi Schlietz-ből, a leendő újabb partnervárosból érkezett 45 fős küldöttség (tánccsoport + az önkormányzat képviselői) je­lenléte. A vidám német delegáció csütörtökön érkezett Bogyisz- lóra. A megérkezést hosszasan ünnepelték vendéglátóikkal, majd pénteken délelőtt Szek- szárdon fogadta őket Temesi Ágnes, a megyei közgyűlés al- elnöke, majd Kocsis Imre An­tal, Szekszárd polgármestere is. A vendégek délután ellátogat­tak a bogyiszlói iskolába és óvodába. Az önkormányzat és számos cég támogatása által „létrejöhetett” falunapok első rendezvénye a hangulatos, az alkalomra villanyfényessé tett bogyiszlói iskolaudvaron, a Holt-Duna partján felállított szabadtéri színpadon zajlott, a Szekszárd Big Band közremű­ködésével, pénteken este. Ugyanitt léptek fel szombaton délután a schlietzi és a bogyisz­lói táncosok, valamint a tolnai zeneiskola fúvósai. Ezt meg­előzően horgász, majd halászlé­főző versenyre került sor. Előbbit Bánhegyi Tamás, utób­bit Frank Gyula nyerte. (Verse­nyen kívül főzött Hans-Jürgen Schäfer, a schlietzi polgármes­ter is. Paprika nélkül készített, tejszínes, fehérboros, konyakos halászléjét?) Tóth István, bo­gyiszlói polgármester ugyan sótlannak minősítette, de azért ajándékot adott át a műért.) A szombat krónikájához tar­tozik ifj. Farkas János orgona versenye a református temp­lomban, amelyen a német ven­dégek is közreműködtek, ők egyébként egy utolsó szombati ünneplés után vasárnap délelőtt hazautaztak. így a falunapokra a végső pecsétet a bogyiszlóiak „egymás között”, a lapzárta után kezdődő piactéri utcabállal helyezték el.-es­Búcsúi szentmise, bérmálás, püspöki áldás Faddon Az összefogás áldott gyümölcse A pünkösdkor elkövetett má- riaremetei rongálással ellen­tétben a faddi egyházközség területén építés, szépítés fo­lyik - hangsúlyozta Juhász Tibor, faddi plébános abból az alkalomból, hogy tegnap dr. Mayer Mihály megyés­püspök megáldotta a meg­újult faddi Szentháromság emlékoszlopot és a plébánia­házat. Az egyházközség számára nagy nap volt a tegnapi. A főpásztori látogatás tényén túl azért is, mivel vasárnap került sor az egyházközséghez tartozó tele­pülések - Dunaszentgyörgy, Gerjen, Tengelic-Szőlőhegy és Fadd - arra érett híveinek bér­málására, a búcsúi szentmisére, valamint az emlékoszlop és a papiak megáldására is. A szentmise igen nagy ér­deklődés mellett, délután 4 óra­kor kezdődött a faddi temp­lomban. Előtte dr. Latkóczy Ágnes gerjeni állatorvos kö­szöntötte a megyéspüspököt a bérmálandók nevében. A főpásztori szentbeszédet követően Mayer Mihály hatvan bérmálkozót kent meg krizmá- val. (A bemutatott szentmisén Lendvai István tolnai apátplé­bános és Mészáros József her- nádkércsi kanonok-főesperes működött közre.) A szentmise után a templom előtti Szentháromság emlékosz­lop előtt került sor a megújított szobor megáldására. Az iskolai kórus éneke, Be- dekovity Zóra szavalata után Juhász Tibor plébános foglalta össze a renoválás munkálatait. Rámutatott: példaértékű az az összefogás, amelynek során a cél érdekében - vallástól, fele- kezettől, politikai hovatartozás­tól függetlenül - mindenki az első kérésre segített. így sike­rülhetett ezen a jeles napon a felújított szoborral és plébániá­val megajándékozni Mayer püspök urat, akinek köszönhe­tően tavaly ősszel Dunaszent- györgyön szentelhettek temp­lomot. A faddi plébános Isten áldását kérve az elkészült „al­kotásokra”, minden segítőnek köszönetét mondott. Ezt követően Sződi Imre, a térség országgyűlési képvise­lője, a renoválási munkálatok fővédnöke fejezte ki örömét afelett, hogy védnöki minősé­gében is hozzájárulhatott a munka sikeréhez, ezáltal a köz­ség identitásának, összetartozás érzésének erősítésében. Miután Mayer Mihály meg­áldotta a Szentháromság em­lékoszlopot, az „irányt adó je­let”, Rábóczki József, az egy­házközség jegyzője köszönte meg minden adakozónak az ál­dozathozatalt. A megyéspüspök a papság­gal ezt követően a papiakhoz vonult, ahol megáldotta a felújí­tott plébániát is. Este a meghívott vendégek részvételével agapéra került sor az iskola ebédlőjében. Elszármazottak és teveliek ünnepe Útban az ünnepi misére FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY (Folytatás az I. oldalról.) Nagy sikert aratott a szombat esti templomi koncert, ame­lyen fellépett a hőgyészi temp­lomi kórus, a Székely Kör, a Német Klub, valamint szere­peltek a helyi iskolások. A tegnapi rendezvényeken megjelent Kara Pál államtitkár és Solymosi József, parla­menti képviselő. Délután a művelődési köz­pontban Kitanits Lajos kö­szöntötte a megjelenteket, majd a helyi Német Klub kó­rusának vezetője, dr. Antal Tamásné idézte fel a teveli búcsúhoz kapcsolódó régi szokásokat. Az ünnepi műsor­ban fellépett a helyi székely és német csoport, valamint az if­júsági tánccsoport és szerepelt a Bátai Népi Együttes. A prog­ram zárásaként bál kezdődött a művelődési központban, a Royal zenekar muzsikájára.- háj ­Koronázás, lovagi torna, kivégzés Reneszánsz várjátékok Földváron A királyt illő pompával ünne­pélyes keretek között megko­ronázták. A bűnösök megla­koltak, a vitézek lovagi tornán mérték össze bátorságukat, erejüket. Mindezek a dolgok nem sok száz évvel ezelőtt tör­téntek, hanem szombaton dél­után a dunaföldvári várban megrendezett reneszánsz vár­játékon. Az „Egy nap Mátyás országában” címet viselő ren­dezvény Horváth Béla ötlete volt, aki a dunaújvárosi Bánki Donát Szakközépiskola ta­nára. Ő volt az, aki három du­naújvárosi középiskolával helyszínt keresett egy közép­kori várjátékhoz, s választásuk a földvári várra esett. A város maximális támogatásáról biz­tosította a szervezőket. így jött létre ez a nem mindennapi, és a szervezők reményei szerint nem is egyszeri rendezvény. A délelőttre meghirdetett jelme­zes felvonulás körül ugyan adódtak bonyodalmak, hisz a dunaújvárosiak nem értek időben a helyszínre. így csak a földvári gimnazisták vonultak végig a városon, nagy tetszést aratva. A felvonulást követően a csapatok tábort vertek a vár udvarán, és az „udvari szaká­csok” nekiláttak az ebéd elké­szítésének. A nap fénypontja délután 2 órakor a földvári polgármester köszöntő szavai után vette kezdetét. Elsőként a földváriak előadásában koro­názást láthatott a közönség. Impozáns, látványos és min­den elemében hiteles koroná­zást prezentáltak, őket a bán­kisok lovagi tornája kö­vette, melyen a vitézek kopja ökle- lésben, rönk­hajításban, magyar bir­kózásban, és szerelemval­lásban mér­ték össze tu­dásukat. A viadal végén a vitézeket lovaggá ütötte a ki­rály. Ezt kö­vetően a ló- rántffysok előadásában vérfagyasztó kivégzésnek lehettek tanúi a nézők, me­lyen a bírák egy bűnösnek megkegyelmeztek, egyet ke­rékbe törettek, egynek a kezét, egynek a fejét vágatták le. A bakók az ítéletet azonmód végre is hajtották - szalmabá­bukon. Végül a budapesti Va- gantes együttes adott ízelítőt Mátyás udvarának zenéjéből. Pataki Dezső' Hírek Hogy működik a körzetközpont? Ülést tart a tolnai képviselőtes­tület ma, azaz hétfőn délután 3 órától. A városatyák beszámo­lót hallgatnak meg a város köz- biztonsági helyzetéről, a város tűzvédelmi állapotáról, a tűz­oltó körzetközpont működésé­ről. Döntenek az I. számú or­vosi körzet új háziorvosának személyéről, jóváhagyják a Kommunális Kft. mérlegét, üz­leti tervét. Szó lesz a volt gim­názium eddig megmaradt épü­letrészeinek bontásáról, a számvevőszéki vizsgálattal kapcsolatos intézkedési tervről is. Könyvbemutató Kurdon Sírnak a vadvirágok címmel a kurdi Bognár Papp Irénnek, a tolnai Kézjegy klub alkotójá­nak jelenik meg verseskötete. A könyvet a kurdi Napközi Ott­honban mutatja be a szerző má­jus 31-én, 14 órától. Szedresi nyugdíjas közgyűlés ' A Szedresi Nyugdíjas Érdek­szövetség ma, azaz hétfőn dél­után 3-tól tartja újabb közgyű­lését a helyi iskola ebédlőjében. A rendezvényen jelen lesz a megyei nyugdíjbiztosítási igaz­gatóság vezetője is. 30 perces kezdettel. A kiállítást megnyitja Cs. Vasváry Ibolya. Az alkotások június 8-ig látha­tók. Jegyzői fogadónap Dombóváron Frellemé dr. Kovács Anna, Dombóvár jegyzője május 28- án, szerdán nyolc órától délután négyig tartja fogadónapját a Városházán, ahová várja a dombóvári polgárokat. Ford Escort Club Magyarországi r „ Ford márkakereskedők 1889000Ft

Next

/
Thumbnails
Contents