Tolnai Népújság, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-21 / 67. szám
2 MŰSORA«! ANLATOK A művészet mosolya Valaha minden állami színházat a kormány által kinevezett intendáns irányított. Hozzá nem értésével gyakran okozott bosszúságot a szakembereknek. Erkel Ferencnek, az Operaház főzeneigazgatójának is kijutott belőle. Új bemutatóra készültek az Operában. Erkel megdöbbenve hallotta, hogy az intendáns törölte a megrendelésből a veNapközben az S 9-es csatornán hétfőtől vasárnapig: Non stop szórakoztató összeállítás HÉTFŐ zérkönyvet, mert fölösleges kiadásnak tartotta. - Minek az? - kérdezte. - Minden zenésznek megvan a maga kottája, a karmester úgysem játszik kottából. Végül a zenekari szólamokat kézzel kellett lemásoltatni, és így állt össze a karmester vezérkönyve. A költség az eredetinek a többszörösére rúgott. Egyszer Erkel bejelenCSÜTÖRTÖK Műsorvezető: Farkas Beáta 6.30-8.00 Vekker (információs magazinműsor) tette, hogy a negyedik kürtös elutazott, és újat kell szerződtetni a helyére. Mire az intendáns: •- Minek kell négy kürtös? Láttam, többet ülnek tétlenül, mint amennyit játszanak. Játsszon a három kürtös a negyedik helyett! Azt javaslom, adjunk pótlékot a meglevő kürtösöknek, hogy ezután erősebben fújják a kürtöt! H. L. Blanche Paul nagyon el van keseredve. Csak Theresa jelent számára némi vigaszt. Hiába Blanche igyekezete, Lado- ucenr asszony nem tudja kihordani tizenegyedik gyermekét. DTV, hétfő, 18.15 A POP TV heti műsora TVl, vasárnap, 20.15: Imádlak, Mr. Manhattan! A férjvadászat - minden híreszteléssel ellentétben - Amerikában sem könnyű. A New Jerseyben élő Toby egyre csak manhattani vőlegényről álmodik. A rokonszenves lány kiveti a hálóját az egyik menő fickóra, és mindent elkövet, hogy megszerezze a jól szituált Mr. Manhattant. Úgy akar megismerkedni vele, hogy nekimegy a fiatalember álomszép autójának. A tökéletesnek tűnő tervbe azonban hiba csúszik. Műsorvezető: Bősz Péter 6.30-8.00 Vekker Információs magazin- műsor 15.00-18.30 TINI TV 18.30 Meglepetés a POP TV műsorában 20.00 Műsorismertetés 20.15 Jövendőmondás Juli- kával 20.50 Sport 21.20 POP TV Mozi: Árulás I. rész KEDD 15.00-18.30 TINI TV 18.30 Meglepetés a POP TV műsorában 20.10 Esti egyveleg 20.30 Cégtükör 20.45 Van ilyen?! 21.05 Sport 21.20 POP TV Mozi: Árulás II. . PÉNTEK Műsorvezető: Orbán György 6.30-8.00 Vekker (információs magazinműsor) Az AS-M Tolna Megyei Irodája szolgáltatása a lakosság részére TISZTELT HIRDETŐNK! Segíteni akarunk Önnek hirdetése feladásában. A Tolnai Népújságba szánt hirdetését közvetlenül levélben is elküldheti. írja a megrendelőlapra a hirdetés szövegét - egy betűt, írásjelet egy kockába. Kérjük, hogy a hjrdetés szövegében a címét és telefonszámát is tüntesse fel. A sorok előtt feltüntettük a hirdetés fizetendő diját. Jeligés hirdetés esetén a jeligedíj plusz 100,- Ft. A pénzt rózsaszínű postautalványon adja fel címünkre. A pénzfeladást igazoló szelvényt, valamint a kitöltött és az újságból kivágott megrendelőlapot küldje el címünkre. A borítékra legyenek szívesek ráírni: APRÓHIRDETÉS. Köszönjük bizalmát és reméljük, elégedett lesz szolgáltatásunkkal. Címünk: AS-M Kiadói Kft. Tolna Megyei Irodája, 7101 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf.: 71. Műsorvezető: Szél Móni 6.30-8.00 Vekker Információs magazin- műsor 15.00-18.30 TINI TV 18.30 Meglepetés a POP TV műsorában 20.10 Esti egyveleg 20.30 Riportré 20.40 Paragrafus 21.00 Műtőben 21.30 POP TV Mozi A nézők szavazati alapján az alábbi filmek egyike: 1. A Kobold. 2. Csendes vadász. 3. Végső leszámolás. SZERDA Műsorvezető: Orván György 6.30- 8.00 Vekker (információs magazinműsor) 15.30- 18.00 TINI TV 18.30 Meglepetés a POP TV műsorában 15.30-18.30 TINI TV 18.30 Meglepetés a POP TV műsorában 22.00 Éjszakai műszak 23.00 POP TV Mozi: Éjjeli szemek SZOMBAT 8.00- 12.00 Szombat délelőtt a POP TV-vel. Műsorvezető: Bősz Péter 8.00- 9.00 Vekker 9.00- 10.00 Rajzfilm gyerekeknek VASÁRNAP Családi csatorna 14.00 Műsorismertetés Műsorvezető: Pék Zita 14.05 Rajzfilm gyerekeknek 15.00 „Étlap” 16.20 Sport 17.00 POP TV Mozi: Verseny az idővel A POP TV a műsor- változtatás jogát fenntartja. APRÓHIRDETÉS-MEGRENDELŐLAP (Lakossági: adás-vétel, ingatlan, állást keres, társat keres.) Megrendelem önöknél az alábbi szövegű apróhirdetés megjelentetését: 150 Ft 300 Ft 450 Ft 600 Ft 750 Ft 900 Ft 1.050 Ft 1.200 Ft Feladó neve:................................................................................................................................................................. címe:................................................................................................................................................................. KERESZTREJTVÉNY Űj divat a popzenében Machók helyett macák Csak úgy, egyszerűen: Geri, Emma, Melanie C., Victoria és Melanie B. Sztárok. Sőt: egyenesen popsztárok. Ráadásul szerencséjük is van, mert nem csupán zenélni tudnak, hanem lányok is. S ez nem mellékes, mert a fiatalok zenéjében fokozatosan visszaszorulnak a machok. A sztárleányzók nem egyszerűen emancipáltak. Magukról ezt mondják: „csípősek vagyunk, mint a csilipaprika...” A popvilágban a fiúbandák már az idők kezdete óta működnek. Aligha szükséges akárcsak- egyetlen együttest és tagjait fölsorolnunk, hiszen azok a fiatalok, akik szeretik a mai kor zenéjét, jól ismerik őket. A zenészfiúk uralta helyzeten kívánnak változtatni a lánybandák. Vajon mennyire képesek meghódítani a piacot? A lánybandákkal szemben ugyanis még mindig ott a meglehetősen erős konkurencia. A macho külsejű fiúzenészekért a tinilányok soha nem apadó csapata rajong. TV3, kedd, 21.00: Halálos barátság. Feltörekvő befektetési tanácsadó a film hőse, Michael. Kocsmai verekedésbe keveredik a rejtélyes idegennel. Alex megmenti az életét. A két férfi gyorsan barátságot köt. A skandináv rejtvény nyertesei A lapunk műsormellékletében lévő rejtvény megfejtése beküldendő a Tolnai Népújság Szerkesztőségének címére: 7101. Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf: 71. A borítékra írják rá: Skandináv rejtvény! Beküldési határidő: április 3. A 11. heti skandináv rejtvény helyes megfejtése a következő: „Megmondtam az igazat, s ezzel megmentettem lelkem nyugalmát”. Könyvet nyertek: Horváth Lászlóné Nagydorog, Rákóczi u. 66., Győrfi Richárd Dombóvár, Báthory u. 15., Illés Ferencné Rakasd, Kossuth u. 323., Szegedi József Kölesd, Úttörő u. 22., Ördög Zoltán Szekszárd, Kadarka u. 23. Száz vasutat... Soha nem látott gazdasági fellendülés következett be Magyarországon az 1875-ös válság után. Ez volt a magyar vasút aranykora is, a hatalmas mértékű, töretlen fejlődés egészen az első világháborúig tartott. Erre az időre esik Baross Gábor, a „vasminiszter” tevékenysége. Ekkor épült ki a több mint huszonké- tezer kilométeres magyar vasúti hálózat. TV2, szombat,19.40 Frank Sinatra, , A Hang” igen beteg A legtöbb amerikai pletykalap úgy véli, hogy a nyolcvanegy esztendős Frank Sinatra „A Hang” élete hamarosan véget ér. A National Enquirer értesülése szerint Franky Boy január elején a Cedars Sinai Medical Centerben rákos daganattal súlyos operáción esett át, de a további kezeléseket abbahagyták, hogy otthonában halhasson meg. Meg nem nevezett források úgy tudják, hogy súlyos fájdalmai és vérzései vannak a hólyagjában. Sinatra szóvivője, Susan Reynolds viszont a híreszteléseket cáfolta. Csakhogy a sztár egészségi állapota nem újkeletű téma: még tavaly novemberben szívinfarktust kapott, és életmentő bypass- műtéten esett át. Mindemellett máj- , here-, veseproblémákkal, magas vérnyomással, állandó köhögéssel és depresszióval is küszködik. .KÉPVISELŐCSOPORT FORINT ►Y r~ EDZŐTÁBOR VÁROS t r NÖVÉNYT TÁMASZT EMBERI SZÖVET HÖLGY TISZTÍT (EDÉNYT) ~n VERBUM “Y CSAPADÉKOS ~1 RÉSZEG EMBERFÖLÖTTI LÉNY D ÚR ALUMÍNIUM VÉRCSATORNA RETEK IS LEHET LENGYEL FOCISTA VÉGIGMOND KÉRDŐSZÓCSKA ELEMÉR, BECÉZVE RÁDIÓLOKÁTOR ► ♦ LUKIAN0SZ AFORIZMA FÉLELEM ** Y Y Y Y Y M r VÍZGŐZ SOPHIA FILMCSILLAG ROMA KÖZEPE I JELENLÉTÉBEN SZERB ... (ÍRÓV.) MOCSÁRI MADÁR NYERS KART KARBA ÖLTÉS ► Y 0 BÁBUT DÖNT ► Y ÓKORI DUNA HAZAFI TRÓPUSI GYÖKÉR r AMA BETELEPÍT ►Y Y ELKÉ- SZÜL A LEKVÁR IDEGEN ANNA TINTAFOLT KARDOZ KERESZTÜL INTERCITY Y SÍRÓ-... ► f TALLIUM ÉPÜLETRÉSZ Y Y JÓD OLASZ, LENGYEL GK. ILYEN VÉNA IS VAN HOROG, TÁJSZÓVAL SZIPPANT VEREKEDÉS r IDŐSZÁMÍTÁS aöTT INDIÁN NÉPV. ► Y PÖDÖR, SODOR ►Y FELTÉVE DÉLI PIHENŐT TART ►Y JÓ ÉTVÁGYÚ AMELY HELYRE PAPAGÁJFÉLE SZŐLŐFAJTA t Y TÉGLÁT RAK Y MIDDLE ... THE ROAD HAJTÁS JUTALOM ►Y FONAL SEMMIKOR SEM AZ AFORIZMA FOLYTATÁSA TÍZSZER SZÁZ r GYERMEK- ORVOS V. t VISSZASÍR ! Y TERM. FORRÁS Y IRÁNBÓL ELŰZTÉK ERŐS HARAG ÚJ, NÉMETÜL IVÁSRA ALKALMAS SZERVES ANYAGOT KIVÁLASZT t RAJONG Y Y OLAJZÖLD HAVON SIKLIK KOCKADARAB ! AMPER kiejtve: J r I Y VENEZUELAI SZIGET MUT. SZÓ ♦ TÁGAS MÉLYSÉG ROPOGÓ ► Y TÁRGYRAG TANULÓ VEZETŐ ...BRITANNIA G-► f Y Y TÁRGYRAG ►