Tolnai Népújság, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-07 / 80. szám

ÁPRILIS 7. HÉTFŐ Sok-sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő HERMAN nevű kedves olvasóinkat. Névnapok története: Herman: Germán eredetű név jelentése: ka­tona. Védőszent: Szent Herman (+1241) premontrei szerzetes. Az ortodox és a görögkatolikus naptárban Szent György mitilinei püs­pök, hitvalló. Hajdan. Április hetedikén 140 éve, 1857-ben Kubinyi Ágoston, a Nemzeti Múzeum igazgatója az Akadémia gyűlésén Szekszárdi ré­giségek címmel felolvasást tartott, amelyben a megyeszékhelyen 1845-ben talált híres szarkofágot ismertette. 115 éve, 1882-ben a Fővárosi Lapok a závodi születésű Váradi Antaltól A kálvária útja című versét közölte. 90 éve, 1907-ben nagy sikere volt Dombóvá­ron Jansen Antal világutazó kinematográf-előadásának, amelyhez az áramot a magával hozott generátor szolgáltatta; ugyanekkor a szabad lyceum keretében Faics Irén adott elő. A Bonyhád és Vi­déke Veréb helyett a feleségét lőtte címmel közölte Kukuk József különös balesetének hírét. Tánctábort tartottak az elmúlt hét végén Bonyhádon német nem­zetiségi tánccsoportok vezetői számára. A kurzusra az ország minden ré­széről sőt, a határon túlról, Újvidékről is érkeztek résztvevők. A csoport- vezetőknek Wenczl József német, Hidas György - képünk - pedig magyar koreográfiákat tanított. fotó: bakó jenő A napi igék: Katolikus: íz. 7,10-14. 8,10. Zsolt. 39. Zsid. 10,4—10. Lk. 1,26-38. Református: Jób. 7. Jel. 3,1-6. Evangéli­kus: lPét. 1,22-25. Zsid. 3,1-6. Ortodox: Zsid. 7,26-8,2. A Nap kél 6.11 órakor, nyugszik 20.22 órakor. A Hold kél 6.17 órakor, nyugszik 19.31 órakor. Vízállások a Dunán április 4-én, reggel 7 órakor: Dunaföldvár 129 cm, Paks 261 cm, Dombori 282 cm, Árvízkapu 660 cm. A Sió Palánknál 120 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szek­szárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Traffipax: 8.00-16.00: TPX-1: 6-os főút kakasdi és bonyhádi szakaszán. Felelős szerkesztő: Árki Attila. Tel.: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János, 455-239. Dom­bóvár: Nagy László. 464-635 és 06/30/377-196. Dunaföldvár: Pataki Dezső, mű­velődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388. Tamási: Tóth Ferenc, Kop-Ka Áfész, 471-233/19. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Várjuk olvasóink receptjeit! Mit főzzek ma? Minden háziasszony jól tudja, milyen érzés, amikor azon kell törnie a fejét, hogy mit főzzön ebédre, vacsorára. Ehhez sze­retnénk segítséget nyújtani so­rozatunkkal, amelyben minden nap egy-egy receptet ajánlunk olvasóinknak. ízletes, könnyen, gyorsan elkészíthető, s nem utolsó sorban olcsó ételeket ajánlunk. Sorozatunkba várjuk az Önök által beküldött recep­teket. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7101 Szek- szárd, Pf: 71. A borítékra írják rá: „Mit főzzek ma?’’. Most a szekszárdi Pálos Il­dikó rizskoch (rizsfelfújt) re­ceptjét ajánljuk elkészíteni. Hozzávalók: 1 1 tej, 1 dl víz, 20 dkg cukor, 4 tojás, 25 dkg rizs, 1 cs. vaníliáscukor, 1 cs. ma­zsola, 1 citrom reszelt héja, 4 dkg vaj, 2 kávéskanál liszt. A tejbe 10 dkg cukrot és vizet te­szünk, megfőzünk benne 25 dkg rizst. Kikeveijük a 10 dkg cukrot 4 tojássárgájával és 4 dkg vajjal. A megfőtt rizshez adunk 2 kávéskanál lisztet, a to­jássárgás krémet, 1 cs mazsolát és reszelt citromhéjat. A tojá­sok felvert habját óvatosan hozzákeverjük. Zsírozott, lisz­tezett kisebb tepsibe öntjük. Sü­tési idő kb. 20-25 perc. Nemcsak nézni, csinálni is Manapság már mindenre kiterjednek a közvé­lemény-kutatások. A New Star Film című ma­gazinban egy padovai hirdető legutóbb afelől érdeklődött, hogy hajlandók volnának-e egye­sek Omella Muti partnereként főszerepet vál­lalni egy pomófilmben. Nos, az igen válaszok sokasága aligha lett volna meglepő, ám a leg­többen még fizetni is hajlandók volnának azért, hogy megkapják a szerepet. Egy vicenzai orvos például egyenesen 50 ezer márkányi készpénzt ta* tett le az asztalra, hogy őt válasszák. Egy pék csapot-papot otthagyott a sütödéjében, csak­hogy lepedőre kerülhessen. És nemcsak urak, hanem hölgyek is jelentkeztek egzotikus tája­kon forgatandó erotikus jelenetekhez. Csak­hogy a hirdető cég egyik napról a másikra el­tűnt, és az olasz rendőrök, no meg a póruljárt önjelölt filmsztárok most bottal üthetik az ösz- szesen 20 millió márkát kitevő jelentkezési dí­jak nyomát. Madonna tömegiszonya Madonna, a sztár a minap vá­ratlanul betoppant kedvenc fitness-stúdiójába és bosszú­san állapította meg, hogy az úszómedence számára túlsá­gosan zsúfolt. Hozzá kell tenni, hogy a vízben egyetlen ember tempózott szép ké­nyelmesen. A látványtól azonban az énekesnő dühro­hamot kapott. Magából kivet­kőzve, üvöltve hozta a tulaj tudtára, hogy ő nem búja a tömeget és követeli, hogy az úszkáló férfit távolítsák el. Ám a süvöltöző popdíva nem csak tekintélyét és hangerejét vetette latba, hanem pénzét is, 12 000 dollárt áldozott a célra. Igaz, utána kerek három órán át egyedül élvezhette a pan- csikálás örömeit. Olvastam írta: Venter Marianna Felújítás O lyasom a minap, hogy manapság már nem csak a nők, ha­nem a férfiak is egyre többet foglalkoznak külsejükkel. Köszönhetően a XX. század technikai és biológiai tudásának, nem kell már mindössze azzal beérniük, hogy elégedetlenül „szemeznek" tükörképükkel. Kopaszodik? Itt a hajbeültetés! Csapott az álla? Elő a műcsontokkal, s olyan lesz, mint Diótörő herceg! Tripla úszógumi ékeskedik a derekán ? Várja önt a zsír- leszívás! Ráncosodik? Nem tetszik az orra? Beesett a melle? A plasztikai műtétek lehetőségei határtalanok! Például a szemszín esetében. Ha akarja a kuncsaft, akár a hét minden napján más kontaktlencse színezi a pupilláját. Cjzóval a lehetőségek szinte korlátlanok. Ha van az illetőnek kJ elegendő pénze és mersze, akár kíviil-belül folyhat a tata­rozás. Nekem erről az egész szabás-varrásról az a régi vicc jut eszembe, - amit persze nőkre vonatkoztattak - miszerint mindez arra jó csak, hogy a rusnya banyát drága (a szó mindkét értel­mében) idős hölggyé változtassa. Nem lehet ez másként az urakkal sem. Persze, ha az érintett önbizalmát jelentősen meg­növeli mondjuk egy „műáll”, lehet, hogy mégis megérte neki. (A műtétet végző szakemberről már nem is szólva...) Humor Ravasz koma János gazda üvegben bort visz hazafelé. Útközben találkozik egyik komájával, aki kortyintásnyit kér belőle. — Nem lehet - mondja Já­nos. — Miért nem? — Azért, mert a bor fele a feleségemé, és pont az övé van felül! Biztos tipp — Nekem hamarosan öcsi­kém születik - dicsekszik a kis Jóska, amikor a szomszéd né­nivel találkozik. — No csak! És honnan tu­dod ilyen biztosan, hogy fiú lesz? — Tetszik tudni, amikor a múltkor a mamám volt beteg, akkor kishúgom született, most pedig a papám beteg. Lottószámok A 14. játékhéten a következő számok kerültek kisorsolásra: Ötös lottó: 23,40, 62, 77, 85. A jokerszám: 350300 Hatos lottó: 10,12, 25, 27,31, 32. A pótszám: 23. Angyali üdvözlet Papirzsebkendöt a gyártótól! SZUPER AKCIÓ! 100 db-os ÁSZ papírzsebkendő----54 Ft/20 zsáktól----­1 00 db-os ECO VIVÁT papfrzsebkendó — 50 Ft/20 zsáktól---­( 1 zsák 50 csomag) 4 tekercses WC-paplr-------71 Ft-tól-------­8 tekekercses WC-papír ,------139,50 Ft-tól-----­A z árak az áfát tartalmazzák! HÁZTARTÁSI PAPÍRTERMÉKEK SZÉLES VÁLASZTÉKA! Zsepi Kft. 1108 Bp., Venyige u. 5., (a Kőbányai bazár mellett) > Telefon/tax: 265-1396,262-4688 \ Nyitva: hétfő-péntek 7.30-tól 15 óráig i Területi forgalmazó partnereket keresünk! Három angyalnak köszönhetően húsvét szombatján megkezdte működését a vatikáni számítógé­pes szolgáltatás, így a Szentatya ezentúl az Internet rendszeren ke­resztül is kapcsolatba léphet a hí­vőkkel. A pápa üzeneteit Gábriel, Rafael és Mihály arkangyal köz­vetíti a világnak. Róluk nevezték el ugyanis azt a három kompu­tert, amelyek bekapcsolják a pá­pai államot a számítógépes háló­zatba. A szolgáltatás működésé­ért az amerikai Judith Zoebelein nővér a felelős, aki elmondta, hogy a honlapon több, mint 1200 pápai beszéd és egyházi doku­mentum szövege olvasható. Tilosba tévedtek az oktatók A brit hölgyek nagy része ezentúl nem szerezhet gyakorlatot az éjsza­kai vezetésben. A szigetországi autósiskolák szövetsége ugyanis meg­tiltotta a férfi oktatók számára, hogy alkonyat után órát adjanak a szeb­bik nem képviselőinek. Számos panaszos bejelentés érkezett ugyanis, hogy az oktatók szeretnek a sötétben tapogatózni, visszaélve a volán mögött ülő bájos mazsolák helyzetével. A hasonló esetek elkerülésére dolgozta ki a szövetség az új viselkedési kódexet, amely előítja, hogy este csak abban az esetben ülhet tanár és tanítvány egy kocsiban, ha azonos neműek. A férfi oktatók számára így véget értek a késői órákba nyúló leckék, amelyek végén gyakran tilosba tévedtek. zekszárdiak közül Óné az ajándék könyvcsomag! Dombóváriak közül Óné az ajándékcsomag! Winden előfizetőnk rendelkezik egy előfizetői kódszámmal, mely szerepel o kiadó számítógépes nyilvántartásában és az előfizető számláján. Hetente kisorsolunk egy-egy előfizetői kódot, amelyből naponta - hétfőtől péntekig - egy-egy számot közreadunk Amennyiben D NYOMDA izekszárd, nádi u. 3. lefon:74/315-334. OVÁCS ELEMÉR ET0NÜZEME mbóvár, Vasút u.l. lefon:74/465-768. Felhőátvonulások ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE A hazánk felett tegnap átvonult hi­degfront nyomában igen hideg levegő áramlik hazánk fölé, emiatt jelentős melegedésre nem csak ma, hanem a következő napokban sem számítha­tunk. Ma a felhőátvonulásokból szór­ványosan hózáporokra, néhol zápo­rokra számíthatunk. Keleten lesz gyakrabban felhős az ég, így ott csak rövid időszakokra süt ki majd a nap, másutt azonban lesznek hosszabb napos időszakok. Viharos erejű szél­lökések továbbra is várhatók. Hűvös marad az idő, délután 4, 9 fok lesz. Az időnként erősen megnövekvő felhőzetből néhol futó hózáporok, esetleg, záporok is kialakulhatnak. Emellett azonban hosszabb idősza­kokra is kisüt majd a nap. Az északi, északnyugati szél gyakran megerősö­dik, néha viharossá fokozódik. A dél­utáni hőmérséklet 7, 9 fok lesz. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 7 Velencei-tó: 9 Tisza-tó: 7 Fertő-tó: 8 Tisza: 4-8 Duna: 6-9 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár. 8 Paks: 7 Siófok: 8 Pécs: 9 Szekszárd: 8 Mohács: 9 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 70-90 Velencei-tó: 60-85 Tisza-tó: 60-80 Fertő-tó: 65-85 Kaposvár: 60-70 Paks: 60-70 Siófok: 60-70 Pécs: 60-70 Szekszárd: 60-70 Mohács: 60-70 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Továbbra is hidegfronti hatás terheli az erre érzékenyek szervezetét. Az erős, néhol viharos erejű északi, északnyu­gati szél miatt erős oldalszélre kell számítani, vezessünk rendkívül óvatosan. Prémiumtelefonon a meteorológiai szolgáltatás technikai okok miatt átmenetileg szünetel. TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányo­kat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 625,- Ft, negyedévre 1875,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.

Next

/
Thumbnails
Contents