Tolnai Népújság, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-20 / 115. szám
1997. május 20., kedd Gazdaság 5. oldal Már a vetőmagot is hamisítják Adottságaink versenyképesek A múlt héten Szekszárdon tartották a megyei vetőmag felügyeleteken dolgozó szakemberek, laboránsok az országos értekezletüket. Ebből az alkalomból Ertseyné dr. Beregi Katalint, az Országos Mezőgazda- sági Minősítő Intézet Vetőmagfelügyeletének főosztályvezetőjét kérdeztük az idei évben felmerülő hiányosságokról. — Az idén nagyon sok gazdálkodó panaszkodott arról, hogy nem volt egységes a vetőmag nagysága, vagyis egy zsákon belül kis és nagyobb méretű magok vegyesen voltak. Emiatt gyakran kellett leállni, állítani a vetőgépeken és ez sok időt vitt el a munkától. — Ilyenkor tavasszal mindig kérdés, hogy milyen volt a felhasznált vetőmag. Bizonyos okok miatt mondhatjuk, hogy ez az év nem volt könnyű, hiszen az előző év nem volt szerencsés. A múlt évben augusztus közepétől, szeptember végéig - pont a betakarítás időszakában - szakadt az eső. Ez a kukorica és a napraforgó minőségét mindenképpen meghatározta. A napraforgóból kimondottan rossz év volt tavaly, nagyon kicsi volt a Magyarországon előállított jó csírázóképességű anyagoknak az aránya. Nehezen érte el sok tétel a szabványos csírázóképességet, kórtani okokból. A kukorica minősége nem volt rossz tavaly. Ha valakinek olyan gondjai voltak, hogy a zsákban nem egyforma méretű magokat talált, ez egy érdekes téma, erre visszatérünk. A hazai szabvány a méret szerinti minősítést előírja, az más kérdés, hogy az európai uniós csatlakozás kapcsán lehet ezen a területen is változásra számítani. Az EU a csírázóképességet tekinti alapértéknek, nem foglalkozik a méretekkel. Elvárja, hogy mindenkinek legyen korszerű gépe, vagy ennek híján fizesse meg a plusz összeget a kalibrálásért. És most visszatérve az eltérő magméretekre, mi attól félünk, hogy elég sok hamisított, olcsó vetőmag került a piacra. Véleményem szerint ezek voltak azok, melyek nem voltak egyöntetű méretűek. Mindenkit nagyon kérek, hogy a tényleges vásárlásoknál győződjön meg arról, hogy nem többször varrt zsákban van-e a vetőmag, a címke nem fénymásolattal van- e kiállítva? Sajnos éppen most foglalkozunk egy nagy tételű kukorica vetőmag visszaélési ügy felgöngyölítésével ami éppen Tolna és Fejér megyéket érinti. — A másik vád, hogy az idén több elismert gyártó nem adott ki kőid tesztet. Spórolt ugyan ezzel némi költséget saját magának, de az elég szeszélyes vetési időben nagy gondot okoztak azzal, hogy nem ismerhették meg a gazdák a vetőmag tűrőképességét. — A kőid teszt érték nagyon fontos. Itt is van egy olyan probléma, hogy több gyártó az idén nem tartotta fontosnak, vagy azt is mondhatnám, hogy nem költöttek rá, hogy elkészítsék ézt a tesztet. Az is tény, hogy az Európai Unió országaiban ez nem kötelező, a kőid tesz itt csupán információs értékű. Ezen a tanácskozáson is kérdés volt a kollégáim részéről, hogy az új vetőmagtörvényben elő tudjuk-e írni kötelezően a kőid teszt vizsgálatot. Sajnos nem vagyok benne biztos. Nehéz olyasmit előírni ami nem kötelező. De bízom benne, mert az Unióban nagyon okos gazdák vannak, nem kötelező ugyan, de kérik. Hogy milyen minősítő vizsgálatok lesznek fontosak az új vetőmagtörvény kapcsán, az ennek az évnek a második felében fog eldőlni. Mi szakemberek mindent el fogunk követni, hogy a kőid teszt fontosságát hangsúlyozzuk. — A vetőmagtörvény ugyan életbe lépett az idén, de a végrehajtási utasítása késik. — A végrehajtási utasítás most van készülőben, az év második felében várható a megjelenése. A törvénnyel várhatóan a minőség kérdése is előtérbe kerül, lehet, hogy kevesebb paramétert fogunk vizsgálni, de nagyobb pontossággal. Az állami felügyeleti szervnek a feladatait is tartalmazni fogja, tehát nem csak azt, hogy mit kell egy vetőmag előállítónak nyújtania, hanem azt is, hogy milyen kötelezettsége van a partnerekkel szemben, mindez a gazdálkodók jobb kiszolgálásának az érdekében. — Magyarország mennyire lesz piacképes az Unión belül, a vetőmag szempontjából? — Magyarország piacképes, hiszen több, mint száz éves hagyományunk van ezen a területen. Nagyon jó lenne, ha ez a jövőben is így maradna, bizonyos fajtákban meg tudnánk tartani a helyünket. Az adottságaink jók, nálunk viszonylag magas a napfényes órák száma. Vannak olyan fajok, ahol a mag érlelésre megfelelőek a hazai feltételek, nagyon jó szakembergárdánk van és Magyarországon kétségkívül magas a vetőmag-kultúra. Mauthner Az OTP Csoport „A házam, a váram” kiállításon A hét végén zajlott a megyeszékhelyen „A házam, a váram” kiállítás, ahol az OTP Csoport - az eddigi megjelenéseitől eltérő - markánsan egységes formában jelent meg. Úgy tűnik szemtanúi lehetünk egy komplex pénzügyi szolgáltatást nyújtó, a piaci igényekre épülő holdingcég tagjainak egyre szorosabbá váló együttműködésének. Mit jelent környezetünkben az OTP Csoport tagjainak jelenléte? - kérdeztük Kovács Antalt, a Tolna megyei Igazgatóság vezetőjét. '■— A kiállításon kifejezésre juttattuk, Ipgy %Csöpört egyes tagjainak tevékenysége szorosan épgjff eg^nilpäi, sVzáltal olyan komplex és kényelmes szolgáAfás;j*(Jr^ot Adunk nyújtani ügyfeleinlpiek, amilyenre más szervezet Magyar- országon ma még nem képes. Ezen a kiállításon mutatkozott be első ízben a régi tagok - az OTP Ingatlan Rt. és az OTP Garancia Biztosító mellett - a Csoport új tagja, a mindenki által nagyon várt OTP Lakástakarékpénztár. — Az OTP Bank szerepe eddig is meghatározó volt a lakáshitelek piacán. Állami kamattámogatású és piaci kamatozású hitelkonstrukciókkal, valamint a gyermekek után járó lakásépítési támogatás igénybevételi lehetőségeivel tudtunk és tudjuk kiszolgálni a lakosságot, minden egyéni igényt és lehetőséget figyelembe véve. — Elegendő-e napjainkban csak hitelt igénybe venni a lakással kapcsolatos gondok megoldásához? — Pénzintézetünk új finanszírozási formát kínál a hazai lakásvásárlók, építeni szándékozók, felújítást, korszerűsítést tervezők számára, mellyel azon állampolgárok is reális távlatba hozhatják a megvalósítás lehetőségét, akiknek erre nem nyílna módjuk. — Termékeink eladásakor önkéntes, rendszeres előtaka- rékosságot ajánlunk ügyfeleinknek, melyhez hozzá tartozik az állami támogatás és egy nagyon kedvező, 6%-os kamatozású lakáskölcsön Ígérvény. Kihasználva az OTP Csoport által biztosított hátteret, komplex szolgáltatási csomagot is ajánlunk ügyfeleinknek: az OTP Bank Rt. - OTP LTP Rt. közös szolgáltatása keretében a szerződés megkötését követően tetszőleges időpontban felvehető piaci feltételű lakáshitelt, melyet a négy év után kiutalásra kerülő megtakarítással és 6%-os kamatozású hitellel lehet kiváltani. Ha ügyfelünk lemond a 6%-os kamatozású hitel igénybevételéről, betétbefizetéseinek hozama annyi lesz, mintha betéteit egyéves lekötésű folyószámlára teljesítette volna. Termékeink értékesítését az OTP Bank Rt., az OTP Ingatlan Rt., az OTP Garancia Biztosító Rt. valamennyi fiókjában, a postahivatalokban és a partner cégek ügynöki hálózata által fogjuk végezni - mondta Molnár Mária, az OTP Lakástakarékpénztár Rt. megyei koordinátora. — Mivel foglalkozik az j OTP Ingatlan Rt. ? — A szervezett lakásépítés területén piacvezfjjfík vagy,E0HWfoffití^ vetítéssel, íngatlan-vagyoner- té keléssel, csődmenedzseléssel, felszámolással, követelés- vásárlással, ingatlanfejlesztési tanácsadással, vagyon- és ingatlankezelési tevékenységgel, valamint beruházás-bonyolítással állunk a megrendelők rendelkezésére. Megye- szerte keressük azon lehetőségeket, melyek kapcsán komplex formában valósíthatunk meg ingatlanfejlesztéseket, elsősorban lakásberuházással összefüggésben, kezdve annak piackutatásától a tervezésen és kivitelezésen keresztül a kulcsátadásig - mondta Halmai Gábor, területi igazgató. — Hogyan kapcsolódik a lakásgondok megoldásához az OTP Garancia Biztosító Rt. ? — Számunkra a lakáspiac egy olyan terület, ahol a Garancia Biztosító versenyképes termékeivel egyre nagyobb mértékben erősíti pozícióit. Ezt a folyamatos termékfejlesztésnek és a mindenki számára elérhető díjaknak köszönhetjük. Az OTP lakáshitel és a megtakarítási termékek - akárcsak a Lakástakarékpénztár - mellé többféle biztosítást tudunk kínálni, ami mind az ügyfelek érdekeit szolgálja -, hogy legyen valaki aki tragédia esetén kifizeti helyettük a tartozásokat. így nem csak az ügyfeleknek, hanem az OTP- nek is garanciát jelentünk - mondta Török Péter, megyei I igazgató. -pr- \ GÁRDI ^ BÚTORBOLT BERENDEZZÜK OTTHONÁT! A KOMFORT elemes bútorcsaláddal akár egész lakását berendezheti. Az igényes kivitelű termék 260 féle eleméből válogathat kedvére szobájába, konyhájába és étkezőjébe is. A terméket 6 féle színben forgalmazzuk. Nézzen be hozzánk és mi nemcsak széles áruválasztékunkkal állunk rendelkezésére, hanem segítünk önnek a tervezésben is. RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG! Boltjaink: Szekszárd, Tinódi u. 8. 74/419-542 Bátaszék, Árpád u. 1.74/493-958 Simontornya, Rákóczi u. 1 ./B. 74/486-036 Nyitva tartás hétköznap 9-17 óráig. CIVIL KÉR. KFT. SZEKSZÁRD Ebesdpusztai fatelep KEDVEZŐ ÁRON KÍNÁL FENYŐFŰRÉSZÁRUKAT- zsaludeszka 4-6 m-es csak 25.000 Ft+áfa- gerendák, szarufák,- tetőlécek- 50-es és 25-ös fenyőfúrészáruk IV. oszt. hajópalló csak 900 Ft/m2.- Ukrán hullámpala. Megtalálhatók vagyunk az 56-os főút mellett a Szekszárd vége táblától 500 m-re balra. Tel.: 74/410-281. ,t0707. ■A GEMENC! ERDŐ- és WÊÊM VADGAZDASÁG Rt. Baja, Szent Imre tér 2. a Tolnai Népújság 1997. május 10-i számában közzétett (12335. sz. hirdetés, 10. oldal) „SÖTÉTVÖLGYI-TÓ” elnevezésű ingatlanának nyilvános árverését (árverés időpontja: 1997. május 23., 10 óra) (Helyszíne: Sötétvölgy bejárata) LEMONDJA! Az ingatlan árverésére - időpont megjelöléssel későbbiekben meghirdetett időpontban kerül sor. ___________^____________ (12810) B AJA új mezőgazdasági gépek értékesítéséhez TERÜLETI KÉPVISELŐT keres Somogy és Tolna megye területére. FELTÉTELEK:- mg-i gépészmérnök ill. mg-i gépészüzemmémök végzettség,- mg-i üzemben ill. mg-l gépkereskedelemben szerzett gyakorlat,- B kategóriás jogosítvány,- 30 éves életkor,- dombóvári ill. Dombóvár környéki lakóhely ELŐNYT JELENT:- idegen nyelv ismerete,- traktorvezetői jogosítvány,- hasonló területen szerzett gyakorlat AMIT BIZTOSÍTUNK:- versenyképes jövedelem,- rádiótelefon,- próbaidő letelte után céges autó. Jelentkezni lehet a 79/425-811/131-es mellék telefonon. (12156) —■ NEMETH GAZ TÜZELÉSTECHNIKAI SZAKÜZLET 7100 Szekszárd, Flórián utca Tel.: 74/414-524, 06-30/470-236. AKCIÓ Dunaferr radiátorok, mintabolti ár mínusz 5% kedvezménnyel kaphatók május 20-tól június 30-ig. Szerelőknek, viszonteladóknak vásárlástól függően további kedvezmény. Ezen kívül kapható még: Álló kazánok: Termo öv Color Termotéka Hőterm Fali kazánok: FÉG, Beretta, Óceán, Beretta területi márkaképviselete Konvektorok: FÉG, Lampart, Pelgrim Gáztűzhelyek: Vesta, Mora, Indesit, Acanta, Pelgrim Gázbojlerek: KF-125, Idropi, H-120, Qvadriga Cserépkályha gázégők ÁHolyós vízmelegítők: V4-s, Vaillant. Műtők, páraelszívók, mosogatók, csaptelepek, mosógépek, mikrohullámé sütők és még sok egyéb fűtési és vízszerelési anyag kapható. Kis-és nagykereskedelem! Részletvásárlási lehetőség! És ezt mind egy helyen a legolcsóbban: Németh Gáznál Nyitva: hétfőtől-péntekig 8-17 óráig, szombat 8-12 óráig. L_ —I ■■laaKiMH _ iát l- FÉG, PELGRIM konvektorok,- FÉG,QADRIGA, INDR0PI gázbojlerek,- ÓCEÁN, FERR0LI, FÉG, JUNKERS és NECTRA fűtőkészülékek,- SANC0 rézcsövek, rézfittingek,- M0FÉM golyóscsapok, csaptelepek,- PVC, KPE csövek, idomok.. . NyitvA: HÍTÍŐTŐl pÍNTEkiq: 0-16.50-lq SZOMbATON: 8'll'iq OUNAFERR-radiátorok viszonteladóknak listaár: -13% JUNE 35 KW öntvény gázkazán (15 év garancia) 71.500,-Ff- HERZ radiátorszelepek- vízszűrők, vízterelők- Grundfos szivattyúk, víz- gáz és fűtésszerelési hitelvásárlás! Fűtésének szabályozását bízza programozható szobatermosztátra! Szekszárdi, Szluha György u. 23. Telefon: 06-74-410-286 789 Fűtéstechnika csúcson! ECIROPUIS Bt. kis- ás nagykereskedés PÁLYÁZAT A CREDIT PLUSZ Kft. 7100 Szekszárd, Mikes u. 9-11., mint a LYRA BÚTORIPARI KFT. 7100 Szekszárd, Epreskert u. 5. kijelölt felszámolója PÁLYÁZAT KERETÉBEN MEGHIRDETI az adós tulajdonát képező alábbi ingatlant. Az adós tulajdonát képező, Szekszárd, Epreskert 5. szám alatt található 17.695 m2 földterülettel rendelkező 4.205 tulajdoni lapszámon, 4.037 hrsz. alatt nyilvántartott telephelye Az ingatlan elvi megosztási engedéllyel rendelkezik, ezért pályázatot egyben és a megosztott részekre külön - külön is lehet benyújtani. Az érdeklődők a pályázat részletes feltételeit tartalmazó ismertetőt a Credit Plusz Kft. irodájában 7100 Szekszárd, Mikes u. 9-11. ingóra vonatkozóan 3.000 Ft+áfa, ingatlanra vonatkozóan 8.000 Ft + áfa összegért vásárolhatják meg. Az ismertető megvásárlása a pályázat benyújtásának feltétele. Az ajánlatokat 1997. május 31., 12 óráig lehet leadni a Credit Plusz Kft. irodájában. A felszámoló fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot részben vagy egészben,