Tolnai Népújság, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-11 / 84. szám
1997. április 11., péntek Gazdaság 5. oldal Ahány család - annyi igazolvány, ahány családtag - annyi adóbevallás Az őstermelők módosított adózása Az értékhatár háromról négymillióra nőtt A parlament a közelmúltban - a mezőgazdasági termelők demonstrációinak nyomán - néhány ponton módosította a kistermelők adózásáról szóló törvényt. Alábbi írásunkban a leglényegesebb változásokat ismertetjük a Pénzügyminisztérium szakértőjének segítségével. Első helyen. Egy osztrák gazdaságkutató intézet adatai szerint 1989-95 között a kelet-közép-európai régió országai közül hazánkban nőtt legdinamikusabban - negyvenhat százalékkal - a termelékenység. Utánunk Lengyelország következik huszonöt, majd Szlovénia tizenhat százalékos növekedéssel. Szoftverüzlet. A világ egyik legsikeresebb épület- tervezési szoftver gyártója, a Magyar Graphisoft Kft. 90 millió dollár értékben 150 darab ArchiCAD tervezési rendszert adott el a világ vezető gerendaház és épületgyártó vállalatának, a finn Honkarakenne Oi (Honka) cégnek. Érdekesség, hogy a nagy volumenű üzlet az amerikai McDonnell Douglas (MDD) repülőgépgyártó cég közvetítésével jött létre. Hitel a Hitelbanknak. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 30 millió dollár értékű alárendelt kölcsöntőke odaítélését hagyta jóvá a Kereskedelmi és Hitelbanknak. Az EBRD állami garancia nélkül nyújtja a kölcsönt a magyar pénzintézetnek. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, fo rintban) Angol font 292,06 Francia frank 31,15 Japán jen (100) 142,64 Német márka 104,83 Olasz líra (1000) 106,13 Osztrák schilling 14,90 Svájci frank 122,38 USA-dollár 179,84 ECU 204,84 A korábbi rendelkezéssel ellentétben az őstermelői igazolványban ezentúl nem kell feltüntetni a vagyontárgyakat (a birtokolt földterület nagyságát, termelőeszközöket, gépeket stb.), elegendő, ha a kistermelő nyilatkozatot tesz, hogy rendelkezik a termeléshez szükséges eszközökkel. Az ebben a nyilatkozatban felsorolt adatokat - a személyi azonosító adaton kívül - az őstermelői igazolványok nem is tartalmazhatják. Az eddig kiváltott őstermelői igazolványok továbbra is érvényesek maradnak. A kistermelő azonban dönthet úgy is, hogy visszaadja a régit és új igazolványt vált ki, amelyben már nem szerepelnek a termeléssel kapcsolatos adatok. Családi igazolvány Másik lényeges változás, hogy a kistermelővel egy háztartásban élő - és vele együtt dolgozó - családtagok közös őstermelői igazolványt válthatnak ki. Ebben az esetben a családtagokat külön-külön megilletik a kedvezmények. A közös igazolványban szereplő családtagok között egyenlő arányban oszlik meg az őstermelői bevétel, valamennyien azonos módon, de külön-külön adóznak, készítik el bevallásukat, illetve teljesítik adófizetési kötelezettségüket. Közös (családi) őstermelői igazolvány kiváltása esetén a családtagok által korábban kiváltott egyéni igazolványokat vissza kell adni. A jogszabály-módosítás jelentős mértékben bővítette a mezőgazdasági őstermelésnek számító tevékenységek körét, így például azok a gazdálkodók, akik a törvénymódosítás révén váltak őstermelőkké, és most váltják ki az őstermelői igazolványt, annak birtokában azonnal kérhetik a felvásárlók (kifizetők) által eddig levont adóelőlegek visszafizetését. Bor, virág, dísznövény Az adószabályok változása nyomán évi 250 ezer forintos árbevételig a virág- és dísznövénytermesztés is őstermelői tevékenységnek minősül a továbbiakban. Kistermelői tevékenységnek számít ezentúl a saját gazdaságban termelt szőlőből készült bor is, feltéve, hogy azt a termelő az adott évben kizárólag kifizetőnek (felvásárlónak) értékesíti és az értékesítésből származó árbevétele nem haladja meg a 4 millió forintot. Ha meghaladja, vagy ha a kistermelő nem felvásárló, hanem magánszemély részére értékesíti termékét, akkor a bevétel már nem minősül őstermelői bevételnek. Az őstermelői igazolvány birtokában a virág, a dísznövény, illetve a bor értékesítésekor a felvásárlóknak nem kell a kifizetett ellenértékből adóelőleget levonniuk, még akkor sem, ha az eladott tétel értéke az őstermelésnek számító értékhatárt meghaladja. Négymilliós értékhatár Talán a leglényegesebb változás az, hogy a parlament a mezőgazdasági kistermelés felső értékhatárát 3 millió forintról 4 millióra emelte. Új eleme az őstermelői adó- kedvezményeknek, hogy a tételes elszámolást választó kistermelőnek nem kell adóbevallást kitöltenie, ha jövedelme kizárólag mezőgazdasági kistermelésből származik, éves bevétele nem haladja meg az 1 millió 500 ezer forintot, és a bevétel 20 százalékát kitevő költségeit számlával tudja igazolni. (Ezzel a lehetőséggel a közös igazolványba bejegyzett családtagok külön-külön is élhetnek.) E feltételek együttes fennállása esetén az adóbevallás egy azzal egyenértékű nyilatkozattal helyettesíthető. Nem kell bevallani E kedvezmény mellett továbbra is érvényben van az a rendelet, amely szerint az évi 250 ezer forint őstermelői bevételt el nem érő mezőgazdasági kistermelőknek nem kell jövedelmet kimutatniuk, és mivel bevételük nincs, adóbevallást sem kell készíteniük. A kistermelőknek még akkor sem kell adót fizetniük, ha őstermelői igazolványuk kiváltásakor épp az átalányadózást választották a lehetőségek közül. A kistermelői árbevétel felső határának 3-ról 4 millió forintra emelése nyomán várhatóan növekedni fog az átalányadózást választók száma, a kedvezmény miatt többen választják majd az adózásnak ezt a formáját. Az átalányadózást választó őstermelőknél jelentős mértékben csökken a bevétel százalékában meghatározott vélelmezett jövedelemhányad. A módosítást követően növénytermesztésnél a bevétel 15, állat és állati termék értékesítésnél a bevétel 6 százaléka minősül jövedelemnek. Ez azt jelenti, hogy állattenyésztés esetén 100 forint bevételből 6 forint, minden más termék értékesítésekor 15 forint a feltételezett jövedelem. Az így kiszámított jövedelmet 200 ezer forintig 12,5 százalék adó terheli, e felett - a teljes jövedelmet - 600 ezer forintig 25 százalék adó terheli. Átalány vagy nem A kistermelőnek az őstermelői igazolvány kiváltásakor kell döntenie arról, hogy az átalány- adózást választja-e. Valamennyi kistermelőt érinti az az új rendelkezés, amely szerint a felvásárlónak (kifizetőnek) történő értékesítéskor nem kell minden alkalommal beíratni a felvásárlóval az őstermelői igazolvány értékesítési betétlapjába az eladott áru értékét. A bejegyzést maga az értékesítő őstermelő is megteheti a felvásárlótól kapott vételi jegy alapján. Ebben az esetben természetesen a felvásárló aláírására szolgáló rovatot üresen kell hagyni. A bejegyzés valódiságáért az őstermelő felel. Újvári Gizella Partnerkereső Horn Gyula miniszterelnök nyitotta meg csütörtökön azt a nemzetközi beszállítói fórumot, amelyet a japán Sony Corporation szervezett, hogy magyar beszállítókat találjon európai gyáraiban előállított termékeihez. A miniszterelnök kiemelte, hogy a japán világcég fejlesztési törekvései teljes összhangban vannak a magyar kormányzatnak az export bővítését előtérbe állító gazdaságpolitikáj ával. Horn kijelentette: az idei esztendő a gazdaság építésének éve lehet Magyarországon. Ennek lehetőségét lényegében az elmúlt két év stabilizációs intézkedései alapozták meg. Az ipari tárca által kezdeményezett - és ebben a hónapban kezdődő - beszállítói célprogram elsősorban a kis- és közepes vállalkozások számára kíván fejlődési lehetőséget biztosítani. Bejelentette a kormányfő: az érdekelt vállalkozói szféra számára kedvező feltételeket teremt az is, hogy a kabinet már májusban az Országgyűlés elé terjeszti a kockázati tőketársaságokról szóló törvényjavaslatot. Nobuyuki Idei, a Sony Corporation elnöke elmondta: a japán konszern bevételeinek egynegyede származik Európából, ezen belül 10 százaléka Kelet- Közép-Európából. További terjeszkedésük érdekében növelni kívánják termékeikben az európai hányadot, hogy megfeleljenek azoknak a származási szabályoknak, amelyeket teljesíteni kell értékesítésük növeléséhez a kontinensen. BEMUTATKOZIK április 12-én Szekszárdon Az Ön hivatalos márkakereskedése: AUTOMOD KFT. 7100 Szekszárd, Wesselényi u. 16. Tel.: 74/315-217 A kézműves kamara hírei Mi lesz veled kárpótlási hivatal? Országos küldöttgyűlés A Magyar Kézműves Kamara negyedik küldöttgyűlésén Tolna megyét tíz fős delegáció képviselte a területi elnök, Módos István vezetésével. A fórum résztvevői tárgyaltak az őszi tisztújítás előkészületeiről, a költségvetésről és a választott bíróságról is. Utóbbiba minden területi kamara jelölt tagokat, Tolna megyéből dr. Fischer Sándor, Huszár Tibor és Márton István szerepel a névsorban. Került Tolna megyei tag a jelölő bizottságba is, Kovács Ferenc alelnök személyében. Asztalos szakmai napok Az Országos Asztalosipari Szövetség (OASZ) Tolna Me................................. A Tamási Közös Víz- és Csatornamű Kft. pályázatot hirdet a Tamási Termálfürdő területén lévő 4. sz. büfé 1 évi és a kuglizó melletti büfé 3 évi bérleti üzemeltetésére. A pályázati feltételek a társaság központjában április 14-től munkaidőben átvehetők. 7090 Tamási, Rákóczi u. 35-37. Telefon: 74/471-444. ..........................■■■■■...... ' g yei Szervezete a hét végén, április 12-13-án - a Tolna Megyei Kézműves Kamara támogatásával - szakmai napokat rendez. A programon előadásokra, bemutatókra kerül sor a szekszárdi Ady Endre Szakközépiskolában és megválasztják az OASZ megyei tisztségviselőit is. Mestervizsgák Újabb két szakma Tolna megyei mesteijelöltjei vizsgáztak, vizsgáznak a napokban: a kőművesek és a villanyszerelők. Előbbiek közül hatan vették sikeresen az akadályokat (szóbeli, írásbeli, gyakorlati), utóbbiak közük tizenketten vannak még „versenyben”, az utolsó (szóbeli) részvizsga előtt. (Folytatás az 1. oldalról.) Az Országos Kárpótlási Hivatalban Szőke Rozália sajtóreferens arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Belügyminisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium és a kárpótlási hivatal munkatársai április 20-ig készítik el azt a tervezetet, melyben a kárpótlási hivatalok és az ott dolgozó munkatársak további sorsát részletezik. Ezt követően, április 20-a és 30-a között e tervezet alapján hozza meg a döntését a kormány. Az elképzelések szerint a személyi kárpótlási ügyek a Belügyminisztériumhoz, a földdel kapcsolatosak a Földművelésügyi Minisztériumhoz kerülnének. — Várhatók-e leépítések? - kérdeztük a sajtóreferenst. — Igen, de az elképzelések szerint elsősorban áthelyezésekkel szeretnék megoldani a dolgozók foglalkoztatását. — Mi történik akkor, ha a parlement elfogadja az új kárpótlási törvényt? Kifogja ezt végrehajtani? — Várhatóan az első félév végére fogadják el a képviselők a törvényt és a jelenlegi elképzelések szerint ez már a Belügyminisztérium hatáskörébe tartozik majd. Sőt, újabb és újabb körök jelentették be kárpótlási igényüket, így elképzelhető, hogy a Rákosi féle munkaszolgálatosok, vagy a volt nyugati hadifoglyok igényeivel is bővül majd a kárpótlás. Ezek tehát már nem a megyei kárpótlási hivatalok körébe tartoznak majd. Mauthner ** A »* 0 MINÖSEGV, EGESZSEGES GABONÁT! FOLICUR TOP Vvriverzális 5^bom somtaölőszcr! Hatásos: gabona^Iisztharmat rozsda fuzárium helmintospórium szeptória ellen. Dózisa: 1 l/ha II. forgalmi kategória A Bayer Növényvédelem magyarországi képviselete DswAr Bayer Hungária Kft. 1012 Budapest Pálya u. 4-6. Daytíl Tel.:212-1540 ; Fax:212-1575 , 212-1574 ................. T ermékeinket keresse á Műkereskedőknél és a $AzdaUtoktan!