Tolnai Népújság, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-14 / 111. szám

1997. május 14., szerda Megyei Körkép 3. oldal Adys diák kiemelkedő eredménye Szekszárdi siker az országos középiskolás versenyen Kiemelkedő eredményt ért el az országos középiskolás ver­senyen Dávid Gábor, a szek­szárdi Ady Endre Középiskola negyedéves tanulója. A világ­banki osztályba, elektronika szakra járó diák az országos középiskolás versenyen - me­lyet a gimnáziumokkal közö­sen rendeztek - matematiká­ból 4. helyezést ért el, ami azt jelenti, hogy bármely egye­temen, illetve főiskolán, ahol matematikából kellene felvé­telizni, vizsga nélkül felvételt nyer. Dávid Gábor a fizika versenyen is indult, ahol szin­tén kitűnően szerepelt, 7. lett. Az adys diák felkészítő tanára Csapó Eszter volt. Tanulmányi verseny határon túli résztvevőkkel Három Bezerédj-s aranyérem Határon túlról érkezett kis vendégek is színesítették a „szorítóba” lépő versenyzők mezőnyét a paksi úttörők által, negyedikes általános iskolások számára rendezett tanulmányi vetélkedőn. A már hagyományos verse­nyen magyar nyelv és iroda­lom, matematika és termé­szetismeret tárgyakból mérte össze tudását a harmincnyolc induló, akik a paksi iskolák­ból, Györkönyből, Madocsá- ról, Nagydorogról, Német- kérről érkeztek, és itt voltak az úttörőszövetséggel több mint évtizedes kapcsolatban álló, erdélyi Túróci Mózes iskola növendékei Kézdivá- sárhelyről, nevelőik kísére­tében. Magyar nyelv és iro­dalomból az első helyet Vö- röss Henrietta, a Bezerédj is­kola tanulója szerezte meg (tanítója Puskásné Ömböli Mária), Éberling Petra (Herman Ottó iskola, Liszt- májerné Fritz Mariann), Kő­szegi Ottó (Deák Ferenc is­kola, Jegesiné Pataki Pi­roska) és Karszt Mariann (Herman Ottó iskola, Liszt- májemé Fritz Mariann) előtt. Matematikából: 1. Győri Tamás (Herman Ottó iskola, Henczéné Borbás Márta), 2. szász Eszter (Kézdivásár- hely, tanítója Lukács Irma), 3. Rodenbücher Ágnes (Né­metkér, Horváthné Gál Erika). Természetismeret: 1. Kálya Bálint (Bezerédj, Benke Józsefné), 2. Fodor Edina (Nagydorog, Lammné Sterczer Mária), 3. Boldog Lívia (Deák Ferenc iskola, Kovátsné Udvardi Mária). Csapatban is eredményt hir­dettek, első helyen a Beze­rédj iskola Vöröss Henrietta, Kólya Bálint, Pintér Anita összeállítású együttese vég­zett, második lett Nagydorog (Fodor Edina, Kákonyi Kata, Magyar Éva) harmadik a Deák Ferenc iskola (Boldog Lívia, Farkas Adrienn, Ko­vács Dávid). -rákosi­Életjáradék és kárpótlás a túlélőknek A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány élet­járadékot juttat a Holocaustot túlélő azon személyek szá­mára, akik 1945. május 9-e előtt már Magyarországon él­tek, jelenleg is életvitelsze­rűen az országban élnek és betöltötték 60. életévüket. Az 1997. évi XXIX. tör­vény az 1992. évi XXXII. törvényt módosítja, ami az életüktől és szabadságuktól megfosztottak kárpótlásáról szól. Ezen jogszabály az 1941. június 27. és 1945. má­jus 9. közötti valamennyi munkaszolgálatot frontszol­gálatnak ismeri el. Ugyan­ezen törvény a deportálásban elhunyt hozzátartozók kárpót­lását - a házastárson kívül - kiteijeszti a túlélő gyerme­kekre is. Ennek a törvénynek a végrehajtási rendelete a köz­lejövőben jelenik meg. A közalapítványi járadék iránti igények benyújtásának határideje 1997. június 15-e, a többi fent említett kárpótlásra az igényeket 1997. szeptem­ber 1. és december 31. között kell benyújtani. Mindkét for­mával kapcsolatban részletes felvilágosítást Mayer Rezső­től kérhetnek az érintettek a 74/411-311/126-os, illetve a 74/313-164-es telefonon. Olasz közgazdász Szekszárdon Tanulmány készül Dél-Dunántúlról A trentoi közgazdasági egyetem tanára, Bruno Dallago volt a vendége a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának hét­főn délután. Az összejövetelen részt vettek az Agrárkamara és a Kézműveskamara elnökei is. Az olasz közgazdász az OECD megbízásából érkezett Ma­gyarországra, hogy tanulmányt készítsen a Dél-dunántúli ré­gióról - Tolna, Somogy, Bara­nya és Zala - megyékről az Eu­rópai Unióhoz való csatlakozás előzményeként. Ennek érdeké­ben Bruno Dallago magyaror­szági tartózkodása során felke­resi a területfejlesztésben érde­kelt szervezeteket. Szekszárdon a kamarán kívül még a megyei és városi önkormányzatoknál és a Vállalkozó Központban járt az egyetemi tanár. A verseny fővédnöke: Kunc- zené Fellegi Katalin. A verseny célja a kulturált, környezetba­rát, vendégváró országkép ki­alakításának elősegítése, a ha­gyományos magyar virág- és kertkultúra felélesztése, fejlesz­tése és kiteljesítése. A verseny szempontjai a nemzetközi előírásokhoz al­kalmazkodva a következők: a versenyre a települési ön- kormányzatok jelentkezhetnek a polgármester aláírásával ellá­tott levélben a verseny kategóriái: 1. kategória: 1.000 lakosnál kisebb település 2. kategória: 1.000-5.000 la­kosú település 3. kategória: 5.000-10.000 lakosú település 4. kategória: 10.000-50.000 lakosú település 5. kategória: 50.000 lakos fe­letti település A verseny elbírálásának szempontjai: A szekszárdi összejövetelen a résztvevők - dr. Bertha Kál­mán, Módos István, Kővári László és Rostás Ilona - tájé­koztatást adtak a kamarák tevé­kenységéről, a területfejlesz­tésben betöltött szerepükről. Tolnában, mint elhangzott, a megyei területfejlesztési tanács kidolgozott egy hosszabb távú koncepciót a térség fejleszté­sére, ami többek között magá­ban foglalja az építendő Duna- hidat, a gyorsforgalmi utat és a Dombóvár logisztikai közpon­tot, a paksi ipari centrumot és a közterületek parkosítása, tar­tós díszítése, régi parkok, víz­parti területek, fasorok gondo­zása, növényzet fenntartása, magán- és utcakertek kialakí­tása a lakosság részvételével, intézmények virágosítása, növényi díszítése, a település megjelenése tu­risztikai szempontból, telepü­lésképet meghatározó építészeti és természeti értékek és kör­nyezetük rendezettsége, har­móniája, a település tisztasága, a virágosítás, parkosítás, kömyezetszépítés minősége és esztétikai hatása, új kömyezetszépítő létesít­mények. A pályázat beküldési határ­ideje: 1997. június 30., megje­lölve a kategóriát, amelyben a település indul. Cím: Magyar Turizmus Rt, 1024. Budapest, Margit krt. 85., Virágos Magyarországért ver­seny szervezőbizottsága. gemenci tájvédelmi körzetet. A tervek nem csak a megye, ha­nem a régió fejlesztését is jelen­tik, hiszen a gazdaság nem is­mer megyehatárokat. A prog­ramokat Somoggyal, Baranyá­val egyeztették. A regionális terv előnye a megyeivel szem­ben, hogy megvalósításához könnyebb központi és EU tá­mogatást szerezni, nagyobb az esély a pályázati pénzek elnye­résére. Bruno Dallago Tolna után még a héten felkeresi Somogy, Baranya és Zala megyét is. Áz Országos Területfejlesztési Központ tájékoztatása szerint ősszel OECD delegáció érkezik Magyarországra hasonló céllal.- f. kováts ­A versenyre jelentkezett te­lepülések bírálatát szakembe­rekből álló zsűri végzi 1997. jú­lius 1-től augusztus 31-ig. A verseny fődíja az 1998. évi nemzetközi virágosítási ver­senyben való részvétel két tele­pülés részére, egyik a falu, má­sik a város kategóriában a szer­vezőbizottság támogatásával. A verseny meghirdetői dí­jazzák még: a legszínvonalasabb közterü­letekkel rendelező falut-várost, a lakosság legszélesebb körű részvételével virágosított falut- várost, a legigényesebben díszített- virágosított intézményeket be­mutató falu-várost, a turisztikai szempontból legvonzóbb környezeti kultúrát bemutató falut-várost, a köztisztaságra különös gondot fordító falut-várost. A díjak 50-100 ezer forint ér­tékű tárgyak, eszközök, gépek, vetőmag kollekciók, stb. A verseny a társadalmi nyil­vánosság előtt, a sajtó, az ön- kormányzatok és a civil szerve­zetek aktív közreműködésével kerül lebonyolításra. A szervezők bemutatják - a versenyt támogatók nyilvános közzététele mellett - a ver­senyben elért eredményeket. Hírek Bautzeni látogatás A Gemenc Volán Rt. és Gemenc Opel Centrum jó­voltából Tolna Megye Ön­kormányzatának negyvenöt fős delegációja utazhat - Bach József elnök vezetésé­vel - a német partnermegye székhelyére, Bautzenbe. A május 14-től 17-ig - szerdá­tól szombatig - tartó látoga­tás keretében a két közgyű­lés frakciói megtárgyalják egymással az együttműkö­dés új lehetőségeit. Dombóvári tűzoltók Somogygesztiben Szekszárdon az Epreskert­ben tegnap délután négy órakor egy szőlőfeldolgozó mellett égett a fahulladék, amit a szekszárdi hivatásos tűzoltók oltottak el. Dom­bóváron az Allende úton egy személygépkocsi gyul­ladt ki öt előtt tíz perccel. Nem sokkal az oltás befeje­zése után riasztották a dom­bóvári hivatásos, önkor­mányzati tűzoltókat egy Somogy megyei tűzhöz. Az 5-ös fokozatú rendszerben kiemelt, hármas erősségű­nek minősítették a nagy ki­terjedésű erdőtüzet. Ilyen esetekben 8-10 tűzoltóautó is részt vesz a mentésben. Diákirodalmi klub Új kezdeményezéssel je­lentkezik a szekszárdi ZUG. Szerdánként 19 órai kezdet­tel - Samu Attila vezetésé­vel - diákirodalmi klub várja a műfaj kedvelőit, akik kézirataikat is elvihetik egy- egy foglalkozásra. Hármas kiállítás a fesztivál jegyében Szily Géza és Bartl József festőművészek, valamint Budahelyi Tibor szobrász- művész alkotásai várják az érdeklődőket május 16-án, pénteken 16 órai kezdettel Szekszárdon, a Művészetek Házában. A kiállítást - mely szervesen kapcsolódik a Pünkösdi Fesztiválhoz - Schuth János, a Magyaror­szági Német írók és Művé­szek Szövetségének elnöke nyitja meg. A vizek farkasai Egzotikus halkülönlegessé­gek - félelmetes piráják, késhalak, harcsák, csukák, sügér-különlegességek - várják az érdeklődőket má­jus 14-től 18-ig Szekszár­don, a Gyermekek Házában tartandó kiállításon. A gazdaságfejlesztésről Simontomyán A vállalkozások fejlesztése, munkahelymegtartó képességük növelése érdekében a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Tolna Megyei Munkaügyi Központtal közösen szemináriumot szervez Simontomyán. Az amerikai gazdaságfej­lesztési program keretében sorra kerülő szeminá­riumra május 15-én, csütörtökön 9.30- 12 óra között kerül sor a művelődési házban. A meghí­vott előadók a kamarák gazdaságfejlesztésben betöltött szerepéről, a kis-és középvállalkozáso­kat támogató banki hitelekről, mikrohitel-prog- ramról, a területfejlesztési programok keretében tervezett támogatási lehetőségekről, a helyi ön- kormányzat vállalkozást élénkítő tevékenységé­ről szólnak. Az összejövetelen bemutatkozik az Amerikai Nagykövetség kereskedelem-fejlesztési szolgá­lata. V ersenyfelhívás A Virágos Magyarországért Az Iprai, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium, az Ország­gyűlés Környezetvédelmi Bizottsága, Nagyváthy János Gazda­képző Egyesület és a Magyar Önkormányzati Főkertész Szö­vetség, valamint a Balaton Alapítvány meghirdeti a Virágos Magyarországért virágosítási, parkosítási és környezetszépí- tési versenyt. Tolna megyei kisgazdák egy csoportja a megyei elnök leváltását követeli El keU választani az ocsut a búzától A Független Kisgazda Földmunkás- és Polgári Párt számos szervezetének képviseletében tizenheten hétfő esti összejövete­lükön úgy döntöttek, hogy a megyei elnök leváltása, illetve a megyei nagyválasztmány összehívása érdekében a nyilvános­sághoz fordulnak. Mint elmondták, mindezt végső elkeseredé­sükben a párt választási győzelme, tehát a nemzet érdekében teszik, vállalva e lépés minden következményét. Honismereti akadémia Az idén immár 25. alka­lommal találkoznak orszá­gos akadémián a honisme­reti mozgalom résztvevői. A Győrben, június 30-tól július 4-ig megrendezendő Országos Honismereti Akadémia ez évi témája a táj és az ember - történeti, néprajzi, művelődéstörté­neti szempontból vizs­gálva. Az akadémia gazdag programjában kirándulások is szerepelnek a Sziget­közbe és a Rábaközbe. Jelentkezni és informá­ciót kérni május 25-ig lehet a Tolna Megyei Honisme­reti Egyesület címén: 7100. Szekszárd, Mészáros Lázár u. 3. telefon. (74) 313-683. A szerkesztőséget tegnap dél­előtt Nicki András, volt megyei főtitkár kaposszekcsői, Tóth Imre szekszárdi és Fonai Már­ton dombóvári kisgazda kereste fel. Mondanivalójuk lényegét jól kifejezi Nicki András azon mondata, miszerint a megyei elnök dr. Tollár Tibor munka­tempója a győzelemhez kevés, a vereséghez pedig nem szeret­nének partnerek lenni. Kifogá­saikat még az előző esti megbe­szélésen szedték pontokba. Eszerint az elnök a pénzügyi helyzetről az alapszervezeteket nem tájékoztatja. Vélekedésük szerint az elnök tevékenységé­nek egy éve alatt nőtt a megyei pártszervezet adóssága. Ezért követelik a teljes pénzügyi re­víziót. Az ellenőrzést dr. Műhe- lyi János az ellenőrző bizottság elnöke már megkísérelte, de az elnök ebben megakadályozta. Tollár Tibor Szekszárdon új alapszervezetet hozott létre, holott a pártalkotmány szerint ennek nem voltak meg a feltéte­lei, s az akcióról dr. Tóth Zoltán városi elnök, a megyei etikai bizottság vezetője előzetesen nem is tudott. Nem akarja elis­merni a 87 fős újdombóvári szervezet legitimitását - állítják a megye számos alapszerveze­tének képviseletében a „tizen­hetek”. Ugyanakkor a régi dombóvári szervezet elnöke a városi közgyűlésben rendsze­rint a szocialistákkal szavaz. Több alapszervezet beszün­tette működését a megyei elnök tevékenysége nyomán - állítják -, de a legnagyobb hibának azt tartják, hogy az ötből egyetlen időközi választáson indult csak jelöltjük. Faddon, ahol a pol­gármester-választáson második lett ugyan jelöltjük, de 630 sza­vazattal maradt le a győztes mögött. Nem volt kisgazda je­lölt Pincehelyen és Mucsiban a polgármesteri, Bonyhádon és Tolnán pedig a helyi képvise­lőválasztáson. Nem nyilvánított véleményt a párt a pincehelyi kórház ügyében és -nem állt a szekszárdi húsüzem kiszolgál­tatott munkásai mellé, kifogá­solja a kisgazda csoport. Kifogásolják azt is, hogy az elnök személye miatt nem él­vezi a párt sem a POFOSZ, sem pedig a vállalkozók támogatá­sát. Mint elmondták, azért érzik jogosnak, hogy a nyilvánosság­hoz forduljanak, mert a párton belül már minden lehetséges lépést megtettek. Kezdemé­nyezték a megyei nagyválaszt­mány összehívását, körülbelül egy hónappal ezelőtt. Azóta csak annyi történt, hogy meg­beszélést folytattak dr. Bemáth Varga Balázs országos főtitkár­ral és Atyánszky György elnöki tanácsadóval. Számos megyei kisgazda alapszervezet képviseletében kérik az országos elnökségtől dr. Tollár Tibor felfüggesztését elnöki tisztségéből, pénzügyi revízió elrendelését, a megyei nagygyűlés, majd a nagyvá­lasztmány összehívását. Úgy vélik, a Független Kisgazda Földmunkás- és Polgári párt esélyes a következő választá­sokon, de ahhoz, hogy Tolna megyében is ütőképes legyen „el kell választani az ocsut a búzától”. Ihárosi (Természetesen dr. Tollár Ti­bort is szerettük volna megszó­laltatni az ügyben, de tegnap nem sikerült őt elérnünk. Vála­szát a későbbiekben közüljük.)

Next

/
Thumbnails
Contents