Tolnai Népújság, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-09 / 82. szám

« ÍGY ÍRUNK Ml 7. oldal 1997. április 9., szerda Régi ESZI-sek az ESZI-ról írja le röviden életpályája alakulását! Elégedett-e? Miért? 1990-1994-ig voltam az ESZI-ben. Véletlenül jelentkeztem ide, és nem sok eséllyel indultam. Aztán itt maradtam és azóta egyre job­ban meggyőződöm arról, hogy jobb középiskolát nem találtam volna. Sehol másutt nem tapasztalható ilyen meleg baráti, emberi viszony tanár és diák, diák és diák között. A technikai felszereltség is magas szintű, a maga nemében egyedülálló. Nem is tudom így összeszedni, minden jó volt itt. Finom volt a reggeli, az ebéd, jók voltak a napközbeni órák, még a szilenciumok is jók voltak így. Szép volt az iskola, ahogy benőtte a borostyán és szép volt ahogy a - füvet öntözték és szivárvány nőtt az udvarba. Szépek voltak az is­kolai rendezvények is, finom volt a kávé a büfében. Egyszóval: igen, elégedett vagyok. (Decsi Kiss Dóra) A szakmájánál maradt-e? Miért? Szakirányú (repülőgép-fedélzeti műszerek - automatika) villa­mosmérnöki szakon tanultam tovább a szolnoki Repülőtiszti Főis­kolán. A miértre azt tudom felelni, hogy ez szakmailag „egyenes út”, a katonai repülés pedig mindig érdekelt. (Sneé Péter) Ha újra kezdené most is az ESZI-be jelentkezne? Ha ezt a kérdést diákéveimben teszik fel, akkor nemmel válaszol­tam volna, most viszont úgy érzem szívesen kezdeném az ESZI- ben újra tanulmányaimat. (A diákot „nyaggatni) kell, ezt később ő is belátja.) ( Csarnó Márk) Ha újrakezdhetném, most is az ESZI-be jelentkeznék, feltéve, ha mindenki ugyanúgy újrakezdene velem. Hiányoznak az osztálytár­saim és a többiek az iskolából. (Decsi Kiss Dóra) Mi a véleménye az iskoláról? Mivel az ember ebben az életkorban csak egy iskolába jár, nincs igazán összehasonlítási alapja. Értem ez alatt, hogy nincs kizárva, más iskola jobban tetszett volna. De maradok az emlékeimnél, vagyis meg vagyok elégedve, mert „foglalkoztak” a diákokkal, igaz a pedagógusnak ez a feladata. Összességében pozitívan értékelem az ott eltöltött diákéveimet, habár úgy érzem mi voltunk a „kísérleti nyulak”,a szónak a jó ér­telmében. Megjegyzem nem volt rossz az iskolával együtt kezdeni. (Csarnó Márk) íija le néhány kellemes emlékét! Sok kellemes emlékem volt: osztálykirándulások, sítúrák, gólyabá­lok, szalagavatók, bulik, a FESTŐ kupa, vagy amikor először ül­tem gokartban. De a hétköznapokban is voltak kellemes emlékeim, például mikor a Vécsey tanárnő autójára kiírtuk: ELADÓ! (Heiszler Ottó) Sok kellemes élmény fűződik a középiskolához (és a kollégium­hoz). természetesen a legérdekesebbek azok, mikor valamilyen szabályt szegtünk meg. Például kilógtunk a kollégiumból este, vagy el-elkéstünk órákról. Emlékezetes volt még Mészáros tanár úr esküvője is, ahová meghívtak bennünket, és így tovább... (Póth Tamás) lija le néhány kellemetlen élményét! Akkoriban minden kellemetlen élménynek számított, ami most az érdekeinket szolgálja, ez talán mindig így lesz, mivel a kamasz- korban az ember szeretne kitömi az otthoni és az iskolai zsarnok­ságból és megváltani a világot. Néhány személyes incidenstől elte­kintve, ami néhány tanári megjegyzésből és intelemből állt, nem panaszkodhatom. Máig nyomot hagytak bennem, holott lehet, hogy a tanár részéről semmi rosszindulat nem volt bennük. Ilyen­kor nekik is végig kellene gondolniuk, hogy nekik miként eset volna az akkoriban tett megjegyzés. (Csarnó Márk) Egyik legnagyobb kellemetlen élményem az volt, hogy akkoriban alig volt egy-két lány az iskolában - persze még az előtt, hogy be­indult volna a titkárnői képzés. A többit az ember idővel elfelejti. (Póth Tamás) Kellemetlen: villanyoltás. Nem szerettem olyan korán aludni menni. (Decsi Kiss Dóra) Kellemetlen emlékek számomra egyes tárgyakból (főleg első és másodikban) a dolgozatok és a bizonyítványok látványa. De ez az én Hibám (is) volt. (Heiszler Ottó) Paks Az idén már a tizenegyedik évfolyam készül a matúrára. Az ország első vállalati szak- középiskolája (fenntartója a Paksi Atomerőmű Részvény- társaság) tavaly ünnepelte alapításának tizedik évfordu­lóját. Ami meglepetés (azok­nak akik nem ismerik belül­ről), öregdiákok és a maiak nem csupán a műszaki tudo­mányok terén jeleskednek, számolhatatlan az irodalmi, művészeti versenyeken elért kiváló eredmények sora. Válogatásunkat mai és régi növendékek írásaiból állítot­tuk össze, többségében a tize­dik születésnapra megjelent évkönyvből. így élünk mi, avagy „Hogyan készíts hagymás babot kóter módra” A legfontosabb hozzáfaló: 1-8 éhes diák. Ezen felül szükséges még: — X fej hagyma — körülbelül babérlevél — sok babok — húskonzerv, sonka, olaj „ezek csak ínyenceknek” — pirospaprika — zsér — szag- és szaktudás — és persze ne feledkez­zünk meg a villanytűzhely­ről, és a benne szaladgáló árammanókról, akiket a PA Rt. szül meg és bocsát út­jukra — fél csomag cigeretta. A sok babokat a vacsora reg­gelén gyűjtsük össze az étkező társaktól és szóljuk bele kü­lönféle vízzel telt edényekbe, ezután mosakodjunk, végez­zük el reggeli toalettünket és irány a suli. Tanulj, tágítsd a fejed abban a tudatban, hogy a babok nem tudnak úszni, ezért délutánra biztosan teleszívják magukat vízzel. Ha végeztél az oskolával, akkor már elkezd­heted a szájadat nyalni. Nyar­galj fel a koliba, és láss/ess neki. Végy megfelelő mennyi­ségű fazekat, oszt szét közöt­tük a babokat, tömd tele a ha­sukat és főzz! Babért és sonkát tegyél melléjük, hidd el sülve- főve együtt lesznek. Nagy lá­basban tegyél a platnira olajat/ zsért, szabdalj hozzá hagymát, törj húst, pirítsd őket, papri- tázz! Ha úgy tűnik, megfelelő a minőségük, keverd őket és habzsolj! Amikor minden el­fogyott, böfögj egy nagyot és (amennyiben jól esik) gyújts rá. Biztonsági intézkedések: másnap reggel vagy gyalog menj iskolába, vagy ha kocsi­val mész, akkor tekerd le az ablakokat. Sok szerencsét! Vendégségben A férfi kopogtatott az ajtón. — Á! Üdvözlöm. Végre megérkezett! Fáradjon bel­jebb! — Köszönöm. Elnézést ké­rek a késésért, de tudja, akkora a forgalom most a városban, hogy alig tudtam elvergődni idáig.. — Igen, persze, megértem. Jöjjön beljebb, bár kicsit szű­kösen leszünk, a szobám mindössze két négyzetméter. — Semmi baj, majd össze­húzzuk magunkat. Tudja: „Sok jó ember...” — Üljön kérem a vécéülő­kére, akarom mondani a székre vagyis az asztalra, vagy mind­egy minek nevezzük. Majd én összekuporodom itt a földön. — Na de kérem, mégiscsak én vagyok a férfi. — De maga a vendég. Ne makacskodjon, én már meg­szoktam. Elvégre lassan tíz éve élek itt. — Rendben, ha annyira ra­gaszkodik hozzá, ide ülhetek. Szép a lakása. Régen láttam ilyen takaros női vécét. — Ó, ‘egészen zavarba hoz. — Csak ne szerénykedjen. — Tudja, nincsen vele sok gond. Mikor kidobtak a mene­kültszállásról, sokáig nem ta­láltam emberhez illő lakhelyet. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ráakadtam erre a kis zugra. Sokat dolgoztam vele, mire ilyenné tettem. A legtöbbet — szégyenkezve bár, de be kell vallanom — a szaggal bajmolódtam. Igazá­ból én már nem is tudom, sike­rült-e megszüntetni. Maga érez valamit? (A férfi körbeszaglászik a levegőben.) — Nem, semmit. Illetve... levendula. Mintha levendula illatát érezném. — Nagyon jó orra van. Több kiló levendulát lehúz­tam, mire végre eltűnt az az undorító szag. — Gratulálok. És ezt a ba­rátságos kis tapétát honnan szerezte? — Ez igazán nem volt gond. Itt van a közelben a szemétte­lep. Onnan szereztem ezeket a régi képes újságokat, meg a bútoraim nagy részét, például azt a polcot ott a bal könyöké­nél. — Látom, nagyon otthono­san berendezkedett. Van itt minden, ami egy háztartásba kell. — Hát, használt mind. De igyekeztem őket minél jobb ál­lapotba hozni. —• Nagyon megnyerte a tet­szésemet a dekoráció. Szent­kép, váza... Nini! Még csere­pes virága is van. — Igen, ezt egy jólelkű vi­rágboltostól kaptam, mikor egyszer a boltja előtt keresgél­tem a szemétben üres üvegek után. Sajnos, ez az egyedüli j ö vedelemforrásom. — Szomorú dolog ez. De mit látok! Egy könyv! Maga szokott olvasni? — Hát persze, micsoda kér­dés! Igaz, hogy ez az egy könyvem van, a szemétben ta­láltam ezt is, de az első öt ol­dalt már kívülről tudom. „Ér­tekezés az emberek közötti egyenlőtlenség alapjairól”. , Nagyon szeretem, bár kicsit lassan haladok vele. — Hát, maga tényleg csodá­latos asszony. Sajnos, ha nem haragszik, mennem kell. — Jaj, most jut eszembe, nem tudtam semmivel megkí­nálni! — Ugyan! Ezért igazán ne aggódjon. így is rendkívül jól éreztem magam. Hát akkor, én indulok is. — Igazán örültem. Kérem, látogasson meg máskor is, ha ideje engedi! — Hát persze! Viszlát! — Viszlát! Rapai Judit (Az iskola érettségi előtt álló növendéke nemrég díjat nyert a diákírók országos pályáza­tán.) Az ESZI tíz éve 1986-1996 A virágnak a szárbaszökkenés az, amit nekem az ESZI-s évek jelentenek. Vagyis: az intéz­mény kiváló táptalajnak bizonyult... Egy igen­csak vidám élményem, mikor egy hétköznapi reggelen az egész első f megjelent a 60-as, 70- es évek ruháiban. Trapéz Akciónak hívtuk, meg Slendrián Napnak — azt hiszem sokak jó hangulatra derültek a látványtól, vagy az ötlet­től. Az ESZI-ben ez nem különleges vakmerő­ségnek, hanem jó értelemben vett rendbontás­nak számított. Videóra vettek minket, az igaz­gató (Kováts Balázs), tanárok, diákok, takarí­tók, konyhások velünk nevettek. Szokvány­kedvelők és irigykedők feltűnési viszketeg- ségre gyanakodtak. Mi tele voltunk élettel, len­dülettel és kreativitással Extra energiánkkal és fantáziánkkal szabadon gazdálkodhattunk. Az ESZI 1990-94. között a lehetőségek tárháza volt. Esélyt kaptam a bennem gyökerező érdek­lődés kibontásához azokon a területeken, amik életemben még kivirágozhatnak. Magammal hordozom az akkori dolgokat. Ami régen az ESZID HOUSE volt, az ma a Bölcső. Az előb­bit hat éve alapítottuk középiskolában, az utób­bit pedig idén az egyetemen (JATE). Az ESZI- s zeneszakkör nálam egyetemi kórusba és mu­sical társulatba fulladt. Az állandó színházba járás (Nagy Éva havonta pesti utakat szerve­zett) színháztudományi képzéshez vezérelt. Tarkovszkijtól a szegedi Művész mozi szerve­zéséig jutottam (A Sztalker című filmet Olga tanárnő elemeztette velünk). A Bodva, Tisza, Duna után most sem múlhat el nyaram vízitúra nélkül (Alaptréning: Leskó László túrái). A menedzserasszisztens szakma csínja-bínja nagy szerepet kap emberi kapcsolataimban, a mindennapokban és a tanulmányaimban is (a 3- 4. év szakmai heteinek maradandó nyoma... Major Feri bácsinak köszönet érte). És még so­rolhatnám. Nyelveket tanulni az ESZI-ben tanultam meg, hiszen inkább kapcsolatteremtésről mint magolásról szólt ez nekem. Ott élhettem meg először, hogy más nemzetiségű emberrel a saját nyelvén beszélgettem. Egyetemista státuszo­mat az angolnak köszönhetem (Novákné Saci­tól rengeteg biztatást kaptunk). És van még va­lami, amit hatalmas dolognak tartok: Bende Tibort osztályfőnökünknek választhattuk — miután árván maradtunk (elődje Liszicza Ist­ván volt). Nem megelőlegezett, hanem meg­alapozott bizalmat szavaztunk neki. Megérte. És nem utolsó sorban örömmel tölt el, hogy Emese néni szárnyai alá vett minket. (Többsé­günk különleges matematikai érzéke közismert volt.) Az őszinteséghez hozzátartozik (a megszé­pítő múlt csupán két évre rúg...), hogy mai na­pig hiányát látom a természettudományi alap­képzésnek. Itt főként a biológiai és földrajzi műveltség fontosságára utalok. Bár ez most már csak könyvek és idő kérdése. Talán elfogult vagyok, talán nem. Úgy ér­zem fantasztikus emberekkel jártam egy osz­tályba — ezt akkor is így láttam —, egy érke­zésünk előtt lényegében fiúiskolába, ahol a ki­hívásokkal, elvárásokkal, kőkemény kritikával teli életet tanultam. Egy szóba szeretném sűrí­teni életem ezen részét: mérvadó. Enyedi Sugárka (A tavalyi jubileumra megjelent 10 éves az ESZI című évkönyből.) Évközi szösszenetek, érettségi örökzöldek Diákoktól: — „Agg diófám alatt füzemet gerjesztem” - már az idézet kétértelműsége is arra kényszerít, hogy foko­zott figyelemmel kövessük a sorokat. A harmadik versszak hasonló kétértelmű gondolatokat tartal­maz, melyet az előzőfolytatásaként is felfoghatunk: „Kanócom pislogó lángjait szemlélem. ” — Majd még ezt betetőzve az elásott tetemek gyúj­tanak tüzet és sütik meg vacsorájukat. — Ahány ember annyiféle érzés. Van, aki le tudja írni, és van, aki nem. — A költő hiába hullasztotta meleg vérét, hiába küzdött vitéz módon, bénán esik a koporsóba. — A mandulafa maga a költő, aki kirügyezett. Tanároktól: — Itt demokrácia van, amiben én vagyok a diktátor! — Valakibcíl kiverem, mit jelent az agresszió! — írasson veletek dolgozatot a kardfogú tigris! — A NaCl legfeljebb a húslevesben sárga! — Nagy árat fizettünk érted szabadság: drágább lett a lánc.

Next

/
Thumbnails
Contents