Tolnai Népújság, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-29 / 99. szám
KETTEN MEGHALTAK, KETTEN SÚLYOS SERÜLÉST SZENVEDTEK (4. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1997. ÁPRILIS 29. KEDD ARA: 32 FORINT VIII. ÉVFOLYAM, 99. SZÁM CSffK EGY TELEFONIBA KERÜL. Rendelj« meg! Ökofórum, sürgető kérdések A jelszó: gondolkozz globálisan, cselekedj helyileg Házam - hazám. Ami ezen kívül van, már kevéssé érdekel. A szemlélet a klimaxos ún. rendszerváltoztató évek gyümölcse, a kiéhezettsége okán a honunkban még meg nem emésztett fogyasztói szemlélet édestestvére. A fogyasztás pedig, mint tudjuk, bajjal is jár. Mindenekelőtt szeméttel. Tamásiban a környezetvédelem első határozott civil kezdeményezése egy tamási fiatal hölgytől származik. Moór Krisztina környezetvédelmi aktivistaként három éve foglalkozik a szakterülettel, most szülővárosában kívánja „aktivizálni” az ügynek elkötelezetteket.- 1996-ig Budapesten a Közép-Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központban dolgoztam, ahol adminisztratív munkát végeztem - mondja önmagáról Moór Krisztina. - Közvetlen kapcsolatban voltam a környezetvédelmi aktivistákkal, örültem, hogy bekapcsolódhattam ebbe a munkába, két év után azonban úgy döntöttem, hogy konkrétabb dolgot szeretnék csinálni a környezetvédelem területén. Ezért mentem ki külföldre, ahol 1996-ban részt vettem két képzésen. Hollandiában fiatalok radikális környezetvédelmi hálózatának programjaival ismerkedtem meg. Itt tanultam az egyetértésen alapuló döntés- hozatal módjáról, gyakorlatáról, amely a követlen demokrácia gyakorlásához elvezet. Angliában egy három hetes képzésen vettem részt, melynek címe Új gazdaság az embereknek, a Földnek volt. Ennek során még radikálisabb elképzeléseket ismertem meg. (Folytatás az 5. oldalon.) Felhívás keringőre, vagy: mennyit ér egy csokipapír? Mártával, a csinos, barnahajú fiatalasszonnyal volt munkaadója nemrég közölte, fizessen vissza néki 3.015 forintot. Márta először ki akarta fizetni, aztán meggondolta magát. Márta tavaly szülte meg első gyermekét. Két évig dolgozott a vegyeskereskedésben eladóként, tavaly gyesre ment, közben pedig közös megegyezéssel szerződést bontottak. Már nem is kíván visszamenni az üzletbe.- Miért akarta visszakérni a pénzt a volt főnöke?- Felhívott telefonon, és azt mondta, hogy egyáltalán nem vont le adót a fizetésemből.- Mennyi volt a fizetése?- A minimálbért,. 14.500 forintot kaptam hivatalosan.- Bérszelvény kíséretében?- Nem, ez csak a szerződésemben volt benne. Bérszelvényt, csekket nem kaptam. A többit zsebből fizette. Ezért a pénzért 8-tól este hatig kellett dolgozni, egy órás ebédszünettel.- Mennyi volt a valódi bére?- Összesen tizenhatezer forint, ami nem sok, de el kellett vállalnom a munkát, mert a tanult szakmámban - kesztyűszabászat, és cipőfelsőrészkészítés - nem kaptam állást.- Mennyi adót fizetett havonta?- Ezer forintot, de ezt a főnököm vonta le a fizetésemből.- Távozásának mégsem a pénz volt az oka.- Egyszer rám akarta fogni, hogy loptam - folytatja Márta. - Azt állította, hogy megettem egy csokit, és több dolog eltűnt a raktárból. Állítólag bizonyítékai is vannak ellenem, megtalálta a szemetesben a csokispapírt. Ezt másoknak is elmondta, de nem hitték el.- Ez mikor történt?- Körülbelül egy éve lehetett. (Folytatás a 3. oldalon.) Röviden Tegnap délelőtt a Hőgyész és Dombóvár közötti úton egy balra ívelő kanyarban áttért a menetirány szerinti bal oldalra az N. I. vezette személygépkocsi. Az autó az árokba csúszott, majd fának ütközött. A gépkocsi vezetőjét 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. Archeometriai világkonferenciát rendeznek 1998. tavaszán Magyarországon. A rendezvény előzetes nemzeti „válogató” konferenciáját április 29-én és 30-án rendezik Budapesten. Tolna megyét „ Arche - ometallurgiai vizsgálatok a Kárpát-medence késő bronzkori tárgyain” című előadásával dr. Szabó Géza szekszárdi régész képviseli. A Pusztaszabolcs-Paks vasútvonalon a bölcskei vasútállomáshoz vezető út 3+439 kilométerszelvényében lévő vasúti átjárónál 1997. április 29-én 10 órakor a MÁV Rt. fénysorompót helyez üzembe, és ugyanezen az úton a 4+450 kilométerszelvényben lévő fénysorompót megszünteti. A megváltozott forgalmi rend miatt az útátjáróknál fokozott óvatossággal közlekedjenek! Megjelent az Éj Dunatáj második évfolyamának első száma a megyei önkormányzat kiadásában. A tudományos és művészeti szemlében irodalmi és történeti tanulmányok, elemzések, novellák és versek olvashatók. Tourlnform Iroda Dombóváron. Ünnepélyes keretek között nyitották meg tegnap délelőtt Dombóváron a Hunyadi téren azt a Tourlnform Irodát, amelyre az a szerep vár a városban, illetve a kistérségben, hogy a régió idegenforgalmi lehetőségeiről, programajánlatokról adjon átfogó képet az idelátogatóknak. (Folytatás a 3. oldalon.) fotó: gk Országos versmondó verseny Pásztón Szekszárdi siker született „Gyöngy a csillag” elnevezéssel országos szintű szavalóversenyre került sor a hét végén Pásztón, a Dózsa György úti Általános Iskola szervezésében. A találkozón 35 általános iskolai tanuló vett részt, akik nyelvi-, irodalmi- és kommunikációs (NYIK) program szerint tanulják a magyar nyelv-1 és irodalmat. Meghívást kapott a találkozóra a határon túli iskolák - Erdély, Vajdaság, Kárpátalja, Felvidék - két-két tanulója is. Az országos döntőt megyei verseny előzte meg, ahonnan az első két legjobb diák kerülhetett tovább. Tolna megyét Deák Norbert szekszárdi és Hegedűs Veronika báta- széki tanuló képviselte. A zsűri elnöke Hegedűs D. Géza színmvűvész volt, tagjai sorában pedig drámapedagógus, tanár, újságíró és előadóművész vett részt. Az országos versenyen Tolna megyei siker született, első lett Deák Norbert, a szekszárdi V. számú Általános Iskola 6. osztályos tanulója, aki Arany János: Szondi két apródja című balladáját adta elő. Felkészítő tanára Csizmazia Sándorné pedagógus volt. Tehetetlenség vagy szándékosság?! Zöld út a borhamisítóknak Pluszpénz a tolnai civileknek? Aláírásgyűjtés kezdődött Tolnán az önkormányzat által a civil szerveződéseknek szánt 5 millió Ft (tulajdonképpeni) újrafelosztása érdekében. A tegnapi képviselőtestületi ülésen hozott döntés alapján a probléma orvosolható. Nem tudom, van-e értelme az idén metszeni, permetezni, kötözni, zöldmunkázni, szüretelni, hiszen a tavalyi bor zöme még a pincékben van?! A kérdés természetesen csak elméleti, hiszen mindenki teszi a dolgát, még akkor is, ha a fehérbor ára a Balaton-felvidé- ken, de megyénkben is éppen, hogy eléri a 70 forintot. Tavaly 90 forint alatt nem volt bor eladó, az idén annak is örülni kell, ha egyáltalán valaki átveszi, pedig a vegyszerárak megkétszereződtek az elmúlt években. És ha ilyen nagy a gond a borvidékeken, mit szóljanak a kiskunsági termelők? Az ország legnagyobb, 27 ezer tagot számláló hegyközségi szervezete a kiskunsági, ahol a közelmúltban tartott tanácskozásukon elmondták, hogy a legnagyobb problémát abban látják, hogy a tisztességes szőlő- és bortermelőket magukra hagyták a minisztériumok és a hatóságok is. Sőt, az egész magyar szőlő- és borágazatot alapjaiban veszélyezteti a borhamisítás elleni küzdelem hiánya. A hazai borok exportját a szubvenció alacsony szintje nehezíti, a belföldi értékesítést pedig szinte lehetetlenné teszik a hamisított, szőlőt soha sem látott borok, melyeknek az előállítási költsége csupán a töredéke a valódiaknak. Ebből következik, hogy kannában, olcsón (literenként 30-50 forintért) tudnak megjelenni a boltokban. (Folytatás a 3. oldalon.) Mint ismeretes, a helyi művelődési bizottság korábbi határozatával az 5 millióból mintegy 4,5 milliót juttatott a négy nagy helyi sportegyesületnek. A városi rendezvényeknek 250 ezer, a több, mint 30 ön- szerveződő művelődési közösségnek 200 ezer Ft jutott. Az ezt követően a városban megindult aláírásgyűjtési akció a határozat eltörlése érdekében szerveződött. A tegnapi tolnai testületi ülésen többek között elhangzott: a döntés megalázó a művelődési közösségekre nézve, ráadásul sportellenes hangulatot gerjeszt a városban, ami pedig káros jelenség. A probléma orvoslására végül olyan javaslatot fogadott el a képviselőtestület (egy híján egységesen), hogy a pénzügyi bizottság vizsgálja meg, hogyan teremthető elő pluszforrás (javaslat: további 400 ezer Ft) a városban - ténylegesen - működő művelődési közösségek számára. Felmerült az is, hogy a jövőben a sportnak és a művelődési közösségeknek szánt támogatás elkülönítve jelenjen meg a költségvetésben. A testület ezen döntést követően még csak az első napirendjén jutott túl, téma maradt még bőven. A szokatlanul csendesen zajló ülésen a városatyák elfogadták a ’96-os költségvetés módosítását, a zárszámadást. Hozzájárultak dr. Schranz Róbert háziorvos május 31-i hatállyal történő távozásához. Egyben pályázatot írtak ki a megüresedett állásra. Döntöttek arról is, hogy Schranz doktor helyett dr. Régi Csaba lássa el a jövőben a vezető háziorvosi teendőket. Az orvosi ügyeleti gépkocsi üzemeltetésére vonatkozó ajánlatok közül a tolnai vállalkozókét fogadták el. Eldőlt az is, hogy az I-es iskola szeptembertől a Széchenyi István Általános Iskola és Zeneiskola nevet viseli majd. További döntésekről később. -sSminkgyőztes Békéscsabán Ősztől még szebbek lesznek a paksi lányok. És asszonyok. Zsebő Györgyi ugyanis, ha befejezi az iskolát, és kivakációzta magát, az atomvárosban kezd dolgozni. A tehetséges ifjú kozmetikus Györkönyben lakik és Szekszárdon tanul. Utolsó éves az Ady Endre Szakképző Iskolában. Tegnap érkezett vissza Békéscsabáról, ahol a hét végén részt vett egy kozmetikus és fodrászversenyen. Nem is akármilyen eredménnyel. A nappali smink kategóriában első, a színháziban második lett, több mint harminc induló közül. Nevét márciusban ismerte meg a szakma, amikor a szekszárdi országos versenyen összetett harmadik helyezést ért el. Fácánkert a gázra vár Az illetékesek a múlt hétre ígérték, hogy Fácánkertben gáz alá helyezik az elkészült földgáz vezeték-rendszert. Tegnapig a gázprogram ezen - a lakosság számára - legfontosabb mozzanatára mégsem került sor. Orbán József, a község polgár- mestere lapunknak hangsúlyozta: az önkormányzat minden kötelezettségét teljesítette az ügyben, immár nem rajtuk múlik, hogy a lakosság végre igénybe vehesse ezt a rég várt szolgáltatást, amiért - az ön- kormányzattal együtt - komoly anyagi áldozatot is hozott. A polgármester tájékoztatott arról is, hogy Nagy László, a DDGáz szakembere, a fácánkerti gázprogram kivitelezésének felelőse is értetlenül áll a helyzet előtt. Az üzemeltető illetékesét tegnap nem sikerült elérnünk, így arra nem tudunk választ adni, mi az oka a gáz alá helyezés csúszásának. —es—